Azt ugyan nem látta és nem hallotta soha senki, de mégis jobban féltek tűle mint az ördögtűl. A falu pletykáit széthordozó öregasszonyokat, nevezték így, Édesapám csak kontyosrádiónak híjta űket. Tisztaságnak és rendnek kellett lenni, hogy ne érje szó a ház elejít, ne adjanak okot a pletykálódásra, szájára ne vegye a falu. Gyerekkoromban nem igazán vót ideje az asszonyoknak szomszédolni, ha találkoztak, beszélgettek, akkor az dologidő után, az utcán vót. A házba bejáratosak inkább csak a közeli rokonok vótak, vagy a jó ismerősök. Épp ezér, ha valakit, valakiket kritizálni akartak, akkor azt legegyszerűbben a ház külső kinézete alapján tehették, mennyire van karban- és rendben tartva, le van meszelve a fal, el van gerebjélve a kiskert, el van seperve az ucca. Hisz ha kívül koszos, elhanyagolt vót a ház, sepretlen a járda, akkor abbúl következtetni lehetett a lakók jellemíre. Aki valamit is adott a rendre, tisztaságra, és hogy a környezetnek jó véleménye legyen róla, az rendet tartott maga körül. Faluhelyen, és ekkoriban még a városokban is a köznép ,hosszú, jellegzetes épületben laktak, ahol az utcára két ablak nyílt – általában a tiszta szobáé. A külső szemlélő, aki elment a ház előtt, vagy a szomszédok igazából csak ezt látták, ez alapján mondtak véleményt a bent élőkrűl. Ezér, meg persze saját akaratukbúl, tisztaságszeretetükbűl tavasszal jött a nagytakarítás, és a ház rendbetétele. Ez a ház belsejénél annyibúl állott, hogy kikormolták a kéményt, kemencét, kályhát, ledöngölték a padlót, a falakat kijavítgatták, átmeszelték, megcsináták a nagymosást, lemeszelték a kemencét, kitették a szalmazsákot, vót ahun a tallut is kimosták a dunyhábul. A kemencét többször meszelték, mer az kormolódott. Ótán kívül elvégezték a házon a javítani valót – nem malterrel, hanem sárral tapasztottak, oszt jött a ház meszelése. Ezt a munkát egy rendes, gondos háziasszony – merthogy az ő dóga vót – minden tavasszal és ősszel elvégezte, hogy az ünnepekre a vendégeket tisztaság fogadja. Ha nagyobb esemény történt év közben például férjhez ment a lyány, akkor illett az esküvő előtt is rendbe rakni a házat. Ha szükséges vót elvégezték a kerítés javítását, ami ekkoriban általában fábúl vót, tehát állandóan gondját kellett viselni. Ha kellett, akkor azt is festették, vagy meszelték. És ami nagyon fontos volt még – hogy ne érje szó a ház elejét – illett minden nap a reggelt azzal kezdeni, hogy a ház előtt minimum a járdát felseperték, rendbe tették, sokszor még az utca födjét, homokját is felgereblyézték, és ha volt vízelvezető árok, akkor azt is takarították időnként, főleg vasárnap amikor mentek a kontyosrádiók a templomba. Mert aki ezt nem tette meg, de arra volt ideje, hogy kiült a ház elé trécselni, arra biztos, hogy ferde szemmel nézett a falu apraja-nagyja, meg vót róluk a vélemény…Hisz ha belegondolunk – reggel a ház körüli rész, a porta rendbetétele, az állatok ellátása, a gyerekek gondviselése, főzés, esetleges mosás, háztartási munkák elvégzése, elvitte egész napjukat. Ha kinn ült a lócán, akkor nagy eséllyel valami munka elmaradt. Az a nézet járta, hogy olyan nincs, hogy belül ne legyen munka az asszon számára, akkor pedig sokáig nem ér rá kint üldögélni, pletykálni… Régen azt mondta nagyanyám áldott a sok kéz, teher a sok száj, vagyis a sok gyerek nagy gond, de ha dolgoznak áldás. Mit lehet tenni a "falu szája" ellen, ha valakit a falu szájára vesz, mert lyányai még nem mentek férjhez, vagy fia nem nősült még meg, na annak vége van. Na a Borcsa, kitanultatta a lyányát még sem sikerült nekik férjhez adni" hát, idevezet ha egy lyány túl okos, egyedül marad oszt vénlyány lett, pártában maradt! Ha a lyány kijárta az oskolát, oszt felvette az anyja otthonkáját, meg a gumicsimmát, akkor már a legények azt mondták rá, emán nagy lyány, emán elbírná az anyja kínját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése