A Kárpát-medence legrégebben – már a rómaiak óta – ismert és bányászott ércei a nemesfém- (arany-ezüst-) ércek. Mint a fejezet korábbi részében olvashattuk, a nemesfémeket a színesfémércekkel (ólom, cink, réz, antimon, higany stb.) együtt többnyire az utóvulkáni tevékenység hozza létre. Az ércek térségünkben a neogén-pleisztocén belső-kárpáti mészalkáli vulkanizmushoz kapcsolódva, a kürtőben, illetve azok mélyebb részén megrekedt szubvulkáni testek, kis intrúziók illó gázaiból-gőzeiből váltak ki. A nyomás alatt lévő, magas hőmérsékletű utómagmás-utóvulkáni gázok és folyadékok a nyomáscsökkenés irányába mozogtak, és zónásan kicsapódtak (Cu–Zn–Pb–Sb–Ag–Au–Hg). Így jöttek létre mélyebb szinten szkarnok, feljebb repedések kitöltéseként a telérek, a kitörési kürtőkben a breccsák és érhálózatok („stockwerk”-telepek), míg a felszínen a gejzír-fumarola kicsapódások.
Ércgazdag kürtőkitöltő breccsa a recski színesérclelőhelyen
1. Érintkezési (kontakt) és hidrotermás metaszomatikus színesfémérctelepek. A kis intrúziók és karbonátos kőzetek érintkezési zónájában mindkét oldalon (ún. belső szkarn az intrúzióban, külső szkarn a karbonátos kőzetben) először a magasabb hőmérsékletű kontakt metaszomatikus (szkarnos) ásványátalakulás (wollasztonit, magnetit, diopszid, hedenbergit, gránát, vezuvián, amfibol, epidot) jött létre öves elrendeződésben. Ezt követően a hidrotermális oldatok a már kivált szkarnásványokat részben kiszorították, és színesfémérc-szulfidok csapódtak ki (pirrhotin, kalkopirit, molibdenit, szfalerit, galenit stb.). A Kárpát-medencében ilyen színesfémérclelőhelyek a vulkáni íveket kísérő kis intrúziókhoz kapcsolódva ismertek (a Szörényi-érchegységben: Dognácska [Dognecea], Ruszkica [Ruşchiţa], Szászkabánya [Sasca Montană], Csiklova [Ciclova], az Erdélyi érc-hegységben: Aranyosbánya [Băiţa de Arieş], Rézbánya [Băiţa], Soborsin [Săvîrşin], Közép-Szlovákiában: Selmecbánya, Magyarországon: Recsk, Szabadbattyán). A Szabadbattyán melletti Kőszár-hegy északkeleti részén karbon agyagpalára tektonikusan rátolt karbon mészkőben – valószínűleg az eocén andezit hidrotermális hatására – metaszomatikus ólomérc képződött, körülötte erős ankeritesedéssel. 1938–1954 között a lelőhelyről 9000 tonna 13% ólom- és 150 g/t aranytartalmú ércet termeltek ki, főleg galenit, alárendelten szfalerit, kalkopirit kíséretében. A kimerült, felhagyott bányát később a karsztvíz elöntötte. Recsken a felső-eocén dioritporfirites (andezites) szubvulkáni test és a triász mészkőösszletek határán, tenger alatt kontakt metaszomatikus átalakulás jött létre. A szkarnos kőzetek a magmabenyomulás köpenyében, több száz méter vastagságban és hosszúságban, 100–250 m szélességben találhatók, tőlük távolodva polimetallikus (ólom, cink) metaszomatikus testek helyezkednek el. A szkarnokban az érctestek másodlagosan, az érintkezési zóna és az eredeti mészkőrétegek mentén képződtek hidrotemális metaszomatózissal. Az egyenként néhány 10 m átmérőjű, szabálytalan formájú, 1000–100 000 tonnás szkarnos érctestek átlagosan 1,5–2,5% réz- vagy 5–7% cinktartalmúak. E recski mélyszinti ércesedés 700–1200 m mélységben található; a hasznosítható érc mennyisége mintegy 20–40 millió tonna. A metaszomatikus érceket 1959-ben fedezték fel, majd részletesen, egyebek között 1200 méteres mélyfúrásokkal kutatták. Napjainkig – aknák lemélyítésével, vágatfeltárással és ún. legyezőfúrással – 600–1200 m mélységig tárták fel Közép-Európa egyik legnagyobb színesfémérc-lelőhelyét. Recsk sekélyebb szintű, hidrotermás rézércéről a 3. pontban olvashatunk.
A recski színesércelőfordulás földtani szelvénye
2. Porfiros rézércesedés. Recsken a felső-eocén biotitamfibol-andezit és dioritporfirites szubvulkáni intrúzió több szakaszban képződött. Az intrúzió felső részén harang formájú porfiros rézércöv alakult ki, amely hintett-eres formában – a kihűlt intrúzió mikrorepedéseit kitöltve – hidrotermális piritet–kalkopiritet és molibdenitet tartalmaz kvarc, karbonát és anhidrit kíséretében. A porfiros réz-molibdén-ércesedés a kovás, szericites és a propilites átalakulási zónákban a legjelentősebb. Az egyes rézérctestek igen nagyok (100 000–1 000 000 tonna), de fémtartalmuk a szkarnokénál lényegesen alacsonyabb. Az eddig megkutatott, kb. 100 millió tonnányi ércvagyon 1% réz- és 0,006% molibdéntartalmú. A recski mélyszinti ércesedés északi mezőjének érctesteit megkutatták ugyan, de 1983 óta csak állagmegóvás folyik. Porfíros rézérctestek ismertek az egykori nemesfémbányák mélységi övezeteiben, kis intrúziókban Selmecbányán, Déván, Újmoldován és Rosia-Poenin is.
3. Hidrotermális színesfém- és nemesfém-ércesedések. A vulkáni kürtőkben, illetve a belőlük sugárirányban vagy koncentrikusan kiinduló, repedéskitöltő telérekben a nemes(arany-, ezüst-) és színes- (réz-, ólom-, cink-) ércek a hidrotermák oldataiból, gázaiból, gőzeiből csapódnak ki, mégpedig nyitott résekben, üregekben a víz kritikus hőmérséklete (375 °C) alatt főleg szulfidos formában. A Kárpát-medencében elsősorban – a kora középkor óta – a legmagasabb helyzetű, legalacsonyabb hőmérsékleten képződött nemesfémérceket találták meg és művelték (a legfontosabbak: a Velencei-hegységben Pátka (Kőrakás-hegy, Szűzvár), az Északi-középhegységben Nagybörzsöny, Gyöngyösoroszi, Parádsasvár, Recsk-Lahóca, Telkibánya, Rudabányácska, a Felvidéken Selmecbánya, Körmöcbánya, Hodrusbánya [Banska Hodrusa], Korompa [Krompachy], Igló [Spişská Nova Ves], Aranybánya [Zlatá baňa], a Kárpátalján Beregszász [Beregovo], az Avas és Gutin hegységben Láposbánya [Iloba], Zazár [Sasar], Miszbánya [Nistru], Felsőbánya, Kapnikbánya, Erzsébetbánya [Baiat], az Erdélyi-érchegységben és Bihar-hegységben Brád [Brad], Nagyág, Zalatna, Verespatak, Bucsim [Bucium], Aranyosbánya).
A nagybörzsönyi ércesedés földtani szelvénye (felül) és térképvázlata (alul).
1 – lejtőtörmelék;
2 – hiperszténes amfibolaugit-andezit;
3 – biotitos amfibolos piroxénandezit;
4 – amfibolaugit-andezit;
5 – amfibolhiperszténaugit-andezit;
6 – kloritosodott biotitamfibol-andezit;
7 – amfibolandezit durvatömbös piroklasztitja;
8 – dácit
3/A. Gránitintrúzió feletti színesfémérctelepek. A Velencei-hegységben a karbon biotit-monzonitgránit intrúziójának gránitporfír- és aplittelérei a szilur fillites (agyagmárgás) mellékkőzetbe nyomultak. A Gécsi-hegyen a kontaktus közelében pegmatitos, kvarc-turmalin erekhez és kvarc-molibdenit erekhez, érhálókhoz kötődő, az 50-es években megkutatott, nem túl jelentős molibdenit-ércesedés alakult ki. Pátka-Kőrakás-hegyen hidrotermálisan átalakult (ún. berezitesedett) gránitban, palával való érintkezése alatt az 50-es években közel függőleges, 2,5–6 m vastag érctesteket tártak fel mintegy 240 m mélységig. Az ún. kokárdás érc egy hidrotermális kvarcitbreccsa-kürtőt képviselt, főleg szfalerittel, galenittel, kevés kalkopirittel, antimonittal, fakóérccel és fluorittal. Több mint 180 000 tonna ércet ki is bányásztak belőle, ólomtartalma átlagosan 1,2%, cinktartalma 4,8% volt. Szűzváron kaolinosodott gránitban 500 m hosszú, 0,4–1,2 m széles kvarc-fluorit-barit-telérben galenitet, szfaleritet és fakóércet bányásztak ki átlagosan 5,35% ólom- és 0,56% cinktartalommal; a fluorittartalom 5–92% között változott.
Felhagyott táró Nagybörzsönytől keletre, a Kovács-patak völgyében (Karátson Dávid felvétele)
3/B. Vulkáni kitörésközpontok nemesfém- és színesfémérctelepei. A felső-eocén mészalkáli andezitvulkáni területeken, a Velencei-hegység keleti részén (Nadap és Pázmánd között), valamint az Északkeleti-Mátrában (Recsk és Parádfürdő körzetében) az egykori vulkáni kitörésközpontokban savas-szulfátos epitermás ércesedés ismert. A recski Lahóca-hegyen 1852 és 1979 között bányászták a rézércet. A biotitamfibol-andezit lávaárak és piroklasztitok, tufitok porózus rétegeit, valamint a kitörési központ kovás breccsáit enargit, luzonit, famatinit, pirit, kalkopirit, tetraedrit, tennantit, antimonit, argenit, pirargirit, calaverit, krennerit, hessit és termésarany cementálja. Az ércesedést kvarc-alunitos-kaolinos-hidromuszkovitos kőzetelváltozás kíséri, néhol kalcit-barit erekkel. A bányászat során 11 érctömzsből összesen mintegy 3 millió tonna rézércet termeltek ki, átlagosan 0,6–2,4 g/t arany- és 18,5 g/t ezüsttartalommal. Az aranytartalmú piritet nem bányászták, s 1993-tól kutatás kezdődött az aranyércek behatárolására. A jelenlegi adatok alapján még 12,7 millió tonna 2,1 g/t aranytartalmú érccel lehet számolni. Nagybörzsönyben a középkortól folyt nemesfémbányászkodás, többszöri megszakításokkal. 1946–1949 és 1992-1994 között további kutatást végeztek. A Rózsa-hegy északi részén a középső-miocén rétegvulkáni amfibol-piroxénandezitekbe dácittest nyomult. Ennek kürtőbreccsáját a Rózsa-akna mintegy 140 m vastagságban tárta fel. Ebben mezotermális pirrhotin, arzenopirit, szfalerit, galenit, pirit mellett aranyércesedés is végbement termésarany- és arany-bizmut-szulfidásványokhoz kötve, kvarc, kalcit, sziderit kíséretében. A Rózsa-hegy délnyugati részén az ún. Fagyosasszony-bánya területén észak-északnyugat és rá merőleges csapású telérhálózat található epitermális pirrhotin, pirit, arzenopirit, szfalerit, galenit és kalkopirit ásványtársulással, kvarc-kalcit meddőkitöltésekkel. A lelőhely további kutatásra érdemes. Gyöngyösoroszi epitermás polimetallikus (ólom, cink, réz) teléres lelőhelye a Nyugati-Mátra szintén középső-miocén korú piroxénandezit rétegvulkánjának beszakadásos kalderaszerkezetében található. Itt az utólag benyomult szubvulkáni andezittest boltozata felett – a rétegvulkáni andezit húzásos és nyomásos hasadékaiban – 25 darab meredek dőlésű (60–85°-os) telér jött létre. Az ún. központi telérek határozott sugárirányúak (pl. a Károly-telér észak-déli), kijjebb az ún. külső telérek az északi oldalon félgyűrűt formálnak. A telérek csapáshossza 500–1000 m között változik, dőlés mentén 400 m mélységig ismertek. A nyomásos telérek vastagsága 0,5–1,5 m, a húzásos teléreké (Károly-telér) 1,5–6 m között változik. Kitöltésük több szakaszban ment végbe, ezért többnyire szalagos szerkezetűek, galenit, szfalerit, wurzit, kalkopirit, arzenopirit, tetraedrit és termésarany ércásványokkal, kvarc, kalcit, agyagásvány meddők kíséretében. A telérek mellett övesen kovás-kaolinos, kálimetaszomatikus és propilites kőzetelváltozás jelentkezik. Az 1986-ig folytatott bányászat során 3,6 millió tonna ércet termeltek ki, amely 1% ólomot, 2,9% cinket, 0,15% rezet, 0,7 g/t aranyat és 12,9 g/t ezüstöt tartalmazott. A felső szinteken nemesfémdúsulás (2 g/t arany, 18–30 g/t ezüst), mélyebben rézdúsulás (0,25% réz) volt megfigyelhető. A 14–19. század között megszakításokkal a felszínközeli telérek nemesfémdús részeit is termelték. Parádsasváron, a Középső-Mátra északi területén – a mátrai kaldera szegélyén – több északnyugati-délkeleti csapású polimetallikus érces és kvarc-kalcit-kitöltésű telér található. Ezekben az 1958–1969 közötti tárós kutatás alapján, mivel szeszélyes vastagságúaknak és fémtartalmúnak bizonyultak, nem nyitottak bányát. Telkibányán, egy felső-szarmata andezitvulkán kalderájában – annak beszakadása után – szubvulkáni, kálimetaszomatizált test nyomult. Ebben 14 darab, főleg észak-déli csapású, 1 km hosszú és 0,5–0,8 m vastagságú, kvarc-agyagásvány- és karbonát-kitöltésű nemesfémtartalmú telér található. A mélység felé a telérek polimetallikus ércesedésben, majd nemesfémtartalmú finom érhálózatban folytatódnak. A kora középkortól először felszíni ún. horpák, majd tárók kialakításával bányászták a teléreket, és az ércet az altárók kijáratánál, a patakmedrekben létesített törők és mosók segítségével dúsították. A bányák 18–19. századi újranyitásai és főleg az ezüstkitermelés eredményeképpen az oxidációs zóna teljes ércvagyonát 300 méter mélységig kibányászták. Az 1950–1960 közötti kutatások és az 1980-as évek táróújranyitásai alapján csak a még mélyebb szinteken remélhető jelentősebb ércesedés.
4. Utóvulkáni (gejzír-) kitörési központok nemesfém- és higanyérctelepei. A Kárpát-medencében a miocén vulkáni területeken szinte minden ércesedéshez kapcsolódik alacsony hőmérsékletű (teletermás) gejzír-szolfatára működés. Ezekben a gejzírkvarcit- és a körülötte elhelyezkedő limnokvarcit-telepekben és azok hidrotermális berccsás csatornáiban nemesfém-, arzén-, antimon- és higanydúsulás ismerhető fel, intenzív kovás-alunitos-baritos kőzetelváltozás kíséretében. Ezek a lelőhelyek többnyire nem számottevőek, bár Beregszászon és Visken bányászták őket. A füzérradványi Korom-hegyen nemesfém, a sárospataki Bot-kőn higany, a gyöngyössolymosi Asztag-kőnél higany-antimon-barit-, a gyöngyösoroszi Dögkútnál aranyindikációk ismertek.
Mechanikai üledékek ásványtársulásai
1. Durvatörmelékes kőzetekben lévő ásványtársulások. A) Nagytétény, Nógrádszakál, Domoszló, Megyaszó: faopál; Magyaregregy, Pátka: magnetittörmelék alluviumban. D) Nagyalmás (Almaşu Mare): paleogén molasszban törmelékes eredetű, vanádiumtartalmú magnetit; Erdélyi-középhegység, Hegyes-Drócsa hegység: pannon partszegélyi üledékben magnetitszemcsék; Vaskő (Ocna de Fier): magnetittörmelék alluviumban.
2. Törmelékes üledékekben levő torlatok ásványai. A) Szentendre, Visegrád, Pomáz, Márianosztra, Verőce, Drégelypalánk: almandin, hornblende, andaluzit, augit, biotit, diopszid, hematit, ilmenit, korund, magnetit, sillimanit. A Börzsöny és a Visegrádi-hegység andezitjéből-dácitjából származó több milliméteres, néha centiméteres, pompásan kifejlődött kristályok lejtőtörmelékekben, patakok torlataiban találhatók. Nagytétény: cirkon; Tatabánya-Bánhida: cirkon, gránát, korund; Sály: cirkon, hornblende, biotit, gránát, hematit, ilmenit, magnetit; Cserépváralja: allanit-(Ce), anatáz, apatit, berill, rutil.3. Aranytartalmú torlatok. A) Duna, Tisza, Dráva, Mura: arany, gránát, magnetit. B) Alacsony-Tátra, patakokban: arany; Körmöcbánya (Kremnica), patakokban: arany, cinnabarit; Homonna (Humenné), a Laborc torlataiban: arany; Csucsom (Čučma) patakokban: arany, scheelit; Aranybánya (Zlatá Baňa), patakokban: apatit, arany, cinnabarit, ezüst, scheelit. C) Bolyár (Boliarov), torlatokban: arany, gránát, kassziterit, korund, rutil. D) Ditró (Ditrău), patakok torlataiban: cirkon, ilmenit, magnetit, monacit-(Ce), titanit; Oláhpián (Pianu de Sus), torlatokban: arany, cirkon, epidot, gránát, ilmenit, kianit, magnetit, monacit-(Ce), rutil, spinell, turmalin; Tisza, Beszterce, Aranyos, Sebes, Maros, Néra, Temes, Ompoly, Kőrösök: arany, gránát, magnetit, stb. Ezen folyók torlataiból évszázadokon keresztül mosták az aranyat.
http://mek.niif.hu/20100/20191/20191.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése