Amikor 15 évvel ezelőtt írtam elősször a gyerekek szenvedélybetegségéről, nem a tartalomra figyeltek a szülők, hanem a kompetenciámat kérdőjelezték meg, mamár tudják hogy a megkondított vészharangok, mit jelentettek, de már késő, mert felnőtt egy új generáció. A függőségekkel valaminek a hiányát próbálja pótolni a gyerek, egy lelki űrt próbál betölteni amit a szülő nem töltött ki. Azzal védjük meg gyerekünket, ha megadjuk neki a a szeretettség, kapcsolódás, értékesség érzését, és nem azzal ha mobiltelefonnal és értékes számítógéppel ajándékozzuk meg. A tanuláshoz elég egy könyv és egy petróleum lámpa. A játék az internet a chat a fontos dolgok helyére lép és azokat háttérbe szorítja. Aki egésznek érzi magát és az életét, nem fog eljutni a szenvedélybetegségig.
Persze ha a szülő alkoholproblémával küzd, vagy dohányzik, olyan mintát ad át a gyermekének amivel tönkreteszi egy életre. A szenvedélybetegség egyik fő jellemzője, hogy az érintett személy annak ellenére is folytatja a viselkedést (szerhasználatot, szerencsejátékot stb.), hogy tudja, ez káros az életére, emberi kapcsolataira nézve, és tönkreteszi a családját a jövőjét. A játék akár a drog menekülés a való világ kihívásai elől.Van, aki a hatalmat vagy a pénzt hajszolja mániákusan, van, aki a munkát, van, aki a vásárlást viszi túlzásba, van aki tv sorozatokkon él stb. Talán mindenki találna olyan példát, amikor legalábbis időszakosan pótlékként használt egy tevékenységet, ételt vagy italt, hogy elnyomja rossz érzéseit, ürességérzését.
A kövér embernek is lelki problémái vannak, az evés menekülés. A szenvedélybetegség nemcsak szerekről és fizikai függésről szól, hanem egy hiányérzetről, lelki fájdalomról vagy ürességről, amit valamivel, anyaggal vagy cselekvéssel próbál az ember tompítani, kompenzálni, ellentételezni. Tehát, a gyereknevelés szempontjából a legelső perctől az a kérdés, hogyan lehet megelőzni, hogy kialakuljon ez a hiány, hogyan lehet olyan embert nevelni, akinek nem lesz rá szüksége, hogy túlzásba vigyen valamit, ami káros rá és a környezetére nézve. Ha valakinek tartalmas az élete, az védi meg leginkább szenvedélybetegektől.Van, aki habzsolja az élvezeteket, mégsem tud belőlük töltődni, mert a személyiségében van valami hiány.
Az embernél a személyiségfejlődés során alakul ki, hogy meg tudjuk-e élni magunkat, mint értékes, teljes értékű embert, és a kapcsolatainkat, mint ami kielégítő számunkra. A korai kötődés befolyásolja, hogy megfelelően alakul-e a kapcsolat: az, hogy a gyerek átélhesse, hogy a szülő ott van, ráhangolódik, örül neki. Ha tapasztaljuk, hogy a másik számára értékesek vagyunk, a megfelelő kötődés megvéd bennünket. A koragyermekkori érzelmi minták a későbbi, felnőtt kapcsolatokra is rányomják a bélyegüket. Ezt a szenvedést, lelki hiányt igyekszik az ember szerekkel és instant örömökkel tompítani. Lelkileg is legyünk jelen az életében, igazán ott legyünk a gyerek számára, és elhárítjuk, ha valami ezt megakadályozza, próbáljunk őszinte és hiteles lenni a gyermek életében. Sok apró választási lehetőségünk van a nap során, amikor, ha elkezdjük figyelni, rájöhetünk, hogy most döntünk: ott vagyunk-e a gyereknek, és kapcsolatban vagyunk-e vele. Az egyéb, minket foglalkoztató sérelmekbe, problémákba hergeljük-e magunkat, vagy átadjuk magunkat a közös játéknak, mesének, beszélgetésnek? Nem mindegy.
Nem kell állandóan a gyerekre figyelni. De kell, hogy el tudjon minket érni, és ne olyanok legyünk az életében, mint a szellemek. A szülő maradjon meg a menekülési utvonalnak minden helyzetben! Senki sem egyedül beteg, amikor a szülő nikotinfüggő, alkoholista, drogfüggő, akkor ott szinte biztos hogy a gyerekekeken csapódik le a torzulás. Ma Magyarországon hozzávetőlegesen nyolcszázezer-egymillió alkoholista él. 400 ezer gyerek élhet olyan családban, ahol egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg. Mert a függőség tabu, a család minden tagja arra törekszik, hogy a külvilág ne szerezzen tudomást róla. Egyfajta fekete lyuk, ami mindent elnyel. A tabu elszigeteli a gyereket a környezetétől, magányosan, titokban szenved. Jellemző az állandó szégyenérzet is: a család tagjai a szenvedélybeteg helyett szégyellik magukat. Miközben a gyerek vágyik a szeretetteli családra, ezt kapja. A teljesitménykényszer, blokkolja. Segitséget nem kap, Apa iszik anya drogozik, apa agresszív, anya gyógyszereket szed. A gyerek fél a szüleitől, állandó rettegés az élete, nincs meg az otthoni támogató környezet – könnyen elkallódnak, kiesnek az iskolarendszerből.
Gyakran mutatnak pszichés zavarokat, depresszióra, szorongásra, illetve személyiségzavarra utaló jeleket. Bizalmatlanok, hiszen soha nem tapasztalták meg, milyen, amikor foglalkoznak, törődnek velük. Ugyanakkor számukra ez a környezet a normális, hiszen nem látnak más példát. A legtöbben felnőttként sem tudják „kinőni” a berögzült viselkedésformákat, gyakran kötnek ki bántalmazó kapcsolatban, egy másik függő mellett. Tény, hogy a szenvedélybeteg családban felnövő gyerekek 30 százaléka maga is függő lesz, akik életük végéig hordozzák a gyerekkorban elszenvedett sérüléseket, gyakran fel sem ismerik, hogy mennyire traumatizálta őket a szülők életmódja. Ezért is nagyon fontos a hozzáértő szakember vagy segítő csoport, ahol feloldódhatnak e traumák. Nem ritka, hogy az ilyen családokból kikerülő gyerekek szociális munkásként dolgoznak, hiszen rendkívül érzékenyek és hűségesek. Igazi harcosok, akik megtanulták, hogy nem adhatják fel akkor sem, ha már senki nem hisz bennük. Rendkívül értékes emberek, akik sok szenvedés árán tanultak meg túlélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése