2024. július 19., péntek

Halálos ételek

Fugu

A fugu japán ételkülönlegesség, amelyet csak tanult mesterek készíthetnek el, ugyanis a gömbhal mérge 1200-szor halálosabb, mint a cián, és egy halnyi adaggal harminc embert is el lehetne tenni láb alól! A séfeknek hároméves képzésen kell átesniük, külön engedélyt kell kiváltaniuk, és ez is közrejátszik abban, hogy egy adag fugu akár 50.000 Ft-ba is kerülhet. A japánokat ez sem tartja vissza, zabálják a fugut, amelyből évente 10.000 tonnányit halásznak.

Ackee

Az ackee Jamaika nemzeti gyümölcse, népi kedvenc, ám helytelen formában elkészítve olyan gyomormérgezést okoz, amely súlyos esetben akár kómát és halált is okozhat. Az éretlen gyümölcs hypoglycin nevű mérget tartalmaz, ezért meg kell várni, amíg megérik. Ekkor is csak a sárga színű részt lehet fogyasztani, és vigyázni kell, hogy a fekete magokat – amelyek szintén mérget tartalmaznak – még véletlenül se nyeljük le. A helyiek tőkehallal együtt nemzeti fogásukat tisztelik benne.

Mogyoró

A népesség 99%-a számára kiváló nasi, de a maradék 1%-nak halálos ellenség. A mogyoróallergia által okozott halál az ételallergiák között a leggyakoribb, állítják amerikai orvosok. Ez a betegség nem vicc, hiszen akár egyetlen mikronnyi mennyiségtől leállhat az allergiás alany légzése, utána összeomlik a keringés, és azonnali orvosi segítség nélkül az esély a túlélésre nagyon kevés.

Hot dog

Oké, mi a gond a hot doggal, igaz? Az ember fogja és jóízűen elfogyasztja, ennyi, és ezzel a hot dog mindenki számára igazi sikersztori kielégítő happy enddel. Ez így is van, ha az ember felnőtt, viszont a tíz éven aluliak között a fulladásos esetek 17 %-ban a kiflibe bújtatott virsli a bűnös, jelentette ki az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiája. Szerintük a hot dogokon figyelmeztető címkéket kellene elhelyezni, és a formájukat is újra kellene tervezni. Azt már nem mondták meg, hogy miképpen.

Saláta

A saláta, az egészséges táplálkozás reklámarca veszélyes?! Bizony! A Tudomány a közjó szolgálatában nevű intézmény szerint a 2009-es év legveszélyesebb élelmiszerei a zöld leveles növények voltak, például a spenót, saláta, káposzta, vagy a kelbimbó. Ennek oka, hogy 363 olyan járványt jegyeztek fel az előző évben, amely ilyen típusú növényekhez köthető. A 363 esetből 240-ben valamilyen étteremből indult a járvány – leggyakrabban szalmonella és e.coli – amelynek oka rendszerint egy mosdatlan kézzel dolgozó alkalmazott volt.

Rebarbara

Levele van, veszélyes! A rebarbara egy halom receptben megtalálható, de kivétel nélkül csak a szárát hasznosítjuk, a levelei ugyanis mérgezőek. Ázsiában a gyógyászatban is alkalmazzák, de mi inkább óvakodjunk tőle, ugyanis a főzés és a sütés sem képes semlegesíteni a levelekben található mérgező anyagok hatását.

Tonhal

A tonhal a világ legnépszerűbb hala, szóval mi baj lehet vele? Egyes egészségügyi szervezetek szerint terhes nőkre vagy kismamákra veszélyes lehet, ugyanis esetenként olyan magas lehet bennük a higanytartalom, hogy az a babának, és a magzatnak is árthat. Aki nyersen fogyasztja, az könnyen a scombroid mérgezés áldozatává válhat. Ezt más, rosszul hűtött halak is okozhatják, szóval nem csak a nyers tonhallal kell vigyázni.

Tápióka

Ártalmatlan kinézete megtévesztő, ugyanis veszélyes alakról beszélünk! Pudingok kedvenc alapanyaga a tápióka, vagy más néven kasszáva. Helytelenül elkészítve akár mérgező is lehet, illetve latexallergiában szenvedőkre is veszélyt jelenthet. Nem tudunk statisztikai adatokat idézni, de akik érintettek, azok jobban teszik, ha csokitortára vagy créme brullée-re váltanak.

Forró kávé

A kávé koffeintartalma megnövelheti a pulzusszámot, zavarhatja az alvást, illetve a kávé, mint olyan, elszínezheti a fogazatot! Nem is beszélve arról, ha egy bögrényi tűzforró fekete az ember ölébe pottyan! 1992-ben egy 79 éves asszony, bizonyos Stella Liebeck beperelte a McDonalds-t, amiért egy 70 °C-os kávé ráömlött. Az idős hölgy, aki testfelületének 6 százalékán harmadfokú égéseket szenvedett, megnyerte a pert, és 2.68 millió dolláros kártérítést kapott. Bár a McDonald’s később csökkentette a kávéi hőfokát és a papírcsészékre figyelmeztető feliratokat helyezett el, azért ez a két és fél millába kerülő fekete a mai napig fájhat nekik.

Gomba

És végül, de nem utolsósorban: a gomba! Legalább tucatnyi olyan gombafajta létezik országunkban, amelyek kisebb-nagyobb mértékben mérgezőek. A legtöbb halálos kimenetelű mérgezés okozója a gyilkos galóca, amelyből nem kell kilókat felfalni, ahhoz, hogy elintézzen valakit, elég belőle pár morzsa is. Hasznos, hogy felismerjük ezt a veszélyes alakot, szóval következzen a személyleírás: a kalapja barna, fehér vagy zöldes színű, a lemeze mindig fehér, és gallért és bocskort is hord. Évente átlagosan 65 fő betegszik meg gombától, 1998 és 2004 között Magyarországon hatan haltak meg gyilkos galócák miatt. Ha magunk szedjünk a gombánkat, akkor a legbiztosabb módszer, ha fogyasztás előtt elvisszük egy bevizsgáló pontra, ahol szakértők ingyenesen szemügyre veszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése