Házépítés régen

Nagyszüleim vályog házában éltünk és boldogok és egészségesek voltunk. Régen őseink is abból gazdálkodtak, ami közvetlen környezetükben a rendelkezésükre állt. Ha erdőben éltek, akkor fából, ha sziklás, hegyvidéki vidéken, akkor kőből építkeztek, a kies, ártéri területeken pedig gyakran a földből nyerték ki az alapanyagot, ahogy ezt az alföldi vályogházak esetében tették. Ennek ellenére nem egy kezdetleges építkezési módról beszélünk, az évek alatt jól kiforrta magát, és a magyar vidéket járva számos változata máig megtalálható. Volt, hogy az agyagot szalmával keverték, és azt egymásra rakva rakott vagy fecskefalnak nevezték, aminek aztán az oldalát az ásóval szabták méretre. Egy másik változata a paticsolás, amikor a fonott vesszőre kenték fel a szalmás vályogot, ebből állt össze maga a fal. A vert fal esetében zsaluzatot készítettek, ebbe tették bele a földes anyagot, amit aztán tömörítettek, ezen kívül téglát is készítettek belőle, ekkor egy formába tették bele a vályogot. Ezt a földből kiemelt agyagot legfeljebb homokkal kell egy kicsit módosítani, szalmával vagy valamilyen növényi törekkel megszilárdítani, ami aztán a napon megszikkadva alkalmas falazóanyagnak. Emellett nemcsak falazatként, hanem padlóként is használható, ezt hívjuk döngölt földpadlónak, illetve a padlástéren különböző növényi anyagokkal, kukorica- vagy napraforgószárral vegyítették, ez a sártapasztás. És ki ne hagyjuk a belső téri vályogvakolást, ami a falat, a belső tér páraszabályozását képes szinten tartani. Ekkor még nem vizsgálták az anyag hőszigetelő és egyéb tulajdonságait, de az élet bebizonyította, hogy az ezekből épült ingatlanok akár több száz évig is kiszolgálják az embert. Sajnos a városok elcsábították a falusi fiatalokat, az emberek otthagyják vidéki házaikat, és beköltözzenek a városba dolgozni, mert a nagy gyárak, így a munkalehetőség is ezeken a helyeken összpontosult, míg ezzel egy időben a tanyasi, falusi kis házak halálra ítéltettek. Az így támadt elvándorlási hullám pedig szép lassan véget vetett annak a gyakorlatnak, ami nagyszüleink idejében még virágkorát élte. Attól még paraszt maradsz hogy városba költöztél fiam. Mondta öregapám igen bölcsen. Nincs már összefogás, mint régen a faluban. Együtt építették fel a házakat, ami akár egy hónap alatt megépült, így mindenféle anyagi befektetés, hitel és egyebek nélkül jutottak fedél alá. A mai korban már megszűntek a faluközösségek, a nagycsaládi összefogás. Meglehet, hogy Magyarországon még újdonságszámba megy, hogy valaki egy vályogházban tervezi leélni az életét, már 20-30 évvel korábban felismerték, hogy a vályog egy korszerűen előállítható és jó építőanyag, környezetbarát, így az elbontást követően nem szennyezi a környezetet. Magas alapra kell építeni a vályogházat, a talajvíz és a belvíz miatt. Az új házaknál már természetes, hogy készítünk alapot, kiemeljük a lábazatot és nagy tetőkinyúlást építünk. Úgy szokták ezt mondani, hogy nagy kalapot és nagy csizmát kell a vályogházaknak biztosítani. A vályog ugyanis úgynevezett élő anyag, ami a párát és a nedvességet szabadon hagyja áramolni a külső és a belső tér között. Így a jól szigetelő, de párazáró tulajdonságú hőszigetelő anyagokkal, vagy a hőszigeteléshez használatos ragasztóval ez a lélegezés megszűnik, a pára feldúsul a szigetelés mögött, és penészedés keletkezik. A pára feldúsulása a téli fűtés kimaradásából is adódhat, ezért egy ilyen ház úgy marad leginkább élő, ha életvitelszerűen, nemcsak hétvégente vagy szezonálisan, például egy szőlőszüret erejéig élnek benne, hanem a hidegben fűtik és állandó gondját viselik. Gyakori tévhit, hogy a vályog jó szigetelő; nem téve hozzá, hogy a hőszigetelés és vízszigetelés eltérő tulajdonságokból erednek. A hőszigetelés ellenében viszont jó hőtartó. A hőtartás a tömegtől függ, tehát minél nagyobb tömegű egy építőanyag, annál tovább tartja magában a meleget illetve a hideget, és így időben elnyúlik a hőleadás, hőfelvétel. A penészedés mindig nedves felületen jelenik meg, ott ahol leghidegebb a felület, ezek az úgynevezett hőhidak. A vályogházakhoz is társíthatók hőszigetelő anyagok, ugyanúgy természetes anyagokból, például farostból, fagyapotból, nádpallóból vagy könnyű vályogból készült hőszigetelők, amivel korszerűsíteni lehet a régi házak hőszigetelő képességét. Sajnos sok faluban a korábbi vályogvető gödröket kis tavakká formálták a belvizek, vagy éppen azokat építési törmelékkel, szeméttel töltötték fel. Elveszett a környezettudatos építőanyag. A modern építőanyagok kapszulaként zárnak el a külvilágtól,  porát belélegezzük egy életen át, károsítva tüdőnket, torkunkat. Míg a vályog ún. élő anyag voltából fakadóan egy egészséges, 50-55%-os beltéri relatív (a hőmérséklettől függő telített páratartalomhoz viszonyított) nedvességtartalmat biztosít, ezért nem szárad ki a torkunk, túl nagy pára esetén pedig a penészedést elkerülendő kifelé leadja a felesleges nedvességet. Vályogvakolattal, vályog-glettel egészséges belső levegőt tudunk biztosítani.Nagy a fejlődési lehetőség a növényi szálak, könnyű szilikát anyagok kis mennyiségű vályoggal történő összekeverésével. Ezt az összetételt könnyű vályognak nevezzük, mely kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, kitöltő falak, válaszfalak építésére, utólagos belső hőszigetelésre is alkalmas. Nagy nyomású présgéppel teherbíró vályogtégla is előállítható. Az egészséges életmód szemléletének elterjedésével egyre többen fordulnak a természetes és egyben környezettudatos építőanyagok felé. Az építőanyag lobbyban érdekelt bankok, és a biztosítók  nyomására diszkriminálják a vályogot, mert akkor ki venné meg azt a sok égetett cementes építőanyagot, amit gyártanak. Dédapáink , nagyszüleink hosszú kort éltek meg, pedig vályogházakban éltek. Ne hagyjuk félrevezetni magunkat.  A vályog igenis kiváló építőanyag, minőségi és egészséges házak készülnek belőle. Én ma is abban élek.