Az Arab-félszigetet már az ókor óta az arabok lakják, de
egészen az iszlám megjelenéséig külön-külön, sokszor egymással rivalizáló
törzsekben. Ezen a vidéken a beduinok állattenyésztéssel (ló, teve),
kereskedelemmel és útonállással foglalkoztak.
Az arab törzsek meghatározott erkölcsi normáknak
engedelmeskedtek. Ezek közül a vendégszeretet kötelezettsége és a vérbosszú
törvénye volt a legfontosabb. A becsület fogalmába tartozott, ha egy törzshöz
tartozó személyt vagy magát a közösséget bármilyen apró sérelem érte, azt
vérbosszúval kellett viszonozni. Ez az „előírás” az oka az arab törzsek közti
végtelen háborúnak. Ráadásul saját pogány hiedelemvilágukban vagy idegen
vallásokban hittek, ami tovább fokozta a köztük lévő ellentéteket.
A viszályok, amelyek a törzsek, illetve a gazdag és a
szegény rétegek között dúltak, elősegítették Mohamed színrelépését Mekkában.
Mohamed beutazta Arábiát, utazásai során ismerkedett meg a zsidó és a
keresztény vallással, melyekből sokat merített mielőtt látomásai nyomán 610
táján új tanokkal lépett fel. Úgy vélte, hogy az isten, Allah, Gabriel
arkangyal útján kinyilatkoztatta számára igazságait, parancsait és várakozásait
az emberekkel szemben. Mohamed hamar követőkre talált a Mekkát vezető gazdag
kereskedőkkel, s híveivel együtt menekülni kényszerült. A közeli városban,
melyet később Medinának (a próféta városa) neveztek el, talált menedéket és
támogatókat. A Mekkából való kivonulás éve, 622, a hidzsra vált a mohamedán
időszámítás kezdetévé. Medinában megerősödött az új hit, és sok követőre talált
a nomádok között.
A mohamedánok ősükként Ábrahámot tartják számon, aki
Mekkában a Kába (a megszentelt fekete kő) alapját rakta le. Kába már Mohamed
fellépése előtt is az arab törzsek szent helye volt, ahová évente egyszer
elzarándokoltak; zarándoklataik idejére háborúskodásaikat is szüneteltették.
Mohamed vallásalapító és az arab világ egységének
megteremtője is egyben. Mohamed az iszlámot igyekezett a judaizmustól és a
kereszténységtől is világosan megkülönböztetni, annak ellenére, hogy az iszlám
(arab szó= ”hívő odaadás”) jelentős mértékben épített a zsidó és a keresztény
hagyományokra, ezen kívül jelentős hatást gyakorolt tanaira a pogány arab
hitvilág. Allah a leghatalmasabb, s az egyetlen istenség, így az iszlám
monoteista vallás, illetve Allah mindennek megteremtője. Az iszlám
gondolatvilágát, Mohamed kinyilatkoztatásán alapuló tanait szent könyvébe, a
Koránba gyűjtötték össze. A Korán 114 szúrából (fejezetből) áll.
A korán alapján a hívő moszlimnak öt alapvető parancsot
kell betartania:
1.
Allahban, az egyetlen istenben, s prófétájában,
Mohamedben való hit.
2.
Mekka, a szent város irányába végzett napi ötszöri ima.
3.
Kötelező alamizsnaosztás a szegényeknek.
4.
A Ramadán havi böjt megtartása, mikor napkeltétől
napnyugtáig tilos enni és inni.
5.
Minden igazhitű életében legalább egyszer zarándokoljon
el a szent városba, Mekkába.
Az iszlám a hívő számára a mindennapi életvitelt, a
viselkedési, magatartási szabályokat is előírja. Rendelkezik például a férfi és
nő közötti jogállás különbségeiről, a házassági kötelékről és a disznóhúsfogyasztás
tilalmáról. Az igaz hívőknek ugyanakkor nemcsak az iszlám előírásainak
megtartása, hanem azok terjesztése is kötelező. A muzulmánok hitüket fegyverrel
is „elfogadtatták”. A dzsihad, szent háború egyesítette az egymás ellen küzdő
beduin törzsek erejét, és idegen területek felé vezette, így rövid időn belül
óriási területeket foglaltak el. Az iszlámban nem játszik fontos szerepet a
papság, nem is jött létre erős egyházi hierarchia a muzulmán világban. A
mohamedán világban nem voltak külön világi törvények, mivel végső soron a Korán
alapján bíráskodtak. A muzulmánoknál az államhatalom és az egyházi hatalom sem
különült el: Mohamed utódai, a kalifák, egy személyben voltak vallási és világi
vezetők.
Mohamed halála után a kalifák vették át az irányítást.
Vezetésükkel az iszlám harcosok pár évtized alatt elsöpörték a perzsa államot,
és Bizáncot is tönkreverték. Keleten már az Indus völgyében jártak, nyugaton
pedig Hispánia nagy része került arab fennhatóság alá. Kezükbe került Szíria,
Palesztina, Mezopotámia és Egyiptom is.
A sikereket és a hódításokat a Frank királyság és Bizánc
törte meg. 732-ben Poitiers-nál Martell Károly frankjai, 740-ben Kis-Ázsiában a
bizánciak mértek vereséget az arabokra. Az óriási területet már nem bírták
egyben tartani. Először a szélső tartományok szakadtak le és önállósultak.
Nemsokára a belső terület is felbomlott. Ennek ellenére a X. században Európa
felé újabb hullámban támadtak az arabok, ezúttal elsősorban a tengeren.
Az arabok a meghódított területekkel együtt megszerezték a
közel-keleti fejlett technológiákat, átvették a kultúrát és az addig elért
eredményeket, például a hellenisztikus építészetet és a bizánci államigazgatást.
Ebben a korszakban lefordították az ókori művek nagy részét arabra,
tökéletesítették a kémiát (alkímia, elixír), valamint rendszerezték a
matematikát (algebra). Arab kereskedők hozták Európába a hinduk által kitalált
sakkot. A legnagyobb eredményt a térképészet terén érték el: egész Belső-Ázsiát,
fél Európát és fél Afrikát feltérképezték a kereskedők és az utazók. Az arab
kereskedők hajóin érkezett meg Európába a selymen és a fűszereken kívül a
damaszkuszi acél, az üveg, a perzsaszőnyeg és az cordobai kard.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése