Növények szaporítása

Sarjképzés

Egyes növényeink természetes szaporodási módja a sarjképzés. Attól függően, hogy a sarj hol jelenik meg, gyökér-, illetve tősarjról beszélünk. A tősarj a gyökérnyak rügyeiből tör elő, amely idővel gyökereket fejleszt, illetve azon is rügyek jelennek meg. Az anyanövény tövét kibontva a gyökerekkel rendelkező tősarjak eltávolíthatók, és eltelepíthetők, belőlük teljes értékű növény fejlődik. Többek között ily módon szaporítható a málna. A málna gyökérsarjakat is fejleszt, de ezek továbbnevelésre kevésbé alkalmasak. Erősen sarjadó gyökérzettel rendelkezik azonban a mogyoró, a cseresznye és a meggy. Sarjaik alanynevelésre alkalmasak, amelyekre megerősödés után a nemest szemezhetjük. Leválasztásuk lombhullás után történhet. A mesterséges gyökereztetés a növény különböző részeit meggyökereztetjük. 

Bujtás

Bujtásról beszélünk abban az esetben, ha már meggyökeresedett vesszőt vágunk le az anyanövényről. Az így leválasztott utód tovább nevelhető. 

Közönséges bujtás: 

Az anyanövény nyugalmi állapotában végezzük. Érett vesszőt ívelünk le az eredésével ellenkező irányban egy 30-40 cm mély árokba úgy, hogy a vessző 2-3 jól fejlett rügye a talajfelszín felett maradjon. A vesszőt szükség esetén az árokban kampóval rögzítjük, az árkot morzsalékos földdel betemetjük. A közönséges bujtás szaporulata kicsi, egy bujtott vesszőből csak egy utódot lehet előállítani. 

Fektetett bujtás: 

az anyatelep sorirányába egy vagy két erős vesszőt fektetünk a talajra, és vízszintes helyzetben rögzítjük. A talaj felszínén karókhoz erősített dróthuzalt vezetünk és ehhez kötözzük a lefektetett vesszőket. 

Feltöltéses bujtás:

 az anyanövényeket minden évben erős metszéssel visszavágjuk úgy, hogy erőteljes hajtásokat képezzenek a következő évben. Amikor a hajtások elérték a 20-30 cm-es magasságot, akkor ezeket porhanyós földdel egyharmad magasságig feltöltjük. A vegetáció folyamán a feltöltést még 2-3 alkalommal meg kell ismételnünk. A bakhátat ősszel, a fagyok beállta előtt bontjuk le, a meggyökeresedett hajtásokat levágjuk az anyanövényről. A legelterjedtebb bujtásmód a faiskolákban. Előnye a nagy szaporulat és a gépesíthetőség. 

Sugaras bujtás: 

a fektetéses bujtás változata azzal a különbséggel, hogy minden irányba fektetünk vesszőket. Nyugalmi állapotban a gyökereztetésre szánt vesszőt teljes hosszában lehajlítjuk, egy kb. 10 cm-es mély árokba fektetjük, kampókkal rögzítjük, majd betemetjük. Tavasszal a vesszőn lévő rügyek kihajtanak, a fejlődő hajtások áttörnek a talajon. Amikor elérik a 10-15 cm-es magasságot, a hajtásokat földdel a kétharmad részükig feltöltjük, amit a vegetáció folyamán még 2-3 alkalommal megismétlünk. Lombhullás után levágjuk a meggyökeresedett vesszőket az anyanövényről és feldaraboljuk annyi részre, ahány saját gyökérrel rendelkező vessző fejlődött rajta. A ribiszkét, köszmétét és a mogyorót lehet így szaporítani. 

Dugványozás

Dugványozáskor az anyanövény különböző szerveit (hajtás-, vessző-, vagy gyökérrész) az anyanövényről való leválasztás után gyökereztetjük meg. A leválasztott szárrész fejlettsége alapján zöld, félfás és fás, a leválasztás módja szerint egyszerű, szakított és kalapácsos dugványokat különböztethetünk meg. A legáltalánosabban használt dugvány az egyszerű dugvány. Azonban azoknál a növényeknél, melyek nehezebben gyökeresednek, szakított vagy kalapácsos dugványszedési módot használunk. 

Gyökérdugványozás

Gyökérdugványozással a gyökérsarjakat hozó és a gyökerükön járulékos rügyeket fejlesztő gyümölcsfajok szaporíthatók (pl. málna, szeder, birs). A dugványozás ideje a fagyok beállta előtt ősszel van. A legjobb minőségű dugványok ceruza és ujjnyi vastagság közöttiek. A gyökérdugvány alapjául szolgáló gyökérzetet 5-10 cm-es darabokra vágjuk úgy, hogy az alapi részen ferde, a csúcsi részen merőleges metszlapot vágunk, így később ezt nem tudjuk összekeverni. A kész dugványokat a tél folyamán, fagymentes helyen nyirkos, nedves, tőzeges homokban tároljuk és tavasszal fektetve vagy ferdén 4-5 cm-es mélységbe dugványozzuk. 

Fásdugványozás 

A fás dugványozás nagyon egyszerű szaporítási mód, különleges berendezést nem igényel. Fás dugványozással szaporítják a ribiszkefajtákat és egyes gyümölcsfa alanyokat (myrobalan, birs). A dugványszedés időszaka lombhullástól az első fagyok beálltáig tart, de a fagytűrő fajokat, fajtákat még januárban is lehet szedni. Szedés után a dugványanyagot kötegeljük, címkézzük, nyirkos homokba vermeljük, és a felhasználásig tároljuk. A dugványok méretre vágása a szedés után közvetlenül vagy a tél folyamán történik, de az eredés szempontjából előnyösebb az azonnali feldolgozás. A fásdugványok hossza általában 15-30 cm közötti, így egy jól fejlett vesszőből 2-3 dugvány is készíthető. A fás dugványok dugványozására sor kerülhet ősszel, legkésőbb október végéig (hogy legyen idő a gyökeresedés megindulására), és tavasszal, amikor a talaj felső rétegei már elérték a 100C-ot. 

Félfás dugványozás

A félfás dugványozáshoz szintén leveles hajtásokat szedünk július-augusztusban, amikor a hajtás alsó része már megfásodott, nehezen hajlítható. A zöld-, vagy hajtásdugvánnyal történő szaporításra (a nevéből adódóan) a vegetációs idő alatt a növény hajtásait használjuk fel. A zölddugványozás lényegesen nagyobb szakmai és technikai felkészültséget követel meg, mint a gyökér- vagy a fásdugványozás. 

Hajtásdugványozás

A hajtásdugványozást hazánkban általában a május vége és július vége közötti időszakban végezzük, mert ekkor a legmegfelelőbb a hajtások fejlettsége és gyökeresedési hajlama. Általában késsel vágjuk a dugványokat, amelyekből 25-30 cm-es darabokat készítünk úgy, hogy az alsó metszlap közvetlenül egy nódusz alatt legyen (talpalás). A zölddugványokban a tartalék tápanyag nem elegendő a begyökeresedéshez, szükség van a levélfelületre, ezért a felső leveleket - bekurtítva - meghagyjuk, az alsó leveleket pedig eltávolítjuk. A nehezebben gyökeresedő fajtáknál a gyökérképződés elősegítése érdekében különböző serkentő hormonokat is használunk. 

Gyökereztető közeg

Gyökereztető közegként mosott folyami homokot, tőzeget vagy ezek keverékét használjuk. A gyökérzet nélküli levélfelület miatt (párologtatás) a dugványkészítés legkritikusabb időszaka a dugványozás és a begyökeresedés közötti időszak. A dugványok idő előtti kiszáradását és pusztulását csak akkor tudjuk elkerülni, ha olyan berendezést alkalmazunk, ahol a gyökérképződés ideje alatt biztosítani tudjuk a 95-98%-os relatív páratartalmat, az árnyékolást és az állandó vízutánpótlást lombpermetezés formájában. 

 

Tőosztás

Tőosztáskor az anyanövényt nyugalmi állapotban annyi részre daraboljuk, ahány gyökeres szárrésszel rendelkezik. E szaporítási mód a hazai faiskolai termesztésben nem elterjedt, használata elsősorban a házi kertekben ajánlható. 

Az összenövesztéses ivartalan szaporítás vagy más néven az oltványkészítés a leggyakoribb szaporítási mód, mely alapvetően kétféle lehet: szemzés vagy oltás. 

Szemzés

Az egyrügyes, vegetációban végzett héj alá oltást (lásd az oltásnál) nevezzük szemzésnek. Ezzel az oltásmóddal ejtjük a legkisebb sebet, mégis itt a legteljesebb az érintkezés. A nemes fajta legkisebb részét, azaz az egyetlen hajtásrügyet, az úgynevezett szemet használjuk fel "oltóvesszőként". 

A szemzés ideje akkor van, amikor az alany héja könnyen elválik a fás résztől, a hajtáson pedig már érett szemek vannak. Ez hazánkban az április közepétől szeptember közepéig tartó időszak. A szemzést végezhetjük az alanynak a földdel egy szintbe eső részén, tehát gyökérnyakba vagy feljebb, a koronahajtásokon. A készítés idejétől és a kihajtás módjától függően kétféle szemzés különböztethető meg: hajtó- és alvószemzés. 

Hajtószemzés

A hajtószemzés kora tavasszal, vagy május-júniusban végezhető a veremben lévő oltóvesszőkről, illetve az anyanövényen már beérett hajtásokról szedett szemekkel. A készítés évében még kihajtanak, de ha hajtásaik nem érnek be tökéletesen, akkor könnyen elfagyhatnak. Elterjedtebb az alvószemzés. 

Alvószemzés

Alvószemzéskor még az ősz folyamán összeforr a nemes az alannyal, de a nemes rügy csak a következő év tavaszán indul fejlődésnek. A készítés ideje július második felétől szeptember elejéig tart. A szemek egészséges, jól fejlett hajtásokról, úgynevezett szemzőhajtásokról származnak. A leveleket kb. 10 mm-es levélnyél meghagyásával távolítjuk el. Általában a hajtás középső harmadában lévő szemek a legjobbak. Lényeges a szemzőhajtások kiszáradástól való védelme, ezért szemzésig hűvös, nyirkos helyen tartsuk ezeket. A szemzésnek több formája létezik, ezek a következők: - T-szemzés, - Ablakos szemzés - Szemlapozás - Chip-szemzés. 

 

T-szemzés

T alakú bemetszést készítünk az alanyon úgy, hogy egy borotvaéles szemzőkéssel egy vízszintes és egy függőleges vágást ejtünk. A két vágás találkozási pontján a kérget a vágás mindkét oldalán kissé alányúlva megemeljük, és az így keletkező nyílásba az előre elkészített szempajzsot becsúsztatjuk. Feltétele, hogy az alany "adja a héját". 

Idősebb fák tavaszi átoltása - márc. v. - ápr. k

2. Csemeték hajtószemzése - ápr. e. - jún. k.

3. Ribiszke, köszméte, szőlő zöldoltása - jún. e. - júl. k.

4. Gyümölcsfák nyári alvószemzése - aug. e. - szept. e.

5. Csemeték téli kézbenoltása - dec. v. - márc. e.

Eszközök;

a, b, – oltókések (egyenes, hosszú penge – szemzésre és oltásra is alkalmas)

c, d, – szemzőkések (íves, rövid penge – általában szemzésekhez jó)

e – kacor (metszőkés), csapra vágáshoz, metszlap letisztázáshoz átoltásnál