Eljöttem megnézni a régi házat, a régi utcát ahol éltem. Mintha itt gyorsabban peregne az idő homokja. Lassan megnyílnak az emlékek kapui. Hol vagytok barátok, szomszédok, cimborák? Dolgos becsületes emberek lakták ezt a falut. Látszólag nem változott semmi, a házak ugyanazok, de akik építették már a temetőben nyugszanak. Az udvar átalakult, az öreg eperfa, kipusztult, vele együtt a hernyók is eltűntek, nincsenek már szőlőlugasok a ház előtt, mint ahogy a gémeskut, az istálló, az ól, a góré is a múltba veszett, mint a nyári konyha, a csűr, és a kemence és az öreg tornác is eltűnt. A kapuk előtt nincsenek már padok, így nem beszélgetnek már a szomszédok. A poros út helyett kövesút lett, nem játszanak kint a gyerekek az utcán. Olyan sár volt, hogy eső után még gyalog sem tudtunk kimenni az utcából, pedig muszály volt egy héten egyszer a templomba és a presszóba elmenni. Ezt a betonjárdát még mi öntöttük. Milyen nagy a csend. Nem hallik ki a házakból a magyar nóta és a cigányzene. Akkoriban az utcának lelke volt, az otthonnak hangulata, a családi fészeknek melege. Élettel teli volt a falu, szegény emberek laktak benne. Nem járnak már a varjak se erre, mert a nagy diófa is eltűnt. Nincsenek verebek, vadgerlék, igaz nem vadásznak már a macskák. Nem kergetőznek az utcán a kutyák. Nem jönnek már a fecskék sem, mert lebontották a szalma illatú istállókat. A cseresznyefát is kivágták, így nem járnak a seregélyek sem. Egyáltalán nem volt tökéletes világ, de mi szerettük. Itt nőttünk fel e falak között. A kerítés akácfából volt, rengetek veréb lakta. Már csak néhányan élnek a régi öregek közül, Katinéni, Mariskanéni, Etanéni, Ibolyanéni. Beleborzongok a ténybe, hogy sok családban már a gyerekek sem élnek. Azt mondják a szőlődombot se műveli már senki. A fárasztó és kilátástalan élet kísérője a házipálinka és a mezitlábas cigaretta volt, ami húsz évet vett el az emberek életéből. Gyermekeik talán megőrzik a régi korok emlékét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése