Egy kedves rövid archaikus történetet mondok el, egy 10 éves kisfiúról, úgy ahogy hallottam, ahogy mesélte nekem egy 92 éves bácsi, aki ma is ott él a "gatyülepben" abban a Tarpa nevezetű kis faluban a Kárpátok lábánál, az Esze Tamás közben, ha nem hiszitek kérdezzétek meg tőle, ő volt ugyanis az a vízhordó, akiről a történet szól. Tíz évesen kerültem a kőfejtőbe, édesapám meghalt, édesanyám közbenjárására sikerült munkához jutnom. Ott voltam vízhordó, 4 évig. A meredek hegyre nehezen cipeltem fel a vizet. Estére mindig fáradtan rogytam az ágyba. Édesanyám nagyon szeretett, de mindketten tudtuk, ennek így kell lennie. Egyszer egy pihenő alatt aztán összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem attól a bácsitól, aki felvett, hova lett az előző vízhordó? Mindenki a hűvösben pihent. – Tudod, Karcsi fiam, az előző vízhordó ott áll fenn a hegyen, az a nagy szikla ő, mert sziklává változott. Elnevettem magam, kaptam egy nyakast tőle – de rajtam kívül senki nem nevetett, körülnéztem és láttam, hogy az emberek szomorú tekintét. – Jegyezd meg, fiam, a legfontosabb és legfelelősségteljesebb munka a tied, mert nélküled nem bírnánk dolgozni, ezért ne késlekedj soha a vízzel. A kút el van átkozva, soha ne nézz bele, ne állj a gémje alá, mert a másik végén lévő hatalmas kő rád eshet. Ebben a kútban lakik az ördög, ha kinéz belőle, soha ne állj szóba vele, de hogy a kérdésedre válaszoljak, az előző vízhordófiú, aki pár napja még itt dolgozott, egy évvel volt idősebb nálad, fiam. Minden alkalommal, amikor felcipelte ide a nehéz terhét, azt mondta, nem akar vízhordó lenni, mert ez nagyon nehéz munka. Én mondtam neki, ha megerősödik, pár év múlva kőfejtő lehet, mint a többiek. A fiú nem volt elragadtatva a lehetőségtől, ő nagyravágyó volt, mindenkinél hatalmasabb és erősebb akart lenni ezen a világon. Mondtam is neki, fiam, akkor kőtörőnek kell lenned, mert a kőfejtőkben vannak a világ leghatalmasabb és legerősebb emberei. Nevetett rajta, neki is adtam egy nyakast, de nem használt sajnos. Az előző fiút is kioktattam, hogy legyen óvatos a kútnál, mert a kútban lakik az ördög. A fiú titokban mikor lement a kúthoz, beszélni kezdett az ördöghöz, arra kérte segítsen neki, hogy a világon ő legyen a leghatalmasabb és a legerősebb. Megunta az ördög a fiú beszédjét kiszólt neki, te ostoba, ha megerősödsz kőfejtő lehetsz és te lehetsz a világon a legerősebb és a leghatalmasabb. – Azt én nem akarom megvárni, most akarok a világon a leghatalmasabb és legerősebb lenni! – Na jó, én teljesítem a kívánságodat, de ne feledd, hogy nem tudlak visszaváltoztatni, ha meggondolod magad. Na, halljam, mi akarsz lenni, te oktondi! – A szekéren, a bakon ül a kocsis, az a legnagyobb a világon, az akarok lenni. – Legyen kívánságod szerint! – és reggel már a bakon ült és várta, hogy a kőfejtők megrakják a szekeret. Diadalmasan motyogta magának: én vagyok a leghatalmasabb a világon. A bakon ülve azonban ázott az esőtől és a kegyetlenül sütő napot sem bírta, látta, hogy a kőfejtők a sziklák árnyékában dolgoztak, az új vízhordó is az árnyékban ülhetett, csak neki kellett a bakon ülnie a tűző napon. Este titokban leosont a kúthoz, és újra hívta az ördögöt. Nem jó ez nekem, a nap nagyobb, mint a bakon ülő kocsis, hé, te ördög, nap akarok lenni, érted? – mondta parancsolóan. Az ördög némi gondolkodás után elküldte, és reggel már 4 órakor kelnie kellett, mert ő lett a nap. Bezzeg a többiek alhatnak tovább odalenn! Olyan erősen sütött a fiú napként, mintha a pokolban fűtene. A vízhordó, a kőfejtő, a bakon ülő kocsis szenvedtek a melegtől, és ő halkan, diadalmasan motyogta: én vagyok a leghatalmasabb. Váratlanul szél támadt, és felhőket sodort a nap elé, eltakarva a szenvedő emberek elől az égető nap sugarait. A fiú felháborodott ezen, és levonta a konzekvenciát, miszerint nem a nap a legerősebb, a szél sokkal erősebb nála. Ezért aztán délután bevilágított a kútba. – Hé, ördög! Hát a szél erősebb a napnál, én inkább szél akarok lenni! Az ördög széllé változtatta. Szélként olyan erővel fújt, mind felborultak a hajók a tengeren, lefújta a háztetőket, kidöntötte a fákat, de egyszer csak nekiütközött a Tarpai hegy legnagyobb sziklájának, és hiába küzdött, a hegy erősebb volt nála. Éjszaka belefújt a kútba. – Hé, ördög, a hegy erősebb a szélnél, én hegy akarok lenni! Az ördög nevetett és teljesítette kívánságát, mert tudta, hogy soha többé nem tud majd lejönni sziklaként a kúthoz, hogy újabb kívánságokkal zaklassa őt. Büszkén állt hegyként, ellenállt esőnek, szélnek, napnak. Reggel azonban erős fájdalmat érzett, mintha valaki belevágott volna az oldalába. A kőfejtők jöttek reggel dolgozni, és elkezdték bontani csákányaikkal a hegyet. Hát te, Karcsi fiam, mi leszel, ha nagy leszel? Kérdezte a bácsi tőlem…- Természetesen kőfejtő! – hangzott a diadalmas válaszom. Büszkén hordtam a vizet attól kezdve, mert megtudtam, milyen fontos és felelősségteljes az én munkám. Az a szikla ma is ott áll, mert a kőfejtők nagy ívben elkerülték és búsan néz le a gémeskútra, és nézi az embereket, akik vizet visznek a szőlőbe.
"Ad lectorem gratias ei simus"
Vers a vén kútról
Itt állok a Tarpai hegy lábánál,
Az öreg kút száz éve ontja vizét,
Így telik csendben minden napja.
Nem csügged, nem panaszkodik.
Milyen szép, és dicső feladat,
Csak adni, adni mindenkinek.
Ilyen kúttá kellene válnom!
Csak adni egész életemben.
Mindig csak adni nem fárasztó?
Hogy győzöd ezt vízzel, erővel!
Öreg kút, hogy bírod energiával?
Mi ad erőt neked, és kitartást?
Mosolyog a víztükör, és ragyog,
De hiszen a forrás nem én vagyok,
Árad belém, én csak továbbadom,
Vidáman, csendben és szabadon."
Tanárként hadd éljek ily nemes életet,
Osszak áldást és még több szeretetet!
A talentumot ingyen kaptam Istentől,
Hogy kérhetnék érte pénzt bárkitől...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése