2020. október 6., kedd

Könyvtárműveletek


(könyvtárak létrehozása, másolása, mozgatása, törlése, átnevezése)

A könyvtár fogalma

A számítógép a fájlokat fa-struktúra alapján tárolja, könyvtárakban (directory) és alkönyvtárakban (subdirectory), amelyek elnevezése a Windowsban mappa illetve almappa. Minden meghajtó tartalmaz egy főkönyvtárat (gyökérkönyvtár), amelyre a meghajtó azonosítójával és „\”-el (pl. A:\ vagy C:\) hivatkozhatunk. Benne találhatók a könyvtárak, illetve ezeken belül az esetleges alkönyvtárak.

A fájlok azonosítója két részből áll: a névből és a kiterjesztésből, amelyek között pont található. A név DOS-ban legfeljebb 8, Windowsban legfeljebb 255 karakter hosszú lehet, a kiterjesztés mindig 3 karakteres.

/A Windows név a 98, 2000 és XP verziók mindegyikét jelentheti./

A könyvtárak ugyanolyan azonosítót kaphatnak, mint a fájlok, bár itt a kiterjesztést nem szokás megadni. A Windows a könyvtárakat mappa formájú ikonnal jelzi. Minden alkönyvtárban lehetnek állományok és további alkönyvtárak. Viszont ugyanazon alkönyvtárban nem lehet két azonos nevű fájl.

A fájlokra a könyvtárszerkezet megfelelő elérési útvonalával hivatkozhatunk. Először a meghajtó azonosítóját kell megadni, majd a gyökérkönyvtártól kezdve felsorolni az alkönyvtárakat, közöttük a “\” jelet alkalmazni, s végül a fájl pontos azonosítója következik. Ha például a C: meghajtó SZOVEG könyvtárának SULI alkönyvtárában lévő ORAREND.DOC nevű fájlra hivatkozunk, akkor ezt a következőképpen kell beírnunk:

C:\SZOVEG\SULI\ORAREND.DOC

Könyvtárműveletek

A fájl és könyvtárkezelés együtt tárgyalása nem a Windows újdonsága, tárolásuk, ill. kezelésük hasonlósága miatt.

Ebben a részben már a legfontosabb Windows alatti műveleteket mutatjuk be. Ezek a műveletek azért fontosak, mert az összes Windows-os operációs rendszer alatt működő alkalmazásnál hasonlóan működnek. A legfontosabb fájl- és könyvtárműveletek, több helyen, több módon is elvégezhetők. Ezen műveletekhez leggyakrabban a Windows Intézőt, ill. a Sajátgépet használjuk , de az Office programjaiban is elérhetők a legfontosabb műveletek.

A Windows Intéző

A Windows Intézőben minden könyvtár, állomány és lemezművelet elvégezhető. Jelentős átfedések vannak a Sajátgép funkcióival. A Windows Intéző bal oldalán találhatóak a meghajtók a mappákkal. A mappákban pedig további mappák /almappák/ vagy fájlok lehetnek, ezeket a jobb oldalon találhatja meg. Amely meghajtó vagy mappa előtt egy + jelet látunk, abban még további mappák találhatóak.

  • Meghajtó tartalomjegyzékének a megtekintéséhez először válasszuk a megfelelő meghajtót, majd kattintsunk duplán a meghajtó ikonjára.
  • Mappa megnyitásához válasszuk ki a megfelelő meghajtót és a másik panelen a kívánt mappa ikont, majd kattintsunk a mappára duplán!
  • Meghajtó v. mappa bezárásához kattintsunk a nyitott mappára duplán vagy a mappa, meghajtó előtti – jelre!

Új mappa létrehozása:

  • Lépjünk a szülőkönyvtárba, ahova létre akarjuk hozni.
  • Kattintsunk a Fájl menü Új menüpontjára (vagy a jobb egérgombbal az adott elemre).
  • Kattintsunk az Új mappa menüpontra és adjuk meg a nevét.

Mappa átnevezése:

  • Válasszuk ki az átnevezni kívánt mappát /fájlt/,
  • Kattintsunk a Fájl menü Átnevezés menüpontjára (vagy jobb egérgomb!). vagy a néven állva kétszer /nem duplán/kattintsunk
  • Adjuk meg az új nevét.

Mappa törlése:

  • Válasszuk ki a megfelelő vagy mappát, vagy fájlt!
  • Kattintsunk a Fájl menü Törlés menüpontjára (vagy jobb egérgomb! vagy <Del> billentyű)!

Mappák másolása:

  • Jelöljük ki a másolni kívánt mappát, vagy fájlt!
  • Kattintsunk a Szerkesztés menü Másolás menüpontjára (vagy jobb egérgomb )! vagy <Ctrl>+bal egérgombbal áthúzzuk a célhelyre.
  • Lépjünk a másolás helyére!
  • Kattintsunk a Szerkesztés menü Beillesztés menüpontjára!

Mappák áthelyezése:

  • Jelöljük ki a áthelyezni kívánt mappát, vagy fájlt!
  • Kattintsunk a Szerkesztés menü Kivágás menüpontjára (vagy jobb egérgombbal)!
  • Jelöljük ki az új helyet ábrázoló mappát vagy meghajtót!
  • Kattintsunk a Szerkesztés menü Beillesztés menüpontjára! vagy bal gombbal áthúzzuk a célhelyre.

Meghajtók, mappák a megtekintése:

  • Válasszuk ki a megfelelő meghajtót, mappát vagy állományt!
  • Kattintsunk a Fájl menü Tulajdonságok menüpontjára (a helyi menüben is megtalálható)

Mappák keresése:

  • Eszközök menü Keresés almenü pontja

Mappák visszaállítása

  • Lomtár segítségével

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése