Ars poetika

     Az író, a publicista hitvallását, feladatát céljait és nézeteit a halál közeledtével kifejti, hogy az utókor megértse mi indította arra, hogy írjon. Megteszem hát én is, mert így kívánja a világ. Az élet arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Amikor írok, nem csak megosztom legféltettebb gondolataimat, de a kezemet nyújtom feléd és a szívemet tárom ki, és a lelkem egy féltett darabját felajánlom neked, hogy ezáltal több legyen a tied. Ha valaki író akar lenni, az első ötven évet olvasással kell töltenie, hogy elég bölcsességet összeszedjen a következő ötven évre ahhoz, hogy képes legyen szépen írni, és ezáltal műveltségre tanítani embertársait. Az olvasás által kulturális gazdaságot szerzünk amit aztán elajándékozunk boldog boldogtalannak önzetlenül. 

      A könyvet nem az író írja, hanem az olvasó inspirálja alkotásra a szerzőt. Nem vagyok bértollnok, nem tudok írni, ha érzéseim nem indítják el a gondolataimat. Számomra az ihletet az érzelmi töltet adja. Persze írni veszélyes, mert nem tudhatjuk, hogy gondolataimat úgy értelmezik-e, mint amilyen hangulatban születtek. Az őszinte gondolatok, mindig fájnak, mindig tapintatlanok, mindig megbántanak valakit, mindig felháborodik miatta az aki érintett. A könyvekbe nem menekül az ember, hanem mások gondolataira kíváncsi ezért bújja azokat. Inkább írok magamnak vagy néhány igaz embernek, mint hogy a világnak írjak és eladjam a lelkem a népszerűségért. Mindig szívvel szoktam írni, és mindig az ész segíti munkámat. A szív által keletkezett kifejezéseim gyakran zavarosak és pontatlanok, tökéletlenek, egyenetlenek, durvák lesznek, de az ész elrendezi a káoszt. 

   Az igazán tartalmas írásokat meg sem értjük első olvasatra, de amikor újra elővesszük, kikristályosodik belőle az író bölcsessége. Nem használok metaforákat, hasonlatokat, és mégis a sorok között írok. Sokan írnak a lelkiismeret nevében, lelkiismeretlenül, mert a tömeg azt várja. Az igazság elhallgatása lesz a bírád és hóhérod, a tiszta szíved a pártfogód Isten előtt, te döntesz, hogy bárd leszel vagy bértollnok. Ne feledd, szépen megírni csak azt lehet, ami fáj, vagy neked vagy másoknak. 

     Az írás a bölcs ember magányos tevékenysége, amit néha a hiúság szül. Aki szabadon olvas, megtalálhatja az igazi kincseket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és gondolkodásra késztetik, mert a gondolkodásra serkenteni képes írók a legveszélyesebbek a tömeget manipulálók számára. Nagy hatalma van az írónak, mert nem csak elűzi az unalmat, az egykedvűséget, a csüggedést; felvilágosít, felserkenti az erőtleneket, lecsillapítja a nyughatatlanokat, és mindenre megadja a választ, még arra is amire nem szabad, amit senki meg nem kérdezett, ezért a papírra vetett szó az emberiség leghatásosabb fegyvere. 

Miért írok a sorok között?

      Olyan populáris világban éltem, ahol, a tetoválás, a piercing, a cigaretta, az erőszak a trágár beszéd az alkohol és a drog volt a menő, ahol a művelt ember üldözött, ahol a vélemény csak akkor megengedett, ha kommersz, ahol könyvet olvasni ciki és a tudás bűn, ezért a sorok között bújik meg a vélemény és a részletekben a lényeg. Ez a világ harsogó magabiztos deklaratív értékrendet képvisel. A héják vijjogásától nem lehet hallani a galambok lágy turbékolását. A műveltségéből következik a szerénység a bizonytalanság és a csend. A műveltség az előző nemzedékek végrendelete, ami a könyvekben rejtőző hagyományos tudás, a múltból táplálkozik és a jövő felé mutató örökségünk. Ez magában foglalja a neveltetést és viselkedést és a természettudományos alapműveltséget, az olyan tudás, amely jelentős részben generációkkal a mi korunk előtt született meg, így a múltból örökölt hagyományos tudásnak tekinthető. A művelt embertől soha nem azt várjuk el, hogy a tudomány legfrissebb eredményeit ismerje, inkább azt, hogy tudja azokat az alapvető dolgokat, amelyek kiállták az idők próbáját. Olyan kanonikus tudás, amit az oktatás révén és a könyvtárak mélyén való kutakodással szerzünk meg. Kialakult keresztény értékrend, hagyományok, tradíciók és szokások formálják, viselkedésminták alkotják, amelyeket szociális státuszunk gyakran meghatároz. A műveltség tartalmát a humanista eszmék, a latin műveltség, a felvilágosodás, a reformáció a keresztény értékek történelem és a művészet és irodalom, viselkedési szabályok, írás olvasás fogalmazás beszéd alkotják. Így a műveltség már egy státusz kijelölő markerré válik, ami nem azonos a tájékozottsággal.

Milyen feltételei vannak az ilyen előrelátásnak?

    Ezen a ponton különbséget kell tennünk tájékozottság és műveltség között. A nyitottság és a rugalmasság a perspektivikus gondolkodás előfeltétele a befogadásnak. A hagyomány és a liberalizmus nem paradoxon, de a tradíciók megóvnak a talmi ideáktól. A kollektív identitás kognitív ismeretei, normák értékek, nyelv és szemantika megalapozzák a tradicionális tudást, ezzel szolgálva az érzelmi összetartozást. A tradíció révén őseink tapasztalatait ismerve hozzuk meg döntéseinket. A tanulás révén nem szerezhető meg a műveltség, ahhoz még nagyon sokat kell olvasni szépirodalmat. A szellemi értékek összessége, amit egy közösség, társadalom története során kialakít, felhalmoz; a közösség életfelfogása, szokásai nem mindig válnak a műveltség részévé.

Hogyan leszünk műveltek?

     Senki sem születik műveltnek, hanem a szocializáció egyes szintjei nyomán fokozatosan azzá válik (formális vagy informális keretek között elsajátítja). Minden esetben érdeklődést feltételez. Érdeklődést a világ történéseinek és alakító folyamatainak megismerése iránt. A szintje koronként, kultúránként és egyénenként eltérő. Személyekre és közösségekre egyaránt jellemző. A kollektív tudás egyfajta alapvető mértékének általános birtoklását jelenti. Gyakran szinonim kifejezése az \”általános műveltség\”, ami az adott társadalomban az adott korban, a közösségi életben való érvényesüléshez minimálisan elvárt ismeretek birtoklását jelenti: ez lehet készségbeli, képességbeli, személyiségbeli (pl. illemtudás), valamint lexikális műveltség. Az emberiség történetének előre haladtával a műveltség fogalma nem sokat változott, csak a jelentéstartalma, az általa megjelölt és felölelt ismeretanyag köre bővült, formálódott, alakult, illetve folyamatosan alakul. Ami ma természetesnek, \”alapvetőnek\” tűnik, az pár évvel, évtizeddel, évszázaddal korábban ismeretlen vagy elfogadhatatlan tartozéka volt a műveltségnek. A műveltségnek vannak állandó és változó elemei. Állandó elem például az adott társadalomban mindenkor érvényes együttélési szabályok, normák, viselkedési formák összességének az ismerete.

Ki vagyok én?

    Kihalóban lévő irmag, utolsó mohikán. Régen polihisztornak nevezték az élet minden területén tájékozott művelt embert, már a ez a státusz feledésbe merült. A műveltség tehát egy korokon átívelő sztenderd a társadalomba való beilleszkedéshez, amelynek elemei folyamatosan alakulnak, de magvát tekintve (a legősibb közösségi együttélési normák ismerete) szinte változatlan. A műveltség tipikus jellemzője az akkumulálódás: tehát a benne foglalt ismeretanyagok egymásra épülnek, egymást kiegészítik, együtt képezik annak mindenkori jelentését és értelmezésének mikéntjét.

Miért írok?

     A madár nem azért énekel, mert kérdezni akar vagy válaszolni, hanem azért, mert van egy eldalolni való éneke. Az élet arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk az utolsó lenne, mintha minden mondatunk után a halál tenné a pontot. Amikor írok, nem csak megosztom legféltettebb gondolataimat, de a kezemet nyújtom feléd és a szívemet tárom ki, és a lelkem egy féltett darabját felkínálom neked, hogy több legyen a tied. A könyvet nem az író írja, hanem az olvasó inspirálja alkotásra a szerzőt. Írni veszélyes, mert nem tudhatjuk, hogy gondolatainkat úgy értelmezik-e, mint ahogyan szeretnénk.

Írásaim bántóak?

     Az őszinte gondolatok, mindig fájnak, mindig tapintatlanok, mindig megbántanak valakit, mindig felháborodik miatta az aki érintett. Nem szeretnék középszerű lenni, inkább írok magamnak vagy néhány igaz embernek, mint hogy a világnak írjak és eladjam a lelkem a népszerűségért, mint egy bértollnok. Az igazán mély, tartalmas írásokat meg sem értjük első olvasatra, csak amikor újra elővesszük, kikristályosodik belőle az író elrejtett gondolata. Nem kell ahhoz metafora, vagy hasonlat, hogy a sorok között megbújjon a titok. Sokan írnak a lelkiismeret nevében, lelkiismeretlenül, mert a tömeg azt várja. Az igazság elhallgatása lesz a bűnöd és hóhérod, a tiszta szíved a pártfogód Isten előtt, te döntesz, hogy bárd leszel vagy bértollnok. Ne feledd, szépen megírni csak azt lehet, ami fáj, vagy neked, vagy másoknak. Az írás a bölcs ember magányos tevékenysége, amit néha a hiúság szül. Aki szabadon olvas, megtalálhatja az igazi kincseket, amik gazdagítják a belső világát, lelkesítik és gondolkodásra késztetik, mert a gondolkodásra serkenteni képes írók a legveszélyesebbek a tömeget manipulálók számára. Nagy hatalma van az írónak, mert nem csak elűzi az unalmat, és a csüggedést; felvilágosít, felserkenti az erőtleneket, lecsillapítja a nyughatatlanokat, és mindenre megadja a választ, még arra is amire nem szabad, amit senki meg nem kérdezett, ezért a papírra vetett szó az emberiség leghatásosabb fegyvere.

Meddig tanuljunk?

     Amikor tanulunk, ismeretre teszünk szert, de az ismeret még nem tudás, a tudás pedig még nem azonos a bölcsességgel. A népszerűség elé helyezni a tisztességet ebben van a nagy titok. A könyv a hűséges társ, a legjobb barát, és a csend. Tapasztalatom szerint egyszer mindenki eljut életében arra a pontra, amikor elgondolkodik azon, kik voltak az elődei, hol éltek, mivel foglalkoztak? Csak a felismerés időpontja különböző, ki nagyon korán, szinte már gyermekkorban foglalkozik a kérdéssel, vannak viszont szép számmal olyanok is, akik csak életük alkonyán. Horatius mondta; aki ír az nem hal meg, mert műve örökké megmarad és ezáltal halhatatlanná lészen… (Non omnis moriar, multaque pars mei. Vitabit Libitinam…) A halál igazságtalan, mert akkor jön el, amikor már mindent megtanultunk....

Mi a célom az írással?

Az ember akkor kezd el megöregedni, ha reggel cél nélkül ébred és este remény nélkül fekszik le. Nem éltél igazán addig, amit nem tettél valakivel valami jót, amit az soha nem tud majd viszonozni…Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte. A sok kis jelentéktelen, egyszerű gesztus teszi elviselhetővé az életet. Egy mosoly, egy érintés, egy szó, kis kedvesség és törődés. Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége. Adj egy esélyt az új napnak. Hagyd, hogy megmutassa neked a célodat, a feladatodat. Tudod, a reggelek éppen erre jók. Értelmet adnak az életnek a sötétség után. A hit erőt ad, Hiszek a napban, ha nem érzem melegét, hiszek a szívben ha nem érzem szeretetét, hiszek az Istenben, ha nem látom is..!

Elfogyott a papír, kifogyott a tinta, elfogytak a gondolatok is...