Amikor a szőlőben, a nagy melegtől már nem bírok tovább kapálni, az árnyas akácerdőben találok menedéket. Keresek nagy őzlábgombát, jó lesz vacsorára. Az akácosban, irtásos erdőszéleken, többnyire seregesen vagy boszorkánykörökben található. Nyár elejétől késő őszig terem, különösen kora ősszel igen gyakori. Levesnek, rántva, sütve vagy más gombás ételnek egyaránt jó. Fiatalon egyike a legjobb csemegegombáknak, eléggé állóképes és ritkán kukacos. Kirántva a gombakalapok halhúsra emlékeztető ízűek. Leszedve tovább fejlődik. Tönkje rostos, rágós, ezért azt megdarálva használjuk fel. Szárításra alkalmas, világosszürkés színűre szárad. Az idősebb gomba szárítva is rágós, a fiatal gomba nyersen is ehető. Ha sokat viszek haza, beásom a földbe egy árnyas párás helyen az udvaron ahol napokig eláll. Sztárai Karcsi bácsival és Schmercz Pista bácsival sokat barangoltunk az erdőben gombákat keresve. Most megint céltalanul barangolok a Demecseri erdőben, mert menni kell, vonz a természet, az erdő zenéje. Amikor legszebb nászruháját felölti az erdő, megtelik madárhanggal a sűrű lombkorona, a természet sok millió kis hangból megszövi láthatatlan fátyolát, ez az erdő zenéje. Minden nap új csodára talál az aki beleveti magát ebbe a mesebeli világba. Eső után az akácerdő olyan illatot áraszt, amit nem lehet szavakba önteni. A vén erdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, ha felébrednek az énekesmadarak. Csatlakoznak a koncerthez a rét muzsikusai a szöcskék és a tücskök is. Ahogy jön a hajnal ébred a természet, minden madár előbújik, szeretne részese lenni ennek a csodálatos szimfóniának. A felkelő nap sugaraira nagyot nyújtóznak a fák, majd ásítanak egyet és a mókusok újra kezdik a futkározást a lombok között. A szél lágyan megfésüli az erdő fáit, megáldja a fészkeket, megszárítja a madarak tollát, az ijedt őzek hátát, a csillagszemű nyulak bundáját. Lassan felébred a természet, a ragyogó napsugár átmelegíti az erdő lakóit. Reggelre pókhálók szövik be a fákat. Hajnalban a vadvirágok illata úgy árad szét az erdőben, mint a pásztortüzek füstje a szélben. A ragyogó nap fénye bevilágít a lombok közé, mint ezernyi apró szentjános bogár csillognak a harmatcseppek, a hajnali pára belepi a leveleket. A fák levelei lágyan susognak, hogy elrejtsék a lábaim alatt elpattanó száraz ágak hangját. Öreg távcsövemmel gyönyörködöm a látványban, a magas fűben fácánok foglyok őrzik fészküket, a vizes területen feketególyák keresik a békákat, a száraz mezőn üregében alszik a borz, a barázdákban falánk pockok gyűjtik a magvakat, kackiásan szemléli a prédát az egerészölyv egy oszlopról. Mesebeli világ ez, a korhadt fán serénykedik a fakopáncs, sűrű erdő rejtekében vakaródzik egy ünő, a csenderesben áthalad egy vaddisznó csürhe, váratlanul a toportyán üvöltése zengi be az erdőt, minden állat megriad, a tisztáson bogarásznak a varjak, felettük a kíváncsi héja köröz, a bokor mélyén ijedt nyulak hűsölnek, a kakukk hosszú életet jósol valakinek, a szemtelen kék szárnyú szajkó elárulja az erdő lakóinak hogy megérkeztem. Az öreg fák titkokat suttognak fülembe. Ahhoz, hogy ti is érthessétek mit mondanak, ismerni kell az erdő minden fáját, minden lakóját, a mező minden bokrát és vadvirágát. Aki veszi a fáradságot és megismeri az állatok mozgását, hétköznapjait, természetét, az erdő törvényeit, azt az ismeret közel hozza a természethez. Ismerek itt minden odvas megrepedt fát, minden bokrot, minden kotorékot, minden csapást, tudom hol teremnek a legszebb őzláb gombák, hol van vadméz, hol nő a vadmálna, hol fészkel a halálmadár. Az erdő nem a miénk, csupán örököltük és tovább adjuk gyermekeinknek. Édesapám mesélte, hogy régen olyan tiszta volt az erdő, hogy még a keréknyomból is lehetett inni. Cserkelő vadászokkal találkozom, rég nem látott barátként üdvözölnek. Lemegy a nap, elcsendesednek a fákon a mókusok, puha köd lepi be az erdőt, csak a pókok nem pihennek. Álomba szunnyad a természet, hogy reggel újra kitárja ölelő karjait. Estére az árnyékok elnyújtózkodnak lustán, a virágok szemérmesen összezárják köpenyüket, csak a szél sejtelmes susogása hallatszik. Óvatosan lépkedek, az öreg akácfa tetején száraz ágakból rakott fészekből néz le a büszke rétisas, keresve a talajon a sűrű szagosmüge aljnövényzetében bújkáló cickányt. A sűrű bozótban béka rejtőzik, a korhadt fán szarvasbogár, a fűben kárpáti sáfrány és a kockásliliom bújik meg. Csak az erdő királynője az erdei szalonka, villyogó hangja hallatszik, nehéz felfedezni, rejtélyes erdei madár. Az erdő rejtekében rengeteg elhalt fatörzs, tuskó található, melyeken csérek és szerkők költenek. Mint anya gyemekét úgy öleli át simogató karjaival az erdőt a reggeli napsugár. A mozdulatlan csendben meg áll az idő, megpihen benne az erdő a lombos óriás. A kócos bozontos ágasbogas rejtekadó templom, mindig más ékszert díszítést ölt magára, más dallamu csengettyűt köt koronájára, más és más hangokat hallat a karzaton. A türelmetlen madarak énekükkel egymás szavába vágnak szüntelen. Ez a madárdaltól zengő templom ezer meg ezer énekest rejt, akik kórusban dalolnak szüntelen, őznek mókusnak egérnek és az egész világnak. Férgek, lepkék, bogarak, millióit fogadja be és nyújt menedéket és terített asztalt, mint egy gondoskodó jó anya, az erdő. Születnek, élnek, szeretnek, szaporodnak, és eltünnek nyomtalanul, hogy helyükre újak jöhessenek. Az erdő lakói életközösségben élnek, együtt egymás mellett egymástól függve, egymára utalva, életük minden szála kötődik a másikéhoz. A fák a madarakhoz, a madarak a rovarokhoz, a rovarok az avarhoz, az avar a gombákhoz, a gombák a kórhadt fákhoz. Az erdeitalaj takarója puha szőnyeg, milliónyi élőlény lakhelye, a humusz a növényi és állati maradványok keveréke. A baktériumok és a gombák alakítják át az erdő lakói számára. Elfáradtam estére, szememre úgy száll az álom, mint fészkére a fáradt madár. Két kosár nagy özlábgombával térek haza és ezernyi szép emlékkel szívemben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése