2010. december 31., péntek

A játék függőség jelei a könyvtárban


     Magyarországon évről évre nő a szenvedélybetegek száma, köztük egyre több a kóros játékfüggő. A számítógépes függőség több, annál, hogy a gyermek szeret játszani egy bizonyos játékot. A kötődés olyan erős, hogy megvonása dühkitörést és agressziót vált ki a gyerekből. A számítógépről való letiltással szabályos elvonási tünetek jönnek létre, ami nyugtalanságban, szorongásban, pánikban esetleg vad indulatban nyilvánul meg. A mentális jelek segélykiáltások, amik mindig ott lépnek fel, ahol a gyermek valamilyen érzelmi szempontból magányosnak és elhagyatottnak érzi magát. Úgy véli, hogy nem kap meg valamit és ezt a hiányt akarja pótolni a játék segítségével. Az esetek nagy százalékában a gyermekek nincsenek tisztában a cselekedeteik és a lelki dolgaik összefüggésével, a szülő egyszer csak azt tapasztalja, hogy a gyermeke nem tud már meglenni a számítógépes játékok által nyújtott talmi ideák és a virtuális világ nélkül, ahol a kudarcai eltűnnek, sikeres és eredményes lesz.
     A számítógépes játékfüggés tünetei nyilvánvalóak, de a szülő nem veszi ezeket a jeleket. A függőség olyan magatartásmódok sorozatát hozza felszínre, amelyeket addig nem tapasztaltunk. A személyiség nem tud lemondani róla még akkor sem, ha ezek testi, lelki és szociális ártalmait érzi vagy a környezete tiltja. A függőség azonban nem csak anyagokkal szemben alakulhat ki, lehet televízió vagy számítógép, chat, vásárlás függőség is. Valahogy úgy indul az egész, hogy a gyermek látva, beszélgetve másokkal kipróbálja a számítógépes játékokat. Amikor a környezete nem eléggé inger dús számára, szülei elhanyagolják, nem képes sikereket elérni a tanulásban párkapcsolatban, nincs célja, értelmetlenné válik az élete,(nincsenek programok, szülők elfoglaltak, problémák vannak körülötte, akkor a gyermek olyan világba menekül ahol ezek a problémák nincsenek jelen.
     Ha a gyermeke egyre több időt tölt a gép előtt, az iskolából hazatérve bezárkózik a szobába és ha benyit a szülő agresszív indulatos hangol válaszol, nem érdekli a családja, nem éhes, elhanyagolja alapvető szociális szükségleteit, nem fontosak már számára azok a dolgok amik eddig meghatározták életét, kezdi elhanyagolni a hobbijait, melyeket régen szeretett, csak arról tud beszélgetni, hogy mit csinált, hol tart éppen a játékban, a baráti kapcsolatai is egyre inkább áthelyeződnek a virtuális világba, a tanulmányi eredménye fokozatosan romlik, egyre kevesebbet tanul, azt mondja a számítógépen kell elkészítenie a házi feladatot, a realitásérzéke változik, egyre erősebb „sikerforrás” a számítógépes játékok során elért eredmény, ha letiltásra kerül sor akkor az veszekedések, dührohamok, rongálások árán sikerül. A gyermek gyakran elhiteti a szülővel hogy a számítógép már elavult és venni kell egy jobb modernebb gépet mert ez már lassú. Az igazi ok azonban az hogy a számítógépes játék csak bizonyos hardverek együttes megléte mellett futtatható, amihez a szülőket értelmetlen beruházásokba hajszolja.
      A szülőnek gyakran nincs meg az alapismerete ahhoz hogy felismerje a gyermeke átveréseit, ha az iskolában a tanár nem képes irányítani az órán ott is csak játszik, és még a számítástechnikai ismeretekben is lemarad,a szülő gyakran csak annyit tud gyermekéről, hogy délután gyermeke a könyvtárba ment, de azt nem tudja hogy ott csak játékszenvedélyének hódol, amíg el nem fogy a pénze játszik megállás nélkül, nem eszik nem iszik, majd addig bolyong amíg újabb pénzt nem szerez amivel csillapíthatja a játékszenvedélyét. Ezek a gyerekek értelmetlenül lődörögnek és csak azon jár az agyuk hogy tudnának egy újabb potya körre szert tenni. Tekintetük fáradságról, kimerültségről árulkodik, nincs az arcukon érzelemnek már semmi jele, amint megkapják a lehetőséget a számítógép használatához a türelmetlenség és remegő feszültség átalakul kétségbeesett izgalommá és mindenen átgázolva rontanak a számítógéphez. Akkor vesszük észre a betegséget amikor ki akarjuk kapcsoltatni velük a számítógépet, ugyanis nem képesek rá. Amikor megszakad az internetkapcsolat dühösen és kétségbeesetten, gyűlöletes arccal akarják elpusztítani a környezetükben található tárgyakat. A tehetetlen düh elképesztő agresszivitást hoz a felszínre, ami a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésére szolgáltat mentális hátteret. Összeszorított ököllel és dühös tekintettel bolyongnak türelmetlenül enyhülést remélve. A szenvedélybeteg gyermek már elképzelni sem tudja az életét számítógép nélkül, lehangolt, depressziós és szorongó ha nem játszhat, gyakran fáradt, álmos, a szemizom egyensúlyának zavarát okozhatja a túlzott számítógép használat, ami szédülést okozhat, krónikus szemgyulladások keletkeznek,szemégés, szemfáradtság, kötőhártya-vörösség, szárazságérzet, betűk összefolyása, fejfájás, a szemhéjszéli bőr vörössége vagy gyulladása, szúró érzés vagy könnyezés tapasztalható. Ha ezeket észleli a szülő joggal gyanakodhat arra, hogy a gyermeke hazugságokkal leplezi sajátos életvitelét. A játékhoz pénz kell, ha otthon nem engedik a számítógéphez, amit akár bűncselekmény árán is megszerez.
     A gyermek időérzéke leromlik, megfeledkezik biológiai szükségleteiről (evés, ivás, pihenés, tanulás) a játék közben. Nem érdekli más, csak a játék,nem is érzi, hogy amit csinál probléma lenne, a dolgok fontossági sorrendje átalakul, olyan világot teremt magának amiben nincs helye a problémáknak és ha a szülő ki akarja ragadni ebből a közegből akkor meglepő ellenállásra számíthat. A fiatalok jóval több időt töltenek el a számítógép előtt, mint amennyit eredetileg kellene. Fokozatosan elszigetelődnek, lógnak az iskolából, rosszul alszanak és deviáns lesz a viselkedésük és megjelenik a suiciditás. Nagy segítség lenne, hogy ha a szülők odafigyelnének a gyermekeikre és tudnák, milyen programokat használ a csemetéjük. A számítógépes játékok elsősorban a fiúk figyelmét keltik fel. Társadalmi párbeszédre és az oktatás megváltoztatására van szükség. Emellett fontos, hogy a fiatalok megtanulják a családban a tiszteletet és nagyobb figyelmet kapjanak az emberi kapcsolatok. A beteg a saját erejét használja fel a betegség legyőzésére. Hiszen a szenvedélybetegséget csak legyőzni lehet, gyógyítani nem. Minimálisan 3 hónap szeparáció és csoportterápiás kontroll segíti elő az átalakulást. A gyerekek mesterséges örömforrást keresnek a játékokban, ergó ezt kell pótolni ahhoz hogy elfelejtsék illetve ne keressék az olcsó eufóriát. A viselkedési addikcióktól való elfordulás a legnehezebb. ha a beteg nem tud ellenállni a kísértésnek, aztán nem tudja abbahagyni szokását, kényszeresen visszatér hozzá. Mindezek következtében beszűkül és korlátozódik egyetlen szenvedélyre. Hibás énképek esetén előfordulhatnak a kóros feszültség-levezetésnek egészen extrém megnyilvánulásai. Kényszeresen kárt tehet magában, de az önsértő viselkedésnek nem suiciditás hanem a feszültség levezetése. A virtuális világban amit a játék ad, teljesül a vágy, hogy itt ellentétben a valósággal, ők lehetnek a legkiválóbbak, legnagyobbak, legerősebbek, legszebbek. Könnyebben szocializálódhatnak ebben a világban a legkisebb nehézség nélkül. Sokan azért kezdenek el játszani, mert elesettnek és jelentéktelennek érzik magukat igazi lehetőségeik, korlátaik között, a játékban pedig egyszeriben hatalmasokká, híresekké válhatnak.
     Ebben a világában a kapott szerep megváltoztatja a helyes helyzet felismerésünket, önértékelésünket, itt képesek vagyunk helytállni és elviselni a nehézségeket, szembesülni a szürke hétköznapok problémáival. Szinte rezisztenssé válnak a külső ingerekkel szemben újra és újra visszaesnek a játék világába, ahol minden egyszerű és könnyebb. Ha a játékszenvedély menekülés a valós problémák elől, akkor az betegség. A szülők, tanárok feladata, hogy eltérítsék a fiatalokat a túlzásba vitt játéktól azzal, hogy kommunikálnak velük, segítenek a problémáik megoldásában, és alternatívákat kínálnak fel számukra, a szabadidő tartalmas eltöltésére. A függőség társadalmi következménye óriási. Felnőttként a szenvedélybeteg gyermek tovább folytatja kisded játékait és majd a munkahelyen is a játék fog uralkodni felette, „cyberparaszt” játékokat játszik és a munkája már csak másodlagos lesz. A folyamatos játékot csak addig szakítja meg amíg a főnöke elhalad mögötte. A teljesítmény rovására megy a szenvedélybetegség, akár a dohányzás, hiszen a dohányosok 20%-al kevesebbet dolgoznak a többieknél mert ki mennek rágyújtani.
     A szenvedély fokozatosan eszkalálódik, kicsiben indul és beláthatatlan következményei lehetnek. Hosszútávon már gyermekkorban elvetett mag felnőtt korban csúcsosodik a teljes élet kudarcává, ami majdan felnőtt korban akár a suiciditás gondolatának előtérbe kerüléséhez vezethet. A játékfüggő a saját és mások egzisztenciáját is veszélyezteti. A családi kassza mindig megérzi ha a gyermek szenvedélybeteg, mert olyan kiadásokkal terheli a családot ami normális esetben nem lenne.(gépvásárlás,internet, online kártya előfizetés, dvd vásárlás stb.)



Irodalom:
http://webszemle.blog.hu/
http://www.axel.hu/cikk/axel.hu/31013
http://logout.hu/cikk/az_internetes_jatekfuggoseg/teljes.html
http://www.sg.hu/cikkek/66248/betegseg_lehet_a_szamitogepes_jatek_fuggoseg
Hivatkozások:
http://www.british-legends.com/history.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Video_game
http://www.uoherald.com/news
http://everquest.station.sony.com/
http://klikk.millenaris.hu/
http://www.millenaris.hu/jovoiskolaja
http://www.ittk.hu/
http://levelup.hu/
http://www.coedu.hu/

Mai idézet: "...Quid brevi fortes iaculamur aevo? Quid terras alio calentes sole mutamus? Patriae quis exsul se quoque fugit?..."

5 megjegyzés:

  1. Kedves Tanár Úr!

    Félelmetes dolgokat tudtam meg ebből a blogból. Nekem van két fiam, általános iskolába járnak, és ezeket a jeleket észrevettem rajtuk. Titkolóznak, bezárkóznak a szobályukba, eltünnek félnapra, most mit tegyek?

    Kovács Gézáné
    Beszterec

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kovács anyuka!

    Nagy segítség lenne, hogy ha mint szülő odafigyelne a gyermekeikre és tudná, milyen programokat használnak a gépen, merre járnak, mit csinálnak. Ha Ön szervezi meg a programjukat, nincs lehetőség a görbe utakra. A játék ideje legyen meghatározva és az intervallum is. Csak akkor lehet bekapcsolva a gép ha játszik, de pl. csak 15-16-ig kösse ezt az egy órát is feltételekhez.

    Sok sikert és kitartást.

    Sz.L.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tanár Úr!

    Megdöbbenve veszem tudomásul,hogy azokat a jeleket látom a páromon,amik a játékfüggőséget jellemzik.Többször jeleztem Neki,hogy ez már függőség.A válasza az,hogy én ezt nem értem meg,mert a céhet Ő alapította. Miután felkel,már játszik illetve ha hazaér az első dolga,hogy belépjen a játékba és hajnalig képes játszani evés nélkül.Már több kilót fogyott.Ez a fő probléma.A környezetére se figyel,ezalatt azt értem,hogy a számítógép a hálószobában van,ha kérem akkor se kapcsolja le.Ami még leginkább zavaró,hogy nem lehet vele beszélgetni.Többször felteszem a kérdést és nem válaszol,teljesen a játékra koncentrál.Egyéb jelekről nem is beszélve...
    Tudna nekem tanácsot adni?

    K.Zs.
    Budapset

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tanár Úr!

    Mit tegyek nem tudok szabadulni a WOW-tól, már éjjel is fennmaradok aminek a következménye hogy nappal a munkahelyemen fáradt vagyok. Azon veszem észre magam, hogy a munkahelyen is belépek. Már két havi fizetésemet költöttem el számítógépre internetre és a játék előfizetésére, pedig nem keresek túl jól. Kérem segítsen adjon tanácsot kihez fordulhatok?

    F.József

    VálaszTörlés
  5. A számítógép függés egy viszonylag új, kevésbé még kutatott terület a függőségek között, sajnos nagy jövő előtt áll.Hatékony segítségre van szüksége, hogy úgy tudjon kijönni a problémából, hogy NE egy másik feszültségoldó lehetőséggel pótolja a számítógépet (cigaretta, TV, stb.). Fel kell ismernie, hogy a cselekedete káros a saját magára is. Gondoljunk csak az elmagányosodásra, csökkenő önbizalomra, sokszor labilis lelki állapotra.
    Ettől még Ön nem fog elszakadni a géptől, és ezt nem is várhatjuk tőle. Tiltani, erőszakot alkalmazni semmi értelme. A titok a kapcsolatok újraépítésében van. A család képes segíteni visszakerülni a mindennapi életbe. Társas kapcsolataiban, sikereiben megerősíteni Önt. Átbeszélni azt a belső hajtóerőt, amiért a számítógépet választotta. Ehhez nagyon sok türelemre van szükség.

    A kezdeti lépésként hasznos a szelídebb társas játékokra való áttérés, nem számitógépesre gondolok, hanem együtt a párunkkal a gyerekekkel. Akár közös stratégiai játékok is megfelelőek erre a célra. Hiszen akkor tudok segíteni valakin, ha hasonló „nyelvet beszélek” mint ő. Kezdjenek el beszélgetni- bármiről, kezdetben a játékról is, még akkor is ha Önt nem érdekli, mert a cél fontos kihozni kibillenteni ebből az állapotból. Merjük igénybe venni a régi barátai segítségét!
    A játék tiltása helyett érdemes alternatív programokat választani, ami kitölti a teljes szabadidejét, természetesen közösen. Ha idősebb, merjük igénybe venni a régi barátai segítségét, vegyünk mozijegyet, menjenek el együtt moziba. Ha nem működik akkor javaslom pszichológus segítségét. Tudtommal a Heim Pál kórházban, vagy javaslom ezt az email címet: fogado@maltai.hu, esetleg a Merényi Gusztáv Kórház Addiktológiai Részlegét ahol segítséget kaphat.
    remélem segítettem

    jobbulást kívánok

    Szabó László István

    VálaszTörlés