Szatmár megyei férfiak gubában (1930 körül). A guba első ráte-kintésre szőrével kifordított subához hasonlít, valójában azonban durva szövésű gyapjúszövetből készült, amelynek szálai közé gyapjúfürtöket szorítottak szövés közben. Ez a meleg, ujjas kabátféle északkeletről terjedt el a XVIII. században. Utóbb fontos készítő-helyévé vált Debrecen. A gyapjú természetes színében készült fekete, fehér és szürke guba is. Volt hosszú, lábszárközépig érő változata — ilyeneket használtak a szekerező, fuvarozó paraszt-emberek, pásztorok. A derékig érő, rövid gubát fehér színben asszonyok viselték. A guba olcsóbb volt mint a suba, a szegényebbek viselték. Ezért mondták egykor: „guba gubával — suba subával", vagyis a szegény keressen szegény élettársat, a gazdag tehetőset. Szövése szerint különbözött a kisbárány gyapjúfürtjeivel készített bárányfürtős guba a felnőtt juh gyapjával megrakott rakott gubától, volt végül olyan guba is, amibe egyáltalán nem szőttek be fürtöket, a gyapjúszövet sima felületét utólagos fésüléssel tették bolyhossá, ez volt a fésültguba. A guba szabása igen egyszerű: két ujja, hát- és mellrésze egy vízszintesen kettéhajtott gubaposztó darabból került ki, derékrésze pedig egy másik, oldalvarrás nélkül a mell- és hátrészhez varrt darabból. A guba egyetlen dísze a nyakat szegő piros posztócsík. Ujja hosszú volt, a kéznél hosszabb, de nem is igen öltötték fel, inkább csak vállra vetve viselték. A guba télen a bőrruhát pótolta a vászonruhák felett, nyáron szabad kémény alatt, füstös, száraz helyen lógott, hogy a féreg bele ne essen. Amíg új volt, ünneplőnek hordták, ha viselt, szekerezni, vásárba, határba jártak benne, s ha elkopott, a dikón, ágyfőn volt a helye, s takarónak, fejaljnak szolgált. Annyit ér mint az eben a guba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése