Vártanyából semmi sem maradt gazzal körbe-nőtt hatalmas istállókat, hodályokat találok. A csendet árpával rakott autók zúgása zavarja meg. A rakományból sok hullik az út porába, látszik, még nem a sajátját szállítja. Bár, nem is bosszankodom igazán, kell a madaraknak ennivaló. Végre felsóhajtok. a kerítés tövében juhnyáj pihen, ahol állat van. ott a gazdának is kell !enni. Valóban, a tuhász egy fehér falú ház tornácán ebédel. Az asztalon szalonna, ke-nyér, paprika. Kutyájával vesződik, mert az felfelugrál, hogy elcsenjen egy darabot. Kissé meglepődik, mit keres itt egy idegen. de a köszönést jó szívvel fogadja. — Sós Sándor, csak így egyszerűen — mutatkozik be. — Valamikor voltam én Soós is, csakhogy egy bonyolult anyakönyvezés miatt Sós maradtam. A munka-adóm a demecseri Kossuth tsz. Látom, a környéket figyelte. Valóban elhanyagolt ez a telep, mint egy gazdátlan kutya. Pedig volt itt valamikor hatezer bárány is. Ma ötszáz tartozik hozzám... Beszélgetünk erről-arról, látszik, nem kell neki keresgetni a szót. Tíz éve szegődött el juhásznak. Először az anyagiak miatt, de később Megszerette ezt az életet. Kezdetben hízóbárányok mellé osztották be, majd mondták neki: .,Hajtsa ki Sándor a kost", később a meddőbárányt, aztán már mindegy volt. Bátran vallja, az életben mindent meg lehet tanulni. Sorstársával, aki takarmányos, együtt látják el a jószágokat; etetnek, elletnek, körmölnek. Csak ez a bizonytalánság rémíti meg. — Látja, mennyi a parlagon lévő föld? Átalakulóban van ez a tsz. Nem bánom, csak legyen munkám. Akármit megcsinálok, csak ne küldjenek munkanélkülire... Ej. mégy onnan Kökény! —kiabál az asztalhoz settenkedő kutyájára. Hiányolom. hogy „ránézésből" nem olvasható le róla foglalkozása. Hol a suba, a kampósbot? — kérdezem a mosolyogva. — Van itt minden — mutat , a sarokba. Csak ez a nagy hőség ne lenne — vált témát. — Nézze, mennyi esze. van ezeknek az állatoknak. összebújnak, fejüket egymás hasa alá teszik. hogy ne süs-se annyira őket a nap. Lakóházakat keres? Hát itt már régen lebontották az utolsót is, csak a tsz-major maradt hívogatja anyját. A háborítatlanság gyönyörű. A szürkére aszalódott, esőre áhítozó magányos füzek koronájába bele-belekap a nyári szellő, susogva továbbítja a titkos üzeneteket. S hogy mégis civilizálk ez a világ. erre egy ki-vénhedt autóbuszroncs —mely a csordás kunyhóját helyettesíti — ébreszt rá. A látóhatárt fodros felhők és a fátyolos ködbe burkolózó Zempléni :legyek zárják ie. Csak a víz nem a régi. Az ágyonszabályozott természet bosszút állt a tudatlan beavatkozóján. Behunyt szemem csobogó folyókat, csörgedező kanálisokat lát. A csatorna gátján eljuthat a Tölgyestanyához, jártam már arra, ott még bolt is van. El ne tévedjen, figyelje mindig a nyárfást. A kerítés mellett vezet a kocsiút... Az útbaigazítás pontos. A kitaposott nyomot követve egy csodás világba csöppenek. Ez a Rétköz. mely a nagy folyók szabályozása, a tavak lecsapolása előtt az ezer tó országának számított. Ma ezek a kiszáradt tófenekek adnak otthont a vad-és kultúrnövényeknek. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem értek sokat a biológiához. Ezernyi virág, ezernyi színben. A mámorító mentaillat elbódít. Méhek döngicsélnek, pillangók nektárt gyűjtenek, a nyárfák között vércsefióka szemben zöld felületű, béka-lencsés, algás, holtnak vélt víztükör a valóság. Egy-egy barnás folt mutatja, hogy mily messze tűnt a kékség. Egy nagy kiállítóteremben érzem magam. Még egyszer megállok. s egy több éve levágott farönkre telepedek le. A közeli leégetett tarlón több tucat gólya serénykedik. A teríték bőséges, pirított szöcskék, s egyéb finomsá-gok. A vadászó barnakánya is csak akkor rebben fel, mi-kor kezemmel csapok felé. mert kíváncsi vagyok, mi le-het az ebéd». Arrébb a kuko-rica alig egy méterre nőtt, a hőség furulyába sodorta ;e-veled. Mintha mostohagyer-mek lenne itt a kultúrnövény, sínylődik, szenved, amig a vadvirágok buján, hivalkodón kérkednek létükkel. Tenyeremmel megsimoga-:ont ° kiszáradt füvet. még egyszer búcsút veszek a fen-séges idtványtól, mennem kell tovább. Újra idöutazóvá vágok Csakhogy most nem egyedül vágok neki a múlt-nak, idegenvezetőm Kiss Gulané, aki 1950-51-ben itt tanított a Várhégyen. -- Valamikor ez a terület az Elekek tulajdona volt. Hosszu, ..nyolcas" cselédházakban laktak az emberek. Négy család közös pitvarral. Mindenkinek csak egy szoba jutott. A térség közepén egy nagy istálló, és a gazdaház állt. Emlékszem, Ózsvári Ferencnek hívták akkor a tanyagazdát. Idetartoztak közvetlenül a Kolbárd, a Bercsény- és a Fellegvár-tanyák is. Abban az évben hatvan, hatvanöt gyerek járt még is-kolába. Sok élménye maradt meg ebből az időből Irénke néni-ben, meséli: egyszer szánkó-zás közben a gyerekekkel a „hegyen" ésirevették, hogy döng a föld, valami üreg volt a mélyben, amibe a legendák szerint tatár és török időben elbújtak az emberek. Később hallani lehetett, hogy egy ilyen mélyedésbe be is sza-kadt a tsz Zetorja. A hodályok építésekor pedig kopo-nyát és csontokat is találtak. — Az apróságokkal sok kalandban volt részünk — emlékszik vissza a tanító néni. — Egyszer berohantak, hogy menjek, mert az út szélén egy hatalmas kígyót találtak. Vagy megtörtént. ha begyulladt a “kotu" (a tőzeg) észre sem lehetett venni, csak mikor belelépett valaki, s belement a csizmaszárába az égő parázs... Különben nagyon rendes, összetartó emberek laktak itt. A gyerekek a szegénység ellenére jártak iskolába, pedig néha hármójuknak jutott egy csizma. Aztán a cselédek a föld osztáskor kapott földeken gazdálkodni kezdtek, lovat, tehenet vettek. A lakásokat lebontották, az emberek beköltöztek Demecserbe, az új telepre. A Tice, a Büdös kanális, a Nyírséget és a Rétközt elválasztó Lónyai-, a Belsöcsatorna meghatározó szerepet tölt be a vidéken. Sokan még ma is szívesen horgásznak, pákásznak, halásznak, csak sajnos, egyre kevesebb a hal. A közeli Tölgyes-, Fekete- és Mackó-tanya már nem Demecserhez tartozik. —Mindezt a hetvenhét éves mackótanyai R 'nokos Jóska bácsitól tudom meg, akivel a kapu előtti kispadon váltunk szót. A tanyák nevének ere-detéről sok legenda kering. Tölgyesen állítólag a tirpákok telepedtek meg először, Fe-kete-tanyán két zsidócsalád élt, míg Mackó-tanya az itt lakó Maczkó családról kapta nevét. Jóska bácsi korábban a vasútnál dolgozott, eljárt Záhonyba, ma a háromholdnyi földjén gazdálkodik társával, a Betyár nevű sárga lóval. Nem panaszkodik, de ahogy ő mondja: „Sok minden kikívánkozik az emberből." — Most szedtem le a mákot, van egy lovam és néhány aprójószág. A disznótól nemrég szabadultunk meg. nem éri meg tartani állatokat. Kint van még két szekér szénám, azt kellene behozni. Jó föld ez, csak eső. kellene. A Zemplénből kerültem ide. hamar megszerettem ezt a nyugodt, csendes életet. Azt hiszem én is, pedig csak egy napot töltöttem itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése