Gyakran különbözõ típusú hálózatokat kell összekapcsolni. Az e feladatra használt közvetítõt átjárónak nevezzük.
Útmutató
Általános leírás
Protokollátalakítók [5]
A hálózatközi protokoll alkalmazása
Helyi és távolsági hálózatok összekapcsolása
Alkalmazásszintû átjárók
Az átjárók általános leírása
Némely szakirodalom a "hálózati zsilip" fordítást is használja, s mivel mindkettõ az angol gateway szó fordítása, így mind a két forma elfogadható.
Ez a legbonyolultabb hálózat összekapcsolási módszer. Átjárót az egymástól teljes mértékben különbözõ hálózatok összekapcsolására alkalmaznak. Gateway-t lehet használni például az SNA hálózat , és az OSI modellhez illeszkedõ X.25-ös csomagkapcsolt hálózat összekapcsolására.
Az alábbi ábra az alkalmazását mutatja be. Mivel eltrérõ architektúrákat hasznának, a protokollok különbözhetnek bármelyik, vagy minden hálózati rétegen. Az átjáró minden átalakítást elvégez, ami az egyik protokollkészletbõl a másikba való átmenet során szükséges, a következõket beleértve:
Üzenetformátum átalakítás A hálózatok különbözõ üzenetformátumokat, eltérõ maximális üzenetméretet, és karakterkódokat alkalmaznak. Az átjáró át tudja alakítani az üneneteket az üzenetet fogadó állomás számára.
Címátalakítás A hálózatok eltérõ címzési struktúrákat alkalmaznak. A hálózati zsilip képes átalakítani minden üzenethez a rendeltetési hálózat által megkívánt címstruktúrát.
Protokollátalakítás Amikor a hálózaton továbbításra elõkészítik az üzenetet, minden hálózati réteg hozzáteszi a maga vezérlõinformációit, amit a rendeltetési csomópontban lévõ megfelelõ réteg arra használ, hogy megállapítsa, milyen protokollokat alkalmaztak, és hogyan kell feldolgozni az üzenetet. A hálózati zsilip képes kicserélni az egyik hálózatból érkezõ vezérlõinformációit a másik hálózat, hasonló feladat elvégzéséhez szükséges vezérlõinformációjára. Ezen átalak;itásoknak lehetõvé kell tenni a szolgáltatások - például üzenetfelbontás és - visszaállítás, az adatfolyam vezérlés, a hibafelismerés és hibajavíitás következetes végzését, amint az üzenet a hálózatokon keresztülhalad.
A gateway-ek kínálják a legnagyobb rugalmasságot a hálózati összeköttetésben, mivel két teljesen eltérõ hálózatot lehet egymáshoz kapcsolni. A hálózati zsilipek azonban nagyon bonyolultak, és nagyon drágák. Tipikusan úgy alakítják ki, hogy két specifikus hálózati architektúrához illeszkedjen. Mivel protokollok átalakításáról minden szinten gondoskodni kell, egy általános hálózati zsilip tervezése rendkívül bonyolult.
Erre a két lehetõségre mutatok be példát az alábbiakban. A protokollátalakító a speciális, míg a hálózatközi protokoll az általánosabb alkalmazásfüggetlen formát képviseli.
Protokollátalakító [5]
Két hálózat összekapcsolásakor - csak felsorolásszerüen - az alábbi eltérések adódhatnak:
a fizikai közeg, a jelszintek, a jelkódolás,
a nevek szintaktikája, címzésmódok, név- , címnyilvántartási módszerek,
csomagformátumok, keretformátumok,
keretellenõrzési, üzenet-ellenõrzési, hibajelzõ, és -javító eljárások,
idõkifutási értékek értelmezése és nagysága,
az állapotjelzések módja,
a közeghozzáférési eljárások,
az útvonalválasztási eljárások,
az áramlásszabályozás módja,
a közlésmód (összeköttetéssel, vagy anélkül)
A különbségek áthidalásának egy lehetõsége: átjáróként protokollátalakító alkalmazása. Hangsúlyozom, átjáróként, ami azt jelenti, hogy a gateway-ek nem egyenlõk a protokollátalakítókkal, csak amennyire az összes többi ismertetett eszköz. Ezen protokollátalakító az általa összekapcsolt hálózatokhoz éppúgy csatlakozik, mint bármely más állomás.
Lényegileg három részbõl épül fel:
az egyik hálózat csatlakozóegysége
a másik hálózat csatlakozóegysége
és közöttük az átalakító
A bármelyik oldalról érkezõ üzenetet az átalakító kiemeli keretébõl, lefejtve róla a vezérlõinformációt, ha szükséges átrendezi, (pl. kissebb egységekre bontja), majd -most már a túloldali hálózat elõírásainak megfelelõ alakban és módon -továbbítja. Protokollátalakítók alkalmazása a hálózatok összekapcsolásának nem a legszerencsésebb módja. Egyrészt hálózatpáronként sajátos átalakító szükséges, másrészt az átalakítás folyamata hosszadalmas, és ezért több meghibásodási lehetõséget is rejt magában.
22. ábra A protokollátalakító felépítése
A hálózatközi protokoll alkalmazása [5]
Elõnyösebb, és ezért mind általánosabban elfogadott a hálózatoknak ún. hálózatközi protokollok (internet protokoll - IP) révén való egymáshoz illesztése. Az állomások és átjárók e közösen használt protokoll igénybevételével bonyolítják le a hálózatközi forgalmat. A hálózatközi protokoll az OSI modell alrétegeként, a belsõ hálózatközi protokollréteg, és a szállítási réteg között helyezkedik el.
A hálózatközi protokoll alapvetõ információegysége a közeg-, protokoll- és alkalmazás független hálózatközi csomag. A hálózatközi csomag az adatokon kívül vezérlõinformációt, valamint a forrás- és a rendeltetési entitást az összetett hálózaton belül meghatározó címeket tartalmaz. Az adat hossza néhány bittõl néhány ezer bitig terjedhet. A hálózatközi csomagot az összetett hálózaton át az átjárók továbbítják, éspedig oly módon, hogy miközben az egyes alhálózatokon áthalad, mindegyik alhálózat elõírásainak megfelelõ keretbe vagy keretekbe kerül, majd onnan kifejtõdik, anélkül azonban, hogy maga közben változnék. A hálózatközi protokoll megteszi a tõle telhetõt, hogy a hálózatközi csomag a címzetthez érkezzék, de nem vállal felelõsséget azért, hogy a csomag kizárólag csak egy példányban vagy hogy a kibocsátás sorrendjében érkezzék. A hálózatközi protokoll látja el a csomagot az összetett hálózatra vonatkozó forrás- és rendeltetési azonosítókkal, és végzi a vonalválasztással kapcsolatos feladatokat is. A hálózatközi protokoll használatának módjára a 23. ábra mutat be egy példát : az 1. hálózat- hoz tartozó A állomás kíván adatcsomagot küldeni az n. hálózat M állomásának. A két hálózat között átjárók és X.25 protokollú nyilvános adathálózat útján jön létre a kapcsolat.
23. ábraA hálózatközi protokoll használatának egy példája
HH=helyi hálózat; HH-FR = helyi hálózat fejrésze; IP-FR = internet protokoll fejrésze
FP-FR = felsõbb szintû protokoll fejrésze; X-FR = X.25 fejrész
Az eljárás azzal indul, hogy az A állomás hálózatközi protokollja összeállítja az elküldendõ csomagot az adatokhoz csatolva az összetett hálózat azonosítóit (forrás és rendeltetési). A rendeltetési azonosító alapján a csomagot keretbe helyezi, amelynek címzónájába annak az átjárónak az 1. hálózaton belüli címe kerül, amelyiknek a csomag szól, vagyis amelyiknek a csomagot az X.25 hálózathoz kell továbbítania. A következõ lépésben a csomag az alhálózatról a kiválasztott átjáróba kerül. Az átjáró a csomagot a keretbõl kifejti, s megvizsgálja fejrészét, hogy megállapítsa, vajon az adatrész az õ számára szóló vezérlõüzenetet avagy adatállomás- nak szóló üzenetet tartalmaz-e. Az utóbbi esetben útvonalválasztási döntést kell hoznia.
Négy eset lehetséges :
A rendeltetési állomás azon hálózatok egyikéhez tartozik, amelyekhez az átjárónak csatlakozása van.
A rendeltetési állomás olyan hálózathoz tartozik, amelynek egy átjárója az adott átjáróhoz csatlakozik, azaz ennek van egy "szomszédos" átjárója.
A rendeltetési állomásig vezetõ útvonalak egynél több átjárót tartalmaznak.
Az átjáró nem ismeri a rendeltetési állomás azonosítóját.
Az utolsó esetben az átjáró a csomag küldõjének hibajelzést ad, az elsõ három esetben továbbítja a csomagot, éspedig az 1. esetben közvetlenül az állomásnak, a 2. és 3. esetben pedig egy másik átjárónak. Üzenet továbbítását megelõzõen szükség lehet esetleg annak tördelésére, ami úgy történik, hogy minden rész önálló csomag alakját ölti fel. A csomagok beágyazódnak., egy-egy keretbe és sorban továbbítódnak. Az eredeti üzenet helyreállítása a rendeltetési állomás feladata. Példaképpen a 24. ábra azt szemlélteti, hogy az Ethernet hálózatközi csomagja miként ágyazódik az Ethernet keretbe,
ELLENÕRZÕ ÖSSZEG
HOSSZ
SZÁLLÍTÁS-VEZÉRLÉS
CSOMAGTÍPUS
RENDELTETÉSI HÁLÓZAT
RENDELTETÉSI ÁLLOMÁS
RENDELTETÉSI PONT (ALCÍM)
FORRÁSHÁLÓZAT
FORRÁSÁLLOMÁS
FORRÁSPONT (ALCÍM)
0 - 546 BYTE ADAT
24. ábra
Az Ethetnet hálózatközi csomagja
A beágyazás és tördelés együttes esetének általános menete a 25. ábrán követhetõ nyomon.
25. ábra
Beágyazás és tördelés az IP használatakor
Sz=szállítási réteg ZR = Zárrész H = hálózati IP = Internet protokoll
Helyi és távolsági hálózatok összekapcsolása
A helyi és a távolsági hálózatok összekapcsolása során bizonyos nehézségekkel kell számolni. A legkomolyabb ezek közül az átviteli sebességek közötti különbségekbõl származik. A helyi hálózat jellegzetes sebessége 0,5...50 Mbit/s, a csomagkapcsolt távolsági hálózatoké a 64 kbit/s-ot nem haladja meg. A távolsági hálózat ha túlterhelõdik, egyszerûen elejti a csomagokat. EZ történik, ha a helyi hálózat csomagokkal árasztja el.
Ennek elkerülésére áramlásszabályozást kell alkalmazni. A nagykapacitású puffertárak enyhítenek ugyan a helyzeten, de lévén ezek mégis végesek, a túlcsordulás valószínûsége mindig fennáll. Hogy a túlcsorduló csomagok ne idézzenek elõ nemkívánt helyzetet, célszerû lehet a túlcsorduló csomagok elejtése. Ezt nevezik szûrési technikának. A szûrés módja lehet véletlen szerû, de igazodhat valamely, a csomag vagy az átvitelben szereplõ állomások típusához illeszkedõ prioritási sémához is.
Általában azonban ez a módszer vagy a felsõbb protokollrétegekre rótt terhei miatt, vagy mert az adatok végleges elvesztését számos alkalmazási terület nem engedi meg - elfogadhatatlan. A legjobb és legkevésbé drága módja az adattorlódás elkerülésének az adat forgalomnak bizonyos szint alatt tartása az ún. izaritmikus eljárás révén. Ez sem véd azonban az ellen, hogy egy-egy átjárót a külsõ források valamelyike hirtelen csomagokkal árassza el. Az átjárók gyakran szûk keresztmetszetet képeznek. A sok komponensû, összetett hálózatnak esetenként éppen egy olyan távoli helyén lép fel torlódás. amelyen ezzel elõre nem számoltak. A torlódás, az áramlásszabályozás problematikáját nem szabad elhanyagolni, bár eddig bizonyos mértékben háttérbe szorult.
Alkalmazásszintû átjárók
Az alkalmazásszintû átjárókat a különbözõ architektúrájú hálózatok össze kapcsolására alkalmazzák. Ez esetben ahány alkalmazás, annyiféle átjáró. Az át járó az általa összekapcsolt két hálózattal saját nyelvén kommunikál, feladata pedig az, hogy az egyik nyelvrõl a másikra fordítson.
A leggyakrabban elõforduló feladatok : terminálprotokollok, postázási formátumok, állomány formátumok, dokumentumformátumok fordítása. Az alkalmazásszintû átjárók minden esetben protokoll transzformációt végeznek a szállítási réteg fölött (is). A személy (használó) és az alkalmazásszolgáló (application server) közötti összeköttetés esetenként nemcsak egy, hanem több átjárót is feltételez. Az alkalmazási protokoll-átalakítók minden szakaszon össze köttetési végpontként viselkednek. A fordítás meglehetõsen nagy tárkapacitást igényel. Az a körülmény pedig, hogy az alkalmazási protokollok mindmáig nem egységesek. megnehezíti az alkalmazásszintû átjárók egységesítését is. A hálózatok összekapcsolására, valamint a közvetítõkre vonatkozó további ismereteket az olvasó a [18]-[26] közleményekben talál.
Ellenõrzõ kérdések
1, Írja le azokat a legfontosabb feladatokat, amelyeket az átjáróknak kell elvégezni.
2, Milyen két módszert alkalmaznak ezen feladatok összességének megoldására?
3, Mi a különbség az alkalmazásszintû átjárók, illetve a protokollátalakítók között? Hiszen mindegyik speciális feladatot lát el, két eltérõ hálózat összekapcsolását.
Útmutató
Általános leírás
Protokollátalakítók [5]
A hálózatközi protokoll alkalmazása
Helyi és távolsági hálózatok összekapcsolása
Alkalmazásszintû átjárók
Az átjárók általános leírása
Némely szakirodalom a "hálózati zsilip" fordítást is használja, s mivel mindkettõ az angol gateway szó fordítása, így mind a két forma elfogadható.
Ez a legbonyolultabb hálózat összekapcsolási módszer. Átjárót az egymástól teljes mértékben különbözõ hálózatok összekapcsolására alkalmaznak. Gateway-t lehet használni például az SNA hálózat , és az OSI modellhez illeszkedõ X.25-ös csomagkapcsolt hálózat összekapcsolására.
Az alábbi ábra az alkalmazását mutatja be. Mivel eltrérõ architektúrákat hasznának, a protokollok különbözhetnek bármelyik, vagy minden hálózati rétegen. Az átjáró minden átalakítást elvégez, ami az egyik protokollkészletbõl a másikba való átmenet során szükséges, a következõket beleértve:
Üzenetformátum átalakítás A hálózatok különbözõ üzenetformátumokat, eltérõ maximális üzenetméretet, és karakterkódokat alkalmaznak. Az átjáró át tudja alakítani az üneneteket az üzenetet fogadó állomás számára.
Címátalakítás A hálózatok eltérõ címzési struktúrákat alkalmaznak. A hálózati zsilip képes átalakítani minden üzenethez a rendeltetési hálózat által megkívánt címstruktúrát.
Protokollátalakítás Amikor a hálózaton továbbításra elõkészítik az üzenetet, minden hálózati réteg hozzáteszi a maga vezérlõinformációit, amit a rendeltetési csomópontban lévõ megfelelõ réteg arra használ, hogy megállapítsa, milyen protokollokat alkalmaztak, és hogyan kell feldolgozni az üzenetet. A hálózati zsilip képes kicserélni az egyik hálózatból érkezõ vezérlõinformációit a másik hálózat, hasonló feladat elvégzéséhez szükséges vezérlõinformációjára. Ezen átalak;itásoknak lehetõvé kell tenni a szolgáltatások - például üzenetfelbontás és - visszaállítás, az adatfolyam vezérlés, a hibafelismerés és hibajavíitás következetes végzését, amint az üzenet a hálózatokon keresztülhalad.
A gateway-ek kínálják a legnagyobb rugalmasságot a hálózati összeköttetésben, mivel két teljesen eltérõ hálózatot lehet egymáshoz kapcsolni. A hálózati zsilipek azonban nagyon bonyolultak, és nagyon drágák. Tipikusan úgy alakítják ki, hogy két specifikus hálózati architektúrához illeszkedjen. Mivel protokollok átalakításáról minden szinten gondoskodni kell, egy általános hálózati zsilip tervezése rendkívül bonyolult.
Erre a két lehetõségre mutatok be példát az alábbiakban. A protokollátalakító a speciális, míg a hálózatközi protokoll az általánosabb alkalmazásfüggetlen formát képviseli.
Protokollátalakító [5]
Két hálózat összekapcsolásakor - csak felsorolásszerüen - az alábbi eltérések adódhatnak:
a fizikai közeg, a jelszintek, a jelkódolás,
a nevek szintaktikája, címzésmódok, név- , címnyilvántartási módszerek,
csomagformátumok, keretformátumok,
keretellenõrzési, üzenet-ellenõrzési, hibajelzõ, és -javító eljárások,
idõkifutási értékek értelmezése és nagysága,
az állapotjelzések módja,
a közeghozzáférési eljárások,
az útvonalválasztási eljárások,
az áramlásszabályozás módja,
a közlésmód (összeköttetéssel, vagy anélkül)
A különbségek áthidalásának egy lehetõsége: átjáróként protokollátalakító alkalmazása. Hangsúlyozom, átjáróként, ami azt jelenti, hogy a gateway-ek nem egyenlõk a protokollátalakítókkal, csak amennyire az összes többi ismertetett eszköz. Ezen protokollátalakító az általa összekapcsolt hálózatokhoz éppúgy csatlakozik, mint bármely más állomás.
Lényegileg három részbõl épül fel:
az egyik hálózat csatlakozóegysége
a másik hálózat csatlakozóegysége
és közöttük az átalakító
A bármelyik oldalról érkezõ üzenetet az átalakító kiemeli keretébõl, lefejtve róla a vezérlõinformációt, ha szükséges átrendezi, (pl. kissebb egységekre bontja), majd -most már a túloldali hálózat elõírásainak megfelelõ alakban és módon -továbbítja. Protokollátalakítók alkalmazása a hálózatok összekapcsolásának nem a legszerencsésebb módja. Egyrészt hálózatpáronként sajátos átalakító szükséges, másrészt az átalakítás folyamata hosszadalmas, és ezért több meghibásodási lehetõséget is rejt magában.
22. ábra A protokollátalakító felépítése
A hálózatközi protokoll alkalmazása [5]
Elõnyösebb, és ezért mind általánosabban elfogadott a hálózatoknak ún. hálózatközi protokollok (internet protokoll - IP) révén való egymáshoz illesztése. Az állomások és átjárók e közösen használt protokoll igénybevételével bonyolítják le a hálózatközi forgalmat. A hálózatközi protokoll az OSI modell alrétegeként, a belsõ hálózatközi protokollréteg, és a szállítási réteg között helyezkedik el.
A hálózatközi protokoll alapvetõ információegysége a közeg-, protokoll- és alkalmazás független hálózatközi csomag. A hálózatközi csomag az adatokon kívül vezérlõinformációt, valamint a forrás- és a rendeltetési entitást az összetett hálózaton belül meghatározó címeket tartalmaz. Az adat hossza néhány bittõl néhány ezer bitig terjedhet. A hálózatközi csomagot az összetett hálózaton át az átjárók továbbítják, éspedig oly módon, hogy miközben az egyes alhálózatokon áthalad, mindegyik alhálózat elõírásainak megfelelõ keretbe vagy keretekbe kerül, majd onnan kifejtõdik, anélkül azonban, hogy maga közben változnék. A hálózatközi protokoll megteszi a tõle telhetõt, hogy a hálózatközi csomag a címzetthez érkezzék, de nem vállal felelõsséget azért, hogy a csomag kizárólag csak egy példányban vagy hogy a kibocsátás sorrendjében érkezzék. A hálózatközi protokoll látja el a csomagot az összetett hálózatra vonatkozó forrás- és rendeltetési azonosítókkal, és végzi a vonalválasztással kapcsolatos feladatokat is. A hálózatközi protokoll használatának módjára a 23. ábra mutat be egy példát : az 1. hálózat- hoz tartozó A állomás kíván adatcsomagot küldeni az n. hálózat M állomásának. A két hálózat között átjárók és X.25 protokollú nyilvános adathálózat útján jön létre a kapcsolat.
23. ábraA hálózatközi protokoll használatának egy példája
HH=helyi hálózat; HH-FR = helyi hálózat fejrésze; IP-FR = internet protokoll fejrésze
FP-FR = felsõbb szintû protokoll fejrésze; X-FR = X.25 fejrész
Az eljárás azzal indul, hogy az A állomás hálózatközi protokollja összeállítja az elküldendõ csomagot az adatokhoz csatolva az összetett hálózat azonosítóit (forrás és rendeltetési). A rendeltetési azonosító alapján a csomagot keretbe helyezi, amelynek címzónájába annak az átjárónak az 1. hálózaton belüli címe kerül, amelyiknek a csomag szól, vagyis amelyiknek a csomagot az X.25 hálózathoz kell továbbítania. A következõ lépésben a csomag az alhálózatról a kiválasztott átjáróba kerül. Az átjáró a csomagot a keretbõl kifejti, s megvizsgálja fejrészét, hogy megállapítsa, vajon az adatrész az õ számára szóló vezérlõüzenetet avagy adatállomás- nak szóló üzenetet tartalmaz-e. Az utóbbi esetben útvonalválasztási döntést kell hoznia.
Négy eset lehetséges :
A rendeltetési állomás azon hálózatok egyikéhez tartozik, amelyekhez az átjárónak csatlakozása van.
A rendeltetési állomás olyan hálózathoz tartozik, amelynek egy átjárója az adott átjáróhoz csatlakozik, azaz ennek van egy "szomszédos" átjárója.
A rendeltetési állomásig vezetõ útvonalak egynél több átjárót tartalmaznak.
Az átjáró nem ismeri a rendeltetési állomás azonosítóját.
Az utolsó esetben az átjáró a csomag küldõjének hibajelzést ad, az elsõ három esetben továbbítja a csomagot, éspedig az 1. esetben közvetlenül az állomásnak, a 2. és 3. esetben pedig egy másik átjárónak. Üzenet továbbítását megelõzõen szükség lehet esetleg annak tördelésére, ami úgy történik, hogy minden rész önálló csomag alakját ölti fel. A csomagok beágyazódnak., egy-egy keretbe és sorban továbbítódnak. Az eredeti üzenet helyreállítása a rendeltetési állomás feladata. Példaképpen a 24. ábra azt szemlélteti, hogy az Ethernet hálózatközi csomagja miként ágyazódik az Ethernet keretbe,
ELLENÕRZÕ ÖSSZEG
HOSSZ
SZÁLLÍTÁS-VEZÉRLÉS
CSOMAGTÍPUS
RENDELTETÉSI HÁLÓZAT
RENDELTETÉSI ÁLLOMÁS
RENDELTETÉSI PONT (ALCÍM)
FORRÁSHÁLÓZAT
FORRÁSÁLLOMÁS
FORRÁSPONT (ALCÍM)
0 - 546 BYTE ADAT
24. ábra
Az Ethetnet hálózatközi csomagja
A beágyazás és tördelés együttes esetének általános menete a 25. ábrán követhetõ nyomon.
25. ábra
Beágyazás és tördelés az IP használatakor
Sz=szállítási réteg ZR = Zárrész H = hálózati IP = Internet protokoll
Helyi és távolsági hálózatok összekapcsolása
A helyi és a távolsági hálózatok összekapcsolása során bizonyos nehézségekkel kell számolni. A legkomolyabb ezek közül az átviteli sebességek közötti különbségekbõl származik. A helyi hálózat jellegzetes sebessége 0,5...50 Mbit/s, a csomagkapcsolt távolsági hálózatoké a 64 kbit/s-ot nem haladja meg. A távolsági hálózat ha túlterhelõdik, egyszerûen elejti a csomagokat. EZ történik, ha a helyi hálózat csomagokkal árasztja el.
Ennek elkerülésére áramlásszabályozást kell alkalmazni. A nagykapacitású puffertárak enyhítenek ugyan a helyzeten, de lévén ezek mégis végesek, a túlcsordulás valószínûsége mindig fennáll. Hogy a túlcsorduló csomagok ne idézzenek elõ nemkívánt helyzetet, célszerû lehet a túlcsorduló csomagok elejtése. Ezt nevezik szûrési technikának. A szûrés módja lehet véletlen szerû, de igazodhat valamely, a csomag vagy az átvitelben szereplõ állomások típusához illeszkedõ prioritási sémához is.
Általában azonban ez a módszer vagy a felsõbb protokollrétegekre rótt terhei miatt, vagy mert az adatok végleges elvesztését számos alkalmazási terület nem engedi meg - elfogadhatatlan. A legjobb és legkevésbé drága módja az adattorlódás elkerülésének az adat forgalomnak bizonyos szint alatt tartása az ún. izaritmikus eljárás révén. Ez sem véd azonban az ellen, hogy egy-egy átjárót a külsõ források valamelyike hirtelen csomagokkal árassza el. Az átjárók gyakran szûk keresztmetszetet képeznek. A sok komponensû, összetett hálózatnak esetenként éppen egy olyan távoli helyén lép fel torlódás. amelyen ezzel elõre nem számoltak. A torlódás, az áramlásszabályozás problematikáját nem szabad elhanyagolni, bár eddig bizonyos mértékben háttérbe szorult.
Alkalmazásszintû átjárók
Az alkalmazásszintû átjárókat a különbözõ architektúrájú hálózatok össze kapcsolására alkalmazzák. Ez esetben ahány alkalmazás, annyiféle átjáró. Az át járó az általa összekapcsolt két hálózattal saját nyelvén kommunikál, feladata pedig az, hogy az egyik nyelvrõl a másikra fordítson.
A leggyakrabban elõforduló feladatok : terminálprotokollok, postázási formátumok, állomány formátumok, dokumentumformátumok fordítása. Az alkalmazásszintû átjárók minden esetben protokoll transzformációt végeznek a szállítási réteg fölött (is). A személy (használó) és az alkalmazásszolgáló (application server) közötti összeköttetés esetenként nemcsak egy, hanem több átjárót is feltételez. Az alkalmazási protokoll-átalakítók minden szakaszon össze köttetési végpontként viselkednek. A fordítás meglehetõsen nagy tárkapacitást igényel. Az a körülmény pedig, hogy az alkalmazási protokollok mindmáig nem egységesek. megnehezíti az alkalmazásszintû átjárók egységesítését is. A hálózatok összekapcsolására, valamint a közvetítõkre vonatkozó további ismereteket az olvasó a [18]-[26] közleményekben talál.
Ellenõrzõ kérdések
1, Írja le azokat a legfontosabb feladatokat, amelyeket az átjáróknak kell elvégezni.
2, Milyen két módszert alkalmaznak ezen feladatok összességének megoldására?
3, Mi a különbség az alkalmazásszintû átjárók, illetve a protokollátalakítók között? Hiszen mindegyik speciális feladatot lát el, két eltérõ hálózat összekapcsolását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése