2022. október 1., szombat

A helyismereti munka jelentősége korunkban


Az első Demecseri Helytörténeti konferencia az első lépés a Helyismereti Gyűjtemény létrehozásához. Könyvem "Demecser a Rétköz gyöngyszeme" az első tégla, de korántsem az utolsó ebben a munkában. A könyvtári közgyűjtemények részét képező helyismereti gyűjtemény  a településre vonatkozó információk, dokumentumok összegyűjtésével kezdődik. Ezen dokumentumok felkutatása, gyűjtése, rendszerezése a feladatunk. Lokálpatriótaként kötelességünk minden szülőföldünkről szóló írásos anyag megőrzése az utókor számára, legyen az könyv, tanulmány, publikáció, újság, zene, tánc, népszokás, tájnyelvi emlékek vagy a lakókörnyezettel kapcsolatos helytörténeti akszidens kiadvány vagy bármely más dokumentum. A feldolgozás után a könyvtárban történik a közreadás a lakosság számára. Ez a gyűjtemény egyrészt jelöli a helység történelmi, társadalmi fejlődésének folyamatát, a múltra vonatkozó forrásinformációkat, adatokat, másrészt történelemtudományi tevékenységre utal, amelynek során a kutató a hely történelmének múltját tanulmányozza, a történelem helyi eseményeit a forrásanyagok alapján feltárja. Persze ez tudományos igényű kutatómunkát is jelent, amelynek eredménye a helytörténetírás: tanulmányok, szemelvények, monográfiák, összefoglaló, szintetizáló tudományos munkák készítése mellett a kutató és gyűjtőmunka: a környék természeti és társadalmi valóságának a felkutatására, összegyűjtésére irányul. Jellemzője, hogy a résztvevők öntevékenységére, aktivitására épít. A publikált dokumentumok a honismereti információk terjesztését, megismerését és közvetítését szolgálják, így jut el a lakosság széles rétegeihez: könyvek, cikkek, előadások ismeretterjesztő kiadványok segítségével. A szülőföldjéhez, lakóhelyéhez vagy akár almamáteréhez kötődés mellett, a szűkebb haza múltjának minél mélyebb megismerése a végső cél. Nem elég összegyűjteni a dokumentumokat, meg kell tudni őrizni és közkinccsé kell tenni. Törekedni kell a papíralapú dokumentumok digitalizálására, ami elősegíti a szélesebb körben való hozzáférést és a duplikált megőrzést. Saját könyvtári adatbázissal kell rendelkeznie a helyismereti gyűjteménynek, azért hogy egy helyen és a világ bármely pontjáról akár több százan is egyszerre betekintsenek, ezekbe a digitális dokumentumokba. A Demecseri Város könyvtár 1962 március 1.-én nyílt meg.

Ez a konferencia amit 2022 október 1-én tartottak a Demecseri Erkel Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében, az első lépés a múltunk megismeréséhez, élj a jelenben, emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől...

1 megjegyzés: