Azt ugyan nem látta és nem hallotta soha senki, de mégis
jobban féltek tőle mint az ördögtől. A falu pletykáit széthordozó öregasszonyokat, nevezték így,
apám csak kontyosrádiónak hívta őket. Tisztaságnak és rendnek kellett lenni, hogy ne érje szó a ház elejét, ne adjanak
okot a pletykálódásra, szájára ne vegye a falu. Gyerekkoromban nem igazán volt ideje az asszonyoknak
szomszédolni, ha találkoztak, beszélgettek, akkor az dologidő után az utcán
volt. A házba bejáratosak inkább csak a közeli rokonok voltak, vagy jó ismerősök. Épp
ezért, ha valakit, valakiket kritizálni akartak, akkor azt legegyszerűbben a
ház külső kinézete alapján tehették, mennyire van karban- és rendben tartva.
Hisz ha kívül koszos, elhanyagolt volt a ház, sepretlen a járda, akkor abból
következtetni lehetett a lakók jellemére. Aki valamit is adott a rendre,
tisztaságra, és hogy a környezetnek jó véleménye legyen róla, az rendet tartott
maga körül. Faluhelyen, és ekkoriban még a városokban is a köznép ,hosszú, jellegzetes épületben laktak, ahol az utcára két ablak nyílt - általában a tiszta
szobáé. A külső szemlélő, aki elment a ház előtt, vagy a szomszédok igazából
csak ezt látták, ez alapján mondtak véleményt a bent élőkről. Ezért, meg persze
saját akaratukból, tisztaságszeretetükből tavasszal jött a nagytakarítás, és a
ház rendbetétele. Ez a ház belsejénél annyiból állt, hogy kikormolták a
kéményt, kemencét, kályhát, ledöngölték a padlót, a falakat kijavítgatták,
átmeszelték, megcsinálták a nagymosást, lemeszelték a falakat, kemencét és sok
helyütt a ledöngölt padlót is. A kemencét mindannyiszor meszelték, ahányszor
koszolódott. Aztán kívül elvégezték a házon a javítani valót - nem malterrel,
hanem tapasztottak. Aztán jött a ház meszelése. Ezt a munkát egy rendes, gondos
háziasszony - merthogy az ő dolguk volt - minden tavasszal és ősszel elvégezte,
hogy az ünnepekre a vendégeket tisztaság fogadhassa. Ha nagyobb esemény történt
év közben például férjhez ment a leány, akkor illett az esküvő előtt is rendbe
rakni a házat. Ha szükséges volt elvégezték a kerítés javítását, ami ekkoriban
általában fából volt, tehát állandóan gondját kellett viselni. Ha kellett,
akkor azt is festették, vagy meszelték. És ami nagyon fontos volt még - hogy ne
érje szó a ház elejét - illett minden nap a reggelt azzal kezdeni, hogy a ház
előtt minimum a járdát felseperték, rendbe tették, sokszor még az utca földjét,
homokját is felgereblyézték, és ha volt vízelvezető árok, akkor azt is
takarították időnként. Mert aki ezt nem tette meg, de arra volt ideje, hogy
kiült a ház elé trécselni, arra biztos, hogy ferde szemmel nézett a falu
apraja-nagyja, meg volt róluk a vélemény...Hisz ha belegondolunk - reggel a ház
körüli rész, a porta rendbetétele, az állatok ellátása, a gyerekek
gondviselése, főzés, esetleges mosás, háztartási munkák elvégzése, elvitte
egész napjukat. Ha nem, akkor nagy eséllyel valami munka elmaradt. Az a nézet
járta, hogy olyan nincs, hogy belül ne legyen munka az asszony számára, akkor
pedig sokáig nem ér rá kint üldögélni, pletykálni... Régen azt mondta nagyanyám
áldott a sok kéz, teher a sok száj, vagyis a sok gyerek nagy gond, de ha
dolgoznak áldás. Mit lehet tenni a "falu szája" ellen, ha valakit a
falu szájára vesz, mert lányai még nem mentek férjhez, vagy fia nem nősült még
meg, na annak vége. Na a Borcsa, kitanultatta a jányát még sem sikerült nekik
férjhez adni" hát, idevezet ha egy jány túl okos, egyedül marad oszt vénjány
marad! Ha a jány kijárta az oskolát, oszt felvette az anyja otthonkáját, meg a gumicsimmát, akkor már a legények azt mondták rá, emán nagyjány, emán elbírná az anyja kínját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése