A Rétközben járunk Demecsertől északra, úgy négy fertáj órányira a falutól, itt még a madár se jár ilyen tikkasztó melegben. Valamikor a némáék tanyájának nevezték ezt a földet, a tanya még megvan. A szántóföldön egy öreg bácsi kapál a tűző napon, talán észre se venném, ha messziről nem csillogna a nap fénye a kapájában, bizony meg lehetne borotválkozni vele olyan éles és benne, olyan fényes mint a tükör...
Fekete priccses nadrágba, csizmába, hosszú ujju fehér ing felgyűrve könyökig, sötét nagykarimáju kalapba.
Nem igen vesz tudomást a 40 fokos déli melegről.
Hangosan ráköszönök.
Adjon Isten jó napot jó egészséget! Gazduram!
Rám néz, nem tudja hova tegyen.
Magának is! mondja
Szép a kukoricája...
Az, de a tengeri se kutya...
Tartózkodóan megemeli a kalapját, de fordul is vissza a munkához, nem igen van kedve beszélgetni.
Kérdezhetek valamit?
Már kérdezett, mondja nem túl barátságosan.
Hamá ide ette magát a nyű... nem bánom kérdezzön...
Közvéleménykutatást végzünk!
Mi a nyavajatörést?
Itt ne ásson nekem kutat.
Azt szeretnénk tudni;
Mennyi kommunális hulladék keletkezik a háztartásban maguknál?
Mi a rosseb?
Mennyi szemét gyűlik össze naponta?
Szemét?
Ha kérdést teszek fel neki mindig kérdéssel felel, úgy hogy nem vagyunk előbbre vele..
Hátra veti a kalapját vakarja a homlokát.
Az meg mi a fészkes fene?
Tudja... Olyan dolgok amik összegyűlnek a házkörül, és nem tudják hasznosítani...
Mivan?
Na várhon segítek, megtisztítják a gyümölcsöket, a zöldséget, falevelek, gallyak, műanyagedények, flakon, kiürült üvegek, kidobott ruhák, romlott ételmaradék, száraz kenyér, amiket a boltban vesznek, nylonzacskó, műanyag tasak, stb.
eSTéBé...?
Hosszú csend következik az öreg próbálja összerakni, amiket mondtam, de láthatón kevés sikerrel.
Itt nincs bót. Nekünk nem is kell. Mi sütjük a kenyeret, nem dobjuk ki,
A krompét héjába sütjük vagy ha meghámozzuk megy a trágyába, a falevél is, a venyigével fűtjük fel a kemencét, ha kiürül az üveg újra megtőtjük borral. Ruhát nem dobunk ki, megvarjuk ha elszakad. Ételt csak annyit csinálunk ami kell.
Úgy hogy én nem tudom mit akar jóember azzal a estébével, mert az nekünk nincsen, ahogy szemét sincs, legfeljebb szemét ember...
Na Isten áldja, nekem menni kell, mert mingyán itt a déli haragszó.
És tényleg, amikor megszólal a távolban a falu harangja, a lénia felől megjelenik egy fekete ruhás fejkendős asszony kosárral batyuval a kezében, a közeli tanya irányából.
Lekuporodnak egy vékonyka nyárfa tövébe és batyuból elővesz egy kockáskendőbe tekert valamit.
Oda kuporodok mellé,
Nem bánja kend, ha egy kicsit megpihenek itt maga mellet a hűvösben?
Hát még mindíg ittvan?
Szokás szerint megint visszakérdezett...
A kendőt ölébe teríti,
Vizes korsó és boros demizson pihen az árnyékban.
A vizzel megmossa a kezét meg a bicskáját.
Keresztet vet a kenyér végére amit hozott, majd kikanyarítja a legvégén a farát, azt használja kanál helyett, azzal meri ki a bablevest. Megkínál engem is étellel, majd borral de egyiket sem fogadom el, mert a fatányérból, csak úgy kifujta a morzsát, a tarisznyából előkerülő pohár meg olyan máncsos volt, mintha már meg lenne töltve valamivel. A kenyér többi részére teszi a füstölt szalonnát, vág hozzá hagymát a aminek a külső héját a garádba dogja.
Na itt tényleg nem keletkezik szemét, vontam le a tanulságot csak úgy magamban.
Közben befejezte az evést, előveszi a demizsont, a szájához emeli és úgy hörpint három kortyot a finom testes vörösborból.
Na ez majd erőt ad, mondja az öreg.
Az asszony nem igen beszél.
Meg várja míg elmegyek.
Illedelmesen elköszönök,
Szép napot és jó munkát, bő termést kívánok.
Még hallom hogy megszólal az asszony;
Kiféle miféle vót ez?
Mit tudom én
Valami városi népség.
Az ördög vigye...
Oszt mit akart?
A fene tudja...
Valamit világolt itt, valami estébét keresett rajtam, meg kutat akart ásni.
Mondjad mán asszon, milen bolond emberek vannak a fődön, láttad hogy folyt rula a víz pedig semmit se csinált.
Jót nevetnek rajtam, és élték tovább a hétköznapokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése