Az élet arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Amikor írok, nem csak megosztom legféltettebb gondolataimat, de a kezemet nyújtom feléd és a szívemet tárom ki, és a lelkem egy féltett darabját felajánlom neked, hogy ezáltal több legyen a tied. Ha valaki író akar lenni, az első ötven évet olvasásal kell töltenie, hogy elég bölcsességet összeszedjen a következő ötven évre ahhoz, hogy képes legyen bölcsen írni, és ezáltal művetségre tanítani embertársait. Az olvasás által kultúrális gazdaságot szerzünk amit aztán elajándékozunk boldog boldogtalannak önzetlenül. A könyvet nem az író írja, hanem az olvasó inspirálja alkotásra a szerzőt. Nem vagyok bértolnok, nem tudok írni, ha érzéseim nem indítják el a gondolataimat. Számomra az ihletet az érzelmi töltet adja. Persze írni veszélyes, mert nem tudhatjuk, hogy gondolataimat úgy értelmezik-e, mint amilyen hangulatban születtek. Az őszinte gondolatok, mindig fájnak, mindig tapintatlanok, mindig megbántanak valakit, mindig felháborodik miatta az aki érintett. A könyvekbe nem menekül az ember, hanem mások gondolataira kíváncsi ezért bújja azokat. Inkább írok magamnak vagy néhány igaz embernek, mint hogy a világnak írjak és eladjam a lelkem a népszerűségért. Mindig szívvel kezdek írni, és mindig az ész segíti munkámat. A szív által keletkezett kifejezéseim gyakran zavarosak és pontatlanok, tökéletlenek, egyenetlenek, durvák lesznek, de az ész elrendezi a káoszt. Az igazán tartalmas írásokat meg sem értjük első olvasatra, de amikor újra elővesszük, kikristályosodik belőle az író bölcsessége. Nem használok metafórákat, hasonlatokat, és mégis a sorok között írok. Sokan írnak a lelkiismeret nevében, lelkiismeretlenül, mert a tömeg azt várja. Az igazság elhallgatása lesz a bírád és hóhérod, a tiszta szíved a pártfogód Isten előtt, te döntesz, hogy bárd leszel vagy bértolnok. Ne feledd, szépen megírni csak azt lehet, ami fáj, vagy neked vagy másoknak. Az írás a bölcs ember magányos tevékenysége, amit néha a hiúság szül. Aki szabadon olvas, megtalálhatja az igazi kincseket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és gondolkodásra késztetik, mert a gondolkodásra serkenteni képes írók a legveszélyesebbek a tömeget manipulálók számára. Nagy hatalma van az írónak, mert nem csak elűzi az unalmat, az egykedvűséget, a csüggedést; felvilágosít, felserkenti az erőtleneket, lecsillapítja a nyughatatlanokat, és mindenre megadja a választ, még arra is amire nem szabad, amit senki meg nem kérdezett, ezért a papírra vetett szó az emberiség leghatásosabb fegyvere. Úgy érzem végetért az írás, mert elfogytak mára a gondolatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése