Hinni szeretnék...
Hinni szeretnék magában
Hinni szeretnék a szavában
Hinni szeretnék a könnyében
Hinni szeretnék a csókjában
Hinni szeretnék a mosolyban
Hinni szeretnék az ígéretekben
Hinni szeretnék a szerelemben
Hinni szeretnék a családban
Hinni szeretnék a csodában
Hinni szeretnék az emberekben
Hinni szeretnék a hazában
Hinni szeretnék a világban
-----------
Tavasz köszöntő
Eljött a kikelet, tél anyó már messze jár
A vakító nap lassan nyalja a hűs havat
Meleg tavaszi szellő simogatja a fákat
Előcsalja a hóvirágot a hideg földből
Gyönyörű zöld ruhát ölt a hatalmas rét
A zöld szőnyegen legelésznek az őzek
A fák ágain megjelennek a friss rügyek
Az énekesmadár víg dala száll az égen
Apró színes virágok hirdetik a tavaszt.
---------------------
Édesanyám haza vár!
A tornácon vár már engem!
Szótlanul némán csendben.
Haza kéne végre mennem,
Otthon, finomakat ennem,
Megint gyermeknek lennem.
Fejemet kötőjébe tennem,
Míg pihenne a karosszékbe,
Békesség lenne a lelkébe.
Árok partján, neki virágot szedni,
Szelíd csókjaimmal megölelni.
Örülni a forró levesnek,
Az illatos kenyérnek,
A hideg víznek,
A simogató kéznek.
Az otthon melegének,
Édesanyám, csillogó szemének.
-------------------
Édesanyám, emlékére
A halál az élted tőlem elrabolta,
Nincs, már ki védőn átkarolna.
Fáradt tested is a porba vész,
Nem érti ezt már a józan ész.
Mennyi mosolyt kaptam tőled,
De mégis könnyet adok főleg.
A szerető csókért most cserébe,
Csak virágot hozok cserépbe.
Itt állok a sírnál némán tétlenül
Miért büntetsz engem vétlenül
Még hallom óvó féltő szavad,
Fájó szívem majd meg szakad.
------------
Adj Uram
(Orationis)
Kenyeret az éhezőnek, és bocsánatot a vétkezőnek,
Békességet a háborgónak, üdvösséget a távozónak,
Reménységet a betegnek, megnyugvást a lelkemnek,
Meleg otthont a hontalannak, mások célját a gondtalannak,
Dicsőséget az érdemesnek, újabb esélyt a végzetesnek,
Szerencsét a legényeknek, boldogulást a szegényeknek.
------------------------------
A Sóstó partján
Lágy szellő simogatja a vizet szerelmesen,
Csak én ülök a parton, némán egyedül.
Mögöttem cinkosul összebújnak a fák.
Egymáshoz simulva kéjesen zúgnak.
Mint a forró arany úgy csillog a tó vize,
A felszínén fehér hattyúk himbálóznak.
A hold szemérmesen fürdik a habokban,
Mint a csillogó tükörben az aranyhaj
Fénylő gyémántként lebegnek a csillagok
A Sóstó partján szomorúan ballagok
Körös-körül hallgat a zajos vad világ,
Szívemben kinyílik egy szép virág.
-------------------------
A boldogság kereső
Úttalan utakon, Messze sodort a szél,
A boldogságot kerestem ez volt a cél.
A világban messze zengett az én dalom,
A szélben nem hallatszott a fájdalom.
Vad villámok cikáztak a sötét éjben,
Földöntúli hangok jajgattak a mélyben.
Rettegő szívem megremegett félve belül,
A sötétben van igazán az ember egyedül.
Nincs ki bátorítva a kezemet megfogja,
Magányos lelkem, az örök félelem foglya
Amikor majd megtalálom az igazit végre,
Megnyugszik a szívem és eljön majd a béke.
----------------------------------------------
Adni hittel
Itt állok a Tarpai hegy lábánál,
Az öreg kút száz éve adja vizét,
Unalmasan telik el minden napja.
Nem csügged, nem panaszkodik.
Milyen szép, magasztos feladat
Csak adni, adni mindenkinek.
Végtelen kúttá kellene válnunk!
Hogy adhassunk egész életünkben.
Mindig csak adni nem fárasztó?
Hogy győzöd? ezt vízzel, erővel!
Öreg kút, hogy bírod még mindig?
Vajon mi ad neked erőt, és reményt?
Csak mosolyog a víztükör, és ragyog,
"De hiszen a forrás nem én vagyok!
Hiszen árad belém, csak továbbadom
Vidáman, jókedvvel és szabadon."
Emberként hadd éljek ily nemes életet,
Osszak áldást és még több szeretetet!
A talentumot ingyen kaptam Istentől,
Hogy kérhetnék érte pénzt bárkitől.
Mindenki azt adja, amit a szívében lel,
Én, csak ennyit tudtam adni nektek el.
Ha már túl jó leszek, hogy köztetek legyek,
Isten majd megölel, és én végleg elmegyek
-----------------
Búcsúbeszéd!
Annyi mindent lehetne tenni még, de itt az idő, eljött a vég,
Isten homlokon csókol, majd megáld és forrón magához ölel.
Mennyi időt vesztegettem el, mennyi csókot mulasztottam el,
Mennyi könnyet pazaroltam el, mennyi álmot szalasztottam el.
Így utólag, talán mégis megérte, mert megéltem és megértem,
Olyan nagydarabot hagyok a szívemből, amit kikerülni nehéz,
Könyvekben, könnyekben, így néha belebotlik majd a józanész.
Elfáradt a test, elröpült belőle az élet, de a lélek még ott maradt,
Örök időkre abban az apró, jelentéktelen pár sorban a papíron,
Hiába küzd a világ, hogy kitörölje, csak mélyebbre radírozza.
Így emlékem már örökké él, és nem árthat neki a fagyos tél,
Elindulok a hóba, a rideg télbe, most már végleg halálra ítélve.
A jót az élet kissé szűken mérte, mégis hálás vagyok neki érte,
Hiába lettem polihisztor, mégis szürke eminenciás maradtam.
Mert a fény, bántó nekem, így az árnyékból hallattam szavam,
Nem háborog már régen a lelkem, a világot némán szemlélem.
Eljött értem az ördögszekér, egy nemes lélek nem mehet gyalog!
Kezeimen barna folt, arcomon ezernyi redő, végállomás a temető,
Lelkem hárfáján nincs már húr, Harangok zúgásával hív az Úr!
----------------------------------
A provokátor hangja
Vadul vagdalkozva dobálja a sarat,
Indulatos hévvel formálva a szavat,
Míg magasba lendül fenyegető karja,
Néhány zendülő őt vezérnek akarja.
Félő tekintetem az arcok közt halad,
Pillantásaikban vad gyűlölet és harag.
A provokátor szava, erős kardot farag,
A csapat élére áll, de vajon ott is marad?
Rút átkokat szórva izzón nyelve pereg,
Az első csepp esőre szétszéled a sereg.
Végül legnagyobb sikerét velem érte el,
Az elhangzott indulat, szót sem érdemel.
----------------
Rém-rímek
Nehezen formálom már a dalom,
Akadályoz egy idegen hatalom.
A rímeket én már hiába faragom,
Nem jutok én sehova angyalom.
Hogy segíthetnék így magamon,
Elakadnak a rém rímek a falakon.
Feladom és veszem a kalapom,
Az ihletet másnak meghagyom.
---------------
Itt az idő
Ideje a születésnek, és ideje halálnak
ideje a vetésnek, és ideje az aratásnak
Ideje a csóknak, ideje az ölésnek
Ideje a szerelemnek, és ideje a szakításnak
Ideje a gyűjtésnek, és ideje a szórásnak
Ideje a varrásnak, és ideje a szakadásnak
Ideje a betegségnek, és ideje a gyógyulásnak
Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek
Ideje a békének, és ideje a háborúnak.
Ideje a kevélységnek és ideje a szerénységnek
Ideje az igazságnak és ideje a hazugságnak
Ideje a rombolásnak, és ideje az építésnek
Ideje a sírásnak, és ideje a nevetésnek
Ideje a megtartásnak, és ideje az elvesztésnek
Ideje a munkának és ideje a pihenésnek
Ideje a táncnak, és ideje a gyásznak.
Ideje a beszédnek, és ideje a hallgatásnak...
-------------------------
Telis-tele
A mező tele van virágokkal
A kanyargó folyó halakkal
A kék óceán nagy hajókkal
A tengerpart éles sziklákkal,
Az ég tele van a csillagokkal
Az élet tele van fájdalommal
A bús fejem gondolatokkal
Remegő kezeim homokkal
A világ tele van szegénnyel
A szegény tele van reménnyel
A remény tele van eséllyel
A végtelen út vándorokkal...
-------------------------
A Hős hazafi
A háború vad, zajos a füleknek,
Itt mindennap hősök születnek.
Sorsdöntő nap a mai, mert ma győzünk,
Gyilkos ellenséget örökre kiűzünk.
Jön az éles golyó lánggal, fénnyel,
Mégis tele a szívünk reménnyel.
Égnek testünkben tüzes billogok,
Szállnak vállunkra fényes csillagok.
Én, drága Hazám, én, drága népem,
Nem jártam otthon már oly régen.
Hű fiad őrzi magyar szavát és hitét,
Mert otthon hagyta a szerető szívét.
Az őrségben virrasztunk, soha nem alszunk,
Mert a Hazánk büszke őrei mi vagyunk!
Halállal dacolunk, énekelve meghalunk,
De magyar földet idegennek nem hagyunk!
-------------
A háború áldozatai
Háborúba mennek az emberek,
Hogy belőlük holtak legyenek.
Hullanak a katonák, mint a legyek,
Nézek magam elé, és csak megyek.
Előttem szerteszét hullahegyek,
Mindent beköpnek a rút legyek.
Mögöttem bűz, füst és vér szaga,
Haldokló emberek utolsó szava.
A félelemtől a két lábam remeg,
De megállni már nem merek.
Egy golyó eltalál, csak verselek,
Tovább megyek, majd elesek.
Számból a forró vérem pereg,
Fáradt szemem az égre mered.
Tiszta lelkem a mennybe száll,
Valaki majd síromnál megáll.
-----------------
A tékozló fiú
Az éhség hajt mindig előre,
Ettől kapsz csak újabb erőre.
Rablóként teszed a dolgod,
Gyilkosként ez lett a sorsod.
A nyomor súlyos véres átok,
Ördög és pokol tüze vár rátok.
Te is bűnöző lettél fiam, látod!
a sötétség és a vér lett a barátod.
--------------------
Elmélkedem
Isten szarvat ad a bikának
Szerető szívet a fiának
Villámgyors lábat az őznek
Szépséget és észt a nőnek
A cápának éles fogat
A póknak lábat sokat
Erős szárnyat a madárnak
Újabb esélyt a halálnak.
--------------------------
Karácsonyi üdvözlet!
Csillogó hó szál a tájra,
Vén kunyhóra palotára.
Fenyőágon sok jégvirág,
Ünnepel az egész világ.
A karácsonyfa csupa fény,
Az ember szívében remény.
A jóság, szeretet, áhítat,
Könnyes szemet átitat.
Ha ez egyszer valóra válna,
Béke szállna a világra.
------------------
Kedvesemnek!
Ne állj itt sírva Kedvesem,
Nem találsz meg engemet.
Ott vagyok az ébredésben,
A könnyes két szemedben.
A dobogó árva szívedben,
A zuhany simogatásában.
A hajadat fésülő szélben,
Suttogásban a sötét éjben.
Csillagokban fenn az égen,
Gyémántként a falevélen.
A nyíló illatos virágban,
A sárgarigó énekében.
Az érett fürt szőlőben,
A hűsítő pohár vízben.
A frissen sült kalácsban,
A körülötted lévő világban.
--------------------------------
Csak monoton
Pókok kergetőznek a homokon
Csak a bús szél fúj a romokon
Áll néhány öreg fa a dombokon
Madarak énekelnek a lombokon
A versem hangzása monoton
Kitartóan írok és konokon
Szavak játszanak a sorokon
A bánatomat versbe zokogom
-----------------------
Nő nélkül
Mit ér a férfi nő nélkül
A szívem a szíved nélkül
A gyönyör szerelem nélkül
A könny a csókod nélkül
Mint a kályha tűz nélkül
A szép virág illat nélkül
A fény az árnyék nélkül
A kút hűsítő víz nélkül
A vad folyó a híd nélkül
Az út a zarándok nélkül
Az üres agy értelem nélkül
Az ember élet hit nélkül
-----------------------
A csábító
Járása igéző, Éneke kábító,
Nézése bénító, Mosolya, lázító,
Szava sejtelmes, Nevetése bódító,
Szerelme halálos, Szuszogása altató,
Ölelése mámorító, Hangja andalító,
Érintése vadító, Szeme csábító
Teste izgató, Csókja izzó...
-------------------
Tavasz köszöntő
Eljött a tavasz, a tél titokban messze jár
A vakító nap lassan nyalja a hűs havat
Meleg tavaszi szellő simogatja a fákat
Előcsalja a zöld füvet a hideg földből
Gyönyörű zöld ruhát ölt a hatalmas rét
A zöld szőnyegen legelésznek az őzek
A fák ágain megjelennek a friss rügyek
Az énekesmadár víg dala száll az égen
Apró színes virágok hirdetik a tavaszt.
------------------
A temetőn
Az eső hull, Isten siratja a holtat,
A hideg sír előtt egyedül állok,
Sós könnyeimet elmossa az eső,
A hideg szél himbálja a koszorút,
Gyertyát gyújtok csendesen,
Reszketőn némán gyászolok,
A virágok is elszáradtak már,
Lassan én is elfonnyadok tán.
--------------------
Mit szeretnék veled tenni?
Szerelmes lenni, Hozzád menni
Boldoggá tenni, Együtt lebegni
Ölelve lépkedni, Finomakat enni
Tégedet szeretni, Csókot lehelni
Meztelen fürdeni, Kéjesen remegni
Veled felébredni, Örökké együtt élni...
---------------
A hűsítő bor dicsérete
A hőség elől hova meneküljünk?
Túl meleg van már a munkához,
A présház lesz az utolsó menedék
Már a pince ajtajában szomjazunk
A lopóból csorog a mézédes nedű
Csillog a lusta színpompás köntösében
A víg poháron csillogó cseppek
Magasba emelem a fény felé a bort
A zamatos vér illata, mint a friss szőlő
Fölfelé szállnak a borban a gyöngyök
Orromban muskotályok vad orgiája dúl.
Kéjesen forgatom a számban a kortyot,
Íze, bizserget mint a tüzes lány csókja
Öreg szívet és szerelmet lángra gyújtja.
A jó bor melódiája, a poharak csengése
A bánatos lelket gyorsan meggyógyítja
A testes bor csitítja a forró vad vágyat
Zamatos ízek és illatok buja harmóniája.
Gyorsan kihörpintjük, hogy újra töltsük
A pohár tele tűzzel lánggal szenvedéllyel
Legyen áldott a földműves vére verítéke
Savanykás, fanyar és hideg a szőlő vére
Az alattomos mámort kikerülni nehéz
Ne rontsátok el szódával ez Isteni nedűt
Barátságból összekoccan a két hűs pohár
Elszáll a gond a bánat, a pohár csókjától
A jókedvű búbánatos lesz, a szomorú víg
Barátim, síromra majd szőlőt ültessetek.
---------------------------
Köszönöm
Köszönöm neked a hangodat, A csendet, a szerelmedet,
köszönöm a naplementét, a reggelt és hogy megint élek.
Köszönöm a vigaszt és a könnyet, a jót az édeset a szépet,
Köszönöm a mámort, a forró csókot, a szenvedélyes ölelésed.
--------------------------
Szomorkodom...
Ne kérdezd, tőlem barátom,
Miért ül arcomra fájdalom.
Mi okozza nekem a bánatom,
Csak a boldogságról álmodom.
A világból sugárzik vad szánalom,
De, gúnyolódjon csak, én ráhagyom.
Hiányzik a nyugalom már nagyon,
Nekem a szerelem lenne a vagyon.
-------------------------
Születés és halál...
Meztelenül jöttünk a világra,
Valaki mégis megmosdatott.
Fájdalmas volt az érkezésem,
Gyenge esetlen volt a testem,
Semmit sem hoztam magammal.
Egész életemben önző voltam,
Irigy gyűlölködő és büszke,
És most megint ott vagyok,
Ahonnan egyszer elindultam.
Semmit sem viszek magammal,
Megint gyenge lett újra a testem.
Milyen fájdalmas a távozásom.
Valaki még utoljára megmos,
Meztelenül távozom e világból,
Nincs büszkeség, nincs önzés.
-------------------------------
Választás
Két út vezet a pokolba,
De, melyiket válasszam?
Sokáig merengtem rajta,
Kétségbe esve magamba,
Árván mint egy bamba.
Némán, és tanácstalanul,
Döntésképtelen makacsul.
Végre mégis célba értem.
-------------------------
A szerelem ára...
Megismertem rejtett báját,
Megkóstoltam édes száját.
Megízleltem csókja nyálát,
Simogattam formás hátát.
És érinthettem finom háját,
Szétnyitotta formás lábát,
Megmutatta kincses tárát.
Nyalogattam mézes málnát,
Csókolgattam nedves táját,
De, meg is kérte jól az árát.
------------------------------
A szerelem szigete
Együtt főzni, együtt enni,
Szeretve boldognak lenni,
Ő érte mindent megtenni.
Életemet a kezébe tenni.
Amire vágyik megszerezni,
Tiszta szívből vele nevetni,
Egymást örökké szeretni,
És együtt világgá menni.
Titokban utódot nemzeni,
Közösen gyereket nevelni.
Egész nap otthon heverni,
Neki örök hűséget ígérni.
Soha betegnek nem lenni,
Nélküle tovább nem élni.
A mennyben együtt lenni,
És örök szerelmet remélni.
--------------------
Szerelem
Aranyló nyarat hoztad el nekem,
Nélküled sivár lenne az életem.
Itt vagy mellettem, végig velem,
Kedves vagy szívemnek szerelmem,
Óhajod, és sóhajod örökké lesem.
------------------------------
100 évesen
Én már az Istent csak arra kérem,
Addig éljek, míg még forr a vérem.
Persze, most már kevéssel beérem,
Hűségemért te vagy nekem az érem.
Tudod jól, hogy szeretlek már régen,
Persze tudom hogy lassan már végem.
Az arcom már ráncos, a hajam déren,
De szeretnék hozzád bújni hideg télen.
Remeg a kezem, öreg vagyok idétlen,
Csak némán ülök a vén karosszékben.
Naphosszat csak bámulok előre tétlen,
Szerelmemért a boldogság lett a bérem.
-------------------------------
Sírkő
Szomorúan állunk a sírnál némán tétlenül,
Isten elvett, megbüntetett engem vétlenül.
Csak egy hang egy kép, egy emlék a neved,
Amit tőlünk már soha senki el nem vehet.
Hiába hordjuk a sok szép virágot a sírra,
Azzal téged már mi nem hozhatunk vissza.
---------------------------
Merengés
Vajon mit tennél te érte, az én helyemben?
Bizonytalanság és kétely van a fejemben.
Gondolataim zavaros óceánjában vergődöm,
Öreg lettem, de mégsem sikerült felnőnöm.
Talmi értékek tűnnek el a bús fehér habokban,
Az időt nem mérem már régen szép napokban.
Eltűnök csendben a világról végleg és örökre,
Nincs nekem időm már, szánalmas körökre.
Agyamban számtalan furcsa gondolat kopogtat,
Elveszett életemért már senki nem zokoghat.
Remény nélkül, botorkálok botladozva vakon,
Unottan némán, kitekintve egy sötét ablakon.
---------------------------
A csavargó
Egy szakadt magányos lélek,
Kóborol az úton céltalan.
Mint egy bárgyú gondtalan,
Reményt veszett hontalan.
Megy életuntan és társtalan,
Mint gyermek, ki infantilis,
Vagy imbecilis és debilis?
Hóbortos-e vagy szenilis?
Csak őrült bolond vén dilis.
--------------------------------
Megöregedtünk barátom
Össze-vissza mész,
Elsorvadt az ész.
Nem érzem a virágot,
Nem értem a világot.
Lejárt az időd,
elkopott a cipőd.
Elfogyott az út is,
Kiszáradt a kút is.
Deres lett a haj,
Jön csőstűl a baj.
A lábad még csoszog.
Az élet alíg döcög,
Meghal a remény.
Ha az élet kemény,
Elfogy a levegő,
Ha elhagy az erő.
Fáj, fázik a lában,
Tocsogok a sárban.
Megkopik a hitem,
És megáll a szívem.
--------------------
Öregség és halál
A gyűrű adja korát az öreg fának,
A fiatal zöldlomb, ad hűs árnyat.
Rögös volt az út, amit bejártam,
Rengeteg, furcsa dolgot láttam.
Pillanat az élet, egyszeri alkalom,
A múltat visszapörgetni nem tudom.
Vagyok, mint kiszáradt fa törzse
Minek ágait a vad vihar letörte.
Lehullott végre az öreg fa lombja,
Nem az enyém már, másoké a gondja.
Az idő sűrű barázdát szánt az arcon,
Nem cipelem már, megvívtam a harcom.
Elfárad a kar a láb, elvész az erő,
Elfoszlik a ruhám, elkopik az cipőm.
Az emberiségnek írtam pár könyvet,
Senki se hullat értem árva könnyet.
Nincs már álmom, elszállt a remény,
Ami puha volt rég, az is kőkemény.
Lankadó figyelem és elcsukló hang,
halk zörej szívemen, megkopott rang.
Már csak nyög az öreg sorvadó test,
Mert kivülről is nagyon rosszul fest.
Mindíg fáj bizonytalan a csoszogó láb,
Mostmár a szemem is csak homályosan lát.
Halott testem már a sírban forog,
Bánatos lelkem örökké csak morog.
csontom ropog és a szemem kopog,
Szép emlékek és a régmúlt korok.
A halottaktól már rég nem félek,
Barangolok mint visszajáró lélek.
Demencia, sajgó elfelejtett emlékek,
A rengeteg tudást átadtam a szélnek.
Meghalok végre és vége lesz a búnak,
Az életért, hálát adhatok az Úrnak.
Nincs több nóta, elhalkul a dalom,
Gyűlik a temetésemen a sokadalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése