Eliramlik az élet

Megszületünk, iskolába járunk, szeretünk élünk és meghalunk. Az ember csak szánt, vet, kapál, arat, trágyázza a földet, megállás nélkül egy életen át. Egyszer csak észreveszi, hogy a hajában ősz szálak vannak, barázdás lett a homloka, barna  és ráncos az arca. Ősz lesz a szakálla meg a bajusza. A szilaj csikóból sánta öreg ló lett. Fáj a dereka, a lába, elhagyja az erő, elszáll az ifjúság. De hát még csak most születtem és már vége? Még megvan a bölcső miben ringatott anyám. Ez nem igazság, de az idő könyörtelen, az ifjúság szépsége olyan betegség, amit az idő lassan meggyógyít. Olyan rövid volt, csak dolgoztam nem is  éltem. A kalandos fiatalság után jön az öregség a betegség, a bánat, és a halál. Már nem bírok menni az eke után. Nem bírom megszorítani a kapa nyelét, nem tudom megrágni a húst, megölelni az asszonyt. Olyan lettem mint a ledöntött kereszt, már nem emel nekem kalapot senki. A ráncok emlékeztetik az embert arra milyen nehéz is volt az élet. Az öregkor nem más, mint alku a halállal. Öregszem és fáradt vagyok, kezd keserű lenni az élet. Az idő a hóhérom, szép lassan kivégez és hamarosan mindent itt hagyok nektek. A múlt nem elveszett, mert megéltem, és megértem. Az évek gyorsan múlnak, ráncokra cserélik a simát, löttyedtségre az izmokat, az ordító zaj, csenddé szelidül. Az ördög unottan az ajtófélfát támasztja, és türelmesen vár. Az ifjúból akkor lesz férfi, mikor már kikerüli a pocsolyát, ahelyett, hogy belelépne. Az egyik nap olyan volt, mint a másik. És bár hét közben nem győztük várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk. Aztán hétfő lett megint, és kezdődött elölről az egész. Ez az élet, semmi több. Amit fiatalon átugrottam, az 40 évesen már kikerültem, de most hogy öreg lettem inkáb lefekszem az árnyékába. Nem tudom hol kezdőfik az emlék és hol ér véget a jelen. Mindenki arra vágyik hogy megöregedjen, aztán rájön arra hogy nincs ebben semi jó. A szerencsések megérik az öregkort, de vajjon mindenki szerencsés aki megéri? Fiatalon mindíg siettem, nem értem rá semmire, türelmetlen voltam és álmodozó. Fiatalon nem kell ész ahhoz hogy élvezhessük az életet, de öregen öregem, már kell némi bölcsesség és türelem elviselni a nehézségeket, mert fiatalon oda mész ahova akarsz, öregen oda mész ahova visznek. A szépség és a fiatalság a tavasz virága, a bölcsesség az idős ember menedéke. Fiatalon olvass sokat, mert az öregség bölcsességgel táplálkozik, ezért munkálkodj azon, hogy öregségedben ne legyél híján e tápláléknak. Mert a fiatal tanulja a bölcsességet, az öreg gyakorolja. Fájnak a lábaim, egyre hosszabb az út a ház és a templom között. Ne haragudj a fiatalságra mert elmúlt, és ne gyűlöld az öregséget mert eljött.  Öreg korunkban jelentéktelen dolgokkal üssük el az időnket, megmutassuk magunknak hogy még érünk valamit. Akkor öregszünk meg, ha a múltban több örömöt lelünk, mint a jövőben. Aki túl sokáig él, az túl sok barátot temet el, túl sok fájdalom éri a szívét. Mindenki szeretné megérni az öregséget, de ha elérte, mindenki csalódott lesz. A fiatal őszintén ítélkezik az öreg felett, nem gondolva arra, hogy talán ő is lesz öreg. Az alkohol a drog, a cigaretta nem szépíti meg az életünket,de meghosszabítja a haldoklásunk idejét. Amikor megöregszünk ráébredünk, több tegnapunk van mint holnapunk. Amikor fiatal vagy az élet olyan, mint egy turistatérkép, és amikor megöregszel rájössz, hogy fejjel lefelé tartottad a térképet. Van benne valami igazségtalan dolog, voltak barátok, akik fiatalon haltak meg, egészségesen, és én itt vagyok öregen betegen és még mindíg élek. A hosszú élet titka a lustaság és a restség és ez nem sztereotípia hanem tapasztalat. Belenézünk a tükörbe, és ősz hajszálakat látunk. Rájövünk, hogy kevesebb van hátra, mint amennyit eddig éltünk. S akkor arra gondolunk: hogy történhetett meg ilyen gyorsan? Tegnap még ki se szolgáltak a kocsmában. Az agyam még mindig szeretné ugyanazokat a dolgokat csinálni, mint fiatalon, de a testem erre azt mondja bölcsen: neked elment az eszed? Azért az öregségben is van valami  jó: nem kell félnünk, hogy fiatalon fogunk meghalni. Az öregkor rettenetes zsivány. Épp, amikor rájönnél az élet ízére, kirúgja alólad a lábadat, és meggörnyeszti a hátadat. Napról napra élünk, gürcölünk, nem számítunk csodára, mert csodák sincsenek manapság. És mire végül olyan anyagi helyzetbe kerülünk, hogy többé nincsenek mindennapi gondjaink, már késő, minden elromlott körülöttünk, a házasság, a levegő, az ország, a világ, vének vagyunk, kopaszok, betegek, és végül meghalunk. Akkor öregszünk meg, ha meghal bennünk a gyermek. Elvész, a hiúságod, a méltóságod, a hited, a büszkeséged és marad a halál. onnan tudom hogy öreg vagyok, hogy már csak a gyászhíreket olvasom el az újságban. Aki fiatal, nem hiszi el, hogy valaha is öreg lesz, aki középkorú nem hiszi el hogy meghalhat, aki öreg nem hiszi hogy reggel még felébredhet. Nem az a baj az élettel, hogy az ember megöregszik, hanem, hogy öregnek meg kell halnia. A legtöbb ember nem is él, csak rohan a pénz után. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy. Az idő új ráncot vésett a homlokomra. Az idős kornak éppúgy megvannak a szépségei és kincsei, ezek az fiatalságunk emlékei.