Az én falum

Talán érti valaki, talán emlékszik még valaki, talán él még valaki…

Én ilyennek látom. Egy szelet múlt, ami örökségünk féltett gyöngyszeme. A szép új világ a nagyvárosok, mind a picike falvakból nőttek ki, lakói a falusiakból születtek, a múlt emlékei dicsősége és bizonyítéka a falvak mélyén lakozik, a régi vályogházakban, a frissen meszelt falakban, a poros utcákon, a nyikorgó templomajtón, a kopott padokon, a takaros udvaron, a disznóól szalmájának szagában, az istállóban illatozó szénában, a gémeskút büszke zsiráfnyakában, ez az igazi csoda, a vödör vizének csillogásában meglátni a fénylő napot és felfedezni újra világot. Ne csak nézz, láss is, tudom nem könnyű, felismerni az értéket az igazat és a tisztát de ha jól figyelsz a részletekre, észre veszed a fűben ciripelő tücsköt, a sötétben pislákoló szentjános bogarat, az apró ablakból kiszűrődő gyertyafényt. Amikor a rocskából kapod a tejet, a méhkasból a mézet, a kútból a vizet, édesapától a mesét, édesanyám kezéből a kenyeret. Nehéz szavakba önteni ezt az érzést, azt mondják a tudálékosok, hogy lokálpatrióta, szerintem csak egy álmodozó időutazó vagyok, akit egy régmúlt időből itt felejtettek, visszatértem mert nem lettem városi, de már ide sem tartozom, földönfutó lettem hazátlan árva, akit ide oda fúj az őszi szél, mint az ördögszekeret a homokbuckákon. Amikor itt éltem mindenki köszönt nekem, most hogy visszajöttem, csak néznek rám kérdőn, ki lehet ez az idegen. A temetőben már többen vannak akik ismernek, én is emlékszem minden sírhantra, minden benne nyugvó halottra. Valaha nevető szorgalmas emberek voltak, nem gondoltak a halálra, éltek békésen csendesen a faluban. Most minden házban idegenek laknak, nekem idegenek és én is idegen vagyok nekik. A diófán károgó varjú még a régi, talán ő ismer meg egyesül. A szomszédban álló vén eperfa szomorúan néz rám, megismer de már ő is a végét járja. Gyerekkoromban a diófa oldalába beütöttünk három szeget, azon másztunk fel a vastag törzsön, benőtte már a fa, de a három szegnek még jól látszik a rozsdás feje. Szemben az akácoszlopok a kerítésben még mindig élnek és minden tavasszal kihajtanak, hogy valaki levágja őket. Tulajdonképpen minden megmaradt, csak az emberek cserélődnek. Más kongatja a harangot, más prédikál a szószékről, mások hallgatják, más vágja le az akácágat. A régi bokros híd, öreg köveivel, száz éve már hogy szolgálja az itt lakó embereket. Az út melletti gödör a vályogvető volt 40 éve még, most kacsaúsztató. A templom oszlopaiba bevésett emberek monogramja több száz éve hirdeti, hogy itt jártam valaha. A temetőben a névtelen hősök megkopott sírja 75 év után is hirdeti, hogy éltek és meghaltak. Nagyapám több mint 100 éves vályogháza, ma is áll, vele szemben egy még régebbi ház, "Gubner Simon Szikvíz gyára" sajnos a táblát már leverték, de a ház már 4 emberöltő óta áll és hirdeti, hogy itt becsületes szorgalmas emberek laktak. Az emberiség története szorosan összefonódik a falvak és települések létrejöttével. A falu,  ahol az emberek nem csupán laknak, hanem közösséget alkotnak és életüket építik. A falvak olyan helyek, ahol a múlt, a jelen és a jövő találkoznak, és ahol az emberek megtalálják identitásukat és életük értelmét.  A falvak történelmi szerepe szinte felbecsülhetetlen. Az emberiség kezdeti időkben vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, majd a mezőgazdaság megjelenésével születtek az első települések. Ezek a települések később váltak falukká, és az emberek itt kezdték megosztani a teret, az erőforrásokat és a munkát. A falvak lehetővé tették a mezőgazdaság fejlődését és az élelmiszertermelés növekedését, ami az emberiség számára alapvető volt a túléléshez és a civilizáció kialakulásához. Az élet a falvakban sokszínű és gazdag tapasztalatokat kínál. Itt él az agrárkultúra, az állattenyésztés és a kézművesség hagyománya, amelyek generációról generációra örökölődnek. A falvakban az emberek még mindig képesek közelebbi kapcsolatot kialakítani az évszakokkal, a természettel és az élelmiszerrel. A kis közösségekben az emberek ismerik egymást, és segítenek egymásnak a nehéz időkben. A falvak olyan helyek, ahol az emberi kapcsolatok és az emberiesség értékét még mindig nagyra becsülik. A falvak az identitás és a kultúra őrzői is. Sok faluban megőrződnek az ősi hagyományok, a helyi zene, a tánc és a kézművesség, amelyek az emberek identitását és kultúráját formálják. Az évszázadok során a falvakban kialakult hagyományok és néprajzi sajátosságok gazdag és sokszínű kulturális örökséget hoztak létre. A falvak a természetvédelem és a fenntarthatóság szempontjából is kulcsfontosságúak. Az itt élő emberek gyakran szoros kapcsolatban állnak a környezettel, és értik annak fontosságát. A fenntartható mezőgazdaság és az erőforrások hatékony felhasználása a falvakban elengedhetetlenek ahhoz, hogy az emberiség továbbra is fenntartható módon éljen a Földön. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a falvaknak is számos kihívással kell szembenézniük. A városokba való elvándorlás, az iparosodás és a globalizáció hatására sok falu népessége csökken, és az életminőség csökkenhet. Az infrastruktúra és a szolgáltatások hiánya problémákat okozhat. Az élet a falvakban gyakran nehezebb lehet, de a mezőgazdaság az élelmezés alapja. Az emberi közösség, a kultúra, a természet és a fenntarthatóság központi szerepet játszanak a falvakban. Ezek a helyek az élet bölcsőjévé válnak, ahol az emberek találkoznak a múlttal, élnek a jelenben és készülnek a jövőre. Az emberiség jövőjének megőrzése érdekében fontos, hogy megőrizzük és támogassuk a falvakat, mint az élet alapvető és értékes részét.