2022. június 21., kedd

Szoboszlai Tibor emlékére


Mindketten 64-esek vagyunk, de téged hamarabb ragadott el a halál. A helyi újságírószakma egyik legismertebb, meghatározó alakja volt.  Életének 58. évében elhunyt Szoboszlai Tibor újságíró, a Magyar Rádió és a Nyíregyházi Televízió korábbi munkatársa. Szoboszlai Tibor 1964-ben született Nyíregyházán, s 1985-ben a debreceni Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőipari Intézetének Magasépítő Szakán diplomázott, magasépítő üzemmérnökként. Ám nem a műszaki pályát választotta, hanem a médiát, melyhez 1989-ben szerzett végzettséget: az Újságíró Iskola belpolitikai szakán újságíró képesítést kapott. A Magyar Rádió Nyíregyházi Körzeti Stúdiójában kezdte karrierjét, ahol felkészültségével, különleges orgánumával hamar elismertséget szerzett, s ahonnan rendszeresen készített anyagokat a fővárosi műsorokba is. Ezzel párhuzamosan dolgozott a Városi Televízióban, valamint ott volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg első kereskedelmi csatornája, a PB Rádió indulásánál is. Miután a Magyar Rádió helyi stúdiója megszűnt, a Nyíregyházi Televízió lett az állandó munkahelye, ahol szerkesztőként, riporterként, műsorvezetőként is ismerhették a városlakók, hiszen különböző produkciókban dolgozott. Készített gazdasági műsort, szerkesztett és vezetett hírműsort, rendszeresen tudósításokkal, riportokkal jelentkezett. Mindemellett gyakran feltűnt moderátorként városi rendezvények színpadain, különböző műfajokban és eseményeken. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése