Én ilyennek láttam

A rétköz, összeköti a nyomorgó embereket és elválasztja űket a világtól. „Az egész Rétköz kis mintája a nagy teremtésnek, mely szakadatlan fojtogatta önmagát. A roppant nádasok gazdag növényzetben díszlenek. Ingoványos rétek feküsznek közöttük. Távolabb kakás dágványok fogják fel a szemetet. Itt-ott hideglelős mocsárok ütik fel zöldes hátaikat. Néhol a friss partból eleven félsziget lóg le a vizekbe. Lombos árnyékba tartják a nyír-, nyár- és égerfák, 's a roppant rétközön királyi erőben úszik át a partszaggató Tisza rajta. sok neve volt rétság rétköz, rétoldal,nagyláp, nagyrét, bodrogjárat táj, kiöntött magával hozva a halakat az aranyat.A Szabolcsveresmart határában lévő Messzelátóhegy 127,9 m magas, ez a Rétköz „teteje".  A peremi, magasabb térszínek részben időszakosan vízzel borított, részben árvízmentes területek voltak.  Becslések szerint az ősi ártér területe a Rétközben 40-50 000 ha, ami az egész Tisza-völgyi ártér területének kb. 2,4-2,6%-a. Vidékünk, mint azt a korabeli térképek mutatják, még a XVIII. század végén is egy hatalmas, öszszefüggő mocsár- és lápvilág. Itt valóságos folyásrendszer alakult ki. „Főfolyója'' a Járat, a Kis-Tisza, a Tice, a Láz- és Kő-ere. A Rétköz lápvilága közel egyidős emberi településeivel. Az ember elsősorban oda települt, ahol a halban, vadban bővelkedő mocsárvilág a szárazfölddel érintkezett, ahol bőséges az élelem, árvízmentes a tanya és biztos menedéket talált. Ilyen térszínek voltak a homokhátak, maradékgerincek, és a pleisztocénkori „ősi'' felszín maradványai, a szigetek és az ártér pereme, a Nyírséggel határos része.  A mocsár belsejében emelkedő homokszigetek egész évben vízzel voltak körülvéve. A falvak határában szántóföld szinte alig található. E települések lakói az ártér haszonvételeiből éltek. Kék, Gégény, Rétközberencs, Vasmegyer, Nagyhalász. Beszterec. Tiszarád, Ibrány és Kékese alkotják e csoportot. A Rétköz K-DK-i oldalán erősen tagolttá válik a felszín, és 40 méteres szintkülönbségek is előfordulnak. A települések nyugati, rétoldali része mocsár-láp-nádas, keleti fele száraz, vízmentes. Ebbe a sávba települt Pátroha, Kisvárda, Döge, Fényeslitke, Ajak és Demecser. A Rétköz Nyírséggel határos D-i peremvonalára települt községek nagyrészt árvízmentes határában a legfontosabb gazdasági tevékenység a földmüvelés volt. Gáva, Buj, Vencsellő. Kótaj (Keresztút), Nyírbogdány, Kemecse köti össze vidékünket a homokos Nyírrel. Szárazulatokra, magaslatokra és emelkedésekre utalnak a -fel, - föld, domb, talaj(a), gorond, korong, gerenda, halom, hát, hegy, homok(a), telek, szállás, szer, sziget, szöcske, zug, szög, szeg szavaink, amelyek a hely sajátosságaira utaló jelzővel kiegészülve váltak tulajdonnevekké. Hegynek mindig a falu legmagasabb pontját hordozó térszíni kiemelkedést nevezték. Ez általában egyet jelentett a Szőlőhegy-gyei (Pátroha, Kótaj), ha nem, akkor ezt a névadásban is jelölték. A Csepüs-hegy „egy meglehetős magas sivatag homok hegy, melynek tetejétől oldalán allyáig szörnyű csepü forma perje terem". a Tatár világban gyakran konyhát 's tábort csaptak, mert egyúttal nagyon messzi lehet róla látni" Demecseren Dinynyés-hegy, Gégényben Határ-hegy, Kéken Kis- és Nagy-Szilashegy („a rajta termett szil erdőről elnevezve"), Ibrányban Rozs-hegy volt. Rókalyukhegy10m magas lehet, a rókák valóságos barlangrendszere vót ott. Tiszarádon Bacsó-hegy a számadó juhászgazdára utal. Bikásgerindje „hosszú sasos, gyékényes, rekettyés emelkedés" (Demecser. Feketeföld „búzatermő hely" vársziget, jókút,Az úszó, uszvány keletkezésük tekintetében különbözhettek egymástól, de közös jellemzőjük, hogy a rétben, lápban vágott víziutak voltak. Ezeken keresztül mehetett a jószág a vízmentes helyre. A mi családunké vót a Szabókertúszója Demecseren. A Rétközben különösen nagy számban voltak a tavak. Ezek az állandóan vízzel, élővízzel telt mélyedések kiterjedésük és mélységük tekintetében nagyon különböztek egymástól. A rétközi „nagy tavak" Beszterec és Demecser határában alakultak ki: a Király-, az Orozd-, a Karkalom-, a Borgácskatava, a Bersérty-tava és a Nagy-Kolbárd~\ó területe a több száz hektár kiterjedést is meghaladta, és évszázadokon keresztül kiváló halászóhelyként tartották számon őket. Az édesvizű tavak mellett ismeretesek sós vizüek is. Kárásztó Gégényben,Az üstszerű, kis területű mélyedéseket gödör, kotyor, vagy vápa vót a nave vagy a disznóskút,A cserét „évtizedeken át nem vágott nádasokból, gyékényesekből, nádvágórétekből, lápokból, a náddal körülvett halastavakból és erekből állott". Ilyen vót a, Sárgacseret Demecseren.Ha a cseretek nádját magasabban vágták le, majd a levágott nádat a csaták közé döngölték, s ezt több éven keresztül megismételték, néhány év alatt 2-3 lábnyi (60-90 cm) vastag mesterséges lápot csináltak. ,,Megszorösöcük" — mondták, ha füvet hajtott. A füvet pedig már lehetett kaszáim, legeltetni. A „lápkészítés" módját a rétköziek a természettől tanulták. A láp jelenthetett sekély, vízinövényekkel benőtt mocsarat vagy a mocsaras víz színén úszó növényzetet, az úszólápot.A rétközi táj természeti erőforrásait halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel is hasznosító népének megélhetését döntő módon meghatározta az ártérben talált növények és állatok sokasága. Nevükből képzett helynevek nagy száma bizonyítja a ma már elképzelhetetlenül gazdag növény- és állatvilágot. A földrajztudomány szerint a Rétkőz természetes növénytakaróját ártéri mocsarak és ligeterdők, a legmélyebb térszíneket borító láperdők és síklápok, valamint a Nyírség peremi részeken és a többi homokos felszíneken a homokpuszták és pusztai erdők növénytársulásai jellemezték.

31

 Mivel a növényzet rendkívül gyorsan jelzi a legfontosabb életfeltételeiben (víz, talaj) bekövetkezett változásokat,

 a

 XIX. század vízimunkálatai előtti növényzet képe ma már kizárólag csak a helynevekkel rekonstruálható.

XVIII. századi térképekről és korabeli tájleírásokból kitűnik, hogy a Rétközön végighömpölygő Tiszát hatalmas erdők kísérték. Itt, tehát a magasabb, ezért ritkábban és rövidebb ideig elöntött ártéri szinteken, valamint az árvízmentes homokhátakon és a nyírségi részeken (talajvízközelben) az erdőket kemény fajú fajták alkották: kőris, szil, kocsányos tölgy, gyertyán. A vízhez közelebbi, gyakran elöntött, vagy pangóvizes szinteken zöldelltek a puhafát adó fuz-nyár-éger A keményfa, elsősorban a tölgy gazdasági értéke fejeződik ki abban, hogy a faluhoz tartozó Nagyerdő mindig tölgyes erdő és csak azokat a fás helyeket nevezték erdőnek, amelyekben az uralkodó fafajta a tölgy volt meg a feketerakottyás Demecserben. A kökény, a galagonya, a csalán, a szeder, a bodza, a páfrány és a veresgyűrű az erdőben a legeltetés hatására szaporodott el. Helynevekké válásuk az erdők leromlását, esetleg pusztulását bizonyítja a csalános Demecseren, Kolokányos volt Demecserben sással. Vadmeggyes (Demecser),Az állatvilág szenvedte meg leginkább a Rétköz ősi állapotát elpusztító változásokat. A nagyobb vad (őz, szarvas, vaddisznó) még a XTX. század utolsó harmadában sem volt ritka. „A farkas a rétközi sűrű nádasokban leginkább szeret tartózkodni. Ott nagy számmal volt található a vadmacska, téli időszakban pedig a vidra." A tavak, mocsarak partjain, a lápokon, réteken, a víziszárnyasok milliói éltek. A vizek legendás halbősége az itteniek számára a legbiztosabb táplálékforrás évszázadokon át. A hallal és más víziállattal (csík, rák, teknősbéka, pióca) kereskedtek is.Általában elmondható, hogy a Rétköz ősi állatvilágát a rendkívüli fajtaés egyedgazdagság jellemezte. Egyes állatfajták az ártér más-más részein találtak kitűnő életkörülményeket maguknak. Ezért tömeges előfordulásuk vagy tanyahelyük miatt helynévképzőkké váltak. Kéken volt Farkasbarlang, Dombrádon Vadkanos, Demecseren Keselyűs, Kacsavár Beszterecen, Bibicjárás Ibrányban, Varjas majd minden falu határában. A bagoly {Bagolysziget, Beszterec), a fürj (Firhidja, Beszterec), a pacsirta {Patsirtás, Pátroha), a fácán (Fácánostanya, Tiszabercel), a kakukk (Kakukos, Paszab), a gém (Gémes, Paszab), a daru (Darvas, Kisvárda), a gólya (Cakó, Gégény), a szarka (Szarkásszög, Fényeslitke) közönséges madárnak számított.A leggyakoribb, vízben élő állatfajták neve is előfordult vízfolyások, állóvizek, mély fekvésű területek elnevezéseiben: Csíkveremsziget Tiszarádon, Compóér Vencsellőn, Tatos-tó Dombrádon, Dévéres Ontelken, Kárász-tó Gégényben, Békás-tó több községben ismeretes. A tisztább vizet kedvelő halakat a ponty, a csuka, a harcsa és a keszegfélék képviselték. dézsmálta a tatár a török a labanc.

A jobbágyság igen súlyos helyzetét (háborús pusztítás, földesúri kizsákmányolás, királyi adóteher növekedése) tetézték a vidék mostoha természeti viszonyai: az évenként esetleg többször is pusztító ár- és belvizek. Demecserben az Eszterházy uradalom legmódosabb jobbágyai éltek. Az egyik 16, a másik 8, a harmadik 4 ökrös gazda.

A

 XVIII. század első két évtizede újabb háborús események időszaka. A Rákóczi-szabadságharc, a pestisjárvány (1708—10), a súlyos természeti katasztrófák (aszály 1706—07-ben, árvizek 1711—12-ben), a marhadögvész (1711—12-ben) további áldozatokat kívánt az itt élőktől. Valóságos paraszti vándormozgalom indult el a megyében. A telket az utcától sárból, trágyából és deszkából rakott garádja vagy sövénykerítés választotta el.A falvak száraz időben porosak, piszkosak, esős és árvizes időszakban járhatatlanok voltak. A közegészségügyi állapotok rosszak. „A levegő annál egészségtelenebb, minél több a mocsár. A víz is rossz, gyakorta mocsárízű. A ... kutak ... a táj egészségére ártalmas vizet szolgáltatnak" — A rendkívül rossz higiéniai helyzet (a piszok, a trágyáié okozta talajvízfertőzés, az élelmiszerhigiénia és a személyi tisztaság hiánya, legyek, bogarak) együttesen közrejátszottak abban, hogy  a  XIX. század során  a hat orszagos kolerajárvány (1831. 1836, 1848—49. 1855. 1866. 1872—73) végigpusztított a Rétközön is.Az épületek minősége, állaga és a lakáskörülmények szemléletesen tükrözik az elmaradott infrastrukturális viszonyokat. A többnyire két vagy háromosztatú parasztház építőanyaga sokféle: sár, fűzfavessző, szalma, fa. nád.