A halál ellen nincs orvosság

Est comune mori, mors nulli parcit honori contra vim mortis non, est  medicanem in hortis.. Ha meghalunk, a halál nem tiszteli a rangunkat, mindenki egyenlő lesz, a halál ellen nincs orvosság a kertben. vagy contra vim mortis non nascitur herba in hortis! A salernói iskola egy orvosi oktatási és kutatási intézete a dél-olasz város Salerno, hogy jött létre a 10. században . Európa egyik legrégebbi egyetemének tartják . A 11. században jött létre egy független nyugati orvoslás. A salernói orvosi iskola virágkora volt 1100 és 1180 körül. A 13. században II . Frigyes hivatalosan elismerte a királyság egyetlen orvosi egyetemének. a Latin Canon medicinae, Ibn Sīnā legismertebb orvosi műve, Avicenna (elhunyt 1037-ben) oktató és referáló munka. Öt fő részre oszlik ("könyvek"). A „kánont” a középkorban latinul közvetítették, a 14. század eleje óta használják az európai egyetemeken, gyakran kiterjedten kommentálják, és a 19. századig az orvosi oktatás szokásos munkája maradt. Kritikus teljes kiadás még nem jelent meg. Hirschberg és Lippert azonban már 1902-ben a szemészeti szövegek fordításakor kritikai észrevételeket tettek a görög és keleti orvosok Avicenna kánonjához való hozzájárulásáról. 

A kánon vagy a " Canon " "irányításnak és irányításnak" tekintette az akkori tudásállapotot, különösen Galen, az Avicenna, amely részben szó szerint idézett, és a középkori iszlám világ gyógyszerészeti írásai alapján . Avicenna bagdadi orvosi kánonjának tanulmányát Ibn al-Tilmīdh († 1165) nestori orvos írta . Tanítványai Damaszkuszon keresztül Kairóba terjesztették a művet vagy annak tartalmát, ahol a kánont Ibn Abī Usaibiʿa († 1270) damazeni orvos és orvostörténész tanulmányozta . A kánon nemcsak az iszlám világban, 1130 körül kezdve Andalúziában ( Córdoba ), hanem egész Európában a 13. századtól vált az orvosi egyetemi oktatás szokásos munkájává. 1170 körül Gerhard von Cremona körül egy csoport lefordította őt és más szokásos arab műveket latinul Toledóban, amelyet a kereszténység 1085- ben visszafoglalt . Ez a változat többek között az volt. a Salerno iskolában használták . A vége felé a 12. század Guido kihasználta Arezzo (a fiatalabb) a kánon a gyógyító, különösen hashajtók teljesítő értekezés Liber mitis, ami bekísérte az orvosi Avicenna vétel. Héber fordítás következett 1279-ben. A gerssonidok nyomtatták Nápolyban 1491-ben . A kánon második és harmadik könyvének fordítása 1395-ben a párizsi egyetemi könyvtár felszereléséhez tartozott, amit Petrus de

Vallibus ferences rendezett könyvtári katalógus tanúsított. A Gerhard von Cremona által biztosított latin fordítást először Milánóban nyomtatták 1472-ben, az első kiadás csak a kánon harmadik könyvét tartalmazta (a század végére azonban tizenegy teljes kiadás jelent meg, összesen 15 inkunábula, majd másik 21). Andrea Alpago bellunói orvos (1450–1521), aki a damaszkuszi velencei nagykövetségen dolgozott, 1521- ben javította ezt a fordítást régi arab kéziratok alapján. Andrea Alpago halála után unokaöccse és útitársa, Paolo Alpago (latinul Paulus Alpagus) 1527-ben publikálta apja munkáját. Az Avicenna De medicinis cordialibus című értekezésével és a forrásidézetekre történő hivatkozások továbbfejlesztett fordításával, a cantica nevű, az arab növény- és gyógyszernevek szószedeteivel kiegészített teljes kiadást 1527-ben Velencében nyomtatta az LA Juntae. A 15. és 16. században a latin kánont 36-szor nyomtatták. Az 1507-ben Velencében nyomtatott kiadást 1964-ben Hildesheimben nyomtatták újra. Egy másik változatot 1556-ban nyomtattak Bázelben, és 1976-ban Teheránban faxként publikálták.

 Az arab szöveget először Rómában nyomtatták 1593-ban. Ennek ellenére a 16. században a kánon befolyása már csökken. A humanisták inkább görög és római szerzőket használtak, mint Avicennát. Padovában azonban a kánont a 18. század elején még mindig használták tanításra. A kánon továbbra is világméretű kutatás tárgya. Nézzünk még néhány régi könyvet. Merula, Georgius (1474) Bellum scodrense

Új testamentum 1536-ból. Ha valakinek rendezetlen volt a portája, piszkos az ablaka, seperetlen volt a járda , akkor azt a falubeliek megszólták, kibeszélték.

Nem is olyan régen írtam már néhány szokásról, amelyek régen mindennaposak voltak, de mára elfelejtődtek, mint például a hagyma szárának fonása, vagy a harisnya stoppolás.

Most újabb szokásokról hoztam egy kis összefoglalót.

ADVERTISING

Retro '80-as évek: régi nyarakon ilyen volt a Balaton

Kockás pokróc, gyümölcsös hűtőtáska, vízibicikli, főtt kukorica, Füles, bambi és a végtelen víz - ilyen volt egy nap a a magyar tengernél a '80-as években.

Mit szól a falu….

Ne érje szó a ház elejét

– mondta mindig a nagymamám, s én azt hittem, ez amolyan szólásmondás, ami annyit tesz, ne adjunk okot a kritikára, magam gyereknyelvére lefordítva tehát: viselkedjünk rendesen. Tulajdonképpen többé-kevésbé jól is hittem, csak az eredetét nem ismertem mostanáig.

Régen faluhelyen a hosszúkás parasztházaknak csak a rövid, 2 ablakos oldala nézett az utcára (általában ez volt a tisztaszoba). Ezt a két ablakot és a ház elejét vették szemügyre azok, akik az utcán elhaladtak, s a látvány alapján ítélték meg a lakókat – hiszen bejárni egymáshoz csak a rokonoknak, jó ismerősöknek lehetett.

Ha valakinek rendezetlen volt a portája, piszkos az ablaka, seperetlen volt a járda , akkor azt a falubeliek megszólták, kibeszélték.

Ezért az asszonyok minden nap felsöpörtek a ház előtt, az udvart, az utcát is felgereblyézték és felsöpörték, az árokpartot rendezték. Az asszonyok dolga volt a kerítés rendben tartása is.

Trécselni az utcán nem volt ildomos – megszólta a falu azt, akinek a háztája rendezetlen volt, de beszélgetni jutott ideje.

Ne csak együnk, igyunk is….

Az ember mikor felkelt, nem reggelizett sokat, legfeljebb bekapott egy kis kenyeret, mellé viszont megivott egy felest. Pálinka nélkül ritkán indult a nap, ez volt a szokásos étvágygerjesztő. Nap közben aztán a parasztember nem ivott, viszont ha a földön nagy munkák voltak, és napszámosok dolgoztak, azokat illett kínálni. Ilyenkor a gazda porciózott.

Pálinkáztak ünnepekkor és pálinkáztak kötelező jelleggel disznóvágások alkalmával is.

S ha az ember ment valahova, vajon mit vitt biztosan magával?

A dohányon, pipán, zsebkendőn túl biztosan volt nála pálinka. Nem inni – kínálni. Inni odahaza indulás előtt ittak egy-egy nagyobb bátorságnövelő kortyot, hiszen a földhöz szokott embernek külön tortúrát jelentett a városba menni, erőt kellett meríteni hozzá.

Ha valakinél nem volt flaska, amiből kínálhatott, azt a többiek lenézték, szegénynek, élhetetlennek vagy zsugorinak gondolták.

A pálinka kínálásnak is megvoltak a maga szabályai. Ha megkínálták az embert beosztva illett fogyasztani. 3-4 pohárnál többet a vendéglátók nem kínáltak, nem volt jellemző a folyamatos kínálás.

Az asszonyok csak nagyon óvatosan ittak, reggel soha, inkább csak nagy munkák alkalmával szopogattak el egy-egy pohárkával.

Volt azonban egy hely, ahol minden asszony kapott pálinkát – ez pedig a gyermekágy volt. A fájdalmak enyhítésére járt a pálinka.

Adjon Isten!

A köszönési szabályok és szokások koronként változnak. A különböző társadalmi rétegek, a települések, de még a foglalkozások is saját köszönési formát használtak hajdanán. A katolikus lelkész Dicsértessék a Jézus Krisztus, a református Áldás Békesség Istentől szavakkal üdvözölte az érkezőt. A katonák az Erőt, egészséget, míg a bányász a Jó szerencsét szavakat használta.

A parasztok Adjon Isten, Jó napot-tal köszöntötték az idegent. Ha valaki messziről jött, akkor a Hozott Isten, Isten hozta , ha pedig távozott, akkor az Isten veled, Isten áldja meg, vagy Isten áldjon volt a megszokott üdvözlési forma. Köszönni lehetett gesztussal is, ilyen volt a biccentés, a kalapemelés, intés, térdhajlítás, ezeket a gesztusokat gyakran önmagukban, szavak nélkül is használták. A TISZTELETADÁSI FORMÁK A VERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓBAN.

KÖSZÖNÉS

„Köszönni tisztesség, fogadni becsület” – tartották falun (Babus J. 1976: 146). Ezért is van, hogy olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a köszönésben megnyilvánuló tiszteletadásnak. Fontos volt a megfelelő köszönési mód alkalmazása csakúgy, mint a köszönésben mutatott készség. Az, hogy valakit „ne lehessen megelőzni” a köszönésben. Faluhelyen ezt úgy mondták, hogy „jó köszönő” valaki, s ez nagy dicséretnek számított.

Mindig a fiatalabb köszönt előre az idősebbnek, akkor is, ha csak pár év volt a korkülönbség. Ez a szabály az utóbbi években erősen fellazult, s maguk az idősebbek sem ragaszkodnak már hozzá.

Korábban az volt az általános, hogy a nők köszöntek előre. Majd „átmeneti időszak következett, amikor már felváltva köszöntötték előre egymást a nők és a férfiak. Legújabban már vannak olyan öntudatos parasztasszonyok is, akik elvárják azt, hogy a férfi köszönjön nekik előre” . Polgárosodottabb falvakban ez már régebben bekövetkezett.Általános törvény volt, hogy a „menő ember üdvözli az állót, éppúgy, mint a házhoz menő az otthoniakat”. A járókelők köszöntik „az ablak alatt ülőket” Aki egyedül megy, az üdvözli a csoportban állókat A férfiakkal ellentétben, egyes vidékeken az asszonyok csak találkozáskor köszöntek egymásnak, elváláskor nem. Egy régebbi köszönési mód volt, hogy szabadban találkozáskor, amíg egymás közelébe nem értek, addig csak nézték egymást, és csak akkor köszöntek, mikor éppen „elléptek” egymás mellett. Ilyenkor előre is köszöntek, és el is köszöntek egyszersmind .

Külön módja volt a munkában levő köszöntésének. Ilyenkor a köszönőformulához egy, a munkára utaló megjegyzést is kellett tenni.Segítsen az Isten!” A köszönéshez a köszönés fogadásának a módja is hozzátartozott. A köszönés részei: Az üdvözlés verbális részének a szigorúan vett köszöntésen kívül tartozéka volt egy formula is, ami a helyzetre utaló valamely barátságos megjegyzés volt. Úgy tartották, hogy „maga az üdvözlés nem juttatja kifejezésre a kellő tiszteletadást, nyájasságot, barátságosságot, valami jelentéktelen kérdést kell hozzá fűzni: „Jó napot Pista bátyám. . Hogy ez régies köszönésmód, azt mutatja a ugyanerről beszámoló 1819-ből származó adata is: „Midőn valakivel mentekben öszvetalálkoznak, többnyire így szokták köszönteni: Isten áldja me kédet, de ez még nem elég, hanem megkérdezik, hová megyen, mit dolgozik? És tisztességesnek tartják mindenikkel elegendőképpen beszélleni” Ennek a köszönéstoldaléknak egyébként a barátságosság manifeszt funkciója mellett az információszerzés volt a rejtett funkciója. Hogy ezzel ki mennyire élt, az már az egyéntől függött. Ez a „rituális frázis” adott legnagyobb teret az egyén találékonyságának, egyéniségének. A köszöntött fél érdeke gyakran inkább az volt, hogy elkerülje a tudakozódást. a református gyerekek azért köszöntöttek dicsértessékkel, mivel „így kerülték el annak a kockázatát, hogy a kapu előtt üldögélő öregek azt tudakolták volna, hogy a köszönő gyerek kinek a fia vagy lánya” A köszönéshez a verbális részen kívül gesztusok is tartoztak, úgymint: kézcsók, kalapemelés, kézfogás, felállás.Kézcsókkal a gyermek üdvözölte régebben szüleit és az idősebbeket, valószínűleg iskolai ösztönzésre. A szülőknek adott kézcsók egyes adatok szerint inkább a jobb módú családoknál volt divat. Régebben a házhoz jövő vendégeknek is kezet kellett csókolni „illendőségből a szíves vendéglátás kimutatásául” (Janovics É. 1983: 22). A kalapot egyes vidékeken csak „a templom, útszéli kereszt és a pap, illetve szentség előtt emelik le. Egyébként köszönéskor csak megbillenti a kalapját”  Más vidéken viszont már „messziről megemelik a kalapjukat” A köszönés és a hozzá tartozó gesztusok igen alkalmasok a státuskülönbségek érzékeltetésére is. Különösen a differenciáltabb társadalmú mezővárosokra volt jellemző a köszöntésmódok „rétegzettsége.” A kalap tekintetében ez a kunsági városokban úgy jelentkezett, hogy a „nagyobb vagyonúnak, úrnak kalapot emeltek, kisebb rangúnál csak a szélét érintették meg”. Ez a differenciálódás a múlt század végi tagosítással erősödik felA kézfogással ezt a különbségtételt úgy tudták érzékelteni, hogy míg a gazdák egymással kezet fogtak, „a zsellérnek csak az ujja hegyét nyújtja” . A kézfogás a hagyományos falun inkább a mesterembereknél volt általános. Paraszti gyakorlatban az alkunak, üzletkötés megpecsételésének volt szinte elkötelező aktusa. Később elterjedt a férfiak között, de a köszönést nem helyettesítette. Megvolt a kialakult rítusa: „A csoporthoz érkező kezdi a kézfogást jobbról balra haladva, »ahogy kaszálunk«”. A korelv és a réteg-hovatartozás itt is megnyilvánul, mindig az idősebb és a magasabb társadalmi állású nyújtja előre a kezét. A kézfogás a legénykapcsolatokban a belső korhatárok átlépésének megpecsételésére is használatos, a suhancból legénnyé válás rítusának elfogadó gesztusa. Egy híres verekedése után fognak először kezet az idősebb legények. Hozzátartozik az „átemelés” rítusához, hogy ezután a köszönésmódjukat is megváltoztatták, a „szervusz öcsém” helyett „szervusz komám”-at mondtak, „és ez nagy különbség”  A ház „területen kívülisége” a kézfogással kapcsolatban is megmutatkozott: „Ha házhoz mentünk, kezet fogott egymással, ha haragudott is, ha kivel megverte is egymást” A felállva köszönés az üdvözlés különösen megtisztelő formája volt, ami leginkább a plébánosnak, tanítónak, orvosnak és jegyzőnek járt ki  Hozzátartozik ehhez, hogy tőlük, éppen magasabb státusuk miatt szintén különösen megtisztelő köszönést tartottak helyesnek. Nagyon fontos volt a középosztálybeli ember megítélésénél annak köszönésmódja: „Mindenkit megbecsül, messzirűl köszön” – mondták  a plébánosról. „Nem lehet megelőzni a köszönésben” – mondták  az orvosról. A „messziről való” és „mindenkit megelőző” köszönés voltak a vezérmotívumok a magasabb státusúaktól elvárt köszönésmódban. A köszönésnek mint kommunikációs formának voltak olyan metakommunikációs üzenetei, amelyeket kevésbé lehet verbalizálni, de az érdekeltek pontosan „dekódolták”.„Másképp köszön az ember a rokonának”,. Különösen ünnepélyesebb találkozáskor a rokonok kifejezték az „összetartozást: a nők és a gyerekek megcsókolják egymást, a férfiak megölelik egymást és kezet fognak. A kisgyereket a férfiak magasra emelik.” A köszönési forma tartalmazza, és ezzel mintegy megerősíti a rokonsági terminológiát is . A barátságosság magasabb hőfokát is ki lehet fejezni a köszönéssel: „Nagyon jóba voltunk, még most is. Annyira üdvözölnek” A köszönés nemcsak köt, de old is, helytelen formája, elmaradása komolyan veszélyeztetheti a kapcsolatot. Hogy ennek mennyire tudatában vannak, arra jó példa annak a nagyrákosi férfinek az esete, aki egy háztól, ahol géppel csépeltek, köszönés nélkül ment el. Erre rádöbbenvén, már otthonról, visszament. „Azért jöttem, hogy elfelejtettem elköszönni. Jóéjcakát!” . A köszönés elmaradása negatív üzenetnek számított. „Szó nélkül elmenni egymás mellett igen nagy sértés” A rossz viszony jelzésére is alkalmas a köszönésmegvonás: „Falun mindenki köszönt egymásnak, csak azok nem, akik haragban voltak”  A család morális egysége miatt nem volt veszélytelen az sem, ha a gyerekek elfelejtettek köszönni. „Mert a nem köszönésbe már valami haragfélét képzeltek be.” Rászóltak az idősebbek az ilyen fiatalra, „és még a szüleinek is megmondták” . A köszönés nem fogadása is sértés, még akkor is, ha csak figyelmetlenség az oka, „amire ők is haragusznak” De régebben szándékos, szankcióforma is volt ez. Például a megesett lány, erkölcstelen asszony köszönését sem fogadták, „elfordították a fejüket”. A köszönés tehát korántsem volt ártalmatlan illemtani kérdés, hanem nagyon is sok mindent befolyásoló kommunikációs fegyver. Ez a kiélezett szerepe falun ma már múlóban van, hiszen egyre többen nem is ismerik egymást, s a fiatalabb generációk számára már némileg eltérő funkciója van a köszönésnek. Polgárosodottabb vidékeken a „parasztos” köszönésformák hamarabb kimentek a divatból, a hozzájuk tapadó hagyományos értelmezések is hamarabb jelentőségüket veszítették. Az egykori falun, ahol korábban mindenkinek, még az idegennek is illett köszönni, a megváltozott helyzetről úgy számolt be egy helyi tanítónő, hogy 20 éve, mikor a faluba került, még elvárták tőle, hogy mindenkinek előre köszönjön, de 10–15 éve már nem. A gyerekek a nyári szünetben már a tanároknak sem köszönnek.  Régen a földeken, mezőkön dolgozó parasztok étkezési szokásait a munka határozta meg és az, hogy mi biztosította számukra a kellő energiát az egész napos földműveléshez. A mezőgazdasági napszámosok régen még napi háromszor étkeztek, és napi egy étkezés a kenyérre alapuló hideg étkezés volt. Aki viszont nem végzett megerőltető fizikai munkát, csak naponta kétszer evett, leginkább káposztás húst répával, borsóval és kását, kölest, lencsét, valamint árpát, azokból is egy-egy tál ételt. Aki nem dolgozik, ne is egyékMég a 18. században is úgy tartották, hogy aki nem mezőgazdasági munkát végez, anapi háromszori étkezés nem illeti meg, hiszen nem használ el annyi energiát, mint a napszámosok. Sőt, nyaranta a földeken dolgozók négyszer is étkeztek egy nap, amiből kettő kétfogásos ételt jelentett, ahogy az egy korabeli leiratból is kiderül: „ aki Napszámban Gazda kenyerénkíván dolgozni, Ebédre és Vacsorára két tál Étellel, fölöstökömreés uzsonnára kenyérrel megelégedgyék”  Amíg az ország nyugati részén már a 18. századól elterjedt a kétfogásos menü, addig keleten sokáig csak ünnepnapokon ettek két fogást. Hétvégente a két fogás főként marhahúslevesből és töltött káposztából állt.

Napszámosok étele

A reggeliben sokszor leves is szerepelt, a kenyeret, a szalonnát, a kolbászt és a hagymát pedig magukkal vitték a mezőre. Ha nem hideget ebédeltek, akkor a leggyakrabban kaszás levest ettek, ami többnyire húsos, savanyú étel, ami kellő energiát adott és felüdítette a kemény fizikai munkát végzőket.

A gazdák a napszámban dolgozóknak édes süteményeket és bort kínáltak, hogy náluk dolgozzanak, amit aztán egy Pest megyei rendeletben szabályoztak és korlátoztak le 1-1 étkezésre. A rendelet szerint az elfogadható étkeztetés két közönséges fogás volt - béles és egyéb kényesnek ítélt sütemények nélkül. 1789-ben a keszthelyi Festetics-uradalomban az aratókkal a következőket foglalták szerződésbe: 

„tartásokra délre két, estve egy tál étel, úgy naponként egy egy személyre két font kenyér fog adattatni”

A mezőn leginkább tarhonyát, pontosabban a mezőn főtt egyfogásos ételt készítettek, de ha volt, aki kivigye a napszámosoknak az ételt, akkor levest, másodiknak pedig sűrűt, azaz főzeléket, főtt tésztát, lisztpépet, vagy krumplit kaptak. A 20. század elején a nyugati országrésszel ellentétben a keleti területeken még mindig az egyfogásos étkezések voltak jellemzőek hétköznap, ahogy azt a századfordulón Jankó Jánosé kalotaszegi jegyzetében megírta: „A földmíves ember már reggel három órakor felkel s megiszik egy ital pálinkát, négy órakor már mindenki készen van ... s mennek ki a munkára. Nyolc órakor frustukolnak, kenyeret, szalonnát, túrót, ha ezt is ad az asszony, és hagymát, ha nincs más; zöldpaszulyt lében (fuszulykalé) vagy árvatésztalevest, ha kemény a munka; délben van paszuly, kaszáslé, néha kockás is; kilenc órakor vacsoráznak, mégpedig borsót, vagy juhhúst almás étellel.” 

 A betegségeket nem ismerték, vagy beteg vót valaki vagy nem.

A tanyán élő javas assszonyok tudták mék növény milyen nyavajára jó.  Például a mák a csontritkulás ellensége, de a mák azért szerepel az első helyen, hogy ne kerülje el a közép vagy idősebb korúak figyelmét, hiszen, ki ne szeretné a fiatalos erőnlétét könnyen fenntartani, és az életét meghosszabbítani. Szerencsére a mák fontos helyet foglal el a magyar étkezési kultúránkban, jóllehet kevesen ismerik annak áldásos gyógyhatását. A mák gazdagon tartalmaz (csontépítő) magnéziumot, növényi zsírsavat, aminosavat, foszfort, kalciumot, káliumot és vasat. Hatását abban fejti ki, hogy lassítja az öregedési folyamatokat, megállítja csontszövetek leépülését, és elkezdi újra építeni. Elősegíti a magas vérnyomás csökkenését. Telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és az embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintjét, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. Növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására. Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, mézzel ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd hűtőben tároljuk. Az első hónapokban naponta minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a betegség súlyosságától függően) kétnaponként. Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni lehet mellékhatások nélkül.  A krompé az emésztés elősegítője gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni, hogy a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben az összes növényi fehérjét tartalmazza, sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat is. Az édesburgonya gyógyító hatása ismert a cukorbetegek számára is, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasszuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk. A cékla élettani fontosságú rákmegelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékony a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumorgátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légző permentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora.  A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers céklalé hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-, C- és P-vitamin is található benne. Segíti a vérképzést és vérzéscsillapító hatása is van. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is. A paszuly a veseműködés segítője szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása sokrétű. Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. Elősegíti a víz kiürülését, segíti a máj, vese működését, ezért nagy szerepe van a betegségek megelőzésében. És ez még nem minden; segíti a vérkeringést, ezáltal segíti a szív működését is. A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését is.  Aminosavak a szervezetnek a lencse fogyasztásával Nem gyakran fogyasztott étel a lencse, pedig kevés ilyen tápláló és jól emészthető zöldségünk van, mint a lencse. Igen magas a fehérjetartalma (25-28 %), és tartalmazza valamennyi, a szervezetünk számára fontos aminosavat, a nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, amelyet szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Mindemellett nem allergén, viszont jól emészthető, kevésbé, vagy egyáltalán nem puffasztó, mint a bab. Tartalmaz még vitaminokat és az anyagcseréhez fontos nyomelemeket. A cukorbetegeknél sem okoz gondot, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. A gyomrot és beleket megterhelő ebéd után, ha a következő napi ebéd a lencse, megkönnyebbül a bélrendszer.  Immunrendszer erősítők a vöröshagyma és a fokhagyma a mai korunk szennyezett levegője káros hatással van a tüdőre. A mindennapi hagyma fogyasztásával, nagy részben ki lehet védeni, a szennyező anyagok kártevését. Annak ellenére, hogy könnyeket csal a szemünkbe, tisztítja a szemet! A vörös- és a fokhagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és salak anyagokat a sejtekből, egyben ellenállóvá teszi és erősíti az immunrendszert.   A régi idők szegény világa  ötletekkel, leleményességgel párosult és mindezek segítségével számtalanszor varázsolt illatos, ízletes, tápláló ételt a család asztalára a napi gondokkal küzdő gazdasszony. Élelmiszert üzletben nem vásároltak a régi időben, táplálékukat maguk termelték. A kert, az ól, a mező adta egész évi táplálékukat. Nem divatok, nem kalóriatáblázatok szerint készítették ételeiket A lehetőségeket szem előtt tartva, a morzsát is megbecsülve, anyáik szokásait követve állították elő nem kis gondossággal mindennapi eledelüket. Táplálkozásuk nagy mértékben függött attól is, hogy a család mit dolgozott. Mást ettek a földművesek, a favágók, a pásztorok és természetesen az évszakok, az állatvágások ideje, az ünnepek, a nagy nyári munkák is hatottak az étkezésükre -írja a felvidék.ma. A faluban élő emberek között is nagy táplálkozási különbségek voltak. A szegények elsősorban növényi ételeket ettek, így pl. kásaféléket, kukoricát, kölest, hajdinát, burgonyából készült ételeket, gyúrt és kifőtt tésztákat. A kölesből készült finomságokat különösen szerették. Egyik kedvelt ételük a sült pép, más néven görhe vagy málé. Kukoricalisztet tejjel leforrázva, majd kizsírozott tepsibe öntve, sütőben megsütve. A sütés után szeletelve tálalták. Szívesen fogyasztották a burgonyából készült ételeket. Sütve, főzve, tepertősen vagy túrósan. Minden ősi fűszerünk egyben gyógynövény is, ízük harmóniája egyidejűleg szolgált testi, érzelmi, gondolati egyensúlyuk megtalálásához. A hajdani hagyományos falusi ételek receptjeit nem írták le, minden gazdasszony a fejében hordozta. Ha esetleg elfelejtett valamit, megkérdezte a nála tapasztaltabbtól. Nem bíbelődtek sokféle fogással, a repertoár elég egyszerű volt. Szinte mindig ugyanazokat az ételféléket cserélték-váltották hétről hétre. De bármit főztek, az ízletes, kívánatos volt. Akkoriban nem volt margarin, csak vaj, disznózsír és libazsír. Amikor a libát sütötték, a felesleges zsírt egy nagy bödönbe tették, és mivel nem volt jégszekrény, amit nem ettek meg rögtön, így került tartósításra. Nagyszüleink sohasem ettek gyerekként görög szőlőt tavasszal, és azt végképp nem tudták, hogy mi kivi vagy a gránátalma. Annak viszont nagyon örültek ha télen a fűszeresnél kaptak olykor egy-egy narancsot, citromot, mandarint és magyar gesztenyét. Akkoriban még nem dübörgött a joghurtkultusz, de otthon bögreszám fogyasztották az aludttejet. Tudták, hogy az igazi tyúkhúslevesnél nincs jobb gyógyír, és azt is, hogy hosszan, lassú tűzön kell főzni. Hetente egyszer ettek húst, a többi napon krumpli, tészta, és zöldségfélék voltak. Reggelire szalonna, tepertő, ünnepnapokon disznósajt és kolbász. Gyümölcs akkor volt, amikor érett. Halat is ettek párszor, vadat többnyire csak akkor, ha a kutya elkapta a nyulat vagy a fácánt, erre egyébkén idomították a kutyát,mert vadászni nem volt szabad. Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket ettek Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest/ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/ esetleg tojást. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb. A falusi "divat" Ki mit hord ma, mi határozza meg mai öltözködési stílusunkat? Mit mesél a hagyományos paraszti öltözet viselőjéről, családi állapotáról, életkoráról, vallásáról és a közösség által elfogadott öltözködési normákról? Néhány ruhadarabot fel is próbálhatunk.

Nád a házam teteje

Milyen egy füstös ház, mire használták az ácsolt ládát, és a foklát? Mi az a szelemen, miért kicsi a parasztházak ablaka? A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításunk interaktív tárlatnézegetése során ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Nálatok laknak-e állatok?

Állatok után nyomozunk az állandó kiállításban. Milyen állatok voltak régen egy-egy parasztház istállójában és a baromfiudvaron? Különféle háziállatok nyomait keressük és azonosítjuk az állandó kiállításban a kiállított tárgyakon. A keresés során választ kapunk arra, hogy milyen állatokat őriztek régen a pásztorok, milyen eszközöket használtak, hogyan segítettek ebben a pásztorkutyák. Madarakat is keresünk, miből találunk többet galambból vagy gólyából?

Gánica

Elkészítés: A megtisztított, apróra vágott krumplit puhára főzőm annyi vízben, ami pont ellepi. Sózom. Mikor megfőtt, összetöröm, és még a tűzhelyen belekeverek annyi lisztet, hogy közepesen kemény legyen. Az apróra vágott hagymát megpirítom keves étolajban, pirospaprikát szórok hozzá. A krumplit jénaiba szaggatom, és meglocsolom a paprikás hagymával. Sütőben pirulásig sütöm. Jó sok tejföllel tálalom. Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. 

Otthon készítették az édességeket is

Nem kellett hozzá más mint búza és búzaliszt. A rétesek, bélesek finomabb lisztből készült, néha hártya vékonyságúra nyújtott, ügyesen összehajtott kelt tészták: töltelékük tök, répa, alma, krumpli, kása, korpa, dara, káposzta, káposztatorzsa, mogyoró, szilva, túró, dió, mák, lekvár meggy stb. A kalácsok tejjel készült, dagasztott, kelt, üres vagy töltött tészták: van diós, mákos, ízes stb. kalács. 

Szigorú rendje volt, hogy mikor milyen hús került az asztalra

Januárban volt a disznóvágás, ekkor disznót ettek. Ezután volt az öreg tyúkok, kakasok ideje, majd húsvétra megérett a sonka. Késő tavasszal kecskegidát vagy bárányt ettek, amelyek télen vagy tavasz elején születtek. Nyáron a csirkéket vágták le, s amikor ezekből kifogytak, úgy Márton nap körül, akkor jött a kacsa meg a liba. Karácsonyra hal volt.

dikicsel jelentése lyukakat csinál a (csizma)talpba.vagy életlen késsel nehezen, kínlódva vág valamit. 1583-ból