A világ egyik legrégibb írásos emlékét találhatták meg a bulgáriai Nova Zagorában egy folyó partján körülbelül 8000 ezer éves lapos cserépdarabra bukkantak, rajta vésett szöveg látható. A jó állapotban fennmaradt, 10×3,5 centiméteres cserépdarab mindkét oldalán bonyolult szöveg olvasható. Tanya Kaneva archeológus szerint egyértelműen nem képírásról, hanem írásjelekről van szó, amelyek naptári és rituális eseményekről tájékoztatták a korabeli embert. Ez a legrégibb írásos emlék Bulgáriában, valószínűleg egész Európában és még az lehet, hogy az egész világon. A folyóparton, ahol a Kr.e. 6. évezredből származó cserépdarabot találták, egy ősi település létezhetett az újkőkorban. A régészeti lelőhelyen már 36 ősi emléket is találtak, köztük ékszereket, szövőszéket, halászhálót, kultikus szobrot és más cserépfigurákat. Mivel A legrégebbi ismert írásos emlékek – az egyiptomi hieroglifák voltak, 4. évezredből és amit az ősi Mezopotámiából, származó 5400 éves sumer ékírásos agyagtáblák előztek meg, amin leginkább terménymennyiségeket, elszámolásokat rögzítettek rajtuk, most azt előzte meg a bolgár lelet. Meg kell említenem a közép-amerikai civilizáció írásbeliségének kezdetét, ie 3. évezredre datálják, a Cascajal kőtömbbel fémjelzik amely mindössze 36 centiméter hosszú, 21 centiméter széles és alig több mint 12 kilogramm. Kánaán földje sse maradhat ki ebből a versenyből, a legrégibb jeruzsálemi írásos emlék egy ékírásos jelekkel teleírt aprócska agyagtábla-töredék pontosan kétszer 2,8 centiméter, amit 3400 évesre becsülnek.
Közművelődés, kultúra, oktatás, könyvtár, pedagógia, műszaki informatika, számítástechnika
2024. október 11., péntek
Versenyfutás az idővel

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése