A falvak juhtartó gazdái egy vagy több juhnyájat adtak össze. Ha sok juhot tartottak, akár utcánként vagy falurészenként különítették el a nyájat. Külön legeltették a tavasszal ellett fejőjuhokat (fejőnyáj) és a meddőket. Az napi kétszeri, ritkábban háromszori fejés és a tejfeldolgozás miatt sok volt a munka. A közös nyájak mellé juhászt (nyájjuhász, bács, bacsó, fejősjuhász) fogadtak. Ha nem bíztak a juhászban, akkor előfordult a soros őrzés is, amikor a tulajdonosok sorban egymást váltva őrizték a nyájat. Az élelmes juhász, ha el tudta titkolni a bárány születését, akkor a kellő időben egy egész fejlett juhot tudott ellopni a gazdától. Ha nem tudta elrejteni, akkor levágta a kisbárányt a saját családjának. Az ellopott tejről nem is beszélve. Az uradalmak pedig kommenciós juhászokat fogadtak. Az ezeréves legelőket ősgyepnek hívták. A hegyvidéki és jobbára a dombvidéki juhászok tavasztól az őszi beszorulásig rendszerint itt tartózkodtak, a sík vidéki, még inkább a pusztai legelők azonban a nyár végére általában kiszáradtak. Ezért ez utóbbi területeken kiegészítő legeltetési lehetőségeket is kellett biztosítani. A területet sorban legeltették, hogy a megjáratott területen a fű regenerálódni tudjon. a gyeplegelők kiszáradása miatt a gabonafélék aratását követő tarlószabadulás után a juhnyájakat – ha arra lehetőség volt – tarlólegelőkre hajtották. a gazdák is jól jártak mert meg lett trágyázva a főd, Itt az elhullott kalászok és magvak, illetőleg a felszabadult és felnövekedett gyomnövények, például a tarlófű nyújtott gazdag legelőt. Ha a szükság úgy hozta a kanálispartja is megtette vagy az akácerdő is. A Rétköz nagy káposztásföldjein a nyírségi juhosgazdák őszöltek, sőt teleltek. A szénakaszálás befejezése után, a nyár második felétől juhokat legeltethettek a kaszálóréteken is. Ősszel, ha felfagyott a föld, ráhajthatták a juhnyájakat az őszi vetésű gabonaföldekre is. A nyaraltatáshoz lécka, kunyhó esztena volt a Rétközben. Az eszterna vesszőből font, szétszedhető kerítésből álló, hordozható juhkarám vót. A legelőkön tartózkodó juhok itatását a rendelkezésre álló lehetőségek szabták meg. A legelőkön a napi legeltetést úgy tervezték meg, hogy a szükséges időben érintsék a természetes itatóhelyeket, vagy a gémeskútat. A szamár vót a juhász biciglije, de volt ahol kis taligát húzott. A juhokat tavasszal, rendszerint Szent György-napkor (április 24.), ritkábban József-napkor, vagy május elsején hajtották ki (kiverés) a határ kijelölt, rendszerint rosszabb, más állatok részére nem vagy nehezen hasznosítható gyeplegelőire, a korábbi századokban, a nyomásos határhasználat esetén az ugarra is. Persze a legjobb juhlegelőnek a rétek mezők illetőleg a puszták apró füvét tartották. A juhászok nem igen tudtak írni olvasni számolni, így a botjukon lévő rovátkák segítségével ellenőrizték az állatálományt.
„Rusticus est quasi Rind, nisi quod sibi cornua desint.”
A paraszti élet örök körforgás, a tavaszi vetés, a nyári érlelés, az őszi betakarítás, a téli nyugalom.
A napi életre lebontva, lefekvés a tyúkkal ébredés a kakassal, állatetetés, itatás, almozás, ganézás, reggeli, munka a földön, ebéd, munka a mezőn, vacsora, állatok ellátása, lefekvés a tyúkkal. Az ételnek való alapanyagokat a szántóföldeken, a konyhakertben, a gyümölcsösben termelték meg, a ház körül pedig állatokat tartottak. A háztartásokban nem volt se hűtőszekrény, így be kellett osztani a napi, heti adag ételt, például kenyeret csak hetente egyszer sütöttek, és a tartósításnak is sokféle fortélyát ismerték (pl. savanyítás, szárítás, füstölés). Miután mindez nagy munkával járt, a munka rendjét jól meg kellett tervezni. Az évszakok váltakozása meghatározta, hogy mely munkafolyamatot mikor kellett elvégezni.
A tavasz az előkészítés (szántás, vetés, ültetés, palántázás), majd a növelés és gondozás időszaka. A nyár és az ősz eleje a betakarításé. Minden élelmet és alapanyagot ekkor hordtak be a földekről, kertekből, hegyekről, vizekről. Az ősz vége és a tél az elraktározás, a feldolgozás ideje. Így tehát a gazdasági év
ritmusa határozta meg az életmódot: egy éven belül változott, hogy mennyi munka és mennyi pihenési lehetőség adódott. Munka után édes a nyugalom mondta nagyanyám. A dolgos napokat azonban néha (hetente egyszer, vasárnap mindenképpen) felváltotta az ünnepnap. Munka és pihenés, hétköznap és ünnep határozottan elvált egymástól. Emellett minden ünnepi alkalomnak megvolt a maga menete:
a készülődés szakasza (testi-lelki felkészülés, a környezet előkészítése), a kiteljesedés, tetőpont befelé fordulás, szertartások, meghittség és a levezető szakasz közös étkezés, mulatság. Az élet ritmusára az egyházi év ünnepei is hatottak. A legnagyobb egyházi ünnepeket és a mulatságok (farsang, lakodalmak) idejét meghatározták a húsvétot és a karácsonyt megelőző böjti időszakok. A pirosbetűs – vasárnap és
keresztény szentekhez fűződő – napok ünnepi idejét a kalendáriumokban olvashatták, a kötelező dologtiltó napok betartása pedig íratlan szabály volt. Aki ezeket megszegte, azt a közösség megszólta, figyelmeztette vagy büntette. Az ünneplések sorában fontos eseményt jelentett a nagy, közös munkákat lezáró ünnep és mulatság: aratókoszorús felvonulás, szüreti bál, disznótor. Ezek mellett jelentősek voltak az egyén életét érintő emberi életfordulók rítusai* (pl. keresztelő, lakodalom) is. A városiasodás és a falusi közösségek felbomlásával megváltozott az életmód és átalakultak az ünnepi alkalmak. Az egyén került a középpontba a közösség helyett, ezért nagyobb szerepet kapnak ma a szűk családi körben tartott
születés- és névnapok, vagy a személyhez kötődő kiemelt események. A közösségi ünnepek színhelyévé a különféle intézmények – óvoda, iskola, munkahely – váltak. Mai életünket, napjainkat a természet változása kevésbé határozza meg. Téli estén, sötétedés után világítás mellett közlekedhetünk az utcán, korcsolyázhatunk, olvashatunk, főzhetünk. Nyáron is, télen is ehetünk szinte bármit: a zöldség megterem a fóliasátorban, a gyümölcsöt elhozzák távoli országokból vagy kivehetjük a fagyasztóból. A boltban minden ruhát és ételt megkapunk. A napi élelem megléte már nem attól függ, hogy milyen volt az időjárás, elfagyott vagy elrohadt a termés, elhullott az állat valamilyen betegségben, vagy éppen a medve vagy farkas vitte el az udvarból. A vallásosság, a rítusok helyett nagyobb hangsúlyt kapnak a külsőségek, mint például a díszítés vagy az öltözék.
A gazdasági év legfontosabb szakasza a nyár és az ősz eleje. A megfelelő tavaszi előkészítés után legfőképpen az időjáráson múlt, milyen lett a termés. Nem jött-e fagy a virágzó fákra, nagy eső az érett gabonára vagy jégverés a gyümölcsre, a megnövekedett zöldségfélékre és a szőlőre. Vajon férgek, lisztharmat vagy más kártevők nem tizedelték-e meg a szépen gondozott termést? Nyáron megkezdődött a
nagy betakarítás, ami őszig tartott. A legjelentősebb, egész közösséget megmozgató munka az aratás*
és a szénakaszálás* volt.Fontosnak tartották, hogy mindent a maga idejében gyűjtsenek be, a munkákat megfelelő időjárási körülmények segítsék és, hogy minden egyes kalászt, minden szem gyümölcsöt
behordjanak, mielőtt az első
talajmenti fagy bekövetkezikŐsz derekára megteltek a kamrák, a pincék és a padlások. A nyár tehát sok munkával telt, pihenésre, ünneplésre
nemigen maradt idő, ezért nem is bővelkedik szokásokban gazdag jeles napokban, ünnepekbenAz ősz legjelentősebb közösségi munkaalkalma a szüret volt,
melyet a nyári, közös munkákhoz hasonlóan kalákában*,
egymást kölcsönösen segítve végeztek. Mint minden nagy
munkát, az aratást és a szüretet is táncos mulatsággal,
bállal zárták. Így vált ünneppé a munka lezárása, és eljöhetett végre a kevésbé megerőltető feladatok és a pihenés időszakaMiután minden bekerült a szabad ég alól az udvarokba, a gazdasági épületekbe, megkezdődhetett az alapanyagok feldolgozása: az ételek télire való elkészítése, tartósítása (befőzés, savanyítás, szárítás,
aszalás), és a ruhának való kender és len előkészítése a téli szövésre.Aratás: a gabona betakarítása, az egész közösséget megmozgató, együtt végzett munka. Történhetett sarló vagy kasza segítségével. A sarlóval történő aratás többnyire asszonyi munka volt, de a 19. század végére háttérbe szorult. A helyét a korábban csak a fű levágására szolgáló kasza vette át, ezt már férfiak használták.
Szénakaszálás: a kaszálás a paraszti munkák legfontosabbjai közé tartozik. A széna a szárított zöldtakarmány, mely elsősorban
a háziállatok tápláléka volt. Főként a téli időszakra gyűjtötték be, amikor az állatok az istállóban tartózkodtak. Szénatartókban vagy az
istálló padlásán tárolták.
Kaláka: olyan társasmunka, amikor a közösség tagjai, csoportjai egymásnak kölcsönösségi alapon, szívességből segítenek, főleg
nagy munkák (kaszálás, házépítés) esetén. Nagyobb társaságban, szórakozással kiegészítve dolgoznak ilyenkor.
A gazdasági év legfontosabb szakasza a nyár és az ősz eleje. A megfelelő tavaszi előkészítés után legfőképpen az időjáráson múlt, milyen lett a termés. Nem jött-e fagy a virágzó fákra, nagy eső az érett gabonára vagy jégverés a gyümölcsre, a megnövekedett zöldségfélékre és a szőlőre. Vajon férgek, lisztharmat vagy más kártevők nem tizedelték-e meg a szépen gondozott termést? Nyáron megkezdődött a
nagy betakarítás, ami őszig tartott. A legjelentősebb, egész közösséget megmozgató munka az aratás*
és a szénakaszálás* volt.Fontosnak tartották, hogy mindent a maga idejében gyűjtsenek be, a munkákat megfelelő időjárási körülmények segítsék és, hogy minden egyes kalászt, minden szem gyümölcsöt
behordjanak, mielőtt az első
talajmenti fagy bekövetkezikŐsz derekára megteltek a kamrák, a pincék és a padlások. A nyár tehát sok munkával telt, pihenésre, ünneplésre
nemigen maradt idő, ezért nem is bővelkedik szokásokban gazdag jeles napokban, ünnepekbenAz ősz legjelentősebb közösségi munkaalkalma a szüret volt,
melyet a nyári, közös munkákhoz hasonlóan kalákában*,
egymást kölcsönösen segítve végeztek. Mint minden nagy
munkát, az aratást és a szüretet is táncos mulatsággal,
bállal zárták. Így vált ünneppé a munka lezárása, és eljöhetett végre a kevésbé megerőltető feladatok és a pihenés időszakaMiután minden bekerült a szabad ég alól az udvarokba, a gazdasági épületekbe, megkezdődhetett az alapanyagok feldolgozása: az ételek télire való elkészítése, tartósítása (befőzés, savanyítás, szárítás,
aszalás), és a ruhának való kender és len előkészítése a téli szövésre.Aratás: a gabona betakarítása, az egész közösséget megmozgató, együtt végzett munka. Történhetett sarló vagy kasza segítségével. A sarlóval történő aratás többnyire asszonyi munka volt, de a 19. század végére háttérbe szorult. A helyét a korábban csak a fű levágására szolgáló kasza vette át, ezt már férfiak használták.
Szénakaszálás: a kaszálás a paraszti munkák legfontosabbjai közé tartozik. A széna a szárított zöldtakarmány, mely elsősorban
a háziállatok tápláléka volt. Főként a téli időszakra gyűjtötték be, amikor az állatok az istállóban tartózkodtak. Szénatartókban vagy az
istálló padlásán tárolták.
Kaláka: olyan társasmunka, amikor a közösség tagjai, csoportjai egymásnak kölcsönösségi alapon, szívességből segítenek, főleg
Számos kisebb lélegzetű közös munkára is sor került: a tollfosztást és a kukoricafosztást meséléssel, énekléssel tették vidámabbá. Ezek az összejövetelek alkalmat adtak baráti, családi együttlétre, sok játékra, és a fiatalok közötti ismerkedésre is. A farsangon kívül ekkor kerülhetett sor a lakodalmak megtartására is.
Ahogy egyre hidegebbre fordult az idő, és a dér már megcsípte a füvet, meg kellett kezdeni az őszi szántás és vetés
munkálatait, hogy a hó alatt pihenő magok tavasszal újult erővel kizöldüljenek majd.
„…de már ősszel, számadáskor, az az ember, ki beszámol.”
Az őszi időszak legjelentősebb gazdasági eseménye az állatok legelőről való
behajtása volt. A pásztorok munkája az elszámoltatással véget ért. E jeles
napok (Vendel vagy Dömötör) nagy mulatságra is okot adtak: a pásztorokat
megvendégelték a gazdák, és gyakran tartottak búcsút* vagy állatvásárt is.
„Gyújtottam gyertyát…”
Az ősz az elmúlást jelenti a természetben, ezért a katolikus mindenszentekkor* és másnap a halottak napján emlékeznek az emberek elhunyt hozzátartozóikra. Ilyenkor a község szegényeinek ételadományt, úgynevezett alamizsnát* osztottak, emellett rendbe tették a sírokat, és gyertyát gyújtottak a már nem élő szeretteik emlékére. A halottak napja
hetében (halottak hete) tilalom vonatkozott bizonyos munkákra, a mulatságokra, sőt lakodalmakat sem tarthattak ekkor.
Kukoricababák
Pál István, pásztorfurulyás és dudás
Gyertyák
Szüreti mulatság (Néprajzi Múzeum)
Olvasd el az alábbi bejegyzéseket, amelyeket
egy kéziratos bukovinai székely Halottas énekeskönyvben talált Zsók Béla! Mit gondolhatott
az életről és a halálról az, aki beleírta?
nagy munkák (kaszálás, házépítés) esetén. Nagyobb társaságban, szórakozással kiegészítve dolgoznak ilyenkor.
„Amilyen az életed, olyan lesz az ítéleted.”
„Ifjak készüljetek, vének készen legyetek.“
„Isten félelmével jár Isten áldása, anélkül
haszontalan ember fáradsága
Tollfosztás: kalákában végzett munka, melynek során a toll „száráról” kézzel lehúzzák a libatoll puha részét. Csak nők vehettek
részt rajta, a legények látogatása pedig tréfálkozással, hagyományos alakoskodással, felfordulással járt.
Búcsú: a falu templomának ünnepe, tehát annak a szentnek a napja, akinek tiszteletére a templomot felszentelték. Magyarországon
a legtöbb templomi búcsút a termés betakarítása utáni hónapokra tették.
Mindenszentek – November 1.: eredetileg azoknak a halott lelkeknek, szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem
emlékezik meg. Egyházi ünnep, melyhez a halottakra való emlékezés szokása kapcsolódik.
Alamizsna: adomány vagy egyéb jócselekedet, mellyel felebarátunk szükségén enyhítünk. A halottak hetében szimbolikusan az elhunyt lelkek üdvösségéért, tiszteletük miatt osztják, főleg szegény embereknek
Ősszel porba, tavasszal sárba kell vetni.”
„Annyit ér mint halottnak a csók.”
„Ha kenyér van, minden van.
„Ki, mint vet, úgy arat.”
Elfogy mint a gyertyaszál.“
Az advent* az egyházi év kezdeteként az igazi tél beköszöntét is jelenti. Az András naphoz legközelebb
álló vasárnappal kezdődik, ami egyben a Jézus születésének tartott, december 24-ét megelőző negyedik vasárnap is. (Advent első napja nem kötött, november 27. és december 3. között mozog). Advent
„eljövetelt” jelent, azaz Jézus születésére való várakozást, készülődést. Ez a négy hét a húsvéti nagyböjthöz hasonlóan számos tilalmat tartalmazott, de ugyanakkor az egyik leggazdagabb jósló, mágikus
cselekedetekkel* kísért időszak is volt.
A kenyéren és a boron kívül a hús jelentette a legalapvetőbb táplálékot. A disznóölés olyan társas munka, mely fontos része volt az önellátó életmódnak, hiszen egészen nyár elejéig biztosította az étkezés alapanyagait. A tartósítás
által a húsétel fogyaszthatóvá vált egészen tavaszig. A munka végét vidám, közös étkezéssel, a disznótorral zárták le.
Az emberek, állatok behúzódtak, így több idő maradt a családi együttlétre, a közös munkák révén a társas összejövetelekre. Ma
is tapasztalhatjuk, hogy a téli nappalok egyre rövidebbek, korábban
kezd sötétedni, ezért a ház körüli
munkák nagy részét még világosban tanácsos befejeznünk. Az elektromos világítás elterjedését megelőzően az
emberek a fűtött házban, gyertyafény vagy petróleumlámpa mellett dolgozgattak,
miközben beszélgettek, meséltek, énekeltek, így múlatták az időt.
„Luca-Luca kitty-kotty, nénémasszony litty-lotty…”
A tél eleji időszakot gazdagon tarkítják jeles napok, melyeknek nagy része egyben termény-, idő-, és férjjóslásra is
alkalmas (András, Luca, Borbála). Számos naphoz azonban az analógiás (hasonlóságon alapuló) mágia* gyakorlata is kapcsolódik: a következő évi egészséget, bő termést vagy a gazdagságot szándékozták ezekkel befolyásolni.
Disznóölő Szent András“ – nemcsak a mulatságok idejének zárója, hanem az egyik legfontosabb gazdasági tevékenység, a disznóvágások kezdő napja is volt.
Kolbász
A disznó bontása
Te mit gondolsz? Milyen munkát tudnál otthon végezni gyertyafénynél?
Advent: a karácsonyra, Jézus (a fény) megszületésére való előkészületek ideje, az András naphoz (november 30.) legközelebb eső
vasárnappal kezdődik.
Mágikus cselekedetek: mozdulattal, szóval, tárgyakkal kísért hiedelemhátterű cselekmények. Az is annak számít, ha valamit
meghatározott időben és céllal tudatosan nem csináltak (pl. tiltott munka meghatározott napokon). Ezek a tabuk.
Analógiás (hasonlóságon alapuló) mágia: alapelve a „hasonló hasonlót hoz létre“ gondolat; úgy vélik, valamiféle cél eléréséhez elegendő az eredeti cselekvés utánzása (pl. valaminek az elmulasztásához visszafelé számolni
Luca napján nem volt szabad varrni, nehogy „bevarrják a tyúk fenekét”, vagyis nehogy elmaradjon a tojásszaporulat,
ami nagyon fontos tápláléknak számított. A házról-házra járó lucázók jókívánságaikban is a bőséget, a termékenységet fogalmazták meg: „Annyi csibéjük legyen, mint égen a csillag, réten a fűszál! Annyi kolbászuk legyen, hogy kerítést lehessen belőle fonni!”
„Halljátok, új hírt mondok....“
Az időszak legjelentősebb eseménye a karácsony. Ahogy az adventi rákészülés, úgy a karácsonyi ünnepkör is hosszabb időszakot takar. Egészen pontosan
12 napból áll, december 25-től január 6-ig, Vízkeresztig tart. Szinte minden napra jutott Krisztus születését dicsőítő (betlehemezés, kántálás) vagy jókívánságokat tolmácsoló, egészségvarázsló (regölés, aprószentekelés, harsogtatás),
illetve névnapköszöntő (János, István) házaló szokás. A karácsony Jézus születésére való emlékezés ünnepe, melyet számos szimbolikus tárgy és cselekedet
kísért. Az ünnep középpontjában eredetileg nem az ajándékozás és a karácsonyfaállítás, hanem a bensőséges
ünneplés állt, amit Jézus, a fény eljövetele miatt tartottak.
A karácsonyfa elődje a „termőág“, máshol a „világabroncs“
volt. Karácsony vigíliája* családi körben, meghatározott
étkezési renddel járt. A böjtös vacsorán jelképes jelentéssel bíró mézet, diót, fokhagymát, almát és főleg mákos
gubát vagy valamilyen sült tésztafélét fogyasztottak.
Az utána következő napokat a faluban nagy jövés-menés, vendégeskedés és sokféle énekes szokás jellemezte.
Az év végét még 100 éve is csöndesebben ünnepelték, mint ma szoktuk. Szokások
és hiedelmek szempontjából az újév első napja volt igazán jelentős, mert úgy tartották, hogy az aznapi tevékenységek, látogatók meghatározzák az egész év kimenetelét. A karácsonyi időszakot Vízkereszt, Jézus megkeresztelésének emléknapja zárja. Ekkor tartották a háromkirályjárást* és a házszentelést, de egyben az ünnepi pihenőnapok, vendégeskedések végét is ez jelentette.
A karácsonyi asztalra terített ünnepi abrosz különleges jelentéssel bírt. A rajta összegyűlt morzsát
(karácsonyi morzsa*) nem dobták ki, hanem belekeverték az állatok takarmányába, hogy megóvja
őket a betegségtől.
Magát az abroszt pedig a búza vetésekor „vetőabrosznak” használták, hogy áldásos legyen a termés, „szapora legyen a búza”.
Háromkirályok (Néprajzi Múzeum)
Karácsonyi asztal
Te mit gondolsz? Szoktál-e az év első napján fogadalmat tenni az új évre?
Karácsony vigiliája: december 24., karácsony előestéje, böjtje.
Karácsonyi morzsa: a karácsonyi asztal tartozékaként jelentős volt a szerepe különféle mágikus eljárásokban, elsősorban emberi vagy állati betegségek füstöléssel való gyógyítására, a gazdaság termékenységének növelésére.
Háromkirályjárás: általában Vízkeresztkor a bibliai háromkirályokat megszemélyesítő alakoskodók, gyerekek, vagy csak lányok köszöntő felvonulása
A gazdag adventi, karácsonyi időszak után, Vízkeresztet követően kezdődik a farsang* ideje, ami nem egy
meghatározott napon, hanem a mozgó nagyböjt időpontjának kezdetével, húshagyókedden ér véget. Az
ősszel megkezdett munkák folytatásaként, a hideg miatt még a házba kényszerülve, az emberek sok időt
töltöttek a feldolgozás munkálataival. Az egyik legjellemzőbb társas munkaalkalom a fonó*. Egyik legnehezebb, sok munkafázisból álló folyamat része ez, amelynek során a kenderből, lenből vagy gyapjúból
ruha lesz. A kézzel való fonás során lesz a szöszből fonal. Ez sokáig tart és igen fárasztó is, ezért a lányok,
asszonyok legtöbbször házaknál összegyűlve, közösen végezték egymást szóval tartva, szórakoztatva.
A farsang időszaka emellett más vígasság, a lakodalom legfőbb ideje is.
A farsangi események főleg az időszak végére, farsangfarkára* összpontosultak. Különböző vidékeken más és más alakoskodó szokások járták.
A farsangi játékok célja a tél elűzése, a termékenység- és bőségvarázslás, az egészség egész évi biztosítása, és nem utolsósorban ételadományok gyűjtése volt. Legtöbbször házról-házra jártak, majd a nap végén
összegyűlve nagy táncmulatság kíséretében elfogyasztották a kapott
finomságokat. Ekkor a mulatozás, a bőséges lakomák jellemzőek, amelyek csúcspontja a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó időszak.
A farsangi alakoskodás és mulatság a település egész népét megmozgatta, a társas együttlét egyik kedvelt formája volt.
Farsangi menet a Múzeumban
Busók Maszkok
Maskarások (Néprajzi Múzeum)
Farsang: vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak. Legjellemzőbb eseménye a maszkos, jelmezes alakoskodás. A bőség, a zenés-táncos mulatságok és a vígasság ideje. Lakodalmakat is főként ebben az időszakban tartottak.
Fonó: valamelyik házban összegyűlve a lányok, asszonyok a farsang végéig itt fonták fonallá a szöszt. A kislányok fonóját „csipogónak“ is nevezték, máshol guzsalyas volt a neve.
Farsangfarka: a farsang időszakának utolsó három napja, mely farsangvasárnaptól húshagyókeddig tart. Farsangi, alakoskodó
szokásokban ez a leggazdagabb pár nap. (A mohácsi busójárás is ilyenkor van.)
A fonó a fiatalok legkötetlenebb társas együttléte. A nehéz
munkát könnyebbé, vidámabbá varázsolta a sok játék, viccelődés, éneklés, és ha a legények is megjelentek, az incselkedés, udvarlás, és tánc.
Te mit gondolsz? Ma mit jelent a farsang az embereknek?
Farsang: vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak. Legjellemzőbb eseménye a maszkos, jelmezes alakoskodás. A bőség, a zenés-táncos mulatságok és a vígasság ideje. Lakodalmakat is főként ebben az időszakban tartottak.
Fonó: valamelyik házban összegyűlve a lányok, asszonyok a farsang végéig itt fonták fonallá a szöszt. A kislányok fonóját „csipogónak“ is nevezték, máshol guzsalyas volt a neve.
Farsangfarka: a farsang időszakának utolsó három napja, mely farsangvasárnaptól húshagyókeddig tart. Farsangi, alakoskodó
szokásokban ez a leggazdagabb pár nap. (A mohácsi busójárás is ilyenkor van.)
A szentcsaládjárás is kedves karácsonyi adománygyűjtő szokás volt. A „betlehemi istállót a kis Jézussal” minden karácsonykor, szenteste másik szegényebb családhoz vitték, és egy hétig ott is hagyták. A falusiak így látszólag a Szent
Családnak és a kis Jézusnak vitték ajándékaikat, valójában azonban a rászorult családnak.Elmúlott a rövid farsang, de mi azt nem bánjuk,
Sirassák a lányok otthonmaradásuk,
Kiknek a sok sírás miatt ráncos az orcájuk.”Minden korban vágytak rá az emberek, különösen a fiatalok, hogy kilépjenek a mindennapi világból, s ha kis időre is,
de álcázzák valódi énjüket, és a megszokottól eltérő külsőt öltsenek magukra. Ezt nem csak farsangkor, hanem egy
ideig (néhány napig, hónapig, évig), életük bizonyos korszakában szükségesnek látták/ják kifejezni
A tavasz a természet megújulásának, az újjászületésnek az ideje. A gazdálkodásban az előkészületek
kaptak szerepet. Amint felengedett a fagytól a föld, elkezdődött a szántás, a vetés, az ültetés, a gyümölcsfák és a szőlő metszése.
„Ekkora legyen a KENDTEK kendere!“ - Mágikus cselekedetek és jóslások
Minden fontosabb munkafolyamat valamilyen jeles naphoz kapcsolódott. A bő és egészséges termés érdekében mágikus cselekedetekkel kísérték az egyes tevékenységeket. Sok helyen szántáskor, az első barázda megkezdésekor a kalapot levéve fohászkodtak, vagy az első vetőzsák kiürülésekor azt magasba dobták,
hogy olyan magasra nőjön a gabona.
Ahogy egész évben, úgy tavasszal is voltak olyan jeles napok*, amelyeken jósoltak az azévi termésre vagy az időjárásra vonatkozóan. A természeti adottságok ugyanis nagymértékben meghatározták, hogy az élet alapját jelentő élelem milyen mennyiségű és minőségű lesz.
„Kikekeletkor, Szent György napkor, minden ember lehet pásztor...“
Tavasszal hajtották ki újra az állatokat a legelőkre. A szarvasmarhát és a birkát egész
nyáron kint tartották, hogy minél több friss fűhöz jussanak. Erre a feladatra a falvak fizetség ellenében pásztorokat fogadtak, akik önálló társadalmi csoportot alkottak. Egyszerre több száz jószágot is őriztek egészen őszig úgy, hogy a legelőn éltek az állatokkal együtt. Úgynevezett szárnyékokat* építettek, ahol meghúzták magukat az eső vagy
szél elől, sőt éjszakára is. A pásztorok a nyár folyamán őrzés közben sok időt töltöttek egyedül. Hogy hasznosan teljék az idő, gyakran faragtak vagy furulyáztak is. Esténként
a tűz körül összegyűlve pedig énekléssel, meséléssel szórakoztatták egymást. Így alakulhatott ki a gazdag pásztorművészet (pásztorfaragások), valamint a pásztorfurulyások és a híres pásztor-mesemondók köre.
Boronálás a Múzeumban
A zöldségek vetésekor vagy mákvetés közben például
nem volt szabad megszólalni, hogy ne legyen férges
a termés. Dinnyeültetéskor pördültek egyet az asszonyok, hogy olyan nagy, kerek legyen majd a dinnye, mint
a szoknyájuk forgás közben.
Húsvét első napján volt szokás, hogy a juhászok a bárányok farkát elmetélték és tojással megsütötték,
majd megették. Ez volt a juhboszorkányozás. A bort a gazdák küldték hozzá.
Pásztor Pásztorkészségek
Jeles napok: a magyar parasztság naptári ünnepei, melyekhez kiemelt ünnepi események, sokszor énekes, mozgásos szokások
kötődnek. E napokon gyakran jósló tevékenységek, meghatározott gazdasági munkafolyamatok zajlanak.
Szárnyék: az Alföld területén ismert, nádból vagy vesszőből készített építmény, mely a legelőn tartózkodó állatokat védte a széltől, vihartól, részben az esőtől.
25
Pünkösdkor, máshol Szent Ivánkor (június 24.) a falu pásztorai együtt jártak házról-házra, hogy „pünkösdi garast“ vagy „bocskorpénzt“ kapjanak, ami a korábbi bocskorbőr járandóság kiváltását jelentette.
Ebből vehettek maguknak új lábbelit.
Kiszehajtás: olyan tavaszi, téltemető népszokás, mely során virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut, a tél megszemélyesítését, énekelve végigvittek a falun, majd levetkőztették, a szalmát pedig vízbe dobták vagy elégették.
Zöldághordás: a tavasz megérkezését köszöntő énekes-táncos népszokás, amikor a falun zöld ágakkal vagy virágokkal kaput
tartva vonultak végig a lányok virágvasárnap, húsvétkor vagy pünkösd idején.
Mozgóünnep: olyan ünnep, amely nem esik minden évben ugyanarra a naptári napra. A Hold járásához igazodik.
A pásztoroknak külön ünnepi alkalmaik voltak. A tavaszi munkájuk kezdete és annak őszi lezárása is mágikus cselekedetekkel kísért jeles napokhoz kapcsolódik (Szent György és Szent Mihály napja). A gazdák a tejet és húst adó
állatokért is mindent megtettek – a pásztorokat nagy becsben tartva –, hogy egészséges juhaik, disznóik legyenek,
az állatok szépen fejlődjenek a legelőkön. Például Márk napján mindenhol rétest sütöttek a csordásoknak, akik nap
mint nap kihajtották a háztól a teheneket a legelőre
Pünkösdkor, máshol Szent Ivánkor (június 24.) a falu pásztorai együtt jártak házról-házra, hogy „pünkösdi garast“ vagy „bocskorpénzt“ kapjanak, ami a korábbi bocskorbőr járandóság kiváltását jelentette.
Ebből vehettek maguknak új lábbelit.
Kiszehajtás: olyan tavaszi, téltemető népszokás, mely során virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut, a tél megszemélyesítését, énekelve végigvittek a falun, majd levetkőztették, a szalmát pedig vízbe dobták vagy elégették.
Zöldághordás: a tavasz megérkezését köszöntő énekes-táncos népszokás, amikor a falun zöld ágakkal vagy virágokkal kaput
tartva vonultak végig a lányok virágvasárnap, húsvétkor vagy pünkösd idején.
Mozgóünnep: olyan ünnep, amely nem esik minden évben ugyanarra a naptári napra. A Hold járásához igazodik.
A pásztoroknak külön ünnepi alkalmaik voltak. A tavaszi munkájuk kezdete és annak őszi lezárása is mágikus cselekedetekkel kísért jeles napokhoz kapcsolódik (Szent György és Szent Mihály napja). A gazdák a tejet és húst adó
állatokért is mindent megtettek – a pásztorokat nagy becsben tartva –, hogy egészséges juhaik, disznóik legyenek,
az állatok szépen fejlődjenek a legelőkön. Például Márk napján mindenhol rétest sütöttek a csordásoknak, akik nap
mint nap kihajtották a háztól a teheneket a legelőre.
„Szép plánták újulnak, termőfák virulnak...“
A hideg, zord idő elmúltával örömmel köszöntötték a tavaszt a falvakban. Számos szokás tartalmazta
a tél elűzésének, a tavasz fogadásának jelképes cselekedeteit (ilyen például a kiszehajtás*, zöldághordás*, májusfa állítás). Az időszak két nagy ünnepének (húsvét és pünkösd) számos eleme utal
a tavaszi újjászületésre. A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe. Ekkor Jézus elfogatásáról,
keresztre feszítéséről és feltámadásáról emlékeznek meg a hívő emberek.
„Ma van húsvét napja....“
A húsvét úgynevezett mozgóünnep*. Nem egy naptári naphoz kötődik, hanem a Hold járásához igazodik: húsvét
vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget – március 21. – követő holdtölte utáni első vasárnap. Így a húsvét évenként
változó dátuma március 22. és április 25. közé esik
Kiszehajtás: olyan tavaszi, téltemető népszokás, mely során virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut, a tél megszemélyesítését, énekelve végigvittek a falun, majd levetkőztették, a szalmát pedig vízbe dobták vagy elégették.
Zöldághordás: a tavasz megérkezését köszöntő énekes-táncos népszokás, amikor a falun zöld ágakkal vagy virágokkal kaput
tartva vonultak végig a lányok virágvasárnap, húsvétkor vagy pünkösd idején.
Mozgóünnep: olyan ünnep, amely nem esik minden évben ugyanarra a naptári napra. A Hold járásához igazodik
A húsvétra készülést 40 napos befelé fordulás, fizikai és lelki megtisztulás: a nagyböjt előzi meg. Ebben az időben
zajlott a házakban, az ólakban a nagytakarítás, a falak újratapasztása, meszelése. A lelki megtisztulás miatt ilyenkor
visszafogottabb életet éltek az emberek, amit számos tilalom is szabályozott, ezért nem rendeztek már nagy mulatságokat, lakodalmakat sem. Nem volt szabad táncolni, alkoholt inni és az ételfogyasztást is korlátozták. Az étkezéstől való teljes vagy részleges tartózkodást nevezzük böjtnek. Volt, aki ezt valóban 40 napig megtartotta, volt, aki csak péntekenként étkezett ennek megfelelően, de a húsvét hete*, főleg nagypéntek már nagyon szigorú étkezési tilalmak alá esett. A nagyböjtre jellemző, hogy húst, zsíros ételeket egyáltalán nem fogyasztottak, ezért is hívják a farsang utolsó napját húshagyókeddnek. Az ezt követő hamvazószerdán kezdődik a nagyböjt. Mindezen előkészületek, a környezet és a lélek megtisztulása után következett húsvét ünnepe, ami az egyházi események mellett (feltámadási körmenet, ételszentelés) gazdagon tartalmazott népszokásokat is.
„Elhozta az Isten piros pünkösd napját...“
„Megjelent a pünkösd napja,
Melyet Krisztus ígért vala,
Midőn mene mennyországba
Mindenek láttára.“
(Bálint Sándor: Karácsony, Húsvét, Pünkösd)
A húsvéthoz igazodó, így szintén mozgó tavaszi ünnepünk. Húsvét után ötven nappal van pünkösd vasárnapja (jelentése a görög pentecost - ‘ötvenedik‘ szóból ered). Valaha ősi tavaszköszöntő, zöldágazó ünnep volt. A keresztény egyház azt ünnepli ekkor, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek alászállt az apostolokra. A falvakban pünkösdkor az egész település zölbe borult, feldíszítették a kerítéseket, a kapukat, a templomot. Ilyenkor májusfát állították, zöldágat hordoztak végig a falu utcáin, hogy házról házra járva elhozzák a tavaszt és hívogassák a nyarat. A lányok szokása a pünkösdi királynéjárás, a legényeké a pünkösdi királyválasztás volt.
A laska a pászka a juhászok kedvence vót, mert sokáig elállt.
„Elfogy
Farsangi maskarába bújsz
böjtölsz
májusfát állítasz
hímes tojást készítesz (ha lány vagy)
locsolkodni mész (ha fiú vagy)
húsvét után komatálat küldesz
karácsonyfát díszítesz
ajándékot készítesz
kiteszed a cipődet az ablakba a Mikulásnak
töklámpással ijesztgetsz
Luca napján nem varrsz
karácsony estéjén gyertyát gyújtasz
szilveszterkor nagy zajt keltesz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése