A Tarpai nemtudom, a különös nevű szilva a szatmári régió tájfajtája, évszázadokon keresztül gyakorlatilag vadon termett a Tisza és a Szamos árterein. Ebből szelektálták a Nemtudom Penyigei szilvát, amely az államilag elismert fajták közé is bekerült. A tájfajta nemesítésbe vonásának egyik fő indoka a sharkavírussal szembeni ellenálló képessége volt. A szilva hazánk egyik közismert gyümölcse, jóformán mindenhol találkozunk vele: kiskertekben, utcán, faluszélen potyog a finom gyümölcs. Nem is csoda, hiszen sem talajban, sem termőhelyben, sem gondozásban nem mondható túl igényes növénynek. Magyarországon a szilvatermesztés tradicionális, nagy hagyománya van a lekvár főzésnek és a pálinkakésztésnek is. A szilvapálinka ma már hungarikumnak számít. A hagyományos penyigei szilva augusztusban érik. Szürkéskék színű, gömbölyded, nem magvaváló. Gyümölcse kis szemű, de magas cukortartalmú, nagyon édes, aromás, telt ízű. A növény domesztikált formában sem igényelt túl sok gondozást, öntermékeny. Kertbe ültetve ajánlott minden évben ritkító metszésben részesíteni, így csökkenthető a termés szakaszossága, mert bőven terem ugyan, de szakaszosan. Lekvárnak és pálinkának kissé túlérve érdemes szedni. A Besztercei, a közismert A közismert besztercei szilva régi, hagyományos magyar fajta. Magyarországon a középkor végén tűnt föl, valószínűleg Szíriából származik. Szeptember elején érik, kiváló ízű, sötétkék héjú, sárga húsú, jellegzetesen megnyúlt formájú szilva. Teljesen magvaváló, édesen savanykás ízű, aszalásra, lekvárnak, de pálinkának is remek. Két ok miatt szorult ki a termesztésből: az egyik, hogy viszonylag kisméretű, a másik, hogy gyakori betegsége a szilvahimlő, amit egy vírus okoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése