Versek neked!

Hinni szeretnék...

Hinni szeretnék magában

Hinni szeretnék a szavában

Hinni szeretnék a könnyében

Hinni szeretnék a csókjában

Hinni szeretnék a mosolyban

Hinni szeretnék az ígéretekben

Hinni szeretnék a szerelemben

Hinni szeretnék a családban

Hinni szeretnék a csodában

Hinni szeretnék az emberekben

Hinni szeretnék a hazában

Hinni szeretnék a világban

Tavasz köszöntő

Eljött a kikelet, tél anyó már messze jár

A vakító nap lassan nyalja a hűs havat

Meleg tavaszi szellő simogatja a fákat

Előcsalja a  hóvirágot a hideg földből

Gyönyörű zöld ruhát ölt a hatalmas rét

A zöld szőnyegen legelésznek az őzek 

A fák ágain megjelennek a friss rügyek

Az énekesmadár víg dala száll az égen

Apró színes virágok  hirdetik a tavaszt.

 

Édesanyám haza vár!

A tornácon vár már engem!

Szótlanul némán csendben.

Haza kéne végre mennem, 

Otthon, finomakat ennem,

Megint gyermeknek lennem. 

Fejemet kötőjébe tennem,

Míg pihenne a karosszékbe,

Békesség lenne a lelkébe.

Árok partján, neki virágot szedni,

Szelíd csókjaimmal megölelni.

Örülni a forró levesnek,

Az illatos kenyérnek,

A hideg víznek,

Az otthon melegének,

Édesanyám, csillogó szemének.

 Édesanyám, emlékére

A halál az élted tőlem elrabolta, 

Nincs, már ki védőn átkarolna. 

Fáradt tested is a porba vész,

Nem érti ezt már a józan ész.

Mennyi mosolyt kaptam tőled,

De mégis könnyet adok főleg.

A szerető csókért most cserébe,

Csak virágot hozok cserépbe.

Itt állok a sírnál némán tétlenül

Miért büntetsz engem vétlenül

Még hallom óvó féltő szavad,

Fájó szívem majd meg szakad.

------------

Adj Uram

(Orationis)

 Kenyeret az éhezőnek, és bocsánatot a vétkezőnek,

Békességet a háborgónak, üdvösséget a távozónak,

Reménységet a betegnek, megnyugvást a lelkemnek,

Meleg otthont a hontalannak, mások célját a gondtalannak,

Dicsőséget az érdemesnek, újabb esélyt a végzetesnek,

Jó menyecskét a legényeknek, boldogulást a szegényeknek.

 ------------------------------

A Sóstó partján

Lágy szellő simogatja a vizet szerelmesen,

Csak én ülök a parton, némán egyedül.

Mögöttem cinkosul összebújnak a fák.

Egymáshoz simulva kéjesen zúgnak.

Mint a forró arany úgy csillog a tó vize,

A felszínén fehér hattyúk himbálóznak. 

A hold szemérmesen fürdik a habokban,

Mint a csillogó tükörben az aranyhaj

Fénylő gyémántként lebegnek a csillagok

A Sóstó partján szomorúan ballagok

Körös-körül hallgat a zajos vad világ,

Szívemben kinyílik egy szép virág.

 

-------------------------

A boldogság kereső

Úttalan utakon, Messze sodort a szél,

A boldogságot kerestem ez volt a cél.

A világban messze zengett az én dalom,

A szélben nem hallatszott a fájdalom.

Vad villámok cikáztak a sötét éjben,

Földöntúli hangok jajgattak a mélyben.

Rettegő szívem megremegett félve belül,

A sötétben van igazán az ember egyedül.

Nincs ki bátorítva a kezemet megfogja,

Magányos lelkem, az örök félelem foglya

Amikor majd megtalálom az igazit végre,

Megnyugszik a szívem és eljön majd a béke.

 

----------------------------------------------

Adni hittel

Itt állok a Tarpai hegy lábánál,

Az öreg kút száz éve adja vizét,

Unalmasan telik el minden napja.

Nem csügged, nem panaszkodik.

 Milyen szép, magasztos feladat

Csak adni, adni mindenkinek.

Végtelen kúttá kellene válnunk!

Hogy adhassunk egész életünkben.

 

Mindig csak adni nem fárasztó?

Hogy győzöd? ezt vízzel, erővel!

Öreg kút, hogy bírod még mindig?

Vajon mi ad neked erőt, és reményt?

 Csak mosolyog a víztükör, és ragyog,

"De hiszen a forrás nem én vagyok!

Hiszen árad belém, csak továbbadom

Vidáman, jókedvvel és szabadon."

 Emberként hadd éljek ily nemes életet,

Osszak áldást és még több szeretetet!

A talentumot ingyen kaptam Istentől,

Hogy kérhetnék érte pénzt bárkitől.

 Mindenki azt adja, amit a szívében lel,

Én, csak ennyit tudtam adni nektek el.

Ha már túl jó leszek, hogy köztetek legyek,

Isten majd megölel, és én végleg elmegyek 

-----------------

Búcsúbeszéd!

 Annyi mindent lehetne tenni még, de itt az idő, eljött a vég,

Isten homlokon csókol, majd megáld és forrón magához ölel.

Mennyi időt vesztegettem el, mennyi csókot mulasztottam el,

Mennyi könnyet pazaroltam el, mennyi álmot szalasztottam el.

Így utólag, talán mégis megérte, mert megéltem és megértem,

Olyan nagydarabot hagyok a szívemből, amit kikerülni nehéz,

Könyvekben, könnyekben, így néha belebotlik majd a józanész.

Elfáradt a test, elröpült belőle az élet, de a lélek még ott maradt,

Örök időkre abban az apró, jelentéktelen pár sorban a papíron,

Hiába küzd a világ, hogy kitörölje, csak mélyebbre radírozza. 

Így emlékem már örökké él, és nem árthat neki a fagyos tél,

Elindulok a hóba, a rideg télbe, most már végleg halálra ítélve.

A jót az élet kissé szűken mérte, mégis hálás vagyok neki érte,

Hiába lettem polihisztor, mégis szürke eminenciás maradtam.

Mert a fény, bántó nekem, így az árnyékból hallattam szavam,

Nem háborog már régen a lelkem, a világot némán szemlélem.

Eljött értem az ördögszekér, egy nemes lélek nem mehet gyalog!

Kezeimen barna folt, arcomon ezernyi redő, végállomás a temető,

Lelkem hárfáján nincs már húr, Harangok zúgásával hív az Úr!

 

----------------------------------

A provokátor hangja

Vadul vagdalkozva dobálja a sarat,

Indulatos hévvel formálva a szavat,

Míg magasba lendül fenyegető karja,

Néhány zendülő őt vezérnek akarja.

 Félő tekintetem az arcok közt halad,

Pillantásaikban vad gyűlölet és harag.

A provokátor szava, erős kardot farag,

A csapat élére áll, de vajon ott is marad?

Rút átkokat szórva izzón nyelve pereg,

Az első csepp esőre szétszéled a sereg.

Végül legnagyobb sikerét velem érte el,

Az elhangzott indulat, szót sem érdemel.

 ----------------

 

Rém-rímek

 Nehezen formálom már a dalom, 

Akadályoz egy idegen hatalom.

A rímeket én már hiába faragom,

Nem jutok én sehova angyalom. 

Hogy segíthetnék így magamon,

Elakadnak a rém rímek a falakon.

Feladom és veszem a kalapom,

Az ihletet másnak meghagyom.

 ---------------

 Itt az idő

 Ideje a születésnek,  és ideje halálnak

ideje a vetésnek, és ideje az aratásnak

Ideje a csóknak, ideje az ölésnek

Ideje a szerelemnek, és ideje a szakításnak 

Ideje a gyűjtésnek, és ideje a szórásnak

Ideje a varrásnak, és ideje a szakadásnak

Ideje a betegségnek, és ideje a gyógyulásnak

Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek

Ideje a békének, és ideje a háborúnak.

Ideje a kevélységnek és ideje a szerénységnek

Ideje az igazságnak és ideje a hazugságnak

Ideje a rombolásnak, és ideje az építésnek

 Ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek

Ideje  a megtartásnak, és ideje az elvesztésnek

Ideje a munkának és ideje a pihenésnek

Ideje a táncnak, és ideje a gyásznak.

Ideje a beszédnek, és ideje a hallgatásnak...  

 -------------------------

Telis-tele

 A mező tele van virágokkal

A kanyargó folyó halakkal

A kék óceán nagy hajókkal

A tengerpart éles sziklákkal,

 Az ég tele van a csillagokkal

Az élet tele van fájdalommal

A bús fejem gondolatokkal

Remegő kezeim homokkal

A világ tele van szegénnyel

A szegény tele van reménnyel

A remény tele van eséllyel

A végtelen út vándorokkal...

 -------------------------

 A Hős hazafi

A háború vad, zajos a füleknek,

Itt mindennap hősök születnek.

Sorsdöntő nap a mai, mert ma győzünk,

Gyilkos ellenséget örökre kiűzünk.

 Jön az éles golyó lánggal, fénnyel,

Mégis tele a szívünk reménnyel.

Égnek testünkben tüzes billogok,

Szállnak vállunkra fényes csillagok.

 Én, drága Hazám, én, drága népem,

Nem jártam otthon már oly régen.

Hű fiad őrzi magyar szavát és hitét,

Mert otthon hagyta a szerető szívét.

 Az őrségben virrasztunk, soha nem alszunk,

Mert a Hazánk büszke őrei mi vagyunk!

Halállal dacolunk, énekelve meghalunk,

De magyar földet idegennek nem hagyunk!

-------------

 A háború áldozatai

 Háborúba mennek az emberek,

Hogy belőlük holtak legyenek.

Hullanak a katonák, mint a legyek,

Nézek magam elé, és csak megyek.

 Előttem szerteszét hullahegyek,

Mindent beköpnek a rút legyek.

Mögöttem bűz, füst és vér szaga,

Haldokló emberek utolsó szava.

 A félelemtől a két lábam remeg,

De megállni már nem merek.

Egy golyó eltalál, csak verselek,

Tovább megyek, majd elesek.

 Számból a forró vérem pereg,

Fáradt szemem az égre mered.

Tiszta lelkem a mennybe száll,

Valaki majd síromnál megáll.

 -----------------

 

A tékozló fiú

 

Az éhség hajt mindig előre,

Ettől kapsz csak újabb erőre.

Rablóként teszed a dolgod,

Gyilkosként ez lett a sorsod.

A nyomor súlyos véres átok, 

Ördög és pokol tüze vár rátok.

Te is bűnöző lettél fiam, látod!

a sötétség és a vér lett a barátod.

--------------------

 Elmélkedem

 Isten szarvat ad a bikának

Szerető szívet a fiának

Villámgyors lábat az őznek

Szépséget és észt a nőnek

 A cápának éles fogat

A póknak lábat sokat

Erős szárnyat a madárnak

Újabb esélyt a halálnak.

 Karácsonyi üdvözlet!

 

Csillogó hó szál a tájra,

Vén kunyhóra palotára.

Fenyőágon sok jégvirág,

Ünnepel az egész világ.

A karácsonyfa csupa fény,

Az ember szívében remény.

A jóság, szeretet, áhítat,

Könnyes szemet átitat.

Ha ez egyszer valóra válna,

Béke szállna a világra.

------------------

Kedvesemnek!

 

Ne állj itt sírva Kedvesem,

Nem találsz meg engemet.

Ott vagyok az ébredésben,

A könnyes két szemedben.

 A dobogó árva szívedben,

A zuhany simogatásában.

A hajadat fésülő szélben,

Suttogásban a sötét éjben.

 Csillagokban fenn az égen,

Gyémántként a falevélen.

A nyíló illatos virágban,

A sárgarigó énekében.

 Az érett fürt szőlőben,

A hűsítő pohár vízben.

A frissen sült kalácsban,

A körülötted lévő világban.

 --------------------------------

Csak monoton

 Pókok kergetőznek a homokon

Csak a bús szél fúj a romokon

Áll néhány öreg fa a dombokon

Madarak énekelnek a lombokon

 A versem hangzása monoton

Kitartóan írok és konokon

Szavak játszanak a sorokon

A bánatomat versbe zokogom

 -----------------------

 Nő nélkül

 Mit ér a férfi nő nélkül

A szívem a szíved nélkül

A gyönyör szerelem nélkül

A könny a csókod nélkül

 Mint a kályha tűz nélkül

A szép virág illat nélkül

A fény az árnyék nélkül

A kút hűsítő víz nélkül

 A vad folyó a híd nélkül

Az út a zarándok nélkül

Az üres agy értelem nélkül

Az ember élet hit nélkül

 -----------------------

 

A csábító

 

Járása igéző, Éneke kábító,

Nézése bénító, Mosolya, lázító,

Szava sejtelmes, Nevetése bódító,

Szerelme halálos, Szuszogása altató, 

Ölelése mámorító, Hangja andalító,

Érintése vadító,  Szeme csábító

Teste izgató, Csókja izzó...

  -------------------

Tavasz köszöntő

 Eljött a tavasz, a tél titokban messze jár

A vakító nap lassan nyalja a hűs havat

Meleg tavaszi szellő simogatja a fákat

Előcsalja a  zöld füvet a hideg földből

Gyönyörű zöld ruhát ölt a hatalmas rét

A zöld szőnyegen legelésznek az őzek 

A fák ágain megjelennek a friss rügyek

Az énekesmadár víg dala száll az égen

Apró színes virágok  hirdetik a tavaszt.

------------------

A temetőn

 Az eső hull, Isten siratja a holtat,

A hideg sír előtt egyedül állok,

Sós könnyeimet elmossa az eső,

A hideg szél himbálja a  koszorút,

Gyertyát gyújtok csendesen,    

Reszketőn némán gyászolok,

A virágok is elszáradtak már,

Lassan én is elfonnyadok tán.

 --------------------

Mit szeretnék veled tenni?

 

Szerelmes lenni, Hozzád menni

 Boldoggá tenni, Együtt lebegni

 Ölelve lépkedni, Finomakat enni

Tégedet szeretni, Csókot lehelni

Meztelen fürdeni, Kéjesen remegni

Veled felébredni, Örökké együtt élni... 

 ---------------

A hűsítő bor dicsérete

A hőség elől hova meneküljünk?

Túl meleg van már a munkához,

A présház lesz az utolsó menedék

Már a pince ajtajában szomjazunk

A lopóból csorog a mézédes nedű 

Csillog a lusta színpompás köntösében

A víg poháron csillogó cseppek

Magasba emelem a fény felé a bort

A zamatos vér illata, mint a friss szőlő

Fölfelé szállnak a borban a gyöngyök

Orromban muskotályok vad orgiája dúl.

Kéjesen forgatom a számban a kortyot, 

Íze, bizserget mint a tüzes lány csókja

Öreg szívet és szerelmet lángra gyújtja.

A jó bor melódiája, a poharak csengése

A bánatos lelket gyorsan meggyógyítja

A testes bor csitítja a forró vad vágyat

Zamatos ízek és illatok buja harmóniája.

Gyorsan kihörpintjük, hogy újra töltsük

A pohár tele tűzzel lánggal szenvedéllyel

Legyen áldott a földműves vére verítéke

Savanykás, fanyar és hideg a szőlő vére

Az alattomos mámort kikerülni nehéz 

Ne rontsátok el szódával ez Isteni nedűt

Barátságból összekoccan a két hűs pohár 

Elszáll a gond a bánat, a pohár csókjától

A jókedvű búbánatos lesz, a szomorú víg

Barátim, síromra majd szőlőt ültessetek.

 

Köszönöm

 Köszönöm neked a hangodat, A csendet, a szerelmedet,

köszönöm a naplementét, a reggelt és hogy megint élek.

Köszönöm a vigaszt és a könnyet, a jót az édeset a szépet,

Köszönöm a mámort, a forró csókot, a szenvedélyes ölelésed.

Szomorkodom...

Ne kérdezd, tőlem barátom,

Miért ül arcomra fájdalom.

Mi okozza nekem a bánatom,

Csak a boldogságról álmodom.

A világból sugárzik vad szánalom,

De, gúnyolódjon csak, én ráhagyom.

Hiányzik a nyugalom  már nagyon,

Nekem a  szerelem lenne a vagyon.

Születés és halál...

Meztelenül jöttünk a világra,

Valaki mégis megmosdatott.

Fájdalmas volt az érkezésem,

Gyenge esetlen volt a testem,

Semmit sem hoztam magammal.

Egész életemben önző voltam,

Irigy gyűlölködő és büszke,

És most megint ott vagyok,

Ahonnan egyszer elindultam.

Semmit sem viszek magammal,

Megint gyenge lett újra a testem.

Milyen fájdalmas a távozásom.

Valaki még utoljára megmos,

Meztelenül távozom e világból,

Nincs büszkeség, nincs önzés.

Választás

Két út vezet a pokolba,

De, melyiket válasszam?

Sokáig merengtem rajta,

Kétségbe esve magamba,

Árván mint egy bamba.

Némán, és tanácstalanul,

Döntésképtelen makacsul.

Végre mégis célba értem.

A szerelem ára...

Megismertem rejtett báját,

Megkóstoltam édes száját.

Megízleltem csókja nyálát,

Simogattam formás hátát.

És érinthettem finom háját,

Szétnyitotta formás lábát,

Megmutatta kincses tárát.

Nyalogattam mézes málnát,

Csókolgattam nedves táját,

De, meg is kérte jól az árát.

A szerelem szigete

Együtt főzni, együtt enni,

Szeretve boldognak lenni,

Ő érte mindent megtenni.

Életemet a kezébe tenni.

Amire vágyik megszerezni,

Tiszta szívből vele nevetni,

Egymást örökké szeretni,

És együtt világgá menni.

Titokban utódot nemzeni,

Közösen gyereket nevelni.

Egész nap otthon heverni,

Neki örök hűséget ígérni.

Soha betegnek nem lenni,

Nélküle tovább nem élni.

A mennyben együtt lenni,

És örök szerelmet remélni.

Szerelem

Aranyló nyarat hoztad el nekem,

Nélküled sivár lenne az életem.

Itt vagy mellettem, végig velem,

Kedves vagy szívemnek szerelmem, 

Óhajod, és sóhajod örökké lesem.

100 évesen

Én már az Istent csak arra kérem,

Addig éljek, míg még forr a vérem.

Persze, most már kevéssel beérem,

Hűségemért te vagy nekem az érem.

Tudod jól, hogy szeretlek már régen,

Persze tudom hogy lassan már végem.

Az arcom már ráncos, a hajam déren,

De szeretnék hozzád bújni hideg télen.

Remeg a kezem, öreg vagyok idétlen,

Csak némán ülök a vén karosszékben.

Naphosszat csak bámulok előre tétlen,

Szerelmemért a boldogság lett a bérem.

Sírkő 

Szomorúan állunk a sírnál némán tétlenül,

Isten elvett, megbüntetett engem vétlenül.

Csak egy hang egy kép, egy emlék a neved,

Amit tőlünk már soha senki el nem vehet.

Hiába hordjuk a sok szép virágot a sírra,

Azzal téged már mi nem hozhatunk vissza.

Merengés

Vajon mit tennél te érte, az én helyemben? 

Bizonytalanság és kétely van a fejemben.

Gondolataim zavaros óceánjában vergődöm,

Öreg lettem, de mégsem  sikerült felnőnöm.

Talmi értékek tűnnek el a bús fehér habokban,

Az időt nem mérem már régen szép napokban.

Eltűnök csendben a világról végleg és örökre,

Nincs nekem időm már, szánalmas körökre.

Agyamban számtalan furcsa gondolat kopogtat,

Elveszett életemért már senki nem zokoghat.

Remény nélkül, botorkálok botladozva vakon,

Unottan némán, kitekintve egy sötét ablakon.

------------------

Elfeledett sír

Valamikor régen, amikor még éltem,

Azt reméltem hosszú lesz az éltem.

Költő voltam, és most egy jeltelen,

Sírhanton vagyok pihenni kénytelen. 

Névtelen oltár a szélhárfa sóhaja,

Nem száll messze verseim szózata.

Nem hoz már senki virágot a sírra,

Ezt a pár sort egy halott költő írta...

------------

Bűnbocsánat

Isten talán vigaszt ád,

Feloldozást bocsát rád.

A hitet a remény élteti,

Isten a bűnöst bünteti.

A múlt emléke most átölel,

A feltámadás gyorsan jön el.

Nehéz keresztünket visszük,

A reményt és hitet őrizzük.

A padok és könnyek között,

Öregnéni mormol egy imát.

A kegyelem lesz a zsoldja,

Fájdalmát mind ide hordja. 

Szemében a hit lángja ég,

Szívét lelkét tárja szét.

A teste feketébe öltözött,

lelke a mennybe költözött.

-----------------

Kell egy…

Kell egy apa, aki vigyáz rám,

Kell egy hang, ami nyugtat.

Kell egy anya, aki dédelget

Kell egy kéz, ami simogat.

Kell egy vágy, hogy legyek,

Kell egy társ, hogy élhessek. 

Kell egy érintés, hogy tudjam, 

Kell egy csók, hogy érezzem.

Kell egy szív, hogy érezzek,

Kell egy szó hogy higgyek,

Kell egy cél, hogy reméljek,  

Kell egy gyerek, amiért éljek.

--------------

Szerelem

Boldogságot ne keress a nagyvilágban,

Inkább szerelmedben, a nyíló virágban.

Párod, ölelő karjában, csillogó szemében,

Forró vad csókjában, izzó, szenvedélyben. 

-----------

Most is érzem...

Szerelmes szíved dobbanását,

Igéző mosolyod édes varázsát.

Mámoritó szavaid hangját,

Vidám Szemed csillogását.

Piros arcod ragyogását,

Izzó ajkad forró csókját.

Lágy kezed simogatását,

Selymes hajad illatát.

Szenvedélyes tested vágyát,

Karjaid érzéki lágy ölelését.

Forró tested vad remegését,

Fehér bőröd buja érintését.

Gömbölyű melleid puhaságát,

Szemérmes Köldököd titkát.

Szerelmünk kéjes moraját,

A tüzes lánggal égő orgiát.

--------------

A földrajztanár feddése

Gyermekem figyelj az anyagra 

Fontos a könyveknek tartalma

A tudás hat majd az agyadra

Kisfiam ne vágj a szavamba 

Szemed a betűkre tapadva

Tanárod nem ébred haragra

Nem számíthatsz csak, magadra

Tanulj sokat, ébredj öntudatra

De a könyvet unottan lecsapja

Ne légy már ostoba te bamba

A tudás az életed megszabja

A jó szülő gyermekét biztatja

De hiába tanítja a földrajzra...

---------------

Love poem...

 In a realm of love and happiness, 

Where kisses dance, our souls caress. 

With every hug, our hearts entwine, 

A touch of pleasure, a love so divine. 

Passion ignites, an eternal flame, 

Forever burning, without a end. 

In this intoxicated of life we share, 

Bound by love, beyond compare. 

Our life's yourne, a beautiful ride, 

Hand in hand, with love as our guide. 

Through ups and downs, we'll always be, 

Two souls united, eternally free. 

So let's embrace this love so true, 

With every kiss, our bond renews. 

Let our hearts beat as one,

forevermore, In this life of love.

Téliszünet

Szünidő jaj de jó

karácsony az a jó

kalácsban a dió

hull a hó,  hulla jó,

szánkózni volna jó 

Hóember mire jó

Fa alatt minden jó

ajándék,  hű de jó

Harang szó, angyal szól

Ima szó, Áldás szól!

------------

Hálaadás napja és Szenteste között félúton egy bölcső ringatózott,

 Egy angyal elhagyta sugárzó útját És az ajtó mellett állt és kopogtatott.

 Előtte hullámzott a karácsonyi fény, Mögötte örvénylett a szállingózó hó.

 Az ajtó szélesre tárult. Lábán túl Arany fényt áradt a nyestfa, 

Mintha egy kis égi utca lenne felszalagozva az éj mellére. 

A kegyelem és az irgalom maradjon itt karácsonyig!

„Most békesség a földön” – mondta az angyal:

 „Dicsérjétek az Atya Istent és a Fiút!” 

És így a csecsemő feje fölött elkezdődött az ének és a zsoltár, 

 Harc dörgött, Irgalmasság zengett.

 karácsonyi szél, mely ajkát megérintette, 

A karácsonyi lélek, mely melengette a mellét, 

Kialszik ma a földfogyatkozásban

 Még izzik; még mindig vendég,

 – Hangszín tekercsében!, örök éneke:

 „Békesség a földön, jóakarat az embereknek!”

 ------------

Jön a karácsony

Nyoma sincs már a víg nyárnak

Az erdőben hideg szellők járnak

Fehér hósapka alá bújtak a házak,

A fák csak áznak, az őzek fáznak,

Az emberek meg csak nótáznak.

Nincs iskola, csak a tündérálom,

Este már én is a Mikulást várom.

De ha nem jő, hát azt se bánom.

Csak itt legyen velem a párom.

Legyen finom mákos kalácsom, 

És váljon valóra minden álom,

Minden embernek ezt kívánom.

Legyen áldott békés a karácsony.

---------------------

Láttam a világot

Láttam a tengert, csillagként ragyogni,

Láttam a vén erdő fáit, vígan táncolni,

Láttam a békét, az emberek szívében,

Láttam a szerelmet, a lányok szemében,

Láttam a virágokat, fürödni a fényben.

Láttam a csendet, a széllel beszélni.

Láttam a szívedet, szerelmet remélni.

Láttam a vén koldust, meséket regélni,

Láttam a vad szelet, nyárfákon zenélni,

Láttam a jó Istent, ott fenn a kék égen,

Mindenbe őt láttam, amerre csak néztem. 

--------------

A hit

Szól a templom harang

Énekel bent sok angyal

Közétek vígan mennék

Veletek boldog lennék

Krisztusért is tennék

Jézusért én is kiállok

Hallják hangom királyok

Csilingelnek a szánok

Soha semmit nem bánok

-----------------------

Én leszek...

Leszek öreg koldus a templom lépcsőjén

Leszek láthatatlan, mint a vén őszi szél

Leszek könnycsepp mint a harmat a fán

Leszek meleg szellő, amit senki se lát

Leszek bundás kesztyű, mi meleget ád

Leszek furcsa árnyék, ami veletek jár

Leszek apró lámpás a sötét éjszakában

Leszek remete, ki itt él rég magában

Leszek bujdosó, mert a világtól félek

Leszek örökké, mert verseimben élek...

------------------

Nőnapi kívánság!

Kívánunk nektek, csókot százat,

Hófehér menyasszonyi ruhákat.

A feleségeknek a szeretőknek,

A szép lányoknak, a nevetőknek.

A nők mindenkit túlélnek,

Még az ördögtől se félnek

Ha nincs több érvük sírnak,

Pedig ők mindent kibírnak.

A nők a hétköznapi hősök,

A férfiak fáradt öreg ősök.

A nők mindig szeszélyesek,

De ha nem hát veszélyesek.

A férfinak a nő a család,

A nőnek a férfi a varázs.

A férfi szava összeáll mesévé,

A nő álma varázsolja zenévé.

A félénk madár

Egy beteg fáradt, öreg ember,

Nehezen kel, minden reggel.

Bántják már az izzó fények,

A hangoskodó furcsa lények.

Valaha szabad volt, ő is régen,

Nem repdes már a zöld réten.

Sok sok madár, fenn az égen,

Irigykedve búsan, fájón nézem.

Rab madár vagyok úgy érzem,

Szabadságtól nem kell félnem,

Így is sikerült, boldogan élnem.

Zene füleimnek

Édes ajakból mézédes nóta szól,

Jó hangszerből jó muzsika szó.

Ritmusa harmonikus és vidám,

Fülcirógató lágy szép melódiám.

Dallama lágy ütemén víg tánccal,

Ringó csípőjű nimfák nyaklánccal.

Megfázás

Érzékeny tüszős a torkom

Náthától vörös az orrom

A beteg ember sokat köhög

A bacilus meg csak röhög

A nátha pisze orrot csavar

Kínoz, könnycseppet facsar

Meghűltem ez lett a sorsom,

Mentollal hűtöm a torkom

Lázas testem izzad forrón

Enyhülést hoz a meleg tea 

Az egészség lesz a trófea

Meleg ágyba bújtam hátha

Végre elhagy a rút nátha.

Mibül lesz a ...

Disznóból lesz a szalonna,

Buzábul liszt a malomba.

Jégesőből meg a pocsolya,

Disznó lábbul a kocsonya

Szépasszonnak a babája,

Kisbabának a mamája.

Vén asszonnak a hája,

A kislyánynak a bája.

A legénybül lesz az apa,

A kezibe termett a kapa.

A lyánybul lesz az anya,

Anyósbul meg a banya.

A sírhely

A temetőben megint új sírt ásnak,

Nem maguknak inkább másnak.

Ha már az élők között nincs hely

Itt mindenkinek jut egy sírhely.

Itt nem számít hogy szegény gazdag

Dőzsölők vagy nyomorultak voltak,

Itt mindenkinek jut ingyen pamlag

Szenvednek az élők és némák a holtak.

Régen sír volt itt füves, gazos, horpadt,

Kiásták újra, mert kell a hely a holtnak.

A halál

A halál végtelen az élet reménytelen

Ismerem a nyár hevét, a tél havát,

A bús nappalt és a sötét éjszakát.

Ha meghalok majd, mélyre ássatok

Fáradt testem meg soha ne lássatok.

Itt fekszem a hideg földön részegen 

Holtan kábultan, vagy csak félszegen

Legyen ez az utolsó...

Utolsó könny az arcomon

Utolsó csókot adok neked

Utolsó sóhajom száll feléd

Utolsó napunk már együtt

Utolsó dal, amit hallunk

Utolsó pohár pezsgőnk

Utolsó szerelmes ölelés

Utolsó pillantás arcodra

Utolsó perc az életemből

Utolsó jaj és végem van.

Az utolsó szó; szeretlek.

Nőnapi merengés

A nő a férfinak örök talány. Képtelenség megérteni,

Sosem tudja mit gondol, mit szeretne, mit mond,

Mit tesz, mire vágyik, nem ismerhetjük ki őt soha.

Ha a húgocskám, akkor angyali játékos és vidám,

Ha nővér akkor megvédelmez minden rossztól

Ha Édesanya, akkor ápol ha beteg vagy és felnevel,

Ha Feleség, akkor szenvedélyes vad  és szerelmes,

Nagyiként, összetartja a széthúzó családunkat,

Miért? Mert a NŐ a szeretet, a báj és a finomság,

Az érzelem és a hit, a béke és a remény, a szeretet

Az élet értelme az otthon melege, a család alapja.

Isten adománya, természetes hogy van nekünk, 

Nélküle értelmetlen és üres lenne az életünk

A nő az emberiség bölcsője és menedéke,

Egy testben ördög és angyal, tündér és boszorkány,

Etet, tanít, ringat kényeztet és a sírba visz,

Hős amazon ha gyermekét védeni kell

De ha szerelemre ébred, szelíd illatos virág...

Bolyongó lélek

Halotti lepelként a hófehér bársony takaró,

A temetőt ünnepi ruhába öltöztetni akaró.

Se élet, se árnyék, se hit, se bánat, se remény,

A hajnali magány itt hideg nyirkos kemény.

Halkan motyogva kábán, bóbiskolva álmosan,

Árva lélek a sírok között botladozva bolyong.

Csak céltalanul rovom a temetőben a köröm,

Se szó, se hang, se csók, se könny, se öröm.

A halott kiszolgáltatott és gyámoltalan árva,

Magányos, bús elhagyott a sírok között járva.

Egy bágyadt szellem tévelyeg némán a földön,

Elveszetten a névtelen kopott kövek között.

A vén sír, már megrepedt, ledöntötte rég a szél,

Benőtte a penész, a gaz, nincs rajta már szöveg,

Hervadt virág, száraz koszorú, itt vajon kiholt?

De, senki se tudja hogy ebben a sírban  kivolt.

Mi értelme?

Ha akkor halunk meg amikor már mindent tudunk

Akkor az élet pazarlás, a tanulás felesleges kunszt

De hát akkor minek születtünk ha úgyis meghalunk

Magyarázza már meg valaki, hogy miért? Ki érti ezt?

Parkinson elveszi az erőt, az Alcheimer pedig az észt.

Mondd meg már, mi értelme akkor az emberi életnek?

Örökké tovább él egy megtermékenyített petesejtünk?

A tudás egy része megmarad, a többi odalesz örökre.

Ez az én utam

Mint apró porszemet sodor a szél

Lobogok, mint parázs a sötétben

Eltűnök mint a fáradt tavaszi hó, 

Felolvadok mint a cukor a vízben

Elveszek mint erdőben a gyerek

Mint tikkadt só a hideg tengerben

De viszem tovább a pislogó fáklyát.

Meggyújtom vele a hatalmas máglyát.

Elmúlás

Megint elment hát egy lélek,

Most én jövök, attól félek.

Felébredek, hát még élek,

Biztos élek, mert beszélek.

Meghalnak, gazdagok szegények,

Szerte foszlottak a hiú remények.

Elvész a méltóság és az erények,

Az emberek ilyenkor szerények.

Nem is tudom, mit remélek,

Szomorúan, bánatosan nézek.

Kaszás, még egy napot kérek,

Ugyan, kellesz is te a fenének.

Ez a hazám

Nekem ott a hazám ahol épp vagyok,

Ott a népem nemzetem ahol lakok.

Ott a világ, ahol a földjeink terülnek,

Ott a legjobb, ahol a nyelv körülvesz.

Csak addig, míg a szelíd szem lát,

Ahol az anyaföld édes kenyeret ád.

Egész odáig, ameddig az ég kéklik,

Ha leszáll az est, az erdő sötétlik.

Őzek az erdőben, halak a folyóban, 

Kalács a tepsiben, szőlő a hordóban.

Itt állok, büszkén ahol az ég beborul,

Ahol a magyar imádkozni leborul.

Ez a föld mindennél drágább nekünk,

Hazám, mindennél jobban szeretünk.

Az egész világban messze földön járok,

Kóborlok, de végül mindig haza találok.

Valamikor régen itt őseink lehettek,

Itt éltek, haltak, mulattak, szerettek.

Házat építettek, szántottak vetettek.

Vitézül harcoltak, hősöket temettek.

Itt büszke bárdok védték a határt,

A földeket örökségül ránk hagyák .

S most őrséget büszkén mi állunk,

Így talán, mi is hősökké vállunk...

Nőnapi köszöntő!

Köszöntöm hát most a nőket!

Mert kiváltság szeretni őket.

Az anyákat,és a szülőket,

Az öregeket, a csecsemőket.

A nagyokat a cseperedőket,

A csendeseket a cselszövőket.

A szelídeket, a csellengőket,

A félénkeket a bátor nőket.

A vágyakozókat a szeretőket,

A pletykásokat a perlekedőket.

A törtetőket, a törekvőket,

A vékonyakat a dús nőket.

A modelleket a táncosnőket,

a boszorkányokat, a sellőket.

A hercegnőket a királynőket,

A szívünkbe kell zárni őket!

Nőnapi kívánság!

Kívánunk nektek, csókot százat,

Hófehér menyasszonyi ruhákat.

A feleségeknek, a szeretőknek,

A szép lányoknak, a nevetőknek.

 

A nők mindenkit túlélnek,

Még az ördögtől se félnek

Ha nincs több érvük sírnak,

Pedig ők mindent kibírnak.

 

A nők a hétköznapi hősök,

A férfiak fáradt öreg ősök.

A nők mindig szeszélyesek,

De ha nem hát veszélyesek.

 

A férfinak a nő a család,

A nőnek a férfi a varázs.

A férfi szava összeáll mesévé,

A nő álma varázsolja zenévé.

 

A Tiszavirág 

Legyen időd kicsit megállni, 
A hatalmas Tiszát csodálni.
Estig nézni a tiszavirágot,
Megismerni e mesés világot.
 
Felismerni benne a szépet,
Bámulni, mint a szentképet.
Milyen szép is a természet,
De ritkán van benne részed.
 
Nekik csak egy nap a világ,
Hamar elhervad ez a virág.
Ringatja lágyan édes vizét,
Alig ismeri meg az élet ízét.

A víz felett a szerelem virágzik,

Milliónyi kérész vígan játszik.

Hamarosan itt a tavasz, látszik,

A komor Tisza végre kivirágzik.

 

Csábítás

Drága hölgyem kérem szépen,

Randizz velem mindenképpen.

Ölelő karjaimban itt az ős erő,

Én vagyok neked az igaz szerető.

Remélem én leszek vele a nyerő,

Nem vagyok túl okos, értem én?

Ha nem lenne itt velem, féltemén,

Más lesz a férjed? Miért nem én?

Ha okosabb lennék se érteném.

Örülök hogy te veled lehettem

Melletted olyan sokat nevettem.

Vége

Befejeztem mostmár éltemet,

Nem tanítom már a népemet.

Koporsóra tették a képemet,

Meghagyták az örök létemet.

Nem kérem már a béremet,

Szívjátok csak a véremet,

Örökké bántani nem lehet.

Kevés jó barát majd eltemet,

Mély sírba dobják testemet.

Láthatod majd a vesztemet,

Olvasd csak el a versemet,

Megismered majd a lelkemet.

Az emberek nem ismernek el,

Az elismerésük nem is kell...

Az életet álmodom tovább

Hogy újra éljem a csodát.

A hajléktalan

Egy fájdalmas koldusszendvics a járdán kuporogva,

Egy hajléktalan két papírkarton között megbújva.

Csuklóján minden vagyona egy szakadt szatyorba,

A savanyú hideg kannás bor szelíden álomba ringatta.

Megitta mind, ne hogy ellopják a maradékot míg alszik,

A kóbor kutyát, mint forró kályhát magához szorítja. 

Álmában szája szélét nyalja, Szép  tiszta ruhában ül,

fehér asztalnál étkezik, már nem fázik és nem éhezik.

Igyekszik jóllakni mert, ez az élet számára nem létezik,

Álmában mezítláb sétálgat a hófehér suba szőnyegen.

A kandallóban pattog a tűz, testét elönti a melegség,

Amíg a bor fátyla fel nem száll, emberként éli világát.

Nem látta senki, csak én és talán a könyörületes Isten...

Tanulj meg fiam...

Tanulj meg könny nélkül sírni.

Szép verset, könyv nélkül írni,

Szemrebbenés nélkül hazudni,

Ha besároznak ruhát cserélni.

Sohasem gyűlölni csak szeretni,

És mindenkinek megbocsátani.

Ha úgy fáj, akkor sem beszélni,

Ha megbántanak, csak nevetni,

És Istentől kegyelmet remélni.

Áll meg öreg egy kicsit

A sírok között a gyászoló menet, némán halad, 

Előtte a dombra egy díszes, fekete kocsi kaptat.

Ne bámulj, bambán, eljön majd érted is a halál,

Inkább imádkozz öreg! - Mert készületlenül talál.

Nem rémiszt már akkor a siratóasszonyok hada,

Nem bánt már téged bánatos, fájó énekük dala.

Nem láthatod már milyen a gyászhuszárok sora,

Hordóban marad gazduram, mulatós tavalyi bora.

Hosszú útra indulok most veled,

Régen ismerem már a neved. 

Kharónnal az öreg  mogorva, 

sovány révésszel, indulok el, 

Ő, Erebosz és Nüx gyermeke, 

Egy obolosz érméért már átvisz,

Öreg ladikjában a tomboló folyón, 

Nem akarok  itt tovább bolyongni.

 

A zabi gyerek

Felelőtlen szertelen,

Hát hiába az intelem!

Hol van most az értelem, 

Nem fontos a védelem?

Szenvedélyük féktelen, 

Az ostobaság végtelen.

Egy apró élet meztelen, 

Megszületni kénytelen.

Szegény baba névtelen, 

Apám anyám nincs velem.

Némán fekszik nesztelen,

 Nincs benne még félelem,

 A sorsa így reménytelen.

Álmomban is csak te rád gondolok

Csillogó szemed most rám mosolyog

Sétálok veled és a kezedet fogom 

Csípődet ölelem a szádat csókolom

Didergő hóember

Fájó lelkemet néktek én kitárom,

Bár nem szólal már meg a gitárom.

Ez már az ébredés vagy még álom,

Álmom homályos nyomait járom.

Ezt a bűnös világot már utálom,

Én már csak a világvégét várom.

Egyedül vagyok ember a világon,

A józan észt sehol nem találom.

Bízni bennetek már reménytelen,

Az emberi butaság is végtelen.

Az ember sajnos élni kénytelen,

Bár a világ számomra fénytelen.

A mennyország nagykapuja zárva,

Csak nézünk a feltámadást várva.

Ha Krisztus eljő ígéretét beváltva,

Kínjával az öröklétet megváltva.

Én csak egy kis melegre vágyok,

Egész nap kint a hidegben ázok.

Mindenütt csak havas tájat látok,

Már sok ezer éve hogy úgy fázok.

Mindig van remény

 

Mindig van hit a csodában,

Kereszténység a pogányban.

Pislogó fény az éjszakában,

Tisztító tűz a vak homályban.

Kis józan ész a sok butában,

Keserű könny a magányban,

Micsoda illat a szép virágban,

De sok a képmutatás a világban.

Bátorság

Bent vagyok mert ki menni nem merek

Ha kimegyek talán megölnek a vad ebek

Az ablak mögött vígan mulatozó emberek

Csak nézek ki rájuk, boldogan nevetnek

Így egyedül magányosan élni nem lehet

Eldöntöttem hát ha meghalok is kimegyek

Egy kicsit talán én is boldog leszek velek

Tűző nyári napon

Perzsel a nap a kék égen.

Nem volt eső itt mát régen,

A fa lombja lágyan táncoló

Árnyéka magához láncoló

Testemen izzadt cseppek,

Versenyt futnak az idővel,

Pirul barnul  a test és a bőr.

Izzik a hát az arc ég a szőr

Síri csend, rekkenő hőség,

Az árnyas eperfához hűség

Testem csak szikár árnyék.

A tó hideg vizébe vágyék.

Mint kútba a szomjas vider

Úgy csobbannék a vizébe

Bár fújna halvány esti szél,

Úgy a szív enyhülést remél.

Jégvirág nyíljon a legelőn

Zúzmara szálljon a levegőn

Felszálló hideg permet pára

Vagy jégeső hulljon a tájra.