Bozsó nénirül, azt mondták a rossz nyelvek, hogy csikkeket szed össze az utcárul, oszt a bagóbul sodor magának a szipkájába spanglit. A hátán hordott batyunak se vót jó szaga, mint ahogy nekise, tán még a bába se fürdette meg. Nem tudom mibül sodorta, de hát hogy büdös vót amit kifujt az biztos. Egy kéttengelyes páleszt kapott amit sesptiben meg is ivott; a vegyes pálinka olyan büdös vót, hogy hányingerem lett még a szagátul is. Na neki nem, majd rekettes hangján így mesélte el nekem a történetet; - Eccej, amikor én még kislyány vótam, nagyanyám mesilte ezt nekem. Vót az Elizabet telepen egy Gazsi nevü csávó, kicsit fonnyatt suttyó vót, kicsit kancsal vót szeginy meg kicsikét dilió is, hát vót annak egy Rigó nevű kehes, félszemű öreg sovány gebélye, ha patkó lett vóna rajta lépni se bírt vóna, vagy ha nyerített vóna egyet, tán attul meg is murgyelt vóna. De megkell mondani hogy vót benne akarat. Persze ü is olyan sovánka vót mint a lova. Enni nemigen kapott a gazdájátul, mert nem vót mit, csak amit legelt az út szélen annyi vót neki, inni meg a pocsojábul néha, fürdeni meg a közeli kanális ott vót neki. A pulyák fáztak, hát gefogta a parton legelő Rigót, oszt elment az erdőre fát szerzni, nem venni, mert ahhoz pinz kelletvóna, ami neki ha vót is mindég a kolocsmába kötött ki véle, hanem lopni na, ha elkapják úgy se akasszák fel érte. Kifundálta a Gazsi, hogy ülve fogja vágni a fát, mer oéyan kényelmetes csávó vót. Fel is mászott egy jó magos fára, leült egy ágra, oszt úgy kezdte vágni a fát, ugyi maga alatt. Történetesen arra jött egy hát szépnek nem mondható jósnő a Biszerka, látja, hogy mit csinál a Gazsi, oszt felkiált nekije aggodva:
- Ajon a Devla neked még sok évet, gyermekeiddel együtt, jobb életet, boldogsággal, erővel, egészséggel, békével, örömmel, lovakkal, tehenekkel, kacsákkal, galambokkal, na meg sok pénzzel! te ott fenn ne?
–Hát micsinálsz te ott fenn he?
–Fát vágok mamó nem láttya?
– Gazsi, mingyán leesel!
–Dehogy esem – kacagott egyet, oszt vágta tovább a fát énekelve
–Bizony mondom, Gazsi, hogy leesel.
–Ne féljen, mamó, van a Gazsinak gógyija.
–Azt látom, azér ülsz a fatetejin
Abban a szempillantásban, ahogy ezt mondta, nagyot reccsent-roppant a fa, oszt azzal zsupsz! leesett a fődre, jó nagyot nyekkent bele.
– Látod, Gazsi, látod, ugyi igazam vót?
– Jáj, jáj, igázsá vót, vén satrafa – óbégatott a Gazsi -, hogy ázs Devla sentelje meg!
Azzal tovább akart állni, de a Gazsi megállította:
–Mit karsz tülem more?
–Drága szépséges, naccságos asszon!
– Ha már megjövendölte, hogy leesem a fáról, jövendölje meg azt is, hogy meddig élek.
Hát fiam, ha ilyen dógokat művelsz, nem jósolok neked nagy jövőt. Na jó egy pinzit megmondom. Akkoriba még vót betyár becsület, cigány a cigánytúl nem lopott, de a jóslásér fizetni kell. Manapság, ha egy csávó egy gádzsótól ellop a kolocsma előtt egy biciklit, hazaviszi, iccaka a másik rühes cigán nem ellopja tűle. Na szóval adott neki egy pinzt. Na mutasd a tenyered te Gazsi, a jósnő ugyi egy leleményes gádzsi vót, csak úgy csinát, mintha erősen gondolkoznék, aztán azt mondta nagy komolyan:
- Jaj Istenemm!
– Addig élsz, Gazsi, míg a lovad hármat nem botlik.
Menyít? Mé csak hámat? Ménem százat vagy ezret.
Me csak egy pinzt adtá. Mormolta, azzal el is ment köszönés nékül.
– Már többet is jósolhatott vóna a satrafa, a rák egye meg a szivit. Gondulta magába.
–Elég az neked, Gazsi persze, az én aranyszőrü szép paripám még sose botlott meg.
Persze azér vót sánta.
Megrakja a Gazsi a szekeret, elindul lassan komótosan hazafelé, de még az erdőszélen vót egy hajításnyira sem mentek, a gebe megbotlott egy göröngybe.
–Jáj! Jáj!!! ordított a Gazsi
–Tündérszép énekesmadaram, ne hozd már rám a kórságot.
Tovább mentek, mendegéltek, s egy meredek hegyhez értek. Az ám, alig indul a gebe a hegynek, megbotlott szeginy pára másodszor is.
– Jáj! Jáj!!! ordított a Gazsi
–Drága szép paripám, hát menten szívbajt kapok!
De még ki sem értek a Borzsovasi útra, harmadszor is megbotlott a vén gebe.
–Na ha a Devla nem pusztít el menten, hát én itt ütlek agyon mer miattad murgyelek meg.
–Hej, uramteremtőm, megijed a Gazsi, reszketett, mint a kocsonnya. Most már egy botlás sincs hátra, meg kell hóni. Ekkor a Rigó ódalára dült oszt megmurgyelt.
Mingyán fődhöz is vágta magát a Gazsi. Úgy feküdt az úton, mint egy igazi hóttember. Feküdt, feküdt a Gazsi, világért meg nem mozdút vóna. Azt gondolta magában, ha tudta vóna hogy a Devla teljesíti rögtön a kívánságát, mást kért vóna, nem hogy a Rigó kimurgyeljen.
Ahogy ott fekszik a porban, jön egy halottas kocsi az úton, mennek utána a népek, meg a pap nézik a Gazsit, s erősen felháborodnak azon, hogy az út közepén fekszik, mikor kutya baja sincs. A bakon ülő gyászhuszár jót húzott a Gazsi hátára,
–Ugyi hogy nem hótt meg.
A Gazsi nagyot káromkodott.
–Ejnye fiam ne káromkodj,
A pap kérdeszte
–Gazsit mi a baj gyermekem.
–Jaj nagy á seginsig.
–Az én drága táltos lovam a Rigó nincs többé.
Látta hogy a halott után vittek enni inni valót, hát úgy fordította a beszidet hogy az nekije jó legyen.
–Szegény lovam éhenhótt, oszt én is olyan ihes vágyok. Az vóna a kérésem tisztelendő szent bokréta, adjanak abból azs elemózsiából, amit ennek a hóttnak feltarisznyáztak, ü mán nem igen éhes.
–Hát így megbotránkoztatod a gyászoló gyülekezetet? Hogy meriszelsz ilyet kérni, meg így beszélni? Na erül még beszélünk ám.
– Hát mit kellett vóna mondanom, kenyergem álásan.
– Tanulj belüle, azt kellet vóna mondíni, hogy az Devla nyugtassa meg!
–Nyugtasson meg tiged te gyalázatos, hogy sajnáltad az ételt tülem.
Megint jót káromkodik. Na de ebbül is tanultam, gondolta magába.
Elindult Gazsi Demecserbe gyalog mint balogh, ahogy beér a faluba, oszt látja, hogy két kutya marakodik az uccán,hát kicsi híja, hogy fel nem falják egymást. Az egyik kutyának ott volt a gazdája is, de sehogy sem bírta elválasztani a kutyákat. Gondolta a Gazsi, na majd most megmutatja hogy kell ezt csinálni, rákiáltott a kutyákra:
– A Devla nyugtasson meg benneteket örökre!
–Mit beszélsz, te bolond cigány?
–Oszt jól megrakta mint ü a szekeret.
–Hát mit kellett vona mondanom? – kérdezte a Gazsi.
–Azt, hogy az Devla válassza el!
–Na tanultam belüle.
Hát ugyi a Gazsi megjegyezte amit mondtak nekije, oszt továbbment ezzel a tudománnyal. Egyszerre csak hallja: ijjuju! ijjuju! Puffognak a karabélyok, szól a muzsika: lakodalmas nép ment végig az utcán. Lekapja a Gazsi a kalapját, lengeti, kalimpálgatja a lakodalmas nép felé, s kiáltja torkaszakadtából:
– A Devla válassza szét üköt!
Na csak e hiánzott, lett neki megint nemulass! Megén megcsépelték szegény Gazsit, már most harmatszor. Megint egy csunyát káromkodott. Hiába tanulok én, mindig megvernek.
Fiam sose hallgass senkire, menj a saját eszed után, Éted? Lassan odaért a Sápadtékhoz utközben még nihányszor elnáspángolták, de a vige az vót, hogy a Devla megsegítette, mert a sápadt fia elgyütt a szekerrel meg két luval oszt hazavitték a döglött Rigót is meg a másik szekért is fástul. A Rigót megsütötték, a bűrét lenyúzták azon meg bort vettek, oszt azon a hétvégin a cigántelepen nem maradt szomjas csávó se, meg éhes gájdzsi se, pulya se, kutya se. Oszt hun vót az a híres Elizabet telep? Hát a híd után, ahogy megyünk a Székelyi úton a Borzsova fele, bal oldalon vót. Ahogy a pálesz elfogyott a Bozsó néne meséje is véget ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése