A Zempléntől délre és Szabolcstól északra volt egy hatalmas tenger, és végeláthatatlan lápvidék, melynek terjedelme századokig ismeretlen volt a világ előtt. Az öreg Tisza vette birodalmába a katlanszerű tájat még a magyarok bejövetele előtt, és azóta is bitorolja igazolják ezt az ős homoktorlaszok, mikre földvárak épültek a tatárjárás előtt. Ha egy-egy lápvártöredékről körülnéz a vándor, nádasok ingoványos rétek feküsznek közöttök,távolabb kákás dágványok, zsombékok csigatörmeléknek, fűlepte részein , s meleg porondjában teknősök rakják le féltőn tojásaikat. Az ilványos repedékeiben rohadt nedv szivárog, lombos árnyban tartják a nyír-, nyár- és égerfák, melyeknek lábait buja habokkal takarja be a réti nefelejcs. A nád rejtekében csikvarsák vannak a zsombékfészkek közt a gyékény buzogánya éktelenkedik. A nyilt vizen a béka-lencse tömött pázsítja lebeg a tószin alatt, bokros tátrány, nyulánk hajszállábú hinár, vagy hízott vizi indák szőnek hálót a víz alatt. A viz birodalma, a szél és madarak csúszó-mászókkal részvéttel köszöntik a félénk vendéget, s míg az remegve fut az ingatag habon nád- s buzgány pehelyt, száraz őszi levélt, port és fűmagokat hordogat rá a szél, csúszó-mászók rakják az új honra tojásaikat, s a vízi madarak serege reá költ. Az itteni lápvidéki népek cseretnek nevezik ezt a mostoha vidéket. Náddal benőtt helyet jelentett régen a cse-ret kifjezés. Sás- és kákatövek szövik össze a vizfelszinét. A rejtelmes vizivilág, a nád rengetegje fájdalmáról susog, szálló harmatával még az ég is megsiratja, s hajnalra könnyéből gyöngykoszorút fűz reá. A Koldbárdon hajdan véradó vezérek őrzék e határon szilaj barmaikat. E terület úra volt régen Deme (vezér) cser (éje), úgy éltek itt a szegény emberek mint az ég madarai. Vetés nélkül táplálkozik, mint a vízi madár. S e magára hagyott nép mégis életben maradt. Ha estve búcsút vesz a merengő vándor e világtól, alíg várja majd a reggelt hogy újra gyönyörködhessen ebben a mesebeli világban. Sok könyv és tanulmány illetve útleirás született a Rétközről. Sokféle képpen nevezték, volt nagyrét, nagyláp rétség, rétköz, de ember emlékezet óta a vizek birodalma volt, és a Tisza mentén elterülő nagyobb kiterjedésű vízjárta mocsaras, lápos, füves területet értettek rajta. Ahol a települések a rétek, mocsarak környezetéből kiemelkedő magaslatokon, dombokon jöttek létre. A kistáj részben vagy egészben 30 település (7 város, 23 közepes nagyságú község) határát foglalja magába A Rétköz tengerszint feletti magassága 94-103 méter között változik, 100 méter fölé csak a keleti, déli és a nyugati határvonalak mentén emelkedik a homokbuckás felszín. A legmagasabb pontja Szabolcsveresmartnál a 127,8 m Messzelátó-hegy, tájképileg a Rétköz legszebb része.
A Rétköz nagyrésze ártéri síkság holtmedrekkel, öntésképződményekkel, tőzeges síkláppal, löszös homokhátakkal, illetve futóhomokos hordalékkúpokkal. A tektonikai mozgások, és a folyók munkája és a szél meg az erózió alakította ilyenné. Aa Bereg-szatmári síkság, a Bodrogköz és a Rétköz területe erőteljes süllyedés eredménye. A legtöbb agyag-, iszap-, homoküledék a folyó mentén felhalmozódott, s ennek következtében folyóhátak képződtek. A Tisza medre kevésbé volt állandó, a folyó gyakran feltöltötte medrét, s emiatt szeszélyesen változtatta futási irányát. Erről az elhagyott folyómedrek tanúskodnak, amelyek 10-15 kilométeres sávban fordulnak elő. A Tisza elfoglalta ugyan az új medrét, de árvizeivel évről-évre hatalmas víztömeget juttatott a Rétköz területére, nagy mennyiségű iszapot, agyagot és homokot rakott le. A vízgyűjtő medencévé alakult Rétköz nagyrésze elmocsarasodott, elláposodott A láposodáshoz az is hozzájárult, hogy a folyó mellett fokozatosan épülő folyóhátak között rossz lefolyású területek alakultak ki, mivel a homokhátak megakadályozták az áradások után a vizek visszaáramlását a mederbe. A Tisza ismétlődő áradásai, a rossz lefolyási viszonyok csak növelték és állandósították a vízzel borított területeket. Az elöntések alól csak a homok-szigetek mentesültek, amelyeken az ember ősidők óta megtelepedett.
A Rétköz ősidők óta a XIX. század közepéig őrizte az ősi táj képét. Kuthy Lajos Hazai rejtelmek című munkájában egy óriási tengervíznek nevezi. A roppant nádasok gazdag növényzetben díszlenek, mint annyi zöld tartomány." Ő az utolsó szemtanú egyike, az ősi táj képét, pontos megfigyeléseit írói képességei jóvoltából az utókorra hagyta. Kiss Lajos A Rétköz c. tanulmányában" ezt olvashatjuk: „A Rétköz ... Hajdan 30, most részben, vagy egészben 28 község határát foglalja magába ez a mélyen fekvő terület, mely a Tisza évenkénti elöntésének helye volt, hova nemcsak a Tisza öntötte évezredek óta áradó vizét, de ide folyt a közel 50 méterrel magasabban fekvő Nyírség csapadékvize is hét völgyületen, miket még a talajvíz is táplált. Ez a sok víz annyira elárasztotta ezt a 142 444 holdnyi lapályt, hogy abból csak a többnyire a széleken keletkezett köz-ségek belterülete és határainak kisebb-nagyobb szigetei látszanak ki. A többi egy nagy láp, azaz náddal, kákával, gyékénnyel, sással benőtt lassan mozgó víz, helyi néven rétség. Feneketlen mélységnek tartották ezt az óriási ősrétet. ... Nyáron, ha itt-ott visszahúzódott, elapadt a víz, tavasszal ismét kicsapott, a Rétköz olyan lett, mint a tenger. ... A vizeket mérföldekre kiterjedő nádrengetegek választották el egymástól, hellyel-közzel erdőkkel, bokrokkal tarkítva. A szárazföld az ún. szigetek egyharmadát sem tették ki a roppant rét birodalmának. Jókai Mór is írt a Demecseri vándorló szigetekről, a Török világ Magyarországon című regényében; "Hát mikor az én demecseri legelőm mellé odahajt a szél egy úszó lápot, s szépen megnő rajta a fű, s mikor már megnőtt, akkor megint elfújja a szél a túlsó partra..." Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek című munkájában; ...akármerre mentünk, csak nádat és vizet láthattunk, meg az eget." „A rétségben csak az idevaló pákász nép ismerte a járáskelést, más ember halálfia lett ha ide bemerészkedett. A katonaszökevényeknek, meg a betyároknak itt volt biztos búvóhelyük. ... Száraz lábbal ritkán lehetett járni, még nagy szárazságban is.
Csolnakon közlekedtek a csillogó vízű ereken és más vízi utakon. ... Árvízkor a lakodalmas menet is csol-nakokban húzódott egyik faluból a másikba, így vitték a keresztelendőket a templomba, sőt még a halottakat is nyugvóhelyére. Érthető így a csónak formáju fejfa is." A rétközi ember a Tisza áradásakor 60-70 kilométerre is elcsónakázott, leggyakrabban Hegyaljáig, sőt le Szegedig szállíthatta az árulnivalóit. A mai ember el sem tudja képzelni, milyen élet volt itt. Hihetetlennek látszik manapság, hogy ilyen mostoha környezetben éltek emberek. Édesapám azt mondta egyszer; nem volt időnk siránkozni olyan sok volt a tennivaló, vagyis nem vettek tudomást a környező világról, élték a hétköznapokat. A mocsárból szigetként kiemelkedő települések lakóinak életét a mostoha környezet szabta meg. A szántóföld nagyon kevés volt, csupán a tavak, mocsarak között kisebb elszigetelt homokhátakat, maradékgerinceket, valamint a Nyírség területéről félszigetszerűen benyúló homokbuckákat, homokhátakat művelték. A rét és a legelő viszont jelentős területeket foglalt el, ezért az állattartás nagyobb szerepet játszott, mint a földművelés, s ezen kívül a halászat, vadászat is megélhetési forrást jelentett. Nyomokban fellelhetők ma is a mélyebb területeken a Rétközi táj utolsó nyomai.
Forrás; KUTHY LAJOS; HAZAI REJTELMEK, MÁSODIK KÖTET, XXVIII., (A besztereczi lápvidék.) https://mek.oszk.hu/07500/07552/html/02.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése