2021. június 25., péntek

Védett kunhalmok(kurgán) és földvárak






































Hazai kurgánok és földvárak száma több ezerre tehető. Az ilyen jellegű, földből emelt építményeket Ázsiában kurgánnak, Magyarországon kunhalomnak hívják. Eredetileg többféle célból épültek, lakódomb, sírdomb és őrdomb egyaránt szép számmal akad köztük. Nagyobb részüket viszont vagy beszántották, vagy átvágták az útépítések során. A leglátványosabb Vésztő-Mágori dombon Gyula mellett. Mintegy 40 új kunhalmot és több védett növényfaj új állományát fedezték fel az ország keleti megyéjében. Az eredmények egy tavaly indult kutatás során kerültek felszínre, melynek célja a szabolcsi kunhalmok és földvárak feltérképezése volt. Korábban a természetvédelmi nyilvántartás 16, a régészeti 65 – részben már teljesen elpusztult – kurgánt tartott számon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A mostani felmérés eredményeként összesen 101 még létező objektumot sikerült azonosítani és adataikat fölvenni. Az „újonnan fölfedezett” kunhalmok között olyan látványos példányok is vannak, mint Rakamazon a csaknem 10 méter magas Cseh-halom, vagy a már 100 éve a megye polihisztora, Jósa András által említett, de azóta elfeledett Nyírgyulai, több kurgánból álló csoport. A kutatás elszomorító eredménye a szabolcsi kunhalmok rossz és egyre romló állapota. A felmérők nem egy esetben tapasztalták, hogy az 1970-es évek térképein még egyértelműen azonosítható, több méter magas halmok teljesen eltűntek, vagy több méterrel alacsonyabbak lettek. Valódi „ősgyep” a megye egyetlen kurgánján sem található, ehhez képest örömteli felfedezés volt a védett macskahere két, és a törpemandula egy állományának megtalálása. A halmok pusztulása több okból is pótolhatatlan veszteség: egyrészt kulturális örökségünk egyedülálló része megy így veszendőbe, másrészt a tájkép, és az élővilág is károsodik. A kunhalmok ugyanis számos védett faj és pusztulóban levő ritka növénytársulás számára is végső menedékül szolgálnak. Ennek oka, hogy a halmok felszínén az évezredek alatt képes volt megtelepedni a környező területeken egykor domináns száraz pusztai löszvegetáció. Mivel később a hazai löszgyepeket szinte kivétel nélkül beszántották, utolsó hírmondóik sok helyütt csak a halmok nehezen megművelhető meredek oldalain maradtak meg. A földvárak kutatásának eredményeként két újabb objektum kerülhet hivatalosan védelem alá: a régészeti forrásokból már ismert orosi földvár, illetve egy Ófehértón talált, meglepően ép erődítmény. Bár sokáig vitatott volt a kunhalmok mesterséges vagy természetes eredete, a szakértők ma már egyetértenek abban, hogy ezek a magaslatok mesterséges eredetű létesítmények, mégpedig rézkori, bronzkori és későbbi népek keze munkája nyomán jöttek létre. Ezeknek a halmoknak a túlnyomó többsége úgynevezett halomsír, más néven kurgán. A rendszerint a talajszinten elhelyezkedő sír fölé 2-3 méteres, de olykor a 10 métert is meghaladó (esetenként 100 méter körüli átmérőjű) dombot emeltek. Néha előfordult, hogy a halom magasabb rétegeibe is temetkeztek, esetenként egymást követő kultúrák újabb és újabb rétegekkel magasították a kurgánt. A halomsíros temetkezés az ázsiai sztyeppék nomád, lovas népeinek sajátja. Európában a Kárpát-medence a legnyugatibb terület, ahol ezek a kultúrák életmódjuknak megfelelő természeti környezetet találtak, éppen ezért hazánktól nyugatra csak elvétve találni ilyen objektumokat. A kunhalmok kisebb része ősi települések anyagának egymásra rétegződéséből keletkezett úgynevezett lakóhalom, de előfordulnak olyan halmok is, amelyet eleve őrhely céljából, határpontnak, vagy éppen pogány áldozóhely gyanánt hoztak létre. A megtévesztő elnevezés a 19. században alakult ki, ugyanis akkor ezeknek a magaslatok- nak a kialakulását a Kárpát-medencében letelepedett kunoknak tulajdonították. A Kárpát-medencében a kunhalmok egykori számát mintegy 40000-re becsülik. Mára viszont a felismerhető halmok száma alig néhány ezerre csökkent. 

Íme néhány példa;

  • Balsa(Púposhegy)
  • Benehalom (nyh)
  • Cseh-halom(Rakamaz)
  • Gara-halom(nyírkarász)
  • Geridomb(nyh)
  • Geszteréd
  • Hajdúnánás
  • Ibrány(Feketehalom)
  • Nyíregyháza
  • Nyírgyulaj
  • Rakamaz
  • Tiszadob
  • Tiszaeszlár(csöpődomb)
  • Tiszavasvári Nagy-Púpos-halom
  • Tiszavasvári(Kashalom)
  • Újfehértó: Gyula-halom
  • Vasmegyer

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése