2020. október 6., kedd

Internetes szolgáltatások!


(kiemelve a www, e-mail és FTP szolgáltatásokat)

Szolgáltatások

I. telnet
II. FTP
III. Gopher
IV. IRC
V. e-mail
VI. web

I. telnet – Az egyik legrégibb internetes szolgáltatás. Telefonvonal segítségével kapcsoltak össze számítógépeket. A távoli gépek elérését tette lehetővé. A sebessége viszonylag lassú.

II. Az FTP (File Transfer Protocol) annak a szabályzatnak a neve, ami a fájlok hálózaton történő mozgatását írja le Kifejezetten abból a célból hozták létre, hogy vele az Interneten egyszerűen továbbíthassunk két számítógép között szöveges, vagy egyéb, tetszőleges állományokat (programokat, adatokat, vagy éppen videó fájlokat).

A protokol működésében részt vesz legalább két számítógép. Az egyik a szerver (vagy kiszolgáló), amelyen az elérni kívánt állományokat tárolják, és amelyek onnan letölthetők (átmásolhatók a kliensre), illetve lehetővé teszik, hogy ide állományokat töltsünk fel. A másik gép a kliens (vagy ügyfél), melyről indítjuk a letöltési, vagy a feltöltési műveletet saját, ill. a szerverszámítógép között. FTP-n a fájlokat listázni, átnevezni, törölni, stb. is tudjuk.

Az FTP szervereknek az Interneten saját címük van (IP-cím), melynek ismerete nélkül nem tudjuk elérni a szervert, továbbá sok esetben szükségünk van egy belépési azonosítóra, illetve jelszóra, melyek együtt egy biztonsági rendszert képeznek. A publikusnak mondható ftp gépekre be lehet jelentkezni csak az anonymous vagy az ftp azonosítóval. Van olyan gép, amelyik jelszót is kér, de ilyenkor az e-mail címünket kell megadni. Ekkor kevesebb jogosultsággal rendelkezünk, mint az egyedi azonosítóval bejelentkező felhasználók, de fájlok letöltéséhez ez is elég.

Használata az Email-el szemben folyamatos hálózati kapcsolatot igényel. Adatátviteli sebesség igénye is jelentősebb, hiszen elfogadható időn belül kell átvinnünk esetleg több száz kilobájtnyi adatot.

A kapcsolat egy FTP programmal lehetséges, ott kell megadni a célgép nevét, ami egy Internet cím. Ha a kapcsolat létrejött, a rendszer kéri az azonosítót és a jelszót. Ha a belépés sikeres, akkor a már korábban is említett legalapvetőbb műveleteket végezhetjük el: könyvtárszerkezet listázás, könyvtárak közötti navigálás, fájlok másolása saját és távoli gépre, akár egyszerre többet is.

A legegyszerűbb esetben az FTP használatához sokszor elég egy WEB böngésző program (pl. Netscape vagy Internet Explorer). Ezen kívül számos FTP funkciót megvalósító program létezik. Pl. (Windows Commander)

Az FTP szerverek fontos könyvtárai

A letölthető fájlok általában a /pub könyvtárban találhatók. Speciális szerepe van még a (többnyire) /incoming névre hallgató könyvtárnak, ebben olyan fájlokat találhatunk, amelyeket a szerver "látogatói" töltöttek fel a szerverre, és ehhez akár mi is hozzáadhatunk közlésre szánt fájlokat. Az /incoming könyvtár tartalma ellenőrizetlen, a legkönnyebben ilyen helyről juthatunk az Interneten át nem kívánt vírushoz!

Nagyon fontos a mirror, azaz "tükör" könyvtár (nincs minden gépen). Ebben általában valamelyik másik FTP szerver teljes anyagának, vagy annak egy részének pontos másolatát, "tükörképét" találjuk meg. Gyakran segítség, ha a system könyvtárban nézünk körül, ebben általában olyan programokat találunk, amelyek az általunk használt operációs rendszerhez készültek. Mindenesetre akármilyen FTP szerveren keresgélünk, ha nem "céltudatosan", adott nevű programért kapcsolódtunk rá, mindenképpen érdemes az INDEX állománnyal kezdeni a keresést-letöltést (többnyire van). Ebből tudhatjuk meg, hogy a keresett program megtalálható-e.

Archie szerverek rendszere

Ezeknek a speciális gépeknek/programoknak az a feladata, hogy az FTP szerverekről - legalábbis azok jelentős részéről "tartalomjegyzéket" készítsenek. Ez a program rendszeresen felhívja a fájl archívumokat és kideríti, hogy mit lehet ott találni Így, ha valaki hozzákapcsolódik az Archie adatbázishoz és beír egy fájl-nevet, akkor megtudhatja tőle, hogy az hol érhető el a Hálózaton. Az Archie jelenleg csaknem 1000 fájl archívumot katalogizál az egész világon. Az Archie használatához már semmiképp nem elég egy WEB böngésző, ehhez saját kliens program kell " WS-Archie, vagy az "fpArchie" program.

III. Gopher A web elődjének tekinthető. Az interneten fellelhető információk megkeresésére szolgál. A szolgáltatás menü rendszerű keresésre szolgál. A rajta található információk közvetlenül olvasható formákban jelenek meg.

IV. IRC (Internet Relay Chat) valós idejű társalgás az interneten. A hálózat különféle IRC szervereket és csatornákat biztosít az csevegni vágyóknak. Akik fellépnek egy ilyen csevegő-csatornára a számítógép előtt ülve folyamatosan begépelik mondandójukat, és a válasz pillanatok alatt megérkezik.

V. Az e-mail vagy elektronikus levél, az internet legrégebbi és legelterjedtebb szolgáltatása. Hasonló a hagyományos levélhez, faxhoz.

Előnye: gyorsaság (elméletileg) - a küldemény (egy vagy több állomány) a hálózat bármely pontjára percek, másodpercek alatt megérkezik, feltéve, ha a technika ördöge és a szolgáltatók lassúsága nem szól közbe.

Az elektronikus levelek kezdetben csak tisztán szöveges üzenetek átvitelére voltak képesek, mára azonban képet, hangot, vagy futtatható állományokat, akár programokat is csatolhatunk a levelünkhöz.

Levelezőprogramok

  • Maguk a levelezőprogramok sokat fejlődtek, de lényegük ugyanaz: az interneten bármely e‑maillel rendelkező egyénnek küldhetünk levelet. Ehhez egyedül a címzett email címét kell ismernünk.
  • Az elektronikus levél elküldéséhez és megkomponálásához általában egy levelezőprogramra van szükség. A levelezőprogram teszi lehetővé, hogy megírjuk a levelet, kijelöljük a csatolt állományt és elküldjük a levelet. Hasonlóképpen alkalmas a kapott levelek lekérésére a postafiókból, levelek elolvasására, kibontására.
  • Legnépszerűbbek: Netscape Mail, Microsoft Outlook, Outlook Express,... stb
    De léteznek igen fejlett levelezőprogramok, mint pl. az Eudora, Bat,... stb

VI. Word Wide Web (WWW vagy W3 WEB) 1992-ben indult hódító útjára, hogy behálózza a világot.

Leírása

  • A különböző erőforrások (szöveg, kép, hang) egyszerű és egységes kezelése a hypertext technológiára épül.
  • A szövegben megkülönböztető jelzéssel (aláhúzás, eltérő szín, eltérő betűtípus)ellátott szövegrészek mögött újabb dokumentumok rejlenek melyek mentén újabb részeket járhatunk be, függetlenül attól hogy az internet hálózat mely gépén vannak a világon.
  • Hypermédia a hypertext szövegről a multimédiára (kép, hang, animáció, videó) történő általánosítás.

A WWW működése

1. Kliens-szerver modell alapján működik.
A kliensprogram, - mely a saját gépünkön fut,- gondoskodik az egér és billentyűkezelésről, a keresett információt a szerverben visszakeresi és a képernyőn megjeleníti.A szerverprogram azon a számítógépen fut, amely a web információt biztosítja.

2. A kliens/szerver dialógus szabályai a Hyper Text Transfer Protocol (HTTP) használatára épülnek.

3. A hypertext dukumentum a Hyper Text Marcup Language (HTML) speciális nyelven készül (.html kiterjesztésű). A nyelv lehetővé teszi olyan mutatók (hyperlink) elhelyezését egy dokumentumban amely más dukumentumok elejére vagy belsejébe mutat.

4. A hálózati erőforrások egyedi azonosítása az előfeltétele annak hogy ezek a hyperlink hivatkozások az egész internet hálózaton használhatók legyenek. Az egyedi azonosítást az Uniform Resource Loocator (URL) segítségével végzik.

Gyakorlati feladat

Keress kempingezési lehetőséget a Tisza-tó partján. Azt az oldalt, ahol megtalálható a pontos cím, nyitva tartás, férőhely, mentse le a c:\érettségi könyvtárba, tiszató néven.

További információk az AKG oldalán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése