-Mit csinál a kakas a tyúk hátán?
-Utazik.
-Miért?
-Mert belelépett a szúróba, és most fáj a lába!
Nézd! Édesanyám, most meg a másik tyúk viszi a hátán a sánta kakasunkat!
-Miért?
-Mert a másik elfáradt!
Nem értettem, hogy miért viteti magát a tyúkokkal, még azután is miután meggyógyult lába, de Édesanyám azt mondta; játszanak.
Egyik nap, amikor éppen én vigyáztam a baromfira, látom ám, hogy a kokré a csalánba megy befelé, hát nekem se kellet több, fogtam egy azsagot és odacsaptam a gerdójára, közben magyaráztam bölcsen neki, most gyógyult meg a lábad te buta, más se hiányzik mint most meg a csalán megcsípje, oszt megint a tyúkokkal cipelteted majd magad mint a múltkor. De hiába vigyáztam rá naphosszat, a mi kokrénk lába mindig fájt, mert állandóan a tyúkok hátán ült. Hanem egyik nap látom ám, hogy Édesanyám ollóval levágja a szárnya hegyét a tyúkoknak meg a kokrénak azonnal elindítottam bölcs kérdéseimet;
-Miért?
-Hogy ne repüljenek el.
-Látod a gólyát az égen?
-A mi tyúkjaink is elrepülnének, elvinnék a tojásokat is.
Mivel szerettem a sült tojást, aligha kellet ezt tovább ragozni. Sokat tojtak a tyúkok, láttam, ahogy Édesanyám a kötőjébe gyűjtve viszi be a kamrába a tojásokat, ezért ezt én is kipróbáltam, mert hogy már nagy fiú vagyok, bár néha egyet-egyet elejtettem, mert kigurult az atlétám elejéről, de gondosan el rejtettem, a bizonyítékot ebben cinkosom volt a Plútó kutya. Egyszer a szomszéd kutyája, ami mindig átjárt hozzánk a mi kutyánkkal játszani, elvitte az egyik tyúkot. Hallottam, hogy Édesapám azt mondja Édesanyámnak, hogy a szomszéd elintézte a kutyát. Attól kezdve nem láttam a szomszéd kutyust, meg is kérdeztem septiben Édesanyámat, hogy;
-Hova lett?
-Tudod fiam ellopta a tyúkot és szégyenében világgá ment.
-És a tyúk?
-Azt is magával vitte.
-Ketten mentek világgá?
-Bizony mondta Édesanyán.
Szép lassan elfogytak a tyúkok, csak egy állandóan csukló tyúk maradt, amire azt mondta Édesanyám, hogy kotlik. Édesanyám mondta Édesapámnak adjon neki vizet, attól elmúlik a csuklása, ez igaz lehet, mert amikor én csuklottam és ittam egy pohár vizet nekem is elmúlt. Viszont Édesapám nem megitatta, hanem leöntötte egy vedér hideg vízzel, amin én jót nevettem, meg is magyaráztam Édesapámnak, hogy nem leönteni, hanem megitatni kellet vóna. Furcsa módon a hidegzuhanytól meggyógyult, már nem csuklott tovább, ezért aztán vasárnap ő lett az ebédünk díszvendége. A következő vasárnap a sánta kakas következett, pedig akkor már nem is sántított.
Közben a tyúkól alatt a Plútó kutya ásott magának egy hatalmas gödröt, ahova bevackolta magát, télen a hideg ellen védekezett így, nyáron meg a meleg ellen, mivel hatalmas meleg bundája volt, amit nehezen viselt el a 40 fokos augusztusi melegben. Három hét telt el azóta, hogy a kotlót is levágtuk, reggel szokásos őrjáratomat végeztem az udvaron, velem szembe jött a Plútó és látom ám, hogy mögötte csipogva lépdel három kiscsibe.
-Honnan kerültek ezek ide?
Kérdeztem bölcsen Édesanyámtól.
-Talán a szomszédból mondta.
-Szólj Ica néninek számolja meg a csibéit!
Átrohantam kétségbe esetten, Ica néni majd szívbajt kapott, nem tudta mi lehet a baj, megszámolta az övé mind meg van. Kiderült, hogy a Plútó a tyúkól alá begurult tojásokat kiköltötte a nyári nagy melegben. Csudájára jártak a szomszédok, nem akartak hinni a szemüknek. Vasárnap a miséről jöttek a kontyosrádiók, leültek a padra, mert minden ház előtt vót egy pad, onnan terjedt a pletyka és megbeszélték a történteket, egyesek már azt is tudni vélték, hogy nem csak hogy kiköltötte a tojásokat a kutya, de egyenesen ő is tojta azokat. Ha a Plútó lefeküdt a lugas alá a csibéi is mellé kuporodtak. A kutya ha enni kapott, akkor a csibék is kaptak darát egy másik tányérba. Gyakran átmentek a kutya tányérjából enni, aki erre morgott egy kicsit, de látva az elpusztított ételmennyiséget hagyta a csibéket enni, azt hittük beteg, pedig kutya baja.
Különleges kutya volt. Amikor Édesapám reggel elindult a gyárba, Plutó minden reggel elkísérte a sarokig, és onnan nézte amíg a következő saroknál be nem fordul, majd haza cammogott a csibéihez. Két órakor, amikor fújt a gyár jelzőkürtje, Plútó felugrott és elindult az utca sarkáig, ott leült és kémlelte a jövő embereket, és amikor megpillantotta Édesapámat, hatalmasakat ugorva örömében, fegyelmezetten megvárta, amíg odaér, majd Édesapám, üdvözölte és együtt jöttek haza. Egy alkalommal azonban minden megváltozott. A Plútó kutya meghallotta a gyár jelét és elindult a sarok felé. Jöttek az emberek, de Édesapám nem volt köztük. A szomszédok akik jöttek a gyárból, megsimogatták a Plútó buksiját és mondták neki, menj haza kiskutyám, de az nem tágított, csak várt. A szomszéd néni, aki jól ismerte a kutyát, ő jött utolsónak az úton, könnyes szemmel megölelte Plútót és mondta neki, hogy nem jön többet a gazdi, gyere Plútó menjünk haza. A kutya érezte az asszony hangjában a fájdalmat, megértette mit akar közölni, még visszanézett egyszer az útra, majd még egyszer és együtt hazajöttek. Pár nap múlva a Plútó a tornácon kilehelte a lelkét. A száz éves nagy diófa tövébe temettük el, szeretett ott heverészni, a gazdája lábánál, aki ott olvasta el mindig az újságot a lócán. A diófa még mindig megvan, rápillantottam és eszem bejutott ez a régi történet.
kokré - kakas
gerdó - háta
azsag - bot
kontyosrádió - pletykás vénasszonyok
2016. szeptember 20.-án Nemzetközi Mécs László díjat nyert ez az alkotás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése