Ez az idézet az Izraeliták fő jelmondata, pozitív értelemben a szót a zsidó emberek, az Isten iránti szeretet és az emberiség iránti szeretet vagy irgalmasság kedvességre használja. Az utóbbi "jótékonysági" értelemben vett érzelem önmagában erénynek tekinthető, valamint a tikkun olamhoz való hozzájárulása (a világ javítása). Számos vallási parancsolatnak is tekinthető, amelyet a ortodox zsidók gyakorolnak, különösen idegenekkel szemben. Nemes gesztus.
Izraeliták már az 1770-es összeírásban szerepeltek Demecserben. 1930-ban 368 izraelita élt Demecserben. A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, 1880-tól kezdve önálló lett. A hitközségnek volt Chevra Kadisája, amiről tudjuk hogy Szent egylet. A zsidóság egyik legősibb intézménye, amelynek gyökere a Talmud koráig nyúlik. Fő feladata a halottak kellő tisztelettel történő eltemetése a hagyományos szokások szerint. Ennek megfelelően a zsidótemető a Chevra Kadisa tulajdona és a temetésekre vonatkozó eljárások az Ő hatáskörébe tartoznak. De a kegyelet rendszerint még nem meríti ki munkakörét, mert legtöbbször betegeket és szegényeket is támogat. A hitközségnek volt talmud-tórája, hédere, ami saját zsidó elemi iskola két tanárral, volt saját segélyező egylete és mikvéje vagyis az előírt ritulási fürdő. A hitközségnek volt sakterje vagyis mivel a zsidó konyha csak olyan állat húsát használja fel, amely a Tóra által megállapított jelek alapján ehető és szabályosan lett vágva, szakképzett metsző által, ezért a tradicionális kóser húst csak az arra hivatott szakképzett ember, a sakter vagy sajchet vághatott le, a zsinagógában volt egy samesz vagy templomszolga és két tanítót is foglalkoztatott. 1890-ben a zsidó népiskola saját épületet kapott. A zsinagóga építési éve nem ismert, annyit tudunk, hogy frigyszekrényében 10 régi tóratekercset tartottak, a két templom közötti utcában állt, és hogy homlokzatát a tízparancsolat két táblája díszítette, a keleti oldalon volt az a fülke, amelyben a Mózes öt könyvét tartalmazó tekercseket tartották, és Ábrahámnak is volt egy zárt ajtó. Az első világháború harcaiban 10 demecseri zsidó halt hősi halált. Az 1930-as években a fiatalok között népszerű volt a cionizmus, 6-an alijáztak, azaz vándoroltak ki Izraelbe. A zsidók sorsa 1938-ban az új törvények bevezetése nyomán rosszra fordult. A hatóságok az iparengedélyeket visszavonták, a zsidók napi megélhetését lehetetlenné tették, a földbirtokokat elvették. A keresztények a propaganda hatására egyre inkább elfordultak a zsidóktól. Akkoriban mutatták be a Jud Süss című német mozifilmet. Ahányszor a filmet adták, a moziból kitódulók annyiszor rendeztek a faluban valóságos pogromot. 1941-ben mintegy 80 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra. 1942-ben, egy péntek este a csendőrök betörtek a zsinagógába. Mindenkit igazoltattak, majd az egyik imádkozót letartóztatták. 1944-ben 334 zsidót rögzítettek a fiókhitközségben. A közösség egy elemi iskolát működtetett. Közvetlenül pészah után a demecseri zsidóknak be kellett vonulniuk a zsinagógába. Mindenki csak egy kis bőröndöt vihetett be magával. Néhány nap múlva a magyar csendőrség szekerekre rakta a zsidókat, és átkísérte őket a nyíregyházi gettóba, de az már tele volt, ezért továbbvitték őket Varjúlaposra, ahol sem élelem, sem víz, sem csatornázás nem volt. A csendőrség ez utóbbi helyen eldugott értéktárgyak után kezdett kutatni, nem kímélve sem nőt, sem öreget. Néhány nappal savuot előtt a tanyát kiürítették, és mindenkit Auschwitzba szállítottak. A munkaszolgálatot 10 fiatal férfi, a haláltábort 3 férfi és néhány nő élte túl. A temetőt feldúlva találták. A zsinagóga romokban hevert, a frigyszekrény darabokra volt törve, a tóratekercseknek se híre, se hamva nem volt. A túlélők megpróbálták a hitközséget újjászervezni. Az 1949-es népszámlálás 18 izraelitáról adott hírt, egy másik felmérés szerint azonban a hitközségnek 13 tagja volt. A hitközség a következő évtizedben megszűnt. Lassan mindegyik zsidó elment, 1963-ban izraelita a faluban már nem élt hivatalosan. Az utolsó rabbink, Lőwy Ferencz, 1921. április 11.-én született Demecserben és 2015. augusztus 12.-én halt meg 95 évesen. Apja Mordecai Márton Demecseri segéd rabbi volt, anyja Fekete Cirel néni, a Nyírbátori főrabbi lánya. A Demecseri dinasztia tagjai; Cirel apja, Mordecai Márton apja, Mordecai Márton segéd rabbi és fia Lőwy Ferencz, aki visszatért rövid időre Demecserbe, de mivel a zsidók száma le csökkent 10 fő alá megszűnt a gyülekezet. Soha nem tért többé vissza szülőfalujába, amikor legközelebb itt járt már Nyírtason látták vendégül a fekete kaftános, hosszú pajeszos, tömött szakállú haszid főrabbit a Demecseri születésű Lőwy pátriárkát.
A hagyományos közösségekben a zsinagóga nem csupán az ima, a tanulás és a tanítás színhelye volt, hanem közösségi központként, gyülekezőhelyként is szolgált, ahol megtárgyalták a közösséget érintő ügyeket. A zsinagógában olvasták fel a hivatalos határozatokat, tudósok és diákok egész nap tanulmányozták ott a Tórát, és a más városból érkezők is mindig a helyi zsinagógát keresték fel elsőként. Ezekre a funkciókra utalnak a zsinagóga hagyományos elnevezései: talán a legáltalánosabb a „bét haknesszet” (gyülekezet háza); ennek hellenisztikus görög fordításából ered a mai zsinagóga kifejezés. A „bét tfila” az ima háza, a „bét hamidras” a tanulás háza, de a német–jiddis nyelvű közösségekben egyszerűen „sul”-nak, tanháznak nevezték. A zsinagógák a középkori rendelkezések szerint nem nyílhattak közvetlenül az utcafrontra, ezért általában a zsidó negyed házakkal körülvett telkein épültek, egy-egy „judenhof” (zsidó udvar) mélyén. A zsidó közösségek emancipációját megelőző időszakokban épült zsinagógákban és a hozzájuk kapcsolódó épületekben minden megvolt, ami a zsidó élethez kellett: rabbinikus bíróság, rituális fürdő, az átutazóknak szálláshely. A zsinagógában naponta háromszor tartanak közös imát: napszálltakor, hajnalban és délben. A közös imához szükséges minimális közösség (minjen, azaz tíz felnőtt zsidó férfi) fontosabb, mint a tér meghatározása.
Rituális fűrdő és belső udvar
Ereklyetároló szekrény
A faluban élő izraelita felekezet tagjai, főleg kereskedők és iparosok voltak. Miután a falukban levetítették a Jud Süss című filmet, fellángolt a primitív emberekben az antiszemitizmus, az indulatok elszabadultak, beverték a zsidók házainak ablakait. Egyesek a zsidóság kitelepítését is követelték. 1944-ben, a németek bevonulása után kijárási tilalmat rendeltek el, s a korlátozás ideje alatt egyesek a zsidó üzleteket fosztogatták. A zsidó házakban a szabad rablás fosztogatás pusztítás megtűrt jelenség volt. Több szatócsbolt, szikvízüzem, bádogos üzem, szabóság és pékség és a zsinagóga lett a hiénák martaléka. A II. világháború befejezés után Demecserbe 18 túlélő tért vissza a haláltáborokból, de a házaikba beköltözött emberek elüldözték őket. A deportáltakat Kisvárdára vitték, ahol tíz napig a településen kívüli faraktárba zárták őket, majd mintegy 170 ember a kisvárdai gettóba, ahonnan savuot ünnepén május 19-31 között a meggyötört embereket kiterelték a kisállomásra, Schwarcz fakereskedő udvarán gyűjtötték őket össze. 40 csendőr vette körül a 3500 meggyötört embert. marhavagonokba rakták , a halálvonat első útján Auschwitzba vitte őket. Az első transzportot két nap múlva a második csoport is követte. Ezt ismételték egészen június 5.-ig. Ott pusztult el a hívekkel együtt a rabbi, Elimelech Segal Löwi is Lőwy Meshulim Ferencz nagyapja.
A világhírű pátriarka a Demecseri Lőwy Ferenc, aki tökéletesen beszélt haláláig magyarul. 95 évet élt. Apja Mordeháj Márton Demecseri segédrabbi volt. A Rabbi Demecserben született Magyarországon, a Mordechai Segal Lowy Demecseri rabbi fia. A Rabbi először Nyíregyházára került, majd Északkelet-Magyarországra, ott feleségül vette Chava Weingartent, a Noam Elimilech közvetlen leszármazottját 1946-ban. A kommunista üldözéstől való félelmükben, a Rebbe és a Chasidim 1951-ben Montrealba rmigrált. A szerény imaház, rendelkezett azokkal a kegytárgyakkal, amikről írtam, de sajnos a harácsolók szétlopkodták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése