Nemes- és színesfémércek

A Kárpát-medence legrégebben – már a rómaiak óta – ismert és bányászott ércei a nemesfém- (arany-ezüst-) ércek. Mint a fejezet korábbi részében olvashattuk, a nemesfémeket a színesfémércekkel (ólom, cink, réz, antimon, higany stb.) együtt többnyire az utóvulkáni tevékenység hozza létre. Az ércek térségünkben a neogén-pleisztocén belső-kárpáti mészalkáli vulkanizmushoz kapcsolódva, a kürtőben, illetve azok mélyebb részén megrekedt szubvulkáni testek, kis intrúziók illó gázaiból-gőzeiből váltak ki. A nyomás alatt lévő, magas hőmérsékletű utómagmás-utóvulkáni gázok és folyadékok a nyomáscsökkenés irányába mozogtak, és zónásan kicsapódtak (Cu–Zn–Pb–Sb–Ag–Au–Hg). Így jöttek létre mélyebb szinten szkarnok, feljebb repedések kitöltéseként a telérek, a kitörési kürtőkben a breccsák és érhálózatok („stockwerk”-telepek), míg a felszínen a gejzír-fumarola kicsapódások.

Ércgazdag kürtőkitöltő breccsa a recski színesérclelőhelyen  Érintkezési (kontakt) és hidrotermás metaszomatikus színesfémérctelepek. A kis intrúziók és karbonátos kőzetek érintkezési zónájában mindkét oldalon (ún. belső szkarn az intrúzióban, külső szkarn a karbonátos kőzetben) először a magasabb hőmérsékletű kontakt metaszomatikus (szkarnos) ásványátalakulás (wollasztonit, magnetit, diopszid, hedenbergit, gránát, vezuvián, amfibol, epidot) jött létre öves elrendeződésben. Ezt követően a hidrotermális oldatok a már kivált szkarnásványokat részben kiszorították, és színesfémérc-szulfidok csapódtak ki (pirrhotin, kalkopirit, molibdenit, szfalerit, galenit stb.).

A Kárpát-medencében ilyen színesfémérclelőhelyek a vulkáni íveket kísérő kis intrúziókhoz kapcsolódva ismertek (a Szörényi-érchegységben: Dognácska [Dognecea], Ruszkica [Ruşchiţa], Szászkabánya [Sasca Montană], Csiklova [Ciclova], az Erdélyi érc-hegységben: Aranyosbánya [Băiţa de Arieş], Rézbánya [Băiţa], Soborsin [Săvîrşin], Közép-Szlovákiában: Selmecbánya, Magyarországon: Recsk, Szabadbattyán). A köpőce legrégibb változata, egyetlen darab bodzafából készült. 

A Szabadbattyán melletti Kőszár-hegy északkeleti részén karbon agyagpalára tektonikusan rátolt karbon mészkőben – valószínűleg az eocén andezit hidrotermális hatására – metaszomatikus ólomérc képződött, körülötte erős ankeritesedéssel. 1938–1954 között a lelőhelyről 9000 tonna 13% ólom- és 150 g/t aranytartalmú ércet termeltek ki, főleg galenit, alárendelten szfalerit, kalkopirit kíséretében. A kimerült, felhagyott bányát később a karsztvíz elöntötte. Recsken a felső-eocén dioritporfirites (andezites) szubvulkáni test és a triász mészkőösszletek határán, tenger alatt kontakt metaszomatikus átalakulás jött létre. A szkarnos kőzetek a magmabenyomulás köpenyében, több száz méter vastagságban és hosszúságban, 100–250 m szélességben találhatók, tőlük távolodva polimetallikus (ólom, cink) metaszomatikus testek helyezkednek el.

A sarkokban az érctestek másodlagosan, az érintkezési zóna és az eredeti mészkőrétegek mentén képződtek hidrotemális metaszomatózissal. Az egyenként néhány 10 m átmérőjű, szabálytalan formájú, 1000–100 000 tonnás szkarnos érctestek átlagosan 1,5–2,5% réz- vagy 5–7% cinktartalmúak. E recski mélyszinti ércesedés 700–1200 m mélységben található; a hasznosítható érc mennyisége mintegy 20–40 millió tonna. A metaszomatikus érceket 1959-ben fedezték fel, majd részletesen, egyebek között 1200 méteres mélyfúrásokkal kutatták. Napjainkig – aknák lemélyítésével, vágatfeltárással és ún. legyezőfúrással – 600–1200 m mélységig tárták fel Közép-Európa egyik legnagyobb színesfémérc-lelőhelyét. Recsk sekélyebb szintű, hidrotermás rézércéről a 3. pontban olvashatunk.

Az arany további tisztítása az „aranyválasztóval", az arany „karélása",„kifoncsorítása", a higany kipréselése, az arany „kiégetése" vagy „kisárgítása", s ezt követi az aranyász munkájának befejező része, az arany beolvasztása és — legvégül — az arany „savas kezelése". A recski színesércelőfordulás földtani szelvénye. A csikó fenyábül vagy hársfábul készült. A mosópad, illetve a mosóasztal lapját négy, három vagy két lábra állítom rá, mégpedig úgy, hogy 9—11 fokos legyen a lejtése.

Porfiros rézércesedés. Recsken a felső-eocén biotitamfibol-andezit és dioritporfirites szubvulkáni intrúzió több szakaszban képződött. Az intrúzió felső részén harang formájú porfiros rézércöv alakult ki, amely hintett-eres formában – a kihűlt intrúzió mikrorepedéseit kitöltve – hidrotermális piritet–kalkopiritet és molibdenitet tartalmaz kvarc, karbonát és anhidrit kíséretében. A porfiros réz-molibdén-ércesedés a kovás, szericites és a propilites átalakulási zónákban a legjelentősebb. Az egyes rézérctestek igen nagyok (100 000–1 000 000 tonna), de fémtartalmuk a csarnokénál lényegesen alacsonyabb. Sarogja méretei;

Az eddig megkutatott, kb. 100 millió tonnányi ércvagyon 1% réz- és 0,006% molibdéntartalmú. A recski mélyszinti ércesedés északi mezőjének érctesteit megkutatták ugyan, de 1983 óta csak állagmegóvás folyik. Porfíros rézérctestek ismertek az egykori nemesfémbányák mélységi övezeteiben, kis intrúziókban Selmecbányán, Déván, Újmoldován és Rosia-Poenin is.

3. Hidrotermális színesfém- és nemesfém-ércesedések. A vulkáni kürtőkben, illetve a belőlük sugárirányban vagy koncentrikusan kiinduló, repedéskitöltő telérekben a nemes(arany-, ezüst-) és színes- (réz-, ólom-, cink-) ércek a hidrotermák oldataiból, gázaiból, gőzeiből csapódnak ki, mégpedig nyitott résekben, üregekben a víz kritikus hőmérséklete (375 °C) alatt főleg szulfidos formában. A köpőce;

A Kárpát-medencében elsősorban – a kora középkor óta – a legmagasabb helyzetű, legalacsonyabb hőmérsékleten képződött nemesfémérceket találták meg és művelték (a legfontosabbak: a Velencei-hegységben Pátka (Kőrakás-hegy, Szűzvár), az Északi-középhegységben Nagybörzsöny, Gyöngyösoroszi, Parádsasvár, Recsk-Lahóca, Telkibánya, Rudabányácska, a Felvidéken Selmecbánya, Körmöcbánya, Hodrusbánya [Banska Hodrusa], Korompa [Krompachy], Igló [Spişská Nova Ves], Aranybánya [Zlatá baňa], a Kárpátalján Beregszász [Beregovo], az Avas és Gutin hegységben Láposbánya [Iloba], Zazár [Sasar], Miszbánya [Nistru], Felsőbánya, Kapnikbánya, Erzsébetbánya [Baiat], az Erdélyi-érchegységben és Bihar-hegységben Brád [Brad], Nagyág, Zalatna, Verespatak, Bucsim [Bucium], Aranyosbánya).

A nagybörzsönyi ércesedés földtani szelvénye (felül) és térképvázlata (alul).

1 – lejtőtörmelék;

2 – hiperszténes amfibolaugit-andezit;

3 – biotitos amfibolos piroxénandezit;

4 – amfibolaugit-andezit;

5 – amfibolhiperszténaugit-andezit;

6 – kloritosodott biotitamfibol-andezit;

7 – amfibolandezit durvatömbös piroklasztitja;

8 – dácit

3/A. Gránitintrúzió feletti színesfémérctelepek. A Velencei-hegységben a karbon biotit-monzonitgránit intrúziójának gránitporfír- és aplittelérei a szilur fillites (agyagmárgás) mellékkőzetbe nyomultak. A Gécsi-hegyen a kontaktus közelében pegmatitos, kvarc-turmalin erekhez és kvarc-molibdenit erekhez, érhálókhoz kötődő, az 50-es években megkutatott, nem túl jelentős molibdenit-ércesedés alakult ki. Pátka-Kőrakás-hegyen hidrotermálisan átalakult (ún. berezitesedett) gránitban, palával való érintkezése alatt az 50-es években közel függőleges, 2,5–6 m vastag érctesteket tártak fel mintegy 240 m mélységig. Az ún. kokárdás érc egy hidrotermális kvarcitbreccsa-kürtőt képviselt, főleg szfalerittel, galenittel, kevés kalkopirittel, antimonittal, fakóérccel és fluorittal. Több mint 180 000 tonna ércet ki is bányásztak belőle, ólomtartalma átlagosan 1,2%, cinktartalma 4,8% volt. Szűzváron kaolinosodott gránitban 500 m hosszú, 0,4–1,2 m széles kvarc-fluorit-barit-telérben galenitet, szfaleritet és fakóércet bányásztak ki átlagosan 5,35% ólom- és 0,56% cinktartalommal; a fluorittartalom 5–92% között változott.

Felhagyott táró Nagybörzsönytől keletre, a Kovács-patak völgyében 3/B. Vulkáni kitörésközpontok nemesfém- és színesfémérctelepei. A felső-eocén mészalkáli andezitvulkáni területeken, a Velencei-hegység keleti részén (Nadap és Pázmánd között), valamint az Északkeleti-Mátrában (Recsk és Parádfürdő körzetében) az egykori vulkáni kitörésközpontokban savas-szulfátos epitermás ércesedés ismert. A recski Lahóca-hegyen 1852 és 1979 között bányászták a rézércet. A biotitamfibol-andezit lávaárak és piroklasztitok, tufitok porózus rétegeit, valamint a kitörési központ kovás breccsáit enargit, luzonit, famatinit, pirit, kalkopirit, tetraedrit, tennantit, antimonit, argenit, pirargirit, calaverit, krennerit, hessit és termésarany cementálja. Az ércesedést kvarc-alunitos-kaolinos-hidromuszkovitos kőzetelváltozás kíséri, néhol kalcit-barit erekkel. A bányászat során 11 érctömzsből összesen mintegy 3 millió tonna rézércet termeltek ki, átlagosan 0,6–2,4 g/t arany- és 18,5 g/t ezüsttartalommal. Az aranytartalmú piritet nem bányászták, s 1993-tól kutatás kezdődött az aranyércek behatárolására. A jelenlegi adatok alapján még 12,7 millió tonna 2,1 g/t aranytartalmú érccel lehet számolni. Nagybörzsönyben a középkortól folyt nemesfémbányászkodás, többszöri megszakításokkal. 1946–1949 és 1992-1994 között további kutatást végeztek. A Rózsa-hegy északi részén a középső-miocén rétegvulkáni amfibol-piroxénandezitekbe dácittest nyomult. Ennek kürtőbreccsáját a Rózsa-akna mintegy 140 m vastagságban tárta fel. Ebben mezotermális pirrhotin, arzenopirit, szfalerit, galenit, pirit mellett aranyércesedés is végbement termésarany- és arany-bizmut-szulfidásványokhoz kötve, kvarc, kalcit, sziderit kíséretében. A Rózsa-hegy délnyugati részén az ún. Fagyosasszony-bánya területén észak-északnyugat és rá merőleges csapású telérhálózat található epitermális pirrhotin, pirit, arzenopirit, szfalerit, galenit és kalkopirit ásványtársulással, kvarc-kalcit meddőkitöltésekkel. A lelőhely további kutatásra érdemes. Gyöngyösoroszi epitermás polimetallikus (ólom, cink, réz) teléres lelőhelye a Nyugati-Mátra szintén középső-miocén korú piroxénandezit rétegvulkánjának beszakadásos kalderaszerkezetében található. Itt az utólag benyomult szubvulkáni andezittest boltozata felett – a rétegvulkáni andezit húzásos és nyomásos hasadékaiban – 25 darab meredek dőlésű (60–85°-os) telér jött létre. Az ún. központi telérek határozott sugárirányúak (pl. a Károly-telér észak-déli), kijjebb az ún. külső telérek az északi oldalon félgyűrűt formálnak. A telérek csapáshossza 500–1000 m között változik, dőlés mentén 400 m mélységig ismertek. A nyomásos telérek vastagsága 0,5–1,5 m, a húzásos teléreké (Károly-telér) 1,5–6 m között változik. Kitöltésük több szakaszban ment végbe, ezért többnyire szalagos szerkezetűek, galenit, szfalerit, wurzit, kalkopirit, arzenopirit, tetraedrit és termésarany ércásványokkal, kvarc, kalcit, agyagásvány meddők kíséretében. A telérek mellett övesen kovás-kaolinos, kálimetaszomatikus és propilites kőzetelváltozás jelentkezik. Az 1986-ig folytatott bányászat során 3,6 millió tonna ércet termeltek ki, amely 1% ólomot, 2,9% cinket, 0,15% rezet, 0,7 g/t aranyat és 12,9 g/t ezüstöt tartalmazott. A felső szinteken nemesfémdúsulás (2 g/t arany, 18–30 g/t ezüst), mélyebben rézdúsulás (0,25% réz) volt megfigyelhető. A 14–19. század között megszakításokkal a felszínközeli telérek nemesfémdús részeit is termelték. Parádsasváron, a Középső-Mátra északi területén – a mátrai kaldera szegélyén – több északnyugati-délkeleti csapású polimetallikus érces és kvarc-kalcit-kitöltésű telér található. Ezekben az 1958–1969 közötti tárós kutatás alapján, mivel szeszélyes vastagságúaknak és fémtartalmúnak bizonyultak, nem nyitottak bányát. Telkibányán, egy felső-szarmata andezitvulkán kalderájában – annak beszakadása után – szubvulkáni, kálimetaszomatizált test nyomult. Ebben 14 darab, főleg észak-déli csapású, 1 km hosszú és 0,5–0,8 m vastagságú, kvarc-agyagásvány- és karbonát-kitöltésű nemesfémtartalmú telér található. A mélység felé a telérek polimetallikus ércesedésben, majd nemesfémtartalmú finom érhálózatban folytatódnak. A kora középkortól először felszíni ún. horpák, majd tárók kialakításával bányászták a teléreket, és az ércet az altárók kijáratánál, a patakmedrekben létesített törők és mosók segítségével dúsították. A bányák 18–19. századi újranyitásai és főleg az ezüstkitermelés eredményeképpen az oxidációs zóna teljes ércvagyonát 300 méter mélységig kibányászták. Az 1950–1960 közötti kutatások és az 1980-as évek táróújranyitásai alapján csak a még mélyebb szinteken remélhető jelentősebb ércesedés.

Utóvulkáni (gejzír-) kitörési központok nemesfém- és higanyérctelepei. A Kárpát-medencében a miocén vulkáni területeken szinte minden ércesedéshez kapcsolódik alacsony hőmérsékletű (teletermás) gejzír-szolfatára működés. Ezekben a gejzírkvarcit- és a körülötte elhelyezkedő limnokvarcit-telepekben és azok hidrotermális berccsás csatornáiban nemesfém-, arzén-, antimon- és higanydúsulás ismerhető fel, intenzív kovás-alunitos-baritos kőzetelváltozás kíséretében. Ezek a lelőhelyek többnyire nem számottevőek, bár Beregszászon és Visken bányászták őket. A füzérradványi Korom-hegyen nemesfém, a sárospataki Bot-kőn higany, a gyöngyössolymosi Asztag-kőnél higany-antimon-barit-, a gyöngyösoroszi Dögkútnál aranyindikációk ismertek.

 Mechanikai üledékek ásványtársulásai

Durvatörmelékes kőzetekben lévő ásványtársulások. A) Nagytétény, Nógrádszakál, Domoszló, Megyaszó: faopál; Magyaregregy, Pátka: magnetittörmelék alluviumban. D) Nagyalmás (Almaşu Mare): paleogén molasszban törmelékes eredetű, vanádiumtartalmú magnetit; Erdélyi-középhegység, Hegyes-Drócsa hegység: pannon partszegélyi üledékben magnetitszemcsék; Vaskő (Ocna de Fier): magnetittörmelék alluviumban.

Aranylelőhelyek Európában

Törmelékes üledékekben levő torlatok ásványai. A) Szentendre, Visegrád, Pomáz, Márianosztra, Verőce, Drégelypalánk: almandin, hornblende, andaluzit, augit, biotit, diopszid, hematit, ilmenit, korund, magnetit, sillimanit. A Börzsöny és a Visegrádi-hegység andezitjéből-dácitjából származó több milliméteres, néha centiméteres, pompásan kifejlődött kristályok lejtőtörmelékekben, patakok torlataiban találhatók. Nagytétény: cirkon; Tatabánya-Bánhida: cirkon, gránát, korund; Sály: cirkon, hornblende, biotit, gránát, hematit, ilmenit, magnetit; Cserépváralja: allanit-(Ce), anatáz, apatit, berill, rutil.3. Aranytartalmú torlatok. A) Duna, Tisza, Dráva, Mura: arany, gránát, magnetit. B) Alacsony-Tátra, patakokban: arany; Körmöcbánya (Kremnica), patakokban: arany, cinnabarit; Homonna (Humenné), a Laborc torlataiban: arany; Csucsom (Čučma) patakokban: arany, scheelit; Aranybánya (Zlatá Baňa), patakokban: apatit, arany, cinnabarit, ezüst, scheelit. C) Bolyár (Boliarov), torlatokban: arany, gránát, kassziterit, korund, rutil. D) Ditró (Ditrău), patakok torlataiban: cirkon, ilmenit, magnetit, monacit-(Ce), titanit; Oláhpián (Pianu de Sus), torlatokban: arany, cirkon, epidot, gránát, ilmenit, kianit, magnetit, monacit-(Ce), rutil, spinell, turmalin; Tisza, Beszterce, Aranyos, Sebes, Maros, Néra, Temes, Ompoly, Kőrösök: arany, gránát, magnetit, stb. Ezen folyók torlataiból évszázadokon keresztül mosták az aranyat. Ahol magnetit vörösgránit van sötétszürke a homok ez az arany fekete árnyéka. Ha 60 szem van akkor már dúsnak számít. Sokan a Finkey professzor féle módszert, a rozsdás vaslemez módszerét alkalmazzál, ez a legolcsóbb és  legegyszerûbb módszer, mivel környezetkímélõ is,

  Az ismert mosó aranyászok; Eperjesi László Ács, Nagy Lajos Ács, Drávai Filonszki Nándor , Veszprémi Béla Ács, Kézdy László, Szabó János Gönnyűnél mosott aranyat. Régen rozsdás lapát bükkfa lapát volt amit megégettek hogy megakadjon az arany pihe, mostmár az amerikai aranymosó tálat használják mintavételezésre. Pár lvtizede még az MNB-nek kellett leadni, mostmár  bárki értékesítheti. Az ipari aranymosás engedélyköteles. 

Jó helyek;

1. a Duna Pozsonytól Komáromig terjedő szakasza; 

2. a Muraköz és a Dráva Barcsig; 

3. a Felső-Tisza vidéke; 

4. az Erdélyi Érchegység folyóinak melléke. 

A Dunában meg a Drávában gyülevisz arany por van az Alpokbul, a többi az Erdélyi Kárpátokbul.

        "Lelohely": "Telkibánya (Bányászat)",

        "Lat": 48.4231,

        "Lon": 21.3653,

        "Info": "Történelmi arany- és ezüstbánya",

    

        "Lelohely": "Börzsöny (Ércfeltárás)",

        "Lat": 47.9312,

        "Lon": 18.9161,

        "Info": "Potenciális nagy arany- és érckészlet",

 

            "Lelohely": "Dunai aranymosás",

        "Lat": 47.6842,

        "Lon": 17.6432,

        "Info": "Kavicsbányák, hordalék",

http://mek.niif.hu/20100/20191/20191.pdf

A Hohe Tauern (Magas-Tauern) déli lejtőiről és gleccsereiből számos patak és hegyi folyó ered, amelyek végül a Salzach folyóba ömlenek. A legjelentősebbek a következők:

Patak / folyó Eredete a Hohe Tauernben Hol ömlik a Salzachba

Krimmler Ache Krimmli-vízesések, Venediger-csoport Krimml

Obersulzbach Obersulzbach gleccserei Neukirchen am Großvenediger

Untersulzbach Untersulzbach gleccserei Neukirchen am Großvenediger

Habach Habach-völgy Bramberg

Hollersbach Hollersbach-völgy Hollersbach im Pinzgau

Felberbach Felbertal Mittersill

Stubache Stubach-völgy és Weißsee környéke Uttendorf

Kapruner Ache Kaprun-völgy, Kapruni-tározók Kaprun

Fuscher Ache Fuschertal, Grossglockner környéke Bruck an der Großglocknerstraße

Rauriser Ache Rauris-völgy Taxenbach

Gasteiner Ache Gastein-völgy Lend

Großarlbach Großarl-völgy St. Johann im Pongau

Kleinarlbach Kleinarl-völgy Wagrain környéke

Anlauftal gold

A Hohe Tauernből érkező legnagyobb mellékvizek közül különösen jelentősek:

Krimmler Ache

Kapruner Ache

Rauriser Ache

Gasteiner Ache

Stubache

Felberbach

Hollersbach

Habach

Obersulzbach

Untersulzbach

Ezek közül több gleccserpatak, amelyek nyáron a hó- és jégolvadás miatt jelentős vízhozamúak. A Salzach felső vízgyűjtőjének legfontosabb mellékvízfolyói közé tartoznak, és a Hohe Tauern Nemzeti Park vízrendszerének meghatározó elemei.

Horpák, Mária táró 300m, Teréz táró, tellérek, Telki bánya, Kánya hegy, keleti oldala, Fehér hegy