Mindent felhasználtak amit Isten adott

Mint ahogy eddig is megírtam, a tanyasi emberek mindent felhasználtak amit Isten adott. A tanyán mindennek meg volt a célja, legyen az fűzvessző, nád, gyékény, sás, káka szalma, kukoricacsuhé, faháncs, vagy hasíték. A nádvágás a szegényparasztok egyik téli munkalehetősége volt. Elsősorban az alföldi házak tetőfedésére használták a nádat, de nádból készültek gazdasági épületek, pásztorkunyhók falazata, vejsze terelőfala és ketrecei. Kisebb használati eszközöket is készítettek a leleményes parasztok a nádból, szövőszék bordáját, még én is találtam annak idején a padon ilyet, vagy nádseprűt. A sásféléknek  is fontos szerepe volt, mégpedig a takarmány biztosításában.  alomként hasznosították. Székülőke, dikó, vacok befonására használták, de belőle is lehetett csuhé lábtörlőt rendszerint külön aratott, válogatott búza- vagy rozsszálak kalászaiból sulyokkal verték ki  a búzaszemeket. Először tisztították a szalmát, majd ízekre szedték, a bütyöknél elvágták, a levélhüvelyeket eltávolították, fonadékká alakították. A tiszta, megnedvesített szalmából 6, 7, 8, 12 szálával lapos szalagfonatokat készítettek, amelyeket leginkább a szalmakalap  készítésénél alkalmaztak. Készítettek belőle méhkast, terménytároló edényeket, székülőkét.  A cirok sem maradhat ki, mivel a seprűcirokból seprűt kötöttek, amit puha dróttal nyélre kötöttek. A ficfavessző is fontos volt a tanyán, a kivágott ficfák gyökereit a vizenyős földben hagyták amiből ezernyi hajtás sarjadt. A vesszőkosár fontos segítője volt a parasztembernek. Haználtak még a télen levágott hántolatlan, zöld, fekete fűz-, nyír- vagy mogyoróvesszőből kötötték tárgyaikat. Sövényt vagy használati tárgyakat készítettek kerités sövény vesszőből, de készült belőle tyúkól. ház, kas is. Persze a hosárfonók vékonyabb, hámozott, hasított vesszőből dolgoztak, ez gyakran az ügyeskezü vakok kenyéradó foglalkozása volt, akik  kézikosarakat, fonott bútorokat készítettek belőle.

meg csuhészatyort vagy csuhépapucsot készíteni. A szalma az aratás mellékterméke sem veszett kárba. A

A kosárnál előbb a fenekét kötik meg, ebbe tűzdelik a bordákat, a formát és a szerkezetet biztosító vastagabb vesszőket. Demizsonokat is fontak be vele.A puhább fajtákat zölden és szárítva is adták a szarvasmarháknak mint a tengeriszárat, de a keményebb levelű sásféléket inkább asználták kötöző anyagként, aratókötélként a kévekötéshez, de kötöttek belőle szakajtó kosarat, vékát és lábtörlőt is. Ott volt még a gyékény, amit augusztusban vágtak mocsaras, vízjárta réteken nőtt és tavakon, folyók mellékágaiban. A gyékényfonás is fontos szerepet kapot a tanyán, bevitték Demecserbe a piacra a fonott árut és eladták vagy elcserélték gyufára vagy sóra. A napon kiteregetett, megszáradt növényt kévébe kötve szállították, és otthon dolgozták fel. A gyékényfonó a földön ül, lábával rögzíti a gyékényt, a kezével pedig fon. A gyékénykötélből rendszerint spirális technikával alakítja ki a terménytartó kosarakat, szakajtókat, lábtörlőket stb.

Először lehántják a gyékény külső rétegét az alatta levő rostokról lefejtik a gyékényszár finom csikjait vagy szalagjait, amit selyemnek neveztek, majd a bélgyékényt meghasítják a selyemből két tenyér közt zsineget sodornak vetülékszálnak. A szövés földbe vert karókhoz erősített, egyszerű szövőszéken történt. A csuhé a tengericső borító levele is felhasználásra került. A tengericsőről lefejtett leveleket csomóba kötve a padláson tárolják. Először langyos vízben áztatták, majd keskeny csíkokra hasították, majd fonták.