A Rétköz
Demecsertől északra a Tisza irányában lévő nagy mocsarat említik így, amely
soha nem szárad ki, mert a Tiszától állandóan kap vizet. Szekérrel, lóval sehol
nem járható, míg a többi mocsár száraz időben igen. Ezt a világot tréfásan a
világ végének nevezték, mert áradásos időkben csak csónakon lehetett benne
közlekedni, de kimenni belőle igy sem lehet. 1921-ben területe 2014 hold volt.
A vizekben, tavakban sok a hal, annyi, hogy el sem tudják adni és a disznókkal
etetik a felesleget. Demecserből Debrecenbe, Miskolcra, de külföldre is:
Krakkóba és Lembergbe is szállítják. A hal mellett a nád a másik nagy jövedelmi
forrás. A zsombékokon és lápokon terem. Több helyen. ingyen, más helyeken
részért vághatták. A nádvágást a „jéghátán" végezték. Innen ered a mondás,
hogy a jég hátán ia megél. Messze földön-keresett áru a rétközi nád; gömöri,
nógrádi, szepesi, rimaszombati stb. emberek vásárolják_ és: szállítják el.
Tiszarádon még a harang is azt zúgja: „Nincsen kenyér Rádon, majd vesznek. a
nádon." Nem véletlen Rétközberencs pecsétjén a címerkép csuka, Vasmegyer
pecsétjén a nádvágó. ember. A nádasokban és vizekben sok a vízimadár,
tojásaikat tavasszal csónakszámra szedték. A vizekből kifogott nadállyal,
piócával és teknősbékával szintén kereskedtek. Állattenyésztésnél leginkább
rideg: marhát és sertést tenyésztenek, a juh ritkább. A marha gyakran télen is
kint marad a lápon;, legnagyobb ellensége itt a réti farkas. A magyar fajta
kutyák felveszik a harcot a farkasokkal, a nyakuban vastag bőrszíj
acélfogakkal, azért hogy a farkas el ne tudja harapni. A sertést makkal etetik.
A makkolás Szentmihálytól januárig tart. Az így hízott disznó nem kövér, de
igen zsíros. Ismert nehány helyen a háziipar, így a gyékényponyva készítése.
Rétközben nagy kiterjedésű a kertgazdálkodás, a zöldség- és dohánytermelés.
Híres a. rétközi krumpli és káposzta, meg a zöldség és hagyma; főleg a
laposokon termesztik, melyek aszály idején sem száradnak ki annyira. A
lecsapolt helyeken káposzta, krumpli és, zöldség terem nagy mennyiségben. A
krumplitermelés a XVIII. század vége felé vesz nagy lendületet, a dohány a
következő század elején. Demecserből 12 megyébe: szállították eladni a
káposztát,(állítólag egy óra alatt megfő) továbbá Lengyelországba és Ausztriába
is. Az első világ-háborúban ebben a faluban káposztafeldolgozó állott. Kiviteli
cikk volt a hagyma, Miskolcra és. Tokajba szállították. 1818-ban a hagymának és
káposztának olyan jó ára volt, hogy a cégérnyi ref. templomot ezek árából
renoválták. Amint azután a csatornákkal a feles vizet levezették; az árterek,
mocsarak és tavak. eltűntek, a termelésben ennek megfelelő változás következett
be. Egyes termelési ágak: a. halászat, nádalás, a rideg marha tenyésztése stb.
természetesen eltűntek, a szárazzá vált. földeken fellendült a mezőgazdaság és
a kapás növények termesztése. A régi végtelen nádasok, lápok, zsombékok és
tavak ma már a múltéi, a vízi közlekedést szolgáló, házilag készített
„lábó"-ra már csak a régi emberek emlékeznek. A lábó a gyepből és zsombékból cölöpsorok közé vert keskeny gát, melyet a tanyasi emberek közlekedési útnak, és halfogónak használtak úgy, hogy benne nyilást - kashelyet - hagytak, melybe aztán a kast helyezték. Olyan mint amit a hódok építenek. A lábóval együtt csak emléke
van a régi termelőeszközöknek a faekének, a nádvágó kapának, a sokfajta
halászó szerszámnak, melyek közül korunk egyik-másiknak már nevét sem ismeri,
nemhogy szerkezetét vagy használatának módját. Évszázadok óta élnek e nevek a
nép ajkán. Demecser község határában pl. a Bersenyró és Nagytó halastavak nevei
szerepeinek rnár a XIV. századi oklevelek-ben és az ezekben felsorolt
halászótanyáik közül az idős emberek 1923-ban hatot, illetve' ötöt eredeti, az
oklevelekben feljegyzett neveiken még ismertek. A földrajzi nevek után le
vannak nyomtatva az egyes községekből fennmaradt pecsétek,. melyeknek
címerképei, mint arra néhány esettel rámutattunk, rendszerint a község jellemző
jövedelmi forrásának szimbólumai: nádvágó ember, hal, gyékény stb. Igen
szerencsésen és szemléletesen egészítik ki ezek a pecsétfényképek a forrásokban
talált és gyűjtött anyagot.
Kiss LAJOS:Régi Rétköz. Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése