Házépítés a Vártanyán

A legtöbb ház vályog falazattal épült, csak néhány ház volt paticsfalazatú. Ez aprószalmás, törekes, pelyvás, sásos sárból készült, változó méretű, megszárított, de ki nem égetett tégla. A vályogot a falvak szélén található vályogvető gödörben készítették. A vályogvetés jellegzetes cigány foglalkozás volt, töreket, pelyvát kaptak a megrendelőtől, és százanként, ötszázanként pénzben vagy egyéb fizetségben egyeztek meg. A vályogvetőgödör a falu északi részén volt, a szegényebb családoknál előfordult hogy egy család magának készítette a vályogot. Ekkor a sárnak az udvaron nagy gödröt ástak, s mellette készültek, száradtak a kiöntött formák. Belőlük tetszés szerinti fal rakható, amit sárral ragasztottak össze. A módosabbak kő alapra rakták a vályogot.  Az idősebbek emlékeznek még az ún. oldogasszony fájára, ami a ház közepén helyezkedett el, mintha ez a fa tartotta volna a tetőt.  A megfelelően elkészített nádtető 35-40 évet is kibír, ám 6-8 évente fel kell újítani. Ennek oka, hogy a nádtető felső 10 centiméteres rétege - mely az időjárás viszontagságainak leginkább ki van téve - folyamatosan tönkremegy, így ezt cserélni kell. A nádat úgy kell beépíteni, hogy szellőzni tudjon. Ellenkező esetben a kinti-benti hőmérséklet különbségekből adódó páralecsapódásokkor keletkező nedvesség nem tud távozni a szálak közül, és azok ettől korhadásnak indulnak. Lényeges, hogy a náddal borított tető hajlásszöge 35-40°-nál nagyobb szögű legyen, erről ugyanis gyorsan lefolyik a víz. A kisebb szögű tetőknél a víz lefolyása lassabb, emiatt nagyobb esély van a tető beázására. A tetőfedésre alkalmas nád körülbelül 140 centiméter hosszú, és 4 mm, vagy annál vastagabb. Ennél rövidebb szálakkal nem lehet megfelelő átfedést biztosítani. A nádszálakat 26 cm átmérőjű, azaz nagyjából 85 centiméteres körméretű kévékbe kötik össze lágyhuzal drót segítségével. Egy közepes méretű házhoz valamivel több, mint 1000 kéve nádra van szükség, ami két teherautónyi rakománynak felel meg. A fedélszék elkészítésekor nem szükséges fűrészelt lécezést kiépíteni, elegendő azt 5-6 centiméter átmérőjű botfákból elkészíteni. A nádkévék egymással fedésben kerülnek fel a tetőre. A nádtető legfontosabb része a gerinc, amelynek nem csak tetszetősnek kell lennie, hanem beázás-mentesnek is. Nádtetőknél a kéményt mindig a gerincen vezessük át. A nádtető készítését ketten végzik. A tetőn lerakott nádcsomókat régebben gúzzsal, napjainkban dróttal rögzítik. A tetőn kívül álló munkás fekteti le a nádkévét, és egy hosszú fémtűbe főzött drótot ad át a belül álló társának, aki átveszi, megszorítja, majd kívülre visszatűzi a drótot. Nádlemezt födém készítésére is használhatunk, ebben az esetben 10-20 centiméterenként a kévékbe gömbfákat, vagy erősítő léceket kell bedolgozni. Ezek a nádlemez teherbíró képességét növelik, így az meghajlás nélkül négyzetméterenként akár 150 kilogramm terhet is elbír. A nádszövet alkalmas vakolatréteg megtartására is: faszerkezetekre erősítve bakolhatjuk azokat. Régi házak oldalainak szigetelésére is kiváló a nád, a felerősítést követően a kévék itt is tapaszthatók. A házakat először törekes sárral tapasztották, az ezt követő réteghez lótrágyával kevert sarat használtak, majd fehérre meszelték. A házak utca felőli oldalát díszítették is, halványszürke motívumokat, csíkokat, húztak a fehér falra. A tapasztott házak elejét a tehetősebbek később díszítették. A ház tornáca A tetőszerkezet szarufás, torokgerendás, ami azt jelenti, hogy a szarufát fordított V alakban kapcsolták össze, így a tető terhét a falakra vezették át. A felső harmadban hozzákapcsolt vízszintes rövid gerenda a torokgerenda. A fa beszerzésének korlátozott lehetőségei miatt egyre kevésbé alkalmazták a födém összeállításánál a mestergerendát.

Ennek kultikus jelentősége volt, különleges, mágikus erővel bírt. 1940 tájékán bontották le ezeket a házakat, melyben „boldog anya” volt. A tetőfedés anyaga a zsúp volt amit rozsszalmából csináltak, a rozsszalma csomót babának nevezték. Használtak szalmát és tengericsutkát is tetőfedésre. A másik gyakori módszer a nádtető volt. A természetes anyagokkal történő tetőfedés főként praktikus szempontból volt elterjedt: e növényi részek mindenhol megtalálhatók voltak, így a tető anyagköltsége szinte ingyen rendelkezésre állt.