Gyerekkorunkban a karácsony előtti várakozás böjti időszaka volt, az ünnephez kapcsolódó szokások, jelképek magukon hordozzák az eltelt évezredek sajátos örökségét. A kemencében vagy kandallóban lobogó tűz illata, fénye és melege a csípős téli éjszakán, a jól ismert zsoltárok, a fenyő és a vanília illata, a lobogó gyertyák fénye az adventjeinkre, karácsonyainkra emlékeztet. Különösen áldott emlékezés ez: a karácsony ünnepe még a keresztyén felekezeteken kívüli világ számára is olyan kedves, hogy annak meghittségét, békéjét még az ünnep köré telepedő, minden mértéket és képzeletet felülmúló nyüzsgés sem képes elhomályosítani. Hidegre fordult az időjárás, korán sötétedik, a család összegyűlik a lobogó tűz körül, melegség és szeretet lengi be a kisházat. Minél többen ülnek a tűz körül annál nagyobb a szeretet, mondta drága nagymamám. Világjárványok kegyetlen háborúk tizedelték meg az emberiséget, de a karácsony a jóság és szeretet ünnepe kell hogy maradjon örökre. Tőlünk keletre, a szeretet ünnepe az ágyúk süket csendjébe fullad, a harangszó nem jut el a háborgók fülébe. Nem tudom, hogyan fogunk majd emlékezni az idei év adventjére és karácsonyára. Sok sok fájdalom, könny és halál harsogása ömlik a médiából. A józanész, az emberi értelem helyett az értelmetlen gyűlölködés az úr a világban, miközben évről évre újra megszületik a fény, hogy van élet, és az életben van karácsony is, arra is emlékeztet: a magunk okozta bajban és rendetlenségben végig ott van velünk a hit, és Krisztus, aki képes gyógyítani a rideg fájó emberi szívet. Amikor az elmúlt karácsonyokra emlékezünk, elkerülhetetlenül felidéződnek majd fájdalmas emlékek is: emberi veszteségek vagy épp az általunk elkövetett hibák, mulasztások, kegyetlenkedések, és a gyűlölet emlékei. Krisztus elfogadó szeretetét közvetíti ez az ünnep. Ennek az ajándéknak az ígérete és majd eljövendő vigasztalása alapozza meg szívből jövő várakozásunkat, és teszi lehetővé, hogy ünnepet üljünk a megtépázott emberi világ körülményei közt. Az ádvent, „adventus Domini” Úrjövetet vagy eljövetelt jelent, a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó felkészülés. Advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig vagyis január 6-ig tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az új egyházi év kezdetét is jelenti számunkra. Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Érdekesség, hogy a görögkatolikusoknál – az 5. századi hagyományt megőrizve – hathetes az advent. Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik. Ez a nap három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét. Az egyházi naptárban a hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnapot követi. Az utolsó hét hossza lehet egy nap, amikor a negyedik vasárnap december 24-re esik, vagy akár egy teljes hét is amikor az utolsó vasárnap december 18-a. December 24. az advent utolsó napja, még nem karácsony, ez még böjti nap, így a nap hagyományos ételei a hal, a mákos guba is böjti ételek. A sötétség beálltával fokozódik a várakozás, mely a Jézus Krisztus születését ünneplő éjszakai misével ér véget a katolikusoknál. A karácsonyt megelőző várakozást „kisböjtnek” nevezzük. A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Az adventi lelki felkészülés időszakára III. Ince pápa rendelte el a lila miseruha használatát. Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon latinul gaudete vasárnap az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe legtöbb helyen a rózsaszín. Jelenleg a katolikus egyházban nincsen böjti előírás az adventi időszakra vonatkozóan, ugyanakkor ajánlott a visszafogottság, csend, a több ima és lelki olvasmány, valamint a bűnbocsánat szentségéhez járulás. A szentcsalád-járás a 20. század elejéről származó katolikus szokás. A hívek minden nap más házhoz visznek egy a szent családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, és kisebb szertartásokat mutatnak be körülötte. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak. Az Adventi koszorú vasárnapokra fehér, hétköznapokra és szombatokra piros gyertyák jutottak. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával, 3 lilával és egy rózsaszínnel díszítenek. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése