Az idő könyörtelenül elveszi azt ami őt megilleti. A kis ház kertjét belepte a gaz, a bedőlt kerítés lécein szomorú zenét pengetett a szél, elkórhadt a pad az utcán. Hol vannak már a kontyosrádiók, a pletyakfészkek. Már a pletyka sem a régi. Mégis ártalmas a szóbeszéd, a pletyka, mert hírbe hozza a becsületes embert, oszt ha szájára veszi a falu, akkor arrúl senki nem mossa le többet a rágalmat. Az ember még a saját tapasztalatával szemben is képes hitelt adni a mendemondának, akár igaz, akár nem, ha sokat hallja. A paraszti összeesküvés, megszója a falu, azt mondják rá, a rágalomhadjárat szép lassan végig vonul a falun, a kolocsmátul a templomig, a vászonnép a fonótól a csigacsinálóig, ahun kaláka vót ott pletyka is.. Közösség formáló kapcsolat erősítő szerepe révén összehoz és kirekeszt egyszerre. A pletyka terjesztője, a középpontba szeretne kerülni. Szégyellje magát, az aki a másikról rosszat gondol.. "Honi soit qui mal y pense" Buriska sokbeszidü pletykás lyán vót, egész nap be nem állt a szája, nem kellett az senkinek. A kocsma előtt, diskuráltak, politizáltak a férfiak, meg koholt vádakat híreszteltek rossz dógokat a másikrul. A templombúl hazafelé tartó fekete ruhás pletykaéhes vénlányoknak be nem állt a szája a kapuig. Én még csak rosszindulatú pletykát hallottam. Pedig a biblia óvatosságra inti az embert, “Kigúnyolja embertársát az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat.A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot.” Példabeszédek 11,12-13 A szomszéd Marcsa, fél az urátul ezért a kerítéshez inti a Terkát oszt ott adja át az utcai padon szerzett friss híreket. Mindég hozzá kell tenni, de ez titok, tegyil lakatot a szádra, senki meg ne tudja, hát csak ez kell a Terkának, menten beköti a fejit oszt viszi a falu másik végire, a paphoz. A pletyka célpontja a pap volt. A pletykás fekete svábbogarak ellepték a templomot és a paplakot. Ők hozták a misebort, a mintás terítőket, a poharakat, a butellát, még krajszonyt is hoztak neki, mosták a szennyesét és a függönyét, sikálták a vécéjét, mosták a gatyáját, felváltva főztek rá, telehordták a pincéjét borral, a fejét pedig telibeszélték a falu bűneivel, azt remélve, kiprédikálja majd azokat vasárnaponként. Vártam mikor kergeti ki őket, mint Krisztus a kufárokat, de ez nem történt meg. A sok álszent kriptaszökevény a templom előtt cserélt pletykát. Fekete fejkendő, fekete pruszlik, fekete szoknya fekete lélek, töpörödött fekete alakok, a legbuzgóbb templomba járók, igazi szentfazekak, csupa ránc, odvas fogak, gyanakvó, fekete, csillogó bogárszemek, sárga pergamenbőr és éles kígyónyelv. Gyakran csak ülnek a padokban és pletykálnak, végigveszik az egész falut a Felvégtől az Alvégig, és elmondják mindenkiről a legrosszabbat. Aznap estefelé a bogarak a templom előtt pusmogtak, a havat sepertem a kereszt tövéről, nem hallottam jól őket, de aztán, mikor bementek, kíváncsiságból utánuk somfordáltam, és az előtérből hallgattam, hogy elkezdenek imádkozni, halkan, de azért ki lehetett venni, mit akarnak. Hallgattunk egy kicsit, nekem már nem volt mit mondanom erről a gonoszságról, ami a falunkban felütötte a fejét, ő meg a gondolataiba mélyedt, eztán felállt, lesimította ruháját, vállamra tette kezét, és azt mondta, megkérdi a másik felet is, A templom tetejének felújításáról beszélnek majd, de akkor megkérdi, mi a helyzet ezekkel a közös imádkozásokkal, mi ezeknek a célja. Kiugrasztjuk a nyulat a bokorból, nem kell aggódnia, mosolygott az ifjú pap, de nem tetszett ez a mosoly, se a tekintete, ezért volt az, hogy amikor megjött az a vén kígyó, a kétágú nyelvű, hátul, a paplak mögött, a cefréshordóra állva bemásztam a vécé ablakán, így a folyosón keresztül, a nyitva hagyott ajtón át mindent hallottam, mindent, amit beszélnek, még azt is, amit nem kellett volna. Eleinte persze valóban a pénzügyekről és építési cégekről tereferéltek, aztán a vége felé az ifjú pap elővette a témát, akkor, amikor már azt hittem, csak engem hiteget ezzel a nagy bátorsággal. Csönd telepedett a szobára, és én is visszafojtottam a lélegzetem, de aztán már nem bírtam, mert nem jött válasz, és az ifjú pap se bírta, mert megszólalt, folytatta, és ekkor megfordult velem a világ, hisz azt mondta, hogy ha így van, akkor neki segítségre lenne szüksége, egy ügyet el kellene simítani, hisz Marcsáék talán észrevették, milyen gondterhelt, és hogy mennyiszer van távol, mondta óvatosan, szép lassan, de az öregasszony a szavába vágott, hogy a fattyúról van szó, ugye, atyám. Na, erre lett csak igazán csönd, még a szú percegését is hallottuk, aztán az ifjú pap csak hebegett-habogott, hogy a test bűne, az ördögi kísértése, és ő gyenge volt, mit lehet tenni, megesik, de a Marcsát nem érdekelte a szabadkozása, közbevágott, nagy dölyfösen és hidegen, mert most már nyeregben érezte magát, mondván, régóta tudják, hogy szeretője van az ifjú papnak a városban, de azt csak pár hete hallották, hogy a lány vagy asszony megesett. Már csak azt kell tudniuk, hány hónapos terhes, mire az ifjú pap megmondta, hogy három, mire a Marcsa rávágta, akkor még megoldható, el lesz intézve atyám, nem kell aggódnia. Csak a gyerek, kérdezte az ifjú pap, mire Marcsa jóváhagyta nagy kegyesen, csak a gyerek, és ekkor az ifjú pap egy nagyot sóhajtott, szinte még én is éreztem a fürdőben, a vécékagylóba kapaszkodva a szelét, és csak bámultam a csempét, ami tükörsima volt, és makulátlan fehér, majdhogynem tökéletes, és alig hallottam, hogy a Marcsa még megkérdi, ki volt az, aki beszélt rólunk, de mielőtt elhangzott a nevem, már mozdultam, másztam, így odafenn, az ablakból, épp hogy elcsíptem az ifjú pap válaszát, aztán lehuppantam a földre a paplak mögött, és futni kezdtem, ki a mezőre, fel a dombra, át a tarlón, be az kiserdőbe, keresztül bozóton, patakon ki a világbul...
„Aki képes megkülönböztetni az igazságot és a hazugságot, nem vesztegette hiába az idejét.”
Kajguszuz Abdál – török tanítómester
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése