Az egyik ilyen parancs, amit bizonyára sokan ismernek, az ipconfig. Ha csak így simán, paraméter nélkül beírjuk, akkor rövid választ kapunk, amelyből kiderül, hogy az aktuális hálózati kapcsolatnak mi az IP-címe, mi az alhálózati maszkja és az átjáró IP-címe. Ugyanezt az információt megkaphatjuk úgy is, ha a Start -> Vezérlőpult -> Hálózati kapcsolatok ablakban kétszer kattintunk egy kapcsolatra, majd egyszer a Tulajdonság gombra, a felső listán kiválasztjuk a TCP/IP protokoll listaelemet, és ismét rákattintunk a Tulajdonságok gombra. Vajon melyik az egyszerűbb?
Ha kicsit bővebb információra vágyunk, írjuk be az ipconfig /all parancsot. Ez az összes aktív kapcsolat részletes adatait adja vissza, amihez a Windowsban végig kéne kattintgatni úgy fél napot.
Jó hasznát vehetjük az ipconfignak akkor is, ha DHCP-kiszolgáló oszt IP-címet hálózati kapcsolatunk számára. Az ipconfig /release paranccsal visszaadhatjuk a korábban kapott IP-címet (ezzel tulajdonképpen kikapcsoljuk a TCP/IP kapcsolatot adott hálózati kártyánkon), míg az ipconfig /renew kiadásával újat kérhetünk, vagy megújíthatjuk a korábbit. A DHCP-kiszolgáló működésétől függően vagy egy másik IP-címet kapunk, vagy ugyanazt, amelyik korábban volt (például a UPC chellós internetkapcsolatoknál).
Érdekességképpen kipróbálhatjuk a /displaydns paramétert is: ez azoknak a hálózati címeknek a listáját adja vissza, amelyekkel a közelmúltban kapcsolatba kerültünk. Azért, hogy ne kelljen folyton a DNS-kiszolgálóhoz fordulni a hálózati név IP-címre történő fordításáért, az utolsó néhány cím eltárolódik ebben a pufferben. A puffert a /flushdns paraméterrel üríthetjük ki, illetve a /registerdns-sel kézzel vihetünk bele címeket.
Amennyiben csak a környezetünkben (szűkebb értelemben: a gépünkben) levő hálózati eszközök MAC-címére (a Media Access Control kifejezés rövidítése, a hálózati eszközök egyedi hardverazonosítója, amelynek alapján a hálózati csomag eltalál az adott eszközhöz) vagyunk kíváncsiak, használjuk a getmac parancsot. Érdemes rögtön a /v paraméterrel meghívni, különben a címeken kívül normál halandó számára jobbára értelmezhetetlen krikszkrakszot ad vissza (már ha a MAC-címek 16-os számrendszerbeli számértékeit nem tekintjük annak). A parancs jól használható nagyobb hálózati környezetben, illetve érdekessége, hogy az eredményt nemcsak táblázatos formában, hanem a /fo csv paramétert használva vesszővel elválasztott listán is vissza tudja adni, amely könnyen feldolgozható, például egy táblázatkezelővel. Ehhez persze az eredményt nem árt átirányítani egy állományba, valahogy így (a /nh az oszlopfejlécek kiírását tiltja le): getmac /v /nh /fo csv >maccimek.csv
Valószínűleg mindenki találkozott már az internet kapcsán a ping kifejezéssel. Gyakran alkalmazzák az internetkapcsolat minőségének mérésére. A ping elküld egy speciális hálózati csomagot a paraméterben megadott címre, és méri, hogy mennyi idő telik el azalatt, míg a csomag célhoz ér, és onnan a válasz visszaérkezik a mi gépünkhöz. Nyilván minél kisebb ez az időérték, annál jobb, azaz gyorsabb a kapcsolat. Ha semmilyen más paramétert nem adunk meg, akkor négy ilyen oda-vissza utat mér meg, és ezekből készít egy kis statisztikát. Amennyiben időtúllépési üzenetet kapunk, az azt jelenti, hogy a csomag elveszett útközben. Ez önmagában még nem feltétlenül utal hálózati hibára, ugyanis sok kiszolgáló egyszerűen „eldobja" a pingcsomagokat, hogy csökkentse a terhelést hálózati eszközein.
Leggyakrabban használt paramétere a -n, amellyel azt adjuk meg, hogy hány csomagot küldjön ki, és mérjen meg a ping, valamint a -t, amellyel arra utasítjuk, hogy mindaddig küldözgessen csomagokat, és mérje az időket, amíg le nem állítjuk a + megnyomásával. Például a ping www.pcworld.hu /n 10 tíz csomag idejét méri meg, és ezt követően készít statisztikát. Érdekes lehet még a /w paraméter, amely után megadhatjuk, hogy mennyi idő elteltével tekintse elveszettnek a csomagot. A számot ezred másodpercben kell megadni, az alapérték 4000, tehát 4 másodperc.
Akik használták már a pinget, biztosan ismerik a tracert (hivatalos nevén traceroot) parancsot is, amely a számítógépünk és a paraméterben megadott cím között hálózati eszközök (például útválasztók) címét és a visszatérési időket listázza ki, illetve hiba esetén megmutatja, hol szakad meg a kommunikáció. A kedvenc szerverünkig tartó utat így deríthetjük fel: tracert www.pcworld.hu.
Ez a parancs tulajdonképpen pingcsomagokat küld ki a címzett felé, de korlátozza, hogy a csomag hány útválasztón mehet keresztül. A korlátot egyesével növelgetve „végigpingeli" a teljes útvonalat, így nemcsak a közbülső hálózati eszközök címét tudja meg, de időeredményei is lesznek mindegyik eszközhöz. Alapértelmezés szerint a korlát maximum értéke 30, ha tehát ennél „messzebb" van a megadott cél, akkor a tracert nem tudja visszaadni a teljes útvonalat (ezt egyébként felülbírálhatjuk a -h paraméter után megadott számmal).
Ha statisztikára vágyunk, használjuk inkább a pathping parancsot. A pathping pontosan ugyanazt teszi, mint a tracert, azzal a különbséggel, hogy előbb megállapítja a gépünk és a megadott hálózati cím közti eszközök címét, majd ezeket 150 másodpercen keresztül pingeli, és ebből készít statisztikát. Ennek eredményét is érdemes inkább egy szövegállományba átirányítani, hogy utána könnyebben értelmezhető, feldolgozható legyen.
Végül a netstat kiváló biztonsági eszközként megmutatja, hogy számítógépünk milyen portokon (kommunikációs kapukon) keresztül milyen más gépekkel vagy hálózati eszközökkel áll kapcsolatban. Számos paraméterével a legkülönbözőbb információkat csikarhatjuk ki belőle. Érdemes először a netstat /a /o változattal próbálkozni. Az eredményül kapott listából kiderülnek a jelenlegi TCP és UDP kapcsolatok adatai, illetve az, hogy gépünk milyen portokon „figyeli" a hálózatot vagy az internetet, azaz, hol lehet hozzá kapcsolódni. A /o paraméter egy külön PID-oszloppal egészíti ki az eredménytáblát; ez a gépünkön futó azon programok vagy folyamatok azonosítója, amelyek korábban kommunikáltak a külvilággal, vagy csak várják a lehetőséget. A PID alapján azonosíthatjuk ezeket a programokat a Feladatkezelővel is, de ha már a Parancssorban vagyunk, használjuk inkább a tasklist parancsot ezek listázására (és a taskkillt a kilövésükre).
Visszatérve a netstatra, a /s paraméterrel igazi összefoglalót kérhetünk az eddig kommunikációk számszerű eredményéről, bár az egyes adatok valószínűleg inkább a hálózat és az internet működésében jártas szakemberek számára lesz érdekes. Ők okvetlenül ismerkedjenek meg a többi paraméter jelentésével is!
https://www.youtube.com/watch?v=AimCNTzDlVo
Ha kicsit bővebb információra vágyunk, írjuk be az ipconfig /all parancsot. Ez az összes aktív kapcsolat részletes adatait adja vissza, amihez a Windowsban végig kéne kattintgatni úgy fél napot.
Jó hasznát vehetjük az ipconfignak akkor is, ha DHCP-kiszolgáló oszt IP-címet hálózati kapcsolatunk számára. Az ipconfig /release paranccsal visszaadhatjuk a korábban kapott IP-címet (ezzel tulajdonképpen kikapcsoljuk a TCP/IP kapcsolatot adott hálózati kártyánkon), míg az ipconfig /renew kiadásával újat kérhetünk, vagy megújíthatjuk a korábbit. A DHCP-kiszolgáló működésétől függően vagy egy másik IP-címet kapunk, vagy ugyanazt, amelyik korábban volt (például a UPC chellós internetkapcsolatoknál).
Érdekességképpen kipróbálhatjuk a /displaydns paramétert is: ez azoknak a hálózati címeknek a listáját adja vissza, amelyekkel a közelmúltban kapcsolatba kerültünk. Azért, hogy ne kelljen folyton a DNS-kiszolgálóhoz fordulni a hálózati név IP-címre történő fordításáért, az utolsó néhány cím eltárolódik ebben a pufferben. A puffert a /flushdns paraméterrel üríthetjük ki, illetve a /registerdns-sel kézzel vihetünk bele címeket.
Amennyiben csak a környezetünkben (szűkebb értelemben: a gépünkben) levő hálózati eszközök MAC-címére (a Media Access Control kifejezés rövidítése, a hálózati eszközök egyedi hardverazonosítója, amelynek alapján a hálózati csomag eltalál az adott eszközhöz) vagyunk kíváncsiak, használjuk a getmac parancsot. Érdemes rögtön a /v paraméterrel meghívni, különben a címeken kívül normál halandó számára jobbára értelmezhetetlen krikszkrakszot ad vissza (már ha a MAC-címek 16-os számrendszerbeli számértékeit nem tekintjük annak). A parancs jól használható nagyobb hálózati környezetben, illetve érdekessége, hogy az eredményt nemcsak táblázatos formában, hanem a /fo csv paramétert használva vesszővel elválasztott listán is vissza tudja adni, amely könnyen feldolgozható, például egy táblázatkezelővel. Ehhez persze az eredményt nem árt átirányítani egy állományba, valahogy így (a /nh az oszlopfejlécek kiírását tiltja le): getmac /v /nh /fo csv >maccimek.csv
Valószínűleg mindenki találkozott már az internet kapcsán a ping kifejezéssel. Gyakran alkalmazzák az internetkapcsolat minőségének mérésére. A ping elküld egy speciális hálózati csomagot a paraméterben megadott címre, és méri, hogy mennyi idő telik el azalatt, míg a csomag célhoz ér, és onnan a válasz visszaérkezik a mi gépünkhöz. Nyilván minél kisebb ez az időérték, annál jobb, azaz gyorsabb a kapcsolat. Ha semmilyen más paramétert nem adunk meg, akkor négy ilyen oda-vissza utat mér meg, és ezekből készít egy kis statisztikát. Amennyiben időtúllépési üzenetet kapunk, az azt jelenti, hogy a csomag elveszett útközben. Ez önmagában még nem feltétlenül utal hálózati hibára, ugyanis sok kiszolgáló egyszerűen „eldobja" a pingcsomagokat, hogy csökkentse a terhelést hálózati eszközein.
Leggyakrabban használt paramétere a -n, amellyel azt adjuk meg, hogy hány csomagot küldjön ki, és mérjen meg a ping, valamint a -t, amellyel arra utasítjuk, hogy mindaddig küldözgessen csomagokat, és mérje az időket, amíg le nem állítjuk a + megnyomásával. Például a ping www.pcworld.hu /n 10 tíz csomag idejét méri meg, és ezt követően készít statisztikát. Érdekes lehet még a /w paraméter, amely után megadhatjuk, hogy mennyi idő elteltével tekintse elveszettnek a csomagot. A számot ezred másodpercben kell megadni, az alapérték 4000, tehát 4 másodperc.
Akik használták már a pinget, biztosan ismerik a tracert (hivatalos nevén traceroot) parancsot is, amely a számítógépünk és a paraméterben megadott cím között hálózati eszközök (például útválasztók) címét és a visszatérési időket listázza ki, illetve hiba esetén megmutatja, hol szakad meg a kommunikáció. A kedvenc szerverünkig tartó utat így deríthetjük fel: tracert www.pcworld.hu.
Ez a parancs tulajdonképpen pingcsomagokat küld ki a címzett felé, de korlátozza, hogy a csomag hány útválasztón mehet keresztül. A korlátot egyesével növelgetve „végigpingeli" a teljes útvonalat, így nemcsak a közbülső hálózati eszközök címét tudja meg, de időeredményei is lesznek mindegyik eszközhöz. Alapértelmezés szerint a korlát maximum értéke 30, ha tehát ennél „messzebb" van a megadott cél, akkor a tracert nem tudja visszaadni a teljes útvonalat (ezt egyébként felülbírálhatjuk a -h paraméter után megadott számmal).
Ha statisztikára vágyunk, használjuk inkább a pathping parancsot. A pathping pontosan ugyanazt teszi, mint a tracert, azzal a különbséggel, hogy előbb megállapítja a gépünk és a megadott hálózati cím közti eszközök címét, majd ezeket 150 másodpercen keresztül pingeli, és ebből készít statisztikát. Ennek eredményét is érdemes inkább egy szövegállományba átirányítani, hogy utána könnyebben értelmezhető, feldolgozható legyen.
Végül a netstat kiváló biztonsági eszközként megmutatja, hogy számítógépünk milyen portokon (kommunikációs kapukon) keresztül milyen más gépekkel vagy hálózati eszközökkel áll kapcsolatban. Számos paraméterével a legkülönbözőbb információkat csikarhatjuk ki belőle. Érdemes először a netstat /a /o változattal próbálkozni. Az eredményül kapott listából kiderülnek a jelenlegi TCP és UDP kapcsolatok adatai, illetve az, hogy gépünk milyen portokon „figyeli" a hálózatot vagy az internetet, azaz, hol lehet hozzá kapcsolódni. A /o paraméter egy külön PID-oszloppal egészíti ki az eredménytáblát; ez a gépünkön futó azon programok vagy folyamatok azonosítója, amelyek korábban kommunikáltak a külvilággal, vagy csak várják a lehetőséget. A PID alapján azonosíthatjuk ezeket a programokat a Feladatkezelővel is, de ha már a Parancssorban vagyunk, használjuk inkább a tasklist parancsot ezek listázására (és a taskkillt a kilövésükre).
Visszatérve a netstatra, a /s paraméterrel igazi összefoglalót kérhetünk az eddig kommunikációk számszerű eredményéről, bár az egyes adatok valószínűleg inkább a hálózat és az internet működésében jártas szakemberek számára lesz érdekes. Ők okvetlenül ismerkedjenek meg a többi paraméter jelentésével is!
https://www.youtube.com/watch?v=AimCNTzDlVo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése