A temetési szokások

A halál hozzá tartozik az életünkhöz, akár elfogadjuk akár nem. A temetések a legfájdalmasabb dolgok az ember életében. A temetést szigorú szabályok alapján végezték, a szokásjog és az egyház szabályai szerint. A temetőben a sírok régen kelet-nyugati irányban lettek ásva, így a halott, arccal a felkelő nap irányába nézett, mamár nem tartják be ezt a szabályt és össze-vissza ássák a sírokat. Azt tartják, hogy a halált bizonyos események előre jelzik, ha a kép leesik a falról, ha a tükör eltörik vagy leesik, az óra váratlanul megáll, a kutya vonyít mint az éhes farkas, vagy a bagoly huhog a ház körül, akkor valaki meghal a családból. 

Ha a beteg nagyútra készült, vagyis már menthetetlennek ítélte az orvos vagy a család, akkor elhívták a papot, aki meggyóntatta, feloldozta, feladta neki az utolsó kenetet, a reformátusoknál pedig az úrvacsora szentségét magához vette a haldokló. Ezután a mestergerenda alatt gyékényen szalmából vetettek ágyat, azt tartván, hogy az ember a földhöz közelebb könnyebben hal meg. Ilyenkor kinyitották az ablakot, de becsukták a szekrények ajtajait, fiókjait, hogy az eltávozó lélek könnyen megtalálja az utat, és el ne tévedjék, el ne bújjék valahol a házban.

A halál bekövetkezésekor a halott állát felkötik, szemét lefogják, majd erre pénzt tettek, a nehéz fémpénz nem engette vissza kinyílni a szemet. Az órát megállítják, a tükröt letakarják, mert  mindent letakartak, amiben a halott megláthatja magát, úgy gondolták, a halott lelke, magával viszi azt, aki utána a tükörbe néz. Állítólag a lélek 40 napig még a házban lehet.  kioltják a házban a tüzet, amit nem is gyújtanak meg addig, amíg a halott a házban marad. Eszembe jutott még egy babona ha összetörsz egy tükröt, akkor 7 évig nem mehetsz férjhez.

Addig senki nem feküdhet le aludni, amíg a halott a házban van. Ezután megmossák a halottat, amit a legtöbb helyen az asszonyok végeznek, akármilyen nemű is a halott. A vizet olyan helyre öntik, ahol nem járnak, a szappant a törölközőt még a lavórt is eldobják. A férfihalottat megborotválják, helyenként borral bekenik az arcát, hogy az ne változzék el, illetve szép piros legyen. Ezután a legjobb ünneplő ruhájába öltöztetik, de lábbelit többnyire nem adnak rá. Majd a ravatalra terítik, melyet a szoba közepén helyeznek el. Ez székre vagy bakra fektetett két-három szál deszka, amelyet szőttesekkel letakarnak, sokszor a szokásnak megfelelően ágynak vetik meg.

Máshol az ágyra ravataloznak, de ilyenkor vigyáznak arra, hogy az ágyat a mestergerendával párhuzamosan helyezzék el. A halott hasára néhol a felpuffadás megakadályozására sarlót tettek, mely azért is figyelemre méltó, mert ezt a honfoglalás kori sírok némelyikében is megtalálták, de csak asszonyokéban. A felravatalozott halottat a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak illik meglátogatniuk.

A virrasztást az énekesasszony irányítja, aki előmondja az éneket és az imádságot. A "Vezess Jézusunk meg a Te benned bíztunk elitől fogva" sohasem hiányozhatott belőle. A rokonság, az idősebb asszonyok, férfiak azonban maradnak, körbeülik a halottat, imádkozgatnak és énekelnek, rendszerint vallásos énekeket vagy az azok dallamára szerkesztett strófákat. A férfiak többnyire különvonulnak, beszélgetnek a halottról, visszaemlékeznek milyen volt amikor még élt, közben iszogatnak, de nem az egészségünkre szó hangzik el, hanem a halott emlékére, vagy lelkiüdvére, vagy nyugodjon békében hangzik el közben.

Később összeállítják azokat az adatokat, melyek segítségével a pap vagy a kántor a temetéskor a halottat elbúcsúztatja. Az énekesasszony (ő volt a sirató asszony is)  saját énekgyűjteménnyel rendelkezik, melyből a halotthoz, a halálesethez leginkább illő darabokat válogatta össze. Illyés István ki is adta gyűjteményét a zsoltárokat és halotti énekeket tartalmazó kiadványa, 1693-ban jelent meg először. „Ha hosszantartó szeles üdő van, azt mondják sok az akasztott-ember-halott. Ha Pál fordul köddel, sok ember hal döggel.” „Ha valaki fél a halottól, fogja meg a nagylábujját, oszt nem fog félni többet. Ahol halott van nem szabad az ablakon benézni. Ha halottról beszélnek, oszt valaki köhög, meg kell ráncigálni a bal fülét. Az ablakot nem jó addig kinyitni, amíg benn a van a halott. 1972-ben temettük nagymamámat, sárgahomokkla szórtuk fel a ház elejét meg az utcát is. Régen a fiatalabb asszonyt fejdísszel főkötővel temették, az öregebbet bekötöttfejjel és feketében. A fiatal lányt menyasszonyi ruhában temették, a fiatal halottnak lakodalmát holtában is megtartották jelképesen. A virrasztaláson egy petróleum lámpa égett folyamatosan, még akkor is ha nem volt bennt senki vele. Másképp harangoznak a férfinak mint a nőnek. Először egyet húznak egy haranggal, azután kezdi rá kettővel. A koporsó készítésekor vágott forgáccsal töltötték meg a halott feje alá tett kispárnát. A halott mellé a koporsóba fektetéskor bizonyos tárgyakat tesznek.

A férfiak megkapják a pipát, dohányzacskót, esetleges kedves botjukat, a pásztorok karikás ostorukat, sokszor a borotvát, szappant. Az asszonyok mellé többnyire tű, cérna, kendő kerül, míg a gyerekek játékaikat, könyvüket, irkájukat viszik magukkal. Sokszor gyümölcsöt vagy más ételneműt sem felejtenek el, esetleg Bibliát, imádságoskönyvet, szent érmeket, kis szobrocskát, olvasót, zsoltárt helyeznek a lábához. A halott elbúcsúztatásában nagy szerepe van a harangnak.

A katolikusoknál a halál órájában megcsendítik a legkisebbet: a lélekharangot. A protestánsoknál az egy vagy több haranggal történő harangozás a halott neméről értesít. A harangok adják tudtul a temetésre történő gyülekezés megkezdését, és annak szava kíséri utolsó útjára a temetőig a halottat. Ezért van Európa-szerte sok harangra ez írva: „Az élőket hívogatom, a halottakat elsiratom.”A temetés megkezdése előtt a szemfedelet ráborítják a halottra, de az arcánál kis nyílást vágnak. Minden halottat lábbal visznek ki a házból, és a küszöbön háromszor megkoppantanak, hogy a halott vissza ne találjon.

A koporsót az udvaron az ún. „Szent Mihály lovára” állítják, ami tulajdonképpen két bak. A lábához állítják a kis asztalt a pap és a kántor számára. A koporsó körül foglal helyet a halott személyétől függő sorrendben a család. Egyik oldalon a férfiak, a másikon a nők a nagycsaládban betöltött helyüknek megfelelő sorrendben, ha fiatal lány vagy asszony a hozzátartozó esetleg gyerek, akkor a hozzá legközelebb álló rokon vagy barátnőre támaszkodva kísérik végig a szertartáson, a gyerekeket kézenfogva, vagy átkarolva. Az asztalra sok helyen két kendőt is tettek, amit a szertartás befejezése után a pap és a kántor kapott meg. Siratóénekekkel múlatták az időt az asszonyok és zsoltárokat énekeltek, amik a halállal és a teremtéssel foglalkoztak. Egyes siratók dallamukat tekintve a honfoglalás előtti időkre visszavezethetők. A siratás és az egyházi ceremónia befejezése után megalakult a temetői menet, melyben a  koporsót a rokonok, barátok az alátett rúdon gyalog viszik, közvetlen hozzátartozó nem viheti, míg főleg az

A képen Szent Mihály lova, ami a két rúd amin a koporsót viszik. Alföldön szekérre teszik, melyre a fejfát, keresztet is felrakják, nálunk sokáig díszes halottaskocsin vitték, mamár autón szállítják. Sok helyen az is szokásban volt, hogy nem közvetlenül a temetőbe mentek, hanem a templom előtt megálltak, és egy egyházi éneket elénekeltek. A múlt században még az is előfordult, hogy a koporsót bevitték a templomba, és a pap ott prédikált felette, míg máshol az istentisztelet idejére a templomkertben hagyták. A temetési menet élén a pap, kántor haladt, esetleg a gyerekekkel, akik végig énekeltek, a koporsó után a közvetlen hozzátartozók következtek, de itt már férfiak és asszonyok vegyesen. A temetés napján vagy az azt megelőző napon ásták ki a sírt.

Ez a magyar falvakban a legtöbb helyen napjainkig közösen végzett munka, amire a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak illik elmenniük. Ilyenkor pálinkával, szalonnával, kenyérrel a legegyszerűbb módon látják őket vendégül. A kiásott sírra, amennyiben az egy éjszakát üresen tölt, leveles ágakat, gallyakat raknak, hogy a sötétben a rossz szellemek ne tudjanak beleköltözni, illetve a részegek ne essenek bele. A temető kapujában rövid időre megáll a gyászmenet, majd most már mindenképpen karon a kiásott sírig viszik a koporsót, és azt a sír fölé helyezett rudakra fektetik.

Ezután következik a búcsúztatás, majd a különböző egyházi szertartás, végül a koporsót kötélen lassan a sírba engedik. Ekkor a rokonság, de sokszor valamennyi résztvevő egy-egy göröngyöt dob a koporsóra, e szavak kíséretében  „nyugodj békében!”, „Legyen neked könnyű a föld!”, (ez is az ősi pogány kézzel való elhantolás hagyományaként él tovább, mindenki egy marék földet dobott a sírba, ez volt a közös gyász jele.) de néhol azokat a kendőket is, melyekbe bánatukat belesírták, hogy a szomorúságot ne vigyék haza. Máshol szokásban volt a sír megkerülése is.

A temetés befejező aktusa a tor, vagyis a résztvevők vendégül látása, ami néha az ital miatt elfajult és ezért a 1092-ik évi szabolcsi zsihat betiltotta a mulatozást. Régen a tememtőben tartották, de a 1279-ben a budai zsinat ezt is megtiltotta,a temetőkapuban a koldusokat élelemmel és itallal megvendégelték, ez még élő szokás, „Adjatok a koldusnak, hogy haza ne járjon a holt lelke. Mostanság a közeli vendéglőt kibérlik ott ülik a tort,régen a halottas háznál ülték meg, amire illően meghívták a papot és a kántort is, de nekik nem volt illő elfogadni a meghívást. A magyar nép babonasága is a régi vallásból fakadt. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de mégis így van, a nép, a tanyák, a falu lakói megőrizték még eme évezredes múltú babonás históriákat. Szájról szájra, apáról fiúra szállt valamely babona némelyik családban". mondta Krúdy Gyula az Álmoskönyvben.Aligha tudok hozzáfűzni bármit is.

A halottnak is terítettek, az asztalnál, bort is öntöttek neki, és amikor ittak a halott lelkiüdvére, akkor az ő poharát hátrafelé kiöntötték. A cigányoknál szokás volt a hegedűszóval való temetés, a koporsóba ha zenész volt a hegedűjét is mellé temették, ételt és italt tettek neki, és némi fémpénzt, mert hogy borravalót illik adni annak, aki majd át viszi őt a túlvilágra. A szokások egy része a pogány korszakból maradt fenn, de az egyház szemehunyt felette. Ilyen volt a gyertyatánc is, amikor körbe táncolták a halottat. A honfoglaláskor még élt a régi szokás, hogy lovat áldoztak fel az Isteneiknek és a toron megették, de a 1310-i trieri zsinat ezt is beteiltotta. Az 1562-i debreceni nyilatkozat betiltotta a lakomákat.

A régi emléktorok helyett gyászmiséket engedélyezett az egyház. A pogány rítusok, hiedelmek továbbélnek. Volt ahol a halott látó asszony azt mondta a családnak, azért hallanak zajt éjszaka a padláson mert a meghalt hozzátartozó éhes és visszajár. Azt javasolta, tegyenek ki ételt a tornácra és akkor nem jön majd többé vissza. Akinek leesik az álla, az nem meglepődik, hanem meghal. A régiek úgy tartották, ha az asztal megreped, abba a házba meghal valaki. Ha a kuvik az ablakra száll és megszólal: halált jelent. Ha a kutya a háztövit kaparja, oszt közben befele ugat a pitvarba: meghal valaki. Aki után kinyílik az ajtó, az is meghal. Ha a bútor recseg, az is halottat jelent a háznál. Aki a küszöbön megáll azt felakasztják.  Ha sütéskor a kenyér kettészakad: halált jelent. A háznál nem szabad temetési-éneket énekelni, mer meghal valaki. Aki után nyikorog az ajtó, az is meghal. Ha valaki Szilveszterkor dióhajba gyertyát állít, meggyúttya oszt feldűl, meghal. Ha a kutya kaparja a fődet és lefele vonít, halott lesz a háznál.

Újév első napján, vagy óesztendő utolsó éjszakáján éjfélkor, tizenkét órakkor egyedül egy szobába a tükörbe kell nézni és mikor tizenkettőt üt az óra a tükörbe megjelenik a koporsóba az, aki abba az esztendőbe meghal a családban. Ha valaki disznóval álmodik: rokona vagy valakije meghal. "A babona vén, évszázados fája minden népnél megtalálható. A ősi török közmondással zárom, "Bármilyen nagy is a neved, végül egy kő lesz a jeled."